Beck Salamon

2017. május 19. Sereg András

„A jog csak akkor töltheti be irányító szerepét, ha kezében nem remeg a szálfa, mert remegő szálfával nem lehet határozott irányt jelölni” – vallotta Beck Salamon, az utolsó magyar esetjogász, aki érdemi döntésekből és egyedi jogesetekből volt képes dogmatikai kérdéseket tisztázni.

Beck Salamon 1885. március 25-én született Bácstopolyán. Apja, Beck Móric cipészmester volt. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, ezt követően hat évig a szabadkai gimnáziumba járt. 1903-ban Újvidéken érettségizett, majd beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára, ahol olyan kiváló tanárok előadásait hallgatta, mint Grosschmid Béni vagy Szászy-Schwarz Gusztáv. A fiatal joghallgató szemében Vécsey Tamás, a római jog professzora volt a szónoki művészet etalonja, az „orátor” megtestesítője. A Vécsey-féle ékesszólás ráadásul kiváló pedagógiai készséggel és szakmai felkészültséggel is párosult.

Diákkorától érdekelték a társadalmi, szociális kérdések. 1907-ben csatlakozott a Szocialista Diákok Szervezetéhez, amelynek elnökeként részt vett a Szocialista Ifjúsági Internacionálé stuttgarti alakuló kongresszusán. Nemcsak jogászi körökben voltak kiterjedt kapcsolatai. Jól ismerte Lukács György és Rudas László filozófusokat, mint ahogy otthonosan érezte magát Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád társaságában is. Gyakran látogatta az 1908-ban alakult Galilei Kör rendezvényeit. 1914-ben az Országos Radikális Párt megalakításakor annak elnökségi tagja lett.

A diploma megszerzése után külföldön tanult, majd ügyvédjelölti gyakorlata után 1910-ben tette le az ügyvédi vizsgát. Kevés olyan ügyet tárgyalt viszont, amelyben személyesen kellett volna közreműködnie, még egy keresetlevelet sem tudott megfogalmazni. Számára ez olyan alantas munka volt, hogy nem foglalkozott ilyesmivel. Mindezek ellenére az ügyvédkedést élethivatásszerűen űzte. Ő volt az ügyvédek ügyvédje, aki a pesti Duna-parton, a korzón kiült szivarozni és kávézni, miközben mentek hozzá a pesti ügyvédek tanácsért.

Az egyre terjedő antiszemitizmus Beck Salamon életét is ellehetetlenítette: a zsidótörvények miatt 1940-től nem folytathatott ügyvédi gyakorlatot, 1944 májusában a Budapesti Ügyvédi Kamarából is kizárták. Az ország német megszállása után Horthy-ligetre internálták, a nyilas rémuralom idején munkaszolgálatosként sáncot ásattak vele.

A második világháború után, 1946-ban a dologi és kötelmi jog, egy évvel később a magyar magánjog egésze tárgykörben magántanári képesítést szerzett. 1951-ben hagyott fel ügyvédi praxisával, amikor is az Eötvös Loránd Tudományegyetem Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének vezetőjévé nevezték ki. 1952-ben az állam- és jogtudományok kandidátusa, 1957-ben a jogi tudományok doktora lett. Belevetette magát az egyetemi közéletbe. Hamza Gábor akadémikus számolt be arról, hogy Beck Salamon 1968-ban részt vett az új római jogi jegyzet kari vitájában, ahol kifejtette: míg a tételes tárgyak – ahogy ő nevezte: „pozitív jogok” – tankönyveinek, illetve azok szerzőinek mindenekelőtt a gyakorló jogászok igényeire kell tekintettel lenniük, addig a római jogi jegyzet megírásakor a szerzők figyelmüket a didaktikai szempontokra összpontosíthatják.

Hitvallását röviden ekképp foglalta össze: „Nincs egyetlen tudomány sem, amely a gyakorlati életre való jelentőség nélkül meg tudna élni.” Számos jogi kérdést közelített meg újszerűen. A jogalkalmazásról vallott felfogása például szögesen eltért Szladits Károly álláspontjától, aki úgy vélte: „elsősorban (...) a jogszabály alkalmazását nevezzük igazságszolgáltatásnak. Ezért a bíró elsősorban azzal szolgálja az igazságot, ha a törvényhez alkalmazkodik.” Beck Salamon ezzel szemben azt állította, hogy „a bíró engedelmessége a törvénnyel szemben nem jelenti a szolgai engedelmességet”.

Munkásságában a jogtudomány és a joggyakorlat a legteljesebb szimbiózisban állt egymással. Érdemi döntésekből építkező esetjogászként tisztázott dogmatikai kérdéseket. Az egyik ilyen tanulságos jogesetében egy villamos elütött egy lovat. A közlekedési vállalat megbízta az ügyvédet, hogy képviselje az alperest. Ekkorra azonban a lóbőr ára már jelentősen felment. A tárgyaláson az alperes nem vitatta a követelés összegszerűségét, de kérte a felperest, hogy adja ki a lóbőrt. Megkérdezték tőle, miért van jelentősége a lóbőrnek, amire azt válaszolta, hogy azért, mert ha a lóbőr ára nem haladta volna meg a ló árát, akkor beszámítási kifogást érvényesített volna. Mivel a lóbőr ára meghaladta a ló árát, így nem akar illetéket leróni. Beck Salamon ehhez hasonló egyedi esetekből kiindulva jutott el az elméleti következtetésekig.

A törékeny testalkatú professzor sokat tett a védjegyjogért, hiszen a Magyar Iparjogvédelmi Egyesületnek haláláig nemcsak elnöke, de egyben motorja is volt. Kevés olyan szelvénye van a magyar jognak (a „szelvényjog”, a „szelvényjogász” kifejezés szintén a nevéhez fűződik), amelyben ne alkotott volna maradandót. Az 1934-ben megjelent Magyar védjegyjog című monográfiája a szakma bibliájának számított. A jogi polihisztor a védjegyjog és a versenyjog mellett a szabadalmi joggal is behatóan foglalkozott. Ő írta az úgynevezett „nagy Szladits”-ban is a Szabadalmi jog című fejezetet. A „szelvényjog” kifejezésen túl még egy regiment jogi fogalmat alkotott. Ilyen az „érdeknyelés” is, amelyet így határozott meg: „Ha valamely érdek tekintetében jogi rendelkezés lát napvilágot, amely az érdeket jogi oltalomhoz juttatja és ezáltal alanyi jogosultságot teremt meg, a kiképzett alanyi jog az érdeket elnyeli annyira, hogy további figyelmünket a jog mögött húzódó érdekről el is tereli és gondolkodásunk már csak a kiképzett joggal törődik.”

Egyetemi tanárként mindig arra törekedett, hogy megismertesse hallgatóival az elmélet és a gyakorlat összefüggéseit, kölcsönhatásait, és a saját tudását a lehető legnagyobb mértékben átadja. Ennek érdekében több egyetemi jegyzetet, tankönyvet írt, szerkesztett.

Évtizedekig tanította jogásznemzedékek sorát. Tanítványai mindig jó szívvel emlékeztek az apró termetű, szakállas professzorra. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke szerint Sala bácsi a polgári perrendtartásból jeles szigorlatosokat vasárnap délután a lakására hívta egy kakaóra és egy kuglófra. Németh János professor emeritus, aki hét éven át volt mellette demonstrátor, majd tanársegéd, szintén feledhetetlennek nevezte ezeket az összejöveteleket. Az ő emlékei szerint a pasaréti úti lakásban tejeskávé és sütemények várták a legkiválóbb vizsgázókat. Az egyik találkozón Nizsalovszky Endre, a kitűnő magánjogász sóhajtva fordult kollégájához: „Sala, én irigyellek téged.” Az öreg visszakérdezett: „Miért? A hallgatók téged is tisztelnek.” Mire Nizsalovszky: „Tisztelni engem is tisztelnek, de téged szeretnek is.” Boross Péter volt miniszterelnök szerint kedvenc oktatója, Sala bácsi ruháján mindig egy hatalmas pecsét éktelenkedett és nagyhangú felesége volt. Weiss Emília, a híres családjogász is szívesen idézte fel szeretett tanára személyiségét, hozzátéve: „A professzorok akkoriban rendszeresen bent voltak az egyetemen, így közvetlenebb kapcsolatban álltak a hallgatókkal.”

Sala bácsi számtalan anekdota főhőse. Egyik tanulságos történet szerint a hatvanas évek vége felé az akkor már idős professzor az Igazságügyi Minisztérium folyosói vécéjében összefutott egykori tanítványával, Korom Mihállyal, aki hangos „jó napot kívánok, Sala bácsi”-val üdvözölte. Az öreg gyanakodva nézett föl: „Szervusz, édes fiam. Te mit csinálsz itt?” Korom azt felelte: „Hát, én vagyok a miniszter, Sala bácsi.” Mire a professzor megkönnyebbülve sóhajtott fel: „Már megijedtem, azt hittem, hogy te itt előadó vagy.”

Egy másik történet szerint Sala bácsi összekerült egy rendkívül magabiztos kollégával, aki a professzor elméleti fejtegetéseit hallgatva kijelentette, hogy ugyan már, az ügyvéd csak árulja a jogot. Sala bácsi bólintott: „Lehet, hogy árulja, de maga el is árulja.”

Dr. Beck Salamon

Egyetemi előadásait is gyakran tűzdelte meg anekdotákkal. 1969-ben, miután a Jogtudományi Közlönyben gyűjtött előfizetőket könyve magánkiadásához, az Öreg jogász tövistermése című karcsú kötetben tette közzé életének humoros történeteit. Egy sziporka a tövistermésből: „A nőknek szánt bók sosem évül el, mivel az elévülés csak akkor jön számításba, ha a kifogást megemlítik. Kérdés, lehet olyan nőt látni, aki a bókot azért kifogásolja, mert elévült?”

Kosztolányi Dezső az 1925-ben megjelent, Aranysárkány című regényének egyik szereplőjét, Glück Lászlót korábbi iskolatársáról, Beck Salamonról mintázta. A regénybeli történet szerint Glück meglátogatja csúnyán megvert tanárát, Novák Antalt, aki traumatikus helyzetében azon gondolkozik, ki is kedves tanítványa. „Glück Laciról tudta, hogy zsidó, s nyilván azt képzelte, hogy az apja egy másik zsidó. A fiú minden megtiszteltetésen át is ezt érezte. És mást is érzett: azt, hogy a tanárja, kit mindegyik közt a legjobban kedvelt, gyámoltalan jóságában, szőke, vékony hajával, óriás koponyájával, amelyben fény van, akár az övében, testvéri megértés minden elvont probléma iránt, keresztény.”

Az utolsó magyar esetjogász 90 éves korában, 1974. június 7-én hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.

  • kapcsolódó anyagok
IPARJOGVÉDELEM
POLGÁRI JOG
SZABADALOM
JOGTÖRTÉNET
VERSENYJOG
VÉDJEGY