Weiss Emília

2015. szeptember 4. Sereg András

A törékeny alkatú, ámde roppant munkabírású jogásznő több mint hatvan évig oktatott polgári jogot a pesti Egyetem téren. A családjog nagykövete volt, jóllehet a magánjog minden területén otthonosan mozgott. Szakmai tekintélyét tükrözte, hogy az új Polgári törvénykönyv előkészítésekor két munkabizottság vezetését is rábízták.

Weiss Emília 1927. július 21-én született Budapesten. 1945-ben érettségizett. Habár édesapja ügyvéd volt, édesanyja pedig orvos, egyikük sem befolyásolta lányuk pályaválasztását. Mint később megjegyezte, „nekem ebben szabad döntésem volt”. Két pálya, a közgazdasági és a jogi között vacillált, az orvosi ugyanis meg sem fordult a fejében, végül – mivel a jog már a kereskedelmi iskolában is felkeltette érdeklődését – a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán kötött ki. Kitüntetéses doktorként végzett, de gyűrűt nem kapott, mert az – indokolta teljes átéléssel az egyetem rektora – feudális maradvány. A polgári jogi tanszéken 1949-től demonstrátorként, a diploma megszerzése után, 1950-től mint tanársegéd dolgozott. Szülei tanácsára egész életében arra törekedett, hogy egyszerre több lábon álljon, ezért 1953-ban letette az egységes ügyvédi és bírói szakvizsgát. Szerzett ugyan valamennyi ügyvédjelölti gyakorlatot, mégsem lett gyakorló jogász.

Több mint hat évtizedes szakmai pályafutása során hálával emlékezett első tanszékvezetőjére, Nizsalovszky Endre professzorra, mint ahogy tisztelettel beszélt Marton Géza, a római jog, Eckhart Ferenc, a jogtörténet, Szászy István, a magánjog és Kuncz Ödön, a kereskedelmi és váltójog professzoráról. Elismeréssel említette fiatal oktatói életszakaszának jeles tanárait is: Világhy Miklóst és Eörsi Gyulát, és különös melegséggel idézte fel szeretett tanára, Beck Salamon személyiségét. "A professzorok akkoriban rendszeresen bent voltak az egyetemen, így közvetlenebb kapcsolatban álltak a hallgatókkal" – jegyezte meg egy interjúban némi éllel.

Az ötvenes évek elején, amikor tanítani kezdett az ELTE-n, a jog – ahogy egyszer jellemezte – száműzött terület volt. A kar dékánja a pályaválasztási időszakban vidéki középiskolákba küldte a fiatal oktatókat agitálni, hogy válasszák többen a jogot. Az idő tájt egy évfolyamon csupán három tanulmányi csoport volt, összesen hatvan-hatvanöt hallgatóval.

Weiss Emília neve hosszú munkássága alatt összeforrt a családjoggal, noha a polgári jog minden területén otthonosan mozgott. Ezt bizonyítja, hogy 1966-ban a kandidátusi fokozatot „A szerződés érvénytelensége a polgári jogban” című értekezésével, míg a nagydoktori címet 1979-ben „A túlélő házastárs öröklési jogi jogállása – történeti kialakulásában és fejlődési tendenciáiban” című disszertációjával szerezte meg. Sokoldalúságáról árulkodott az is, hogy Magyarországon ő foglalkozott először európai összehasonlításban a termelői felelősséggel.

A látszat az ő esetében is csalt, hiszen törékeny alkata dacára hatalmas munkabírással áldotta meg a sors. Oktatói munkáján túl a polgári jog és a családjog számos kérdéséről jelentek meg publikációi, a családjog és az öröklési jog témakörében német és angol nyelven is. Emellett több európai és nemzetközi családjogi szervezet tudhatta soraiban.

Weiss Emília

Törékeny alkat, roppant munkabírás. Weiss Emília gyetemi előadásait világosság, kristálytiszta logika jellemezte - Fotó: ELTE ÁJK

Majdhogynem véletlenül lett a családjog specialistája. Világhy Miklós, a polgári jogi tanszék vezetője elvárta ugyanis, hogy aki megvédte a kandidátusi értekezését, annak egy fő tárgyat kell választania, amit ő „visz” az egyetemen. Mivel a családjog volt akkor az egyetlen „szabad tárgy”, még választania sem kellett. Utólag természetesen nem bánta meg a döntést.

Weiss Emília szerint a családjog sok tekintetben korszerű volt európai összevetésben is. Egyik érvként a házasságon kívül született gyerek jogállását említette, amiről már 1946-ban törvény született, kimondva azt, hogy a házasságon kívül született gyereknek azonos jogai vannak a házasságból született gyerekével.

Az életviszonyok átalakulásával együtt formálódott a családjog is. "Ma már sehol Európában nincs olyan szabály, hogy csak olyan címen lehet elválni, ha valamelyik házastárs vétkezett" – említette példaként a változásokra a vétkességi elv megszűnését, mint ahogy – tette hozzá – nem túl rég az élettársi viszonyt még vadházasságnak nevezték. "A sok válás ma nem érdekel senkit, az viszont igen, hogy utána kinél lesz a gyermek, hogy milyen jogai vannak a másik félnek" – állította egy 2014 tavaszán készült interjújában. Úgy vélekedett, hogy nem a tartás körül forog a világ, hanem hogy megmaradjon a szülő kapcsolata a gyerekkel.  "Mi történik, ha a házastárs magával viszi a gyermeket külföldre?" – tette fel a kérdést. Válaszul felidézte azt az esetet, amikor az apa elvitte magyar anyjától a fiát Törökországba. Az anya kijárta, hogy hazajöjjenek, de mégsem az történt, amit szeretett volna. "A gyermek az iskolában ugyanúgy beszélt magyarul, mint mindenki más, az anyjával viszont csak törökül volt hajlandó szóba állni. Ezzel is kifejezésre juttatta az apjához tartozását" – illusztrálta a családjog határait.

„Weiss tanárnő egyetemi előadásait világosság, kristálytiszta logika jellemezte – emlékezett kollégájára Vékás Lajos akadémikus. – A legbonyolultabb dogmatikai kérdéseket is érthetően magyarázta el, pontosan mutatott rá a fontos jogi összefüggésekre. Emellett sohasem feledkezett meg a jogi szabályozás társadalmi hátteréről és az emberi életviszonyokra gyakorolt hatásáról. Ezt különösen fontosnak tartotta a családjogi viszonyokban, ahol a normatív rendezés vagy éppen a jogszabályok helytelen alkalmazása életeket törhet ketté, nemegyszer gyermekek, kiskorúak sorsára gyakorolhat végzetes hatást.”

A professzor asszony szakmai tevékenysége életének utolsó másfél évtizedében különösképp szorosan kapcsolódott Vékás Lajos munkásságához, hiszen mindketten oroszlánrészt vállaltak az új Polgári törvénykönyv megalkotásában. Kezdettől fogva, egészen a kodifikációs munka befejezéséig, több mint egy évtizeden át vett részt a törvénymű előkészítésében. Ő vezette a családjogi és az öröklési jogi munkacsoportot, emellett tagja volt a legfőbb grémiumnak, a Kodifikációs Szerkesztőbizottságnak is. „A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban annak idején úgy vették át az általunk készített javaslatot, hogy hozzá se akartak nyúlni, úgy akarták elfogadtatni, ahogy van. Aztán a parlamenti vitában kerültek bele olyan módosítások, amikkel mi kevésbé értettünk egyet vagy tartottunk indokoltnak – idézte fel a törvénykönyv megszületésének körülményeit. – De ez vele jár a törvényalkotással, olyan még sohasem volt, hogy mindenki mindennel egyetértsen. A parlamenti vita során olyan témák módosultak, mint az élettárs megítélése vagy a családvédelem, de a szabályok összességében nem annyira.”

Weiss Emília

2014. március 15-én áldozatos és eredményes munkájáért átvetthette az államfőtől a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést - Fotó: MTI

A kodifikációban játszott szerepéért, áldozatos és eredményes munkájáért adományozta neki a köztársasági elnök 2014. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést, amelyet még személyesen vett át a Parlamentben. Kitartását jellemezte: súlyos betegen kórházi ágyán is dolgozott, hogy a tőle megszokott színvonalon fejezhesse be az Új magánjog sorozat öröklési jogi könyvét. A közkedvelt „Mici néni” életének 88. esztendejében hunyt el. Családja, kollégái, tisztelői és tanítványai 2014. augusztus 3-án vettek tőle végső búcsút a Kozma utcai zsidótemetőben.

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI JOG
CSALÁDJOG
JOGTÖRTÉNET
ÚJ PTK