Pálinkás György

2016. szeptember 14. Sereg András

Fél évszázadon át ítélkezett. Az egyik legszigorúbb bírónak mondták, aki köztörvényes ügyben a legtöbb halálbüntetést szabta ki. Amikor egy ügyben az ügyész közölte, hogy ezért a szörnyű bűntettért valakinek felelnie kell, így reagált: „Nem valakinek, hanem a bűnösnek kell felelnie.”

Pálinkás György 1929. augusztus 21-én született Budapesten. Édesapja bíró volt, aki mellett szinte észrevétlenül szívta magába az igazságszolgáltatási hivatás szeretetét. A váci Piarista Gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, amit Szentendrén folytatott. A háború után az Árpád Gimnáziumba járt, ahol többek között Szentkuthy Miklós volt az angoltanára. „Sütött róla a zsenialitás. Viszont a nyelvet nem tanultuk meg, mert mindig azt mondta: hülyék vagytok ti az angolhoz” – emlékezett egykori tanárára. „Szerencsém volt, mert apám régi kollégái mindig támogattak” – jegyezte meg annak kapcsán, hogy az érettségit követően a Szentendrei Járásbíróságon alkalmazták, majd az Igazságügyi Minisztérium telekkönyvi osztályán, 1949-ben a Budapesti Központi Járásbíróság telekkönyvi hivatalában talált állást.

Behívták katonának, azonban a vizsgálaton kiderült, hogy kilyukadt a tüdeje. A kezelés alatt kiolvasta a világirodalom jelentős részét. Kultúrtörténész szeretett volna lenni, de vonzotta a jog szigorú racionalitása is. Felvették ugyan a jogi karra, de polgári származása miatt hamar kirakták. Végül esti tagozaton, 1959-ben fejezte be az egyetemet. Bíró akart lenni, ügyvéd semmiképpen sem, mert – ahogy azt később tanítványainak is tréfásan mondogatta – „az ügyvéd erkölcsét pótolja a perköltség”. Egyetemi tanulmányai alatt előbb jegyzőkönyvvezető, fogalmazó, majd 1959 decemberében már bíró vizsgát is tett.

1960-ban nevezték ki bírónak a Miskolci Városi Bíróságra, 1964-től pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság egyik büntető fellebbezési tanácsának beosztott bírója lett. Tizenöt évig bíráskodott Miskolcon. Úgy tárgyalt közlekedési ügyeket, hogy nem volt jogosítványa. Nemcsak a KRESZ-t kellett megtanulnia, hanem a közlekedési cselekmények játékszabályait is. A kandidátusi disszertációját a közlekedési ügyek ok-okozati összefüggéseiről írta. Az értekezést azonban nem védte meg, mert le kellett volna tenni hozzá az orosz nyelvvizsgát, és ő még a cirill betűket sem ismerte.

1976. január 1-jével nevezték ki bírónak a Legfelsőbb Bírósághoz, ahol a Büntető Kollégium tagja lett. Rögtön az első ügyében, amelyben a vádlott pár forintért két idős postáshölgyet ölt meg, halálos ítéletet hozott. Pálinkás György, akit a mai napig a legtöbb köztörvényes ügyben halálbüntetést hozó bíróként ismernek, sohasem rejtette véka alá a véleményét. „Saját néhány évtizedes tapasztalatom az, hogy korábban a rabló, különösen az idősebb áldozatokat »csupán« összekötözte, manapság viszont igen gyakran értelmetlenül, legtöbbször brutális módon megöli, talán azért is, mert nincs meg az a rizikó, hogy tette miatt esetleg a saját életével kell fizetnie” – írta Requiem egy jogintézményért című cikkében (Belügyi Szemle 2001/6. szám). Felettébb borúsan látta a jövőt: „Ha a törvényi szankció nem elégíti ki többé a társadalmi igazságérzetet, ellentét támadhat a jogi és erkölcsi tudat között. Amennyiben a konfliktus tartós, a jogszféra bizonyul majd gyengébbnek, és az élet elleni bűntettek nyomán a múltnak olyan kísértetei jelennek meg (esetleg burkolt formában), mint a vérbosszú.”

Több híres, nagy visszhangot kiváltott ügyben bíráskodott. Ilyen volt például a Miskei-per. A vádlott 1976-ban agyonszúrt egy nyolcéves kislányt, a fejét szétverte, majd a holttestet a Halászbástyánál, a Schulek-lépcső alatti mélyedésben helyezte el, a gyerek táskáját pedig a Dunába hajította. Azzal bukott le, hogy egy szemtanú látta a helyszínen, amikor a cigarettáját egy vasoszlopba dobta. A csikken talált nyálnyom egyértelműen bizonyította az ottlétét, mert azt is tagadta, hogy egyáltalán ott lett volna a helyszínen.

Pálinkás György az életfogytig tartó szabadságvesztés elrettentő példájának tartotta a Richter-ügyet. Richter Richárd emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt töltötte büntetését Szegeden, amikor egy munka során szúró szerszámot eszkábált magának, majd három fegyőrt ölt meg. „Ebből is az derült ki, hogy nem lehet mit csinálni egy olyan emberrel, akinek minden mindegy, mert mondjuk harminc évre ítélték” – kommentálta utóbb a történteket.

Az úgynevezett „Porschés gyilkosság” ügyében a bíró bravúrosan buktatta le az elkövetőt, aki vevőnek kiadva magát a próbaúton lelőtte egy piros Porsche tulajdonosát, elvette a gépkocsi kulcsát, majd elhagyta az országot, és csak nemzetközi körözés alapján Franciaországban tudták elfogni. Az elsőfokú tárgyaláson az elkövető azzal védekezett, hogy ő csak az autót akarta, ezért elkérte a slusszkulcsot, amelyet a sértett a zakója jobb felső zsebében tartott. A kulcs leesett a földre, dulakodni kezdtek, és közben elsült a fegyver. A másodfokú tárgyaláson  Pálinkás György felhozatott két bűnjelet, a sértett zakóját és ingét. „Én nem vagyok szabó, de azt tudom, hogy egy zakónak jobb felső zsebe csak akkor van, ha kifordítják. Ezen a zakón sem jobb, sem bal felső zseb nem volt. Mikor megkérdeztem az elkövetőt, kíván-e vallomást tenni, azt mondta, nem nyilatkozik” – elevenítette fel egy interjúban híres esetét.

Pálinkás GyörgyEgyik utolsó ügyében Binder Györgyit, aki halálos beteg tizenegy éves lányát beleölte a fürdőkádba, két év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az indokolás szerint az anya nem szenvedett az elhalt sértettel azonos betegségben, melyet az elsőfokú eljárásban olyan orvosi dokumentumokkal próbált igazolni, amelyek sem hivatalos pecséttel, sem az orvos aláírásával nem voltak ellátva, ennek ellenére az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte. A gyermeket a szülők saját felelősségre hozták ki a kórházból, ahol figyelmeztették őket, hogy a gyógykezelés elhagyása a gyermekre végzetes következményekkel járhat. Ráadásul a kislány állapota az elkövetést megelőző két hétben a körülményekhez képest javult. A határozat kimondta azt is, hogy az eutanázia kizárólag az orvos-beteg kapcsolatra értelmezhető, ráadásul a Csemegi-kódex „kívánatra ölés” tényállása sem lehetett volna alkalmazható, mert a 11 éves gyermek „kívánata” – jogi értelemben – nem értékelhető, különösen nem teljesíthető. Az akkor hatályos 1978. évi IV. törvény ráadásul ezt a fogalmat nem is ismerte.

Jogászgenerációk tanulhatták tőle a büntetőjogot. Ilyenkor gyakran beszélt a bírói hivatásról is: „Senki se gondolja, hogy örömet jelenthet a bírónak, amikor az eljárás során arra a következtetésre jut: halálos ítéletet kell kiszabnia. Sokszor ültem éjszaka a szobámban, és mérlegeltem a döntés súlyosságát. Nem volt könnyű pálya, csak hát imádtam a hivatásomat. Nekem azt adta az Isten, hogy az emberek és a társadalom védelmét ellássam.”

Váratlanul érte a halál. Családi ünnepséget tartottak Óbudán, kedvenc éttermében, a Zöldkapu vendéglőben. Feleségével csülköt fogyasztottak, és pár óra múlva mindketten rosszul lettek. Másnapra felesége állapota javult, hozzá azonban mentőt kellett hívni. Három nappal később, 2004. március 3-án a mérgezésbe belehalt.

Pálinkás György szellemisége máig áthatja a magyar igazságszolgáltatást. Szabó Györgyi, a Veszprémi Törvényszék büntetőtanácsának elnöke 2016 elején, a vörösiszap-perben hozott felmentő ítélet indokolásakor a személyes felelősség kapcsán idézte az egykori büntetőbíró híres mondatát. Egy ügyben az ügyész kijelentette: „Ezért a szörnyű bűntettért valakinek felelnie kell!” Mire Pálinkás megjegyezte: „Nem valakinek, hanem a bűnösnek kell felelnie.”

 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
JOGTÖRTÉNET
HALÁLBÜNTETÉS