Wekerle Sándor

2015. március 13. Sereg András

Az első polgári származású magyar miniszterelnök háromszor alakíthatott kormányt, és ötször volt pénzügyminiszter. Nevéhez fűződik a kötelező polgári házasság bevezetése, az első igazi adóreform és az állami munkáslakások építése. A kispesti munkástelepet ma is Wekerletelepnek nevezik.

Wekerle Sándor 1848. november 14-én született Móron. A polgári származású fiatalember tanulmányait a székesfehérvári cisztercieknél folytatta, ahol 1867-ben kitűnő eredménnyel érettségizett. A fővárosban tanult jog- és államtudományokat. A doktori oklevél megszerzése után hosszabb külföldi tanulmányútra indult. 1870-ben hazatérve fogalmazóként dolgozott a Pénzügyminisztériumban. 1878-ban az elnöki osztály titkára lett, amelynek nem sokkal később a vezetését is rábízták. Mindeközben a pénzügyi és közigazgatási jog magántanárává habilitáltatta magát. 1886-ban Tisza Kálmán pénzügyminiszter a tárca államtitkárává nevezte ki. Kinevezése utána a bobrói választókerületben nyert parlamenti képviselői mandátumot.

Az Országgyűlésben elsőrangú szónokként szerzett hírnevet. Kezdeményező szerepet vállalt a századforduló magyar gazdasági fellendülését megalapozó cukor-, szesz- és fogyasztási adókról, a dohányjövedékről, a regálék megváltásáról és az államadósságok konverziójáról szóló törvényjavaslatok előkészítésében. Törvényelőkészítő munkája elismeréseként a Tisza-kormányban 1889. április 9-én pénzügyminiszternek nevezték ki. A kormány bukása után a Szapáry-kabinetben is megtartotta a pénzügyi tárcát. Amikor Szapáry Gyula gróf lemondott a miniszterelnökségről, első polgári származású magyar kormányfőként 1892. noverber 21-én Wekerle Sándor lett az utódja.

Első kormányához fűződik az államháztartás egyensúlyának helyreállítása, a költségvetési deficit eltüntetése, az aranyvalutára való áttérés megszervezése, vagy a pénzügyi közigazgatás megszervezése. A kabinet tagja volt többek között Andrássy Gyula (a király személye körüli miniszter), Eötvös Loránd (vallás- és közoktatás), Festetics Andor (földművelésügy), Fejérváry Géza (honvédelem) és Szilágyi Dezső (igazságügy). A Wekerle-kormány úttörő szerepet vállalt a polgáriasodás kiszélesítésében, a magyar jogi és közigazgatási rendszernek az európai jogrendhez igazodásában. Napjainkban ezt a folyamatot jogharmonizációnak nevezzük. Az általa előterjesztett egyházpolitikai reformok egyidejűleg törekedtek a feudális közjogi elemek felszámolására és a különböző társadalmi rétegek, mindenekelőtt a nők jogegyenlőségének biztosítására. Ezen javaslatok közé tartoztak például a kötelező polgári házasságról, az állami anyakönyvvezetésről, a gyermekek vallásáról, a zsidó felekezet recepciójáról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvénytervezetek. Miután azonban a főrendiház a képviselőház által már megszavazott polgári házassági törvényjavaslatot elvetette, Wekerle 1894 júniusában benyújtotta lemondását. A történethez hozzátartozik, hogy az udvari méltóságok közül azok, akik a liberális reform hívei voltak, nem jöttek el Bécsből a szavazásra, illetve azt megelőzően Ferenc József nem volt hajlandó a miniszterelnök kérésének eleget téve a kormányjavaslatot támogató új főrendeket kinevezni.

Az új kormány megalakításával megbízott Khuen-Héderváry Károly horvát bán azonban nem tudott feladatának megfelelni, így Ferenc József 1894. június 9-én újfent a lemondott kormányt léptette hivatalba. A Wekerle-kormánynak – az izraeliták recepciójáról és a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatok kivételével – végül sikerült az év végéig az egyházpolitikai reformjavaslatokat keresztülvinni. Ekkor ismét úgy érezte, hogy nem élvezi a korona teljes bizalmát, ezért 1894. december 23-án másodízben is beterjesztette kabinetje lemondását. 1896 és 1906 között a közigazgatási bíróság elnöke, és ugyancsak 1896-tól az Országos Ipartanács elnöke. Utóbbi megbízatását egészen 1918-ig látta el.

A második Wekerle-kormány 1906-ban alakult meg. A miniszterelnöki program a kormány eredményes működésének három súlypontját jelölte meg: az állami szükségletek fedezéséhez elengedhetetlen bevételek megteremtését, az általános szavazati jog bevezetését és hazánk kulturális és gazdasági fejlődésének ösztönzését. Helyet kapott a programban a szervezett és tömeges kivándorlás megállításának igénye, „hogy útját álljuk a hitegetéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének”. Kezdeményezte a vidéki gazdasági munkásházak felépítését, 1908-ban az állami munkáslakások építését. Nem volt hálátlan az utókor: az 1910-re felépült kispesti munkástelepet az ott lakók ma is Wekerletelepnek nevezik. Úgyszintén a nevéhez fűződik az 1909. évi adóreform, amely a magyar adójog történetében ritka kivételként az adóterhek növelése helyett az adóbevételek újraosztására irányult: „az adóreformot nem a kincstár jövedelmének szaporítására kívánjuk felhasználni, hanem az előálló többjövedelmet (…) a nép legszegényebb rétegeit aránytalanul terhelő adóknak leszállítására, illetve teljes megszüntetésére kívánjuk fordítani.” A reformcsomag részeként fogadtatta el a házadóról, a járadékadóról, a vállalatok kereseti adójáról, a jövedelemadóról és a közadók kezeléséről szóló törvényeket. Ebben a rendszerben a személyi jövedelemadó adóalanya a családfő lett, miközben a családtagok jövedelme összeadódott. A létminimum adómentessé vált, a gyermekek után adókedvezmény járt. A reform a háború miatt csak 1922-ben lépett életbe.

1910-ben visszavonult a politikától. Bár cukorbetegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta, IV. Károly kérésére 1917. augusztus 23-tól 1918. október 31-ig mégis vállalta harmadik kormányának megalakítását, és azt a nem könnyű feladatot, hogy kivezesse Magyarországot a vesztes háborúból. A proletárdiktatúra alatt túszként tartották fogva a súlyosan beteg politikust. Először fogházban őrizték, majd szanatóriumba szállították. A tanácsköztársaság bukása után már csak szakmai tisztségeket vállalt.

Munkásságáról elismerően szólt ismert kortársa, a történelem kimagasló személyisége, Otto Von Bismarck, a Német Császárság első kancellárja: „Wekerle úr, akit a magyarok a mi földünkről kaptak, úgy látszik, a legzseniálisabb államférfiúnak bontakozik ki. Még Tisza Kálmánt is felülmúlhatja. Van azonban mindenesetre egy hibája: túlságosan demokratikus hajlandóságú. Tisza akaraterejével kormányzott, Wekerle ellenben meggyőződéssel.”

1921. augusztus 26-án hunyt el. A korabali dokumentumok tanúsága szerint egy egész ország gyászolta. Wekerle Sándor a maga korában a legnépszerűbb politikusok egyike volt, akinek emlékét nóták is megörökítették. „Terek, utcák viselték a nevét, majd a szocializmus alatt ezeket mind átnevezték, Wekerle Sándort száműzték a történelemből” – állapította meg szomorúan dédunokája, Patay Géza.

A rendszerváltás után megkezdődött Wekerle Sándor „történelmi rehabilitációja”. E folyamat részeként emlékszobát adtak át a Károlyi-Csekonics rezidencián, míg szülővárosában, Móron emlékművet avattak. A Wekerle-alapítvány minden évben Móron adja át a Wekerle Sándor-életműdíjat jeles közgazdászoknak.

Egyszer talán a jogászok is felfedezik maguknak.

  • kapcsolódó anyagok
JOGTÖRTÉNET