Munkáltatói blog


A hat hónapos próbaidő nehézségei

Soós Andrea - 2011. augusztus 4.

Júliusban hatályba lépett a Munka Törvénykönyvének (Mt.) az a módosítása, amely lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy a próbaidő 6 hónapig tartson. A gyakorlatban azonban nem ilyen egyszerű a szabály. A módosítás csak azt teszi lehetővé, hogy kollektív szerződés rendelkezzen 6 hónapos próbaidőről (Mt. 81. § (2) bekezdés). A felek megállapodása alapján továbbra is csak 3 hónap próbaidő kötető ki.

Ahhoz tehát, hogy alkalmazni tudják a munkáltatók a 6 hónapos próbaidő kikötését, kezdeményezniük kell a kollektív szerződés módosítását, egyeztetniük kell a szakszervezetekről a módosítást, és a módosítást az új szabályoknak megfelelően kell bejelenteniük a minisztérium nyilvántartásába. Ezt követően köthetnek csak olyan munkaszerződéseket, amelyek a kollektív szerződésre utalással kifejezetten tartalmazzák a 6 hónapos időtartamot. Kifejezett rendelkezés hiányában, vagy ha az utalás nem egyértelmű, a próbaidő időtartama mindössze az általános, jogszabály szerinti 30 nap.

Az Mt. módosítása egyértelművé teszi a kollektív szerződések megkötésének (módosításának, felmondásának megszűnésének) nyilvántartásba vételi bejelentésének kötelezettségét (Mt. 41/A§). Korábban is volt ilyen előírás, az új szabályok alapján azonban kizárólag elektronikusan lehet ezt a kötelezettséget teljesíteni.

A kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályait a 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet tartalmazza. http://www.complex.hu/…jegy_doc.cgi?…

A rendelet szerint a kollektív szerződést kötő felek bejelentési kötelezettségüket a minisztérium honlapján erre a célra rendszeresített Munkaügyi Kapcsolatok Információs Rendszer (MKIR) keretében található kollektív szerződés nyilvántartási menüpont alatt közzétett, a Rendelet melléklete szerinti adattartalmú adatlap kitöltésével és a minisztériumba postai úton történő megküldésével, vagy a kollektív szerződés elektronikus nyilvántartó rendszeren keresztül történő elektronikus kitöltésével és bejelentésével teljesítik.

A módosítás előírja, hogy a kollektív szerződést kötő felek bejelentési kötelezettségüket a kollektív szerződés elektronikus nyilvántartó rendszeren keresztül az elektronikus nyomtatvány (adatlap) kitöltésével és bejelentésével teljesítik.




A hozzászóláshoz szükséges!


A hozzászólásokban leírtak kizárólag a szerző álláspontját tükrözik!

Az oldal tartalma nem minősül jogi tanácsadásnak.
Kérjük olvassa el a Jogi Fórum felhasználási feltételeit.