Szabó András

2016. augusztus 6. Sereg András

A kriminológia szaktudományi műveléséről írt doktori értekezésével a modern magyar kriminológia alapító atyjának tekinthető. A társadalmi-gazdasági fejlődés és a bűnözés összefüggéseit faktoranalízis segítségével elemezte, alkotmánybíróként pedig kidolgozta az alkotmányos büntetőjog elméletét.

Szabó András 1928. február 19-én született az erdélyi Radnóton. Gyermekkori élményei a kis, magyarlakta faluhoz kötötték. Miután édesapja marosvásárhelyi állatorvos kollégájával állást cserélt, a család beköltözött a városba. Szülei tizennégy éves korában hadapródiskolába íratták. Kadétként 1944–45-ben megfordult Bajorországban, Grazban, Burgenlandban és Budapesten is. 1946-ban a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági és jogi karán kezdte meg tanulmányait. Akkoriban kitűnő, európai műveltségű, humanista szellemiségű jogászprofesszorok tanítottak Kolozsvárott: különösen nagy hatással voltak rá Bónis György és Búza László előadásai.

1947-ben ajánlólevéllel Budapesten folytatta tanulmányait. Nem szerette volna abbahagyni a jogi egyetemet, csakhogy behívót kapott a volt folyamőrlaktanyába. Kinevezték politikai tisztnek. Szolnokra, az ejtőernyős zászlóaljhoz került, ahol ejtőernyőzés közben eltört a kulcscsontja.

Szabó AndrásAz ÁVH katonai elhárítási részlege letartóztatta, mert nem volt hajlandó együttműködésre. Négy hónapot töltött a Bartók Béla úton, utána kirúgtak a hadseregből. A Tükernél dolgozott favágóként, amikor egyetemi barátai révén sikerült visszajutnia a jogi karra. 1953-ban fejezte be tanulmányait. A jegyzetsokszorosító vállalatnál stencilezett, majd kinevezték a büntetőjogi tanszékre demonstrátornak. Megfogalmazása szerint bírói és ügyészi akadémiát végzett „jogásznagyságoknak”, köztük legfelsőbb bírósági bíráknak vezetett szemináriumokat. Azért nem nevezték ki tanársegédnek, mert Kádár Miklós tanszékvezető nem vállalta érte a politikai felelősséget. Szabó Imrének, a jogelméleti tanszék vezetőjének ajánlására 1953-ban felvették az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal csaknem négy évtizedet töltött.

1956-ban a XII. kerületi nemzetőrség parancsnoka lett. 1957 szilveszterén tartóztatták le, és vizsgálati fogságba került. Kilenc hónapot töltött magánzárkában. 1959-ben azzal az indokkal szüntették meg ellene a nyomozást, hogy nem a rendszer megdöntésére irányuló szándék vagy célzat vezetette.

A bűnügyi statisztika elemzése végigkísérte szakmai pályafutását. Amikor a bécsi UNESCO Társadalomtudományi és Dokumentációs Központ nemzetközi összehasonlítást szervezett a társadalmi-gazdasági fejlődés és a bűnözés között, a program kutatási igazgatója lett. „Ez a munka óriási tudományos előnyökkel járt – magyarázta az Alkotmánybírák talár nélkül című kötetben (2005) megjelent interjújában. – Kiderült például, hogy a társadalmi fejlődést nem elégséges egy-két statisztikai mutatóval jellemezni. Néhány mutató nem ad számot a valóságos gazdasági és társadalmi folyamatokról, az adatokat ezért többváltozós elemzésnek kell alávetni. Erre kínálkozott módszerként a faktoranalízis, aminek az a lényege, hogy rengeteg statisztikai változóval lehet jellemezni a társadalmi és gazdasági folyamatokat.”

Öt év bűnügyi statisztikáit, népmozgalmi, demográfiai, társadalmi, gazdasági adatait vitte fel számítógépre területi bontásban. A számsorokból kirajzolódott az ingázás természetrajza: „Voltak bűnkibocsátó megyék, ahonnan elingázott a népesség. Ezek szegény megyék voltak. Az ember azt feltételezte volna, hogy a szegénység bűnözéssel jár, lopnak, rabolnak, hogy ellássák magukat. Egyáltalán nem így történt, ugyanis a gazdag megyékben loptak, ott, ahol volt mit. Az a meggyőződésem alakult ki, hogy a mobilitás a bűnözési struktúraváltás mozgatórúgója.”

Iskolateremtő jogtudós volt. 1962 és 1965 között már kísérleti jelleggel kriminológiát oktatott a szegedi jogi karon, ahol 1968 után folyamatosan tanította a kriminológiát és a büntetőjogot. 1965-ben az állam- és jogtudományok kandidátusa lett. 1978-ban védte meg a kriminológia szaktudományi műveléséről szóló akadémiai doktori értekezését, amellyel a modern magyar kriminológia alapító atyjának tekinthető. Az 1970-es években kriminálszociológiát adott elő az ELTE Szociológiai Intézetében. 1983-ban alapítója, 1988-tól 2004-ig elnöke, ezt követően örökös tiszteletbeli elnöke volt a Magyar Kriminológiai Társaságnak. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottsága tagjának, 2004-ben az Akadémia rendes tagjának választották.

Egyik tanítványa, Gönczöl Katalin kriminológus szerint mesterét „a jog, ezen belül is a büntetőjog értékvilágával történt első ismerkedés után a bűnözés szociológiai, a bűnelkövetés pszichológiai problémáival összefüggésben a bűnözés társadalmi kezelésének lehetőségei, a büntetés céljának általános kérdései foglalkoztatták”. Szabó András úgy látta, hogy a múlt század elején a kriminológia és a kriminálpolitika fordulatot hozott a büntetőjog történetében. A klasszikus büntetőjoggal szemben kialakult az úgynevezett pozitivista büntetőjog, ami a kriminológiai követelmények büntetőjogba történő beépítését jelentette. Ennek szerinte nem csak tudományos, hanem gyakorlati jelentősége is volt: például ezért vezették be a büntetés helyett a biztonsági intézkedéseket. Mindig is azt hirdette, hogy a büntetőjognak meg kell őriznie ultima ratio jellegét, a jogsértésre az állam nem válaszolhat jogsértéssel, a szigor büntetőpolitikája nem áshatja alá a jogbiztonságot, az eredményesség oltárán nem áldozható fel az emberi méltóság.

Szabó András érem

Szabó András éremmel ismerik el minden évben a belügyi tudományos kutatói és tudományszervezői munkában kiemelkedőt nyújtó szakemberek érdemeit 

Eszmetörténeti fejtegetéseiben az alkotmánybíráskodás hozott a döntő fordulatot. 1990 nyarán kapcsolódott be az Alkotmánybíróság munkájába, és mandátumának végéig, 70. életévének betöltéséig több jelentős határozat kidolgozását vállalta magára. Meggyőződésévé vált, hogy az alkotmány nem pusztán a politikai intézmények és eljárási szabályaik alkotmánya, hanem a jogrendszer alkotmánya.

A „Recepció és kreativitás a büntetőjogban” című tanulmányában érzékletesen világította meg a testület egyik legnagyobb hatású döntésének [23/1990. (X. 31.) AB határozat] hátterét: „A halálbüntetést eltörlő Ab-határozat a legjobb példa arra, hogy az alkotmányos büntetőjog az alkotmány és a büntetőjog normáinak konfliktusa esetén mennyire megáll a maga lábán és nem igényli a büntetőjog »joglogikai elemzését«. Ez a határozat ugyanis éppen azzal tűnik ki, hogy egyetlen szoros értelemben vett büntetőjogi-szakmai érvet sem használtunk a döntésben és annak indokolásában. A legfontosabb lehetséges ellenérv ugyanis az abolicionista állásponttal szemben éppen az, hogy a halálbüntetéssel fenyegetés elrettentő, visszatartó hatású, és így eredményesen, hatékonyan bűncsökkentő. Az Ab érvelése szerint azonban a »szakmai érvek« nem játszottak szerepet az ügy érdemében, hanem csak az az alkotmányi rendelkezés, amely az élethez és méltósághoz való jogot elidegeníthetetlen abszolút joggá tette és így a halálbüntetést mint az élettől megfosztást alkotmányellenessé minősítette. Továbbá az játszott szerepet a döntésben, hogy a Római Emberi Jogi Konvenció 7. kiegészítő jegyzőkönyvét aláírtuk, és így köteleztük magunkat a halálbüntetés eltörlésére. Tehát: alkotmányjogi és nemzetközi emberi jogi jogértelmezés volt eljárásunk alapja.”

Sólyom László mellett előadó alkotmánybírója volt a testület másik legvitatottabb ítéletének [11/1992. (III. 5.) AB határozat], amelyben alkotmányellenesnek minősítették az elévülési törvényt. „Az alapvető kérdés úgy hangzott: a forradalmi igazságosság jelszava félreteheti-e a büntetőjog hagyományos kategóriáját az elévülés tekintetében? Értelmezhető-e az elévülés a forradalmi törvényesség követelménye alapján? Az Alkotmánybíróság nemmel felelt – elevenítette fel a történteket. – Zétényi Zsolt meg is fenyegetett a parlamentben, hogy egyszer a történelem ítélőszéke elé kerülök, Kéri Edit színésznő pedig az Alkotmánybíróság székháza előtt tüntetett. Amikor a testület fölhatalmazásával rágalmazási pert indítottam ellene, akkor a művésznőnek az volt a fő mondanivalója, hogy én nyugalmazott ávós ezredes vagyok. Visszatérve az elévülésre, a határozat egyértelműen leszögezte, hogy alkotmányos jogállamban nem lehet politikai diszkriminációt elkövetni. A döntésben személyes álláspontom is benne volt, mert tudtam, tanítottam és meg is írtam, hogy radikális változások szükségesek a büntetőjog területén is. A büntetőjogi szabályok felülvizsgálatakor tudniillik fontos szerepe van az emberi jogoknak és az alkotmányos alapjogoknak. Ezért alakítottam ki az alkotmányos büntetőjog fogalmát, ami lényegében értékelési formula arra, hogyan végezze az alkotmányossági vizsgálatot az Alkotmánybíróság, ha alkotmányjogi és büntetőjogi norma ütközik egymással. Az alkotmányos értékek és a büntetőjog általános alapelvei alapján mondhatjuk azt, hogy egy büntetőjogi norma alkotmányos vagy alkotmányellenes. Az alkotmányos büntetőjog fogalma először az elévülési határozatban jelent meg, majd a büntető igazságszolgáltatást érintő döntések indokolásának szerves részévé vált. Ennek következménye, hogy a magyar Alkotmánybíróság a volt szocialista országok alkotmánybírósági modelljévé vált. Nemzetközi fórumokon is nagyra becsülik, hogy az alapítóatyák megteremtették Magyarországon az alkotmányos jogelvek jogrendszeri érvényesítését és a politikailag semleges alkotmánybíráskodást.”

Szabó András

Szabó András a modern magyar kriminológia alapító atyja - Forrás: kriminologia.hu

Szabó András 2011. július 30-án, életének 84. évében, pilisborosjenői otthonában hunyt el. Egykori kollégái, tisztelői és tanítványai máig ápolják emlékét. A belügyi tudományos kutatói és tudományszervezői munkában kiemelkedőt nyújtók számára a jogtudósról elnevezett érmet adományozzák minden évben, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett központi belügyi ünnepségen.

 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
KRIMINOLÓGIA