Posztgraduális képzés vs. másoddiploma


Beck # 2009.04.03. 07:07

Sziasztok.

Először is köszönöm mindenkinek a segítséget.

Az angollal (még) kicsit hadilábon állok. Nagyrészt autodidakta módon tanultam, és bár a hétköznapi kommunikáció egyáltalán nem okoz gondot, de komoly tanulmányokat azért még nem folytatnék ezen a nyelven. A szakszövegekkel meglehetősen szenvednék - még akkor is ha a passzív nyelvtudásom ezen a téren is elég jó. Az igazat megvallva a CEU kurzusait én is nézegettem korábban, de szerintem az majd csak egy későbbi lépcsőfok lesz a számomra - már ha összejön.

Viszont Kacsa felvetése alapján eszembe jutott, hogy létezik egy német nyelvű Andrássy Uni is Pesten. Van a javasolthoz hasonló szakjuk is, ráadásul többé-kevésbé megfizethető tandíjakkal (és temérdek ösztöndíj-lehetőséggel). Viszont a képzésük eléggé nappali-orientált. Még akkor is nehézkes lenne összeegyeztetni a munkával, ha Pesten dolgoznék, jelen helyzetben pedig szinte kilátástalan. Munkahelyet pedig hiába váltanák akár most azonnal, nem hiszem hogy lenne olyan munkáltató, aki jó néven venné, hogy kezdés után néhány hónappal kimaradozok munkából iskola miatt. Más releváns német nyelvű (pláne levelező) posztgrad képzésről pedig nem tudok az országban.

Jelen helyzetben úgy áll a dolog, hogy két magyar nyelvű közgazdász posztgraduális képzés iránt érdeklődöm intenzívebben. A Miskolci Egyetem, és a Corvinus által meghirdetettek tűnnek szimpatikusnak. Igaz, ez utóbbi közel háromszoros áron hirdeti a kurzust. Van valakinek tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy tudásanyag, és elhelyezkedési lehetőség tekintetében tényleg annyival jobb-e a Corvinus képzése, mint amennyivel drágább?

Azt hiszem, hogy majd ezt követően lenne logikus lépés egy német, vagy angol nyelvű szakirányú képzés - lehetőleg a Kacsa által javasolt irányvonalon.

Úgy gondolom ugyanis (lehet hogy rosszul?), hogy egy ilyen képzés (közgáz posztgrad) megkönnyíteni a váltást a magánszférába. És itt most érdemi váltásról beszélek. Nincs rajtam nyomás, ill. kényszer, így olyan helyre nem akarok menni, ahol érdemben nem fejlődhetek tovább, és csak "droidmunkát" kellene végeznem. Arra közszféra tökéletesen alkalmas (és itt most egy kicsit ironikus voltam).

Szóval a kérdés újra: gyakorlati szempontból mennyire éri meg a közgáz posztgrad képzés, és ár/érték arányt tekintve a miskolci, vagy a pesti mellett tennétek le a voksotokat?

Előre is köszi mindenkinek.

(és bocs a sok szájtépésért)

Kacsa1111 # 2009.04.03. 06:11

Kedves Impossible,

érettség és humor messze nem zárja ki egymást...

egyébként ilyen stílussal nem meglepő, hogy nincs nőd...:)
volt már neked egyáltalán nővel kapcsolatod???
ha igen, kiváncsi lennék, hogy ki volt az, aki elviselt arra az 5 percre...:)))


Kacsa11

Avelina # 2009.04.02. 20:02

Kedves Márton!

Nyugodtan szólj bele semmilyen magánügyem nincs ezzel a féleszű jogásszal:))))


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Avelina # 2009.04.02. 20:01

Kedves Zoli!

"Ne gyere azzal, hogy te nem vagy kiaszott, csak kib…ott. lol"

Te beteg vagy téged kellene kezelnie a tanárúrnak nem a szomszédomat.:))Tudod az, hogy számodra a humor kimerül abban, hogy akadékoskodsz mindenen és sértegetsz aztán mögé teszel egy LOL-t...az a te magánügyed.

"Kiaszott"?Neked ilyenkor elmentek otthonról??Nem viccelek, komolyan kérdezem.Az agyadban folyik egy másik beszélgetés és itt már csak a végét látjuk??:))))

  1. nem tudom, honnan veszed hogy egy megfontoltabb érettebb férfi nem lehet humoros vagy vicces ez megint a te szűk korlátolt agyad szüleménye amely szerint (mint tudjuk neked vagy minden fehér vagy fekete.)Amúgy az érettebb nálam nem 15-20 év korkülönbséget jelent csak 5-öt.
  2. nem értem miért ragaszkodsz hozzám annyi szép szingli lány van MO-on:))

3. csak hogy te is értsd TE MEG ÉN az az IMPOSSIBLE:)))

Üdv:Avelina


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Sz.Márton # 2009.04.02. 19:14

Mission impossible...elnézést semmi közöm hozzá!

Impossible # 2009.04.02. 18:54

Vivien,

ha érettebb és megfontoltabb vs. humor, akkor én a humor mellé állok. A humor fontosabb, humor nélkül nincsen élet, a humor úgy kell, mint kiaszott földnek a víz. Ne gyere azzal, hogy te nem vagy kiaszott, csak kib...ott. lol

Avelina # 2009.04.02. 14:50

Drága Zoli!

"Ugyanmár Vivien, addig nem tudhatod, hogy elég jó-e, aki épp van, amíg nem találkozol azzal, aki jobb. :D"

Nem tudom miből gondolod, hogy te jobb vagy..:)) Biztosan te is átutaznád a pocsolyát ha hiányzom a nyári suli miatt:))Az érettebb megfontoltabb típus jön be , ami lássuk be te nem vagy:))
Remélem megtalálod a Mrs Impossible-t..bár ha belegondolok impossible én vagyok neked:))

Üdv:Vivien..csak neked lol


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Kacsa1111 # 2009.04.02. 11:13

Kedves Impossible,

ez tényleg egyre gyengébben megy...
most azt probálod elhitetni, hogy téged nem visszautasítottak, hanem önszántadból "adtad fel"???:)))))))))))


Kacsa11

Impossible # 2009.04.02. 09:21

Ugyanmár Vivien, addig nem tudhatod, hogy elég jó-e, aki épp van, amíg nem találkozol azzal, aki jobb. :D

De én mondtam már, hogy feladom, csak akkor legalább az utamat taposnád (legyen már valami haszna az ismeretségünknek). lol

Avelina # 2009.04.02. 06:22

taposd magadnak:)))


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Impossible # 2009.04.01. 19:06

Taposd nekem az utat...:D

Avelina # 2009.04.01. 18:46

Kedves Imp!

Csak reflektáltam az esélyeinkre:)))
Menj a bécsi egyetemre próbáld meg..


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Impossible # 2009.04.01. 15:30

Vivien,

"NEM és ez a nem -nem nem pedig a nem ami igen:)))"

Biztos. :D

Kacsa1111 # 2009.03.31. 08:10

Kedves Avelina,

amerikai kollégák igen csak szívták a fogukat, amikor a kaliforniai szakvizsgára terelődött a szó...szóval lehet, hogy tényleg húzós...:)

nézegetve az előző évi NY bar exameket, az azért nem tűnik annyira eszméletlenül nehéznek...de persze az értékelésnél még szívózhatnak:)

egyébként arra jogosít, hogy new york államban praktizálj...másra nem jó;)


Kacsa11

Avelina # 2009.03.31. 08:01

Kedves Kacsa!

A suliban LLM-seknek hirdettek New York Bar Exam Preparatory Course-kat. Gondolom más egyetemeken is van.Nem igazán néztem utána csak hallomásból tudom, hogy a California Bar exam a legnehezebb ...
Miben segít a New York Bar Exam?
Igazából ezekkel jó lenne nekem is tisztába lennem.

Üdv:Avelina


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Kacsa1111 # 2009.03.31. 07:42

Kedves Avelina,

még gondolkodom...amit keresek az online jogi képzés...majd neki fexek az LLM guide-nak, ha lesz rá időm...egyelőre a cambridge honlapjától nem lettem okosabb, hogy van-e nekik ilyenjük...warwick is csábít, de ott sem tudom, hogy van-e online jogi képzés.

közben felmerült bennem egy regi-új ötlet is...letenni a new york bar exam-et.:)
gondolom arról nem rendelkezel infókkal...


Kacsa11

Avelina # 2009.03.31. 06:54

Kedves Kacsa!

:))

Egyébként sikerült valamit találnod?Gondolkodsz még rajta?

Kedves Zoli!

NEM és ez a nem -nem nem pedig a nem ami igen:)))


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Kacsa1111 # 2009.03.31. 06:03

Kedves Impossible,

ez egyre gyengébben megy:)))


Kacsa11

Avelina # 2009.03.30. 17:02

Most nem tudom mire gondolsz remélem nem arra amire én:))


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Impossible # 2009.03.30. 16:52

Vivien,

és ez nálad is igaz? :D

Avelina # 2009.03.30. 16:46

Kedves Imp!

Ne légy kishitű sztem ha képezed magad nyelvileg és komolyan veszed akkor nem létezik lehetetlen csak oda kell tenni magad 100%-san.Egy próbát mindenképpen megér..


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.

Impossible # 2009.03.30. 13:34

Én nem vagyok elég jó. :D Inkább ez a bökkenő. :D Nekem nagyon tetszene, ha járhatnék oda, dehát...fejlődnöm kell hozzá, nemis kicsit. Addig meg gondoltam, érdemes tájékozódni mindenfelé, amerre csak lehet.

Kacsa1111 # 2009.03.30. 12:52

Kedves Impossible,

a múltkor nézegetted a bécsi egyetemet...az nem elég jó???


Kacsa11

Impossible # 2009.03.30. 12:07

Vivien,

köszi!
Nem hangzott fellengzősen.
Az első 5 az első 5, ez egy tény, nem beképzeltség (mint nálunk). :D

És a németeknél mi lehet a helyzet? Arról tudsz valamit? Engem az jobban érdekelne. Amerikai cucc sem érdekel. Ami Amerikából jön, az eddigi benyomásom szerint főleg a szellemi fertő. :D

Avelina # 2009.03.30. 08:18

Kedves Kacsa!

Meggondoltad magad?:)
"van egyáltalán online LLM?" Én nem tudok róla , eddig nem találkoztam vele csak part-time-al.

Oxford és Cambridge minden évben hirdet online vagy off campus part-time kurzusokat.Jog területén csak bevezető kurzusok vannak idén , nem hiszem hogy azok érdekelnének.A lifelong címszó alatt tudsz nézelődni a honlapjukon itt van Cambridge.

http://www.cont-ed.cam.ac.uk/
http://www.law.cam.ac.uk/courses/llm/

Lehet , hogy ismered ezt a honlapot de azért belinkelem:

http://www.llm-guide.com/
Ezen az oldalon ha rámész England-ra akkor megtalálod Cambridge LLM,Oxford BCL ami LLM csak ők mindent másképp neveznek el:))Ezenkívül van "MJUR is a parallel postgraduate programme for students from non-common-law backgrounds". Az Oxford és Cambridge-ben végzettek kapják a nevük mögé a híres OXON vagy a CANTAB megnevezést.Mindkettőnél lehet pályázni financial support-ra.
Ha téged felvesznek a sok végzettség és az egyetemi oktatás miatt( ami esélyesebbé tesz mint egy sima LLB jelentkezőt )borzasztóan irigy leszek..(maradok):))))
Jó böngészést,

Üdv:Avelina


You have to live the way you think, otherwise you'll end up thinking the way you lived.