Tisza István - A geszti remete

2018. január 12. Sereg András

Kétszer vállalt miniszterelnöki szerepet, és négyszer akarták megölni. Az első merénylet nyomát a képviselőházi ülésterem faburkolata őrzi. Másodszor a frontról hazatérőben, harmadszor a Parlament kapujában fogtak rá fegyvert. A negyedik, végzetes merénylet után az utolsó szavai ezek voltak: „Ennek így kellett lennie.”

Tisza István 1861. április 22-én született Pesten. Apja, a középnemesi családból származó Tisza Kálmán a magyar történelemben mindezidáig a leghosszabb ideig, tizenöt évig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget. Anyja, a német származású Degenfeld-Schomburg Ilona grófnő három fiúnak és egy lánygyermeknek adott életet. A nagyobbik fiú, István hiába volt anyai ágon „kék vérű”, Ferenc József csak 1897-ben ruházta rá és fiútestvéreire nagybátyjuk, Tisza Lajos grófi rangját. A nagybácsi egyébként az árvíz sújtotta Szeged újjáépítésében szerzett érdemeiért kapta 1883-ban a kitüntető címet.

Az ifjú Tiszának nagyon vágott az esze. Az átlagos tanulmányi előmenetelt lassúnak tartotta, ezért alap- és középfokú tanulmányait magántanulóként végezte, és érettségi vizsgáját 14 éves korában a Debreceni Református Kollégiumban tette le.

Jogi tanulmányait – mint „engedélyezett magántanuló” – a debreceni jogakadémián kezdte meg, ahol az előadások látogatását és a kollokviumokat nagyon szigorúan vették. A római jogot és az európai jogtörténetet egy fiatal, Jámbor nevű jogszigorlótól tanulta, akiről egyik, 1875-ben kelt levelében szinte ódákat zengett: „Mindenik általam használt munka foglalkozik a jog fogalmának s keletkezésének fejtegetésével, de igazán úgy, amint azt észszerűen felfogni lehet, csak is ez adta elő s midőn már torkig voltam az emberiség rendeltetésével, az állam magasztos céljaival s azzal, hogy az első embereket mily philosophiai gondolkodásmód, mily felsőbb célok vezették az államba, igazán jól esett a józan ész szavát hallani ebben a bölcs cháoszban.” Egy másik, 1876. november 3-án írt levelében arról számolt be, hogy „az én mostani legszebb tárgyam a nemzetgazdaságtan s aztán a jogbölcsészet; ezenkívül fontos és bonyolult tárgy a magyar magánjog, míg a közjog és egyháztörténet kevesebb bajt okoz”. A közjog iránti fogékonyságát mutatta az is, hogy nagy kedvvel olvasta Ladányi Gedeon 1871-ben megjelent „A magyar királyság alkotmánytörténete a szatmári békekötésig” című művét.

felboritott_villamos_a_vervoros_csutortokon-Forras-egykor

Tiltakozás Tisza házelnöki kinevezése ellen 1912. május 23-án Felborított villamos a vérvörös csütörtökön - Forrás: egykor.hu

Később Berlinben és Heidelbergben is tanult. 1879-ben, alig tizennyolc évesen szerezte meg az államtudományi doktorátust „Az adóáthárítás elmélete” című dolgozatával.

Tisza István nem elégedett meg az íróasztallal, a nyílegyenesnek ígérkező jogászi karrierrel. Diplomával a zsebében önkéntesnek jelentkezett a huszároknál, majd miniszterelnök apja távollétében átvette a geszti birtok irányítását. A kopár területen húszholdas erdőt telepíttetett. Modernizálta a gazdaságot, csatornahálózatot létesített, hitelszövetkezetet alapított. Nagy összegeket fordított a bajba került emberek segítésére. Orvosi ellátásról gondoskodott, óvodát építtetett, csendőrségi őrsöt állíttatott fel, gyógyszertárat létesített. 1885-ben feleségül vette nagybátyja, Tisza László lányát, Ilonát, akitől két gyermeke született.

1886-ban a Szabadelvű Párt programjával országgyűlési képviselőnek választották a vízaknai választókerületben. Kortársai szerint határozottsága, munkabírása egyedülállónak számított a századvég politikai életében. Pölöskei Ferenc történész a Rubicon 1996/10. számában ezt a portrét festette róla: „Alig akad magyar politikus, akinek tettei, eszméi és egyénisége körül a szenvedélyek még életében oly magasra csaptak volna, mint Tisza István esetében: egyfelől rajongás, másfelől gyűlölet övezte. Sokakat felőrölt az efféle szerepkör. Őt azonban sem hívei, sem ellenfelei nem befolyásolhatták. A maga útját járta, melyet küldetéstudata, eszméibe vetett hite, saját értékének tudata jelölt ki. Ebből eredt ridegségszámba menő zárkózottsága és egyben a népszerűség elhárítása is. Mindvégig visszautasította a köntörfalazó mellébeszéléseket, idegen maradt tőle a politikai taktika világa. Meggyőződéséhez egész életében ragaszkodott, amit nemcsak következetességnek, hanem egyfajta gerincességnek is nevezhetünk. Életéből ezért hiányoznak a vargabetűk, a váratlan fordulatok. Határozottsága, aktivitása, munkabírása egyedülállónak számított. Önmagát a nemzeti haladás, a liberalizmus, továbbá a szociális reformok képviselőjének tartotta. Elképzelései valóra váltásáról még a legnehezebb helyzetekben sem mondott le. Erre fordította kivételes energiáit, jórészt lemondva politikustársai szenvedélyeiről, a kártyáról, a vadászatról, a teniszről, a csillogó estélyekről.”

Benczur_Gyula_Tisza_Istvanrol_keszitett_festmenye-Forras-parlament.hu

Benczúr Gyula Tisza istvánról készített festménye - Forrás: parlament.hu

Tisza István az évek során a Szabadelvű Párt egyik legmarkánsabb politikusává nőtte ki magát. Azt vallotta, hogy a gazdaságpolitikában a legfontosabb a mezőgazdaság, az ipar és kereskedelem összhangjának megteremtése, a pénzügyi egyensúly megőrzése és a kiadások növekedésének megakadályozása. Miután apja 1890-ben lemondott a miniszterelnökségről, átvette a Szabadelvű Párt vezéri szerepét. Parlamenti felszólalásaiban nem kérdőjelezte meg a kiegyezés rendszerét, természetesnek fogadta el a széles uralkodói felségjogokat is, mondván, mindez záloga a sok nemzeti és társadalmi ellentéttől terhes monarchia fenntartásának. Éles szópárbajokat vívott Károlyi Sándor gróffal, azt hangsúlyozva, hogy az ország fejlődése szempontjából kiemelkedő jelentősége van a külföldi tőkének, a bankrendszer szélesítésének.

Első miniszterelnöki megbízatása, 1903. november 3-a után szinte azonnal felvette a harcot az ellenzék sorozatos obstrukcióival szemben. A nevéhez fűződő házszabály-módosítási tervezet a napirend előtti felszólalások, a zárt ülések és a név szerinti szavazások szűkítését, illetve a beszédek idézetekkel való elnyújtásának tilalmát is tartalmazta. „Itt egy maradt hátra: vagy sorsára bízni az országot, vagy véget vetni az egész komédiának” – jelentette ki parlamenti beszédében a kormányfő, majd amikor a megbeszélt taktika szerint a házelnök elővette a zsebkendőjét, a szabadelvű párti többség felállt és az elnök ezzel a házszabály-módosítást elfogadottnak nyilvánította.

Ám ez a fellépés sem tudta megakadályozni a Szabadelvű Párt 1905 elején bekövetkezett választási vereségét. A kudarc ellenére Ferenc József Tiszát hagyta meg a miniszterelnöki székben. A politikai harc igazán ekkor kezdődött, ugyanis Fejérváry Géza báró, a királyi testőrség parancsnoka 1905 júniusában parlamenten kívüli kormányt alakított, amelyet a győzet koalíció alkotmányellenesnek minősített. Fejérváryt 1906 áprilisában a kormány élén Wekerle Sándor követte. Tisza megelégelte a politikai csatározást, feloszlatta a Szabadelvű Pártot, majd négy évre visszavonult geszti birtokára.

Tisza_Istvan_es_felesege_a_Sandor-palota_teraszan_1904-ben-Forras-mult-kor

Tisza István és felesége a Sándor-palota teraszán 1904-ben - Forrás: mult-kor.hu

1910-ben, amikor a jogutód nélkül megszűnt Szabadelvű Párt örököse, a Nemzeti Munkapárt került hatalomra, megkeresték őt, hogy vállaljon ismét politikai szerepet. A „geszti remete” rövid hezitálás után rábólintott az ajánlatra: az országgyűlési többség 1912. május 22-én  házelnöknek választotta. Másnap, 1912. május 23-án a munkások Tisza kinevezése ellen tiltakozva és általános választójogot követelve a Parlament elé vonultak, ahol összecsaptak a rendőrséggel. A „vérvörös csütörtökön” hat ember meghalt, kétszázan megsebesültek és háromszáz személyt letartóztattak. Két hét múlva már a Parlament falain belül is rátámadtak. Az történt ugyanis, hogy június 4-én a házelnök a véderőtörvény szavazásáról karhatalommal kivezettette a feldühödött ellenzéki képviselőket, mire három nappal később Kovács Gyula, a kitiltott képviselők egyike a karzatról leugorva, „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással, pisztolyt rántott, és háromszor Tiszára lőtt (a golyók csak horzsolták a házelnököt, de nyomuk máig látszik a képviselőházi ülésterem faburkolatán).

Egyévnyi parlamenti elnökösködés után, 1913. június 10-én a király kormányalakítással bízta meg Tiszát. A második kormányfői ciklusa a háború jegyében telt el. Jelentősen csorbították az esküdtszékek hatáskörét, korlátozták az egyesülési és a gyülekezési jogot, sőt még cenzúrát is bevezettek. Tisza megpróbálta a lehetetlent: megmenteni a monarchiát.

Amikor a német kormány a háború megindítását sürgette, feltétlen támogatásáról biztosítva a Monarchiát, és a bécsi uralkodókörök is a háború mellett döntöttek, az 1914. július 19-i minisztertanácsi ülésen hozzájárult a Szerbiához intézendő ultimátum elküldéséhez. Háborús politikáját a német szövetséghez való ragaszkodás, a belső gazdasági és politikai erőknek a háború szolgálatába állítása jellemezte. Hamarosan két tűz közé került: egyrészt ellenezte IV. Károlynak a birodalom megmentését célzó mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját, másrészt az ellenzék és az SZDP is tüntetéseket szervezett ellene. Az uralkodó felszólítására 1917. május 23-án kénytelen volt benyújtani a lemondását.

Tisza István

Tisza István "a maga útját járta, melyet küldetéstudata, eszméibe vetett hite, saját értékének tudata jelölt ki." - Forrás: hvg.hu

További három merényletet követtek el ellene. A másodikat egy kiábrándult huszártiszt az olasz frontról hazatérőben. A harmadikat 1918. október 16-án. Ekkor Lékai János, a baloldali Galilei-kör, valamint a kommunista Korvin Ottó vezette antimilitarista mozgalom tagja, a Parlament IV. kapujánál lesbe állva várta Tiszát. Bár a volt miniszterelnök nem itt lépett az épületbe, Lékainak sikerült a közelébe férkőznie. A merénylőnek pechje volt, a Tiszára fogott revolver ugyanis csütörtököt mondott.

A negyedik, végzetes merénylet 1918. október 31-én koraeste történt. Több katona hatolt be a Tisza által bérelt, zuglói Róheim-villába, ahol a volt miniszterelnök revolverrel a kezében fogadta a betolakodókat. Rövid vita és dulakodás után letette a fegyvert, és ekkor lőtték le. Utolsó szavai ezek voltak: „Ennek így kellett lennie.” A merénylőket 1921-ben elítélték, és egyikük le is töltötte a 17 éves fegyházbüntetését.

Tisza Istvánt 1918. november 3-án helyezték örök nyugalomra a geszti családi sírboltban. 65 évvel a halála után, 1983-ban sírrablók lopták el az egykori miniszterelnök koponyáját. Azóta sem sikerült a sírrablók és koponya nyomára jutni.

  • kapcsolódó anyagok
JOGTÖRTÉNET