pótszabadság

Szonika # 2002.02.19. 07:34

Sziasztok!

A következő dologban kellene a segítségetek!
Februárban jár le a GYES-em, és a GYES utáni egy éves szabadságot szeretném kivenni, mivel rendesen munkába állok nyolc órában. Viszont a tavalyi évben már visszajöttem négy órában dolgozni.
Tehát most jár-e a szabadság, vagy tavaly kellett volna kivennem, mikor négy órában dolgoztam?
Sürgős lenne a segítség.
Köszönöm.

gondolkodó

Franciska # 2001.12.04. 07:33

korodi írta - 2001.12.3 18:24
Köszönöm!

Az a munkáltató feladata, hogy kitöltesse a pótszabadság igényléséről a nyilatkozatot minden évben (mármint, hogy melyik szülő igényli azt), vagy a munkavállalónak szükséges azt szorgalmazni?
Lassan tiszta lesz a kép, köszönöm segítségedet, Franciska.
Korodi

Nálunk úgy van, hogy minden januárban nyilatkozat formanyomtatványt adunk minden dolgozónak, hogy azon kérheti arra az évre a gyermek után járó pótszabadságot (gyermekek számának, születési évének megadásával). Szerintem ez feladata a munkáltatónak, hiszen egyébként is köteles nyilvántartani, hogy kinek mennyi szabadsága van.

korodi # 2001.12.03. 17:24

Köszönöm!

Az a munkáltató feladata, hogy kitöltesse a pótszabadság igényléséről a nyilatkozatot minden évben (mármint, hogy melyik szülő igényli azt), vagy a munkavállalónak szükséges azt szorgalmazni?
Lassan tiszta lesz a kép, köszönöm segítségedet, Franciska.
Korodi

Franciska # 2001.12.03. 12:09

'miért nem jár és hol van ez egyértelműen leírva':
A Munka törvényk. 130.§ (1) bek. úgy szól, hogy 'minden munkaviszonyban töltött naptári évben' alap- és pótszabadság illeti meg a munkavállalót. A 130.§ (2) bek. azt írja le, hogy a munkaviszony szünetelése időtartamára mely esetekben jár _mégis_ alap- és pótszabadság (pl. szülési szabadság, vagy a gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság első évére) - - ebből következik, hogy a 'második évére' vagy a 'harmadik évére' már nem jár.

Jó ötlet, hogy vajon a férj igénybe veheti-e a gyermek utáni pótszabadságot, amikor téged úgysem illet meg. Erre a kérdésedre olvasd el feljebb csikosmacska hozzászólását. Annyit tennék hozzá, hogy olvastam már olyan jogi véleményt, amely szerint nyilvánvaló, hogy a 'gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállaló' az, aki otthon van a gyerekkel fizetés nélkülin, tehát ezek szerint a GYES-en levő anyuka mellett a férj nem veheti igénybe a pótszabadságot.

Bár ha ebbe belegondolok, akkor ebből az következne, hogy a gyermek neveléséből cirka 2 évre nem járna pótszabadság a házaspárnak, holott előtte 1 évig, és utána is évekig jár...

Szerintem érdemes megpróbálni, hogy igényelje azt a férj a munkahelyén, arra a naptári évre, amelyben téged az úgysem illetne meg - habár már utána vagyunk annak az évnek, és visszamenőleg egy lezárt évre pótszabadságot kérni... Kétlem, hogy örülni fognak ennek.

korodi # 2001.11.30. 19:23

Köszönöm Franciska!
Tehát 'ha pl. 3 évig vagy fizetés nélküli szabadságon, akkor logikusan csak az első évre számolnak időarányos alap- és pótszabadságot, a következő 2 évre már nem jár szabadság (sem alap-, sem pót). Így értetted? '
Igen erre voltam kiváncsi,(kíváncsi lennék, hogy miért nem jár, és hol van ez egyértelműen leírva), de akkor a férjem ezt a pótszabadságot kérheti, ugye?

Franciska # 2001.11.29. 12:55

Nem tudom jól értem-e a második kérdésedet. Ha pl. 3 évig vagy fizetés nélküli szabadságon, akkor logikusan csak az első évre számolnak időarányos alap- és pótszabadságot, a következő 2 évre már nem jár szabadság (sem alap-, sem pót). Így értetted?

Vagy úgy, hogy ha visszamégy dolgozni, akkor arra az évre jár a szabadság, időarányosan, igen, pl. novemberi munkába állás esetén ez év két utolsó hónapjára számítódik időarányosan. Innentől kezdve pedig, amíg 16 éves nem lesz a gyermek, addig persze minden évben 2 nap pótszabadság jár utána.

Nem tudom, választ kaptál-e ebből a kérdésedre.

korodi # 2001.11.29. 11:30

Köszönöm!

Mostmár csak azt nem tudom, hogy ha már nem jár szabadság a GYED-re (letelik a 365 nap), attól kezdve még jár-e az anyának a gyermeke utána a pótszabadság vagy nem?
Vagyis minden évben kap-e 2 napot, vagy sem?
Köszi:
Korodi

Franciska írta - 2001.11.28 9:37
A gyermek után járó pótszabadság része a rendes szabadságnak. (A törvény szövege szerint a rendes szabadság alap- és pótszabadságból áll.)

A munkába álló kismamának járó szabadságot úgy számolják ki, hogy meghatározzák az időszakot, amelyre jár a szabadság: a szülési szabadság, plusz a szülési szabadságot követő 365 nap (a fizetés nélküli szabadság első éve). Veszik az adott időszakban minden egyes naptári évre az életkor szerinti és a pótszabadságot (ez a durván másfél éves időszak több naptári évet is átfoghat). Az évi napokat elosztják 365-el és megszorozzák annyi nappal, amekkora időszakban jogosult az illető a szabadságra. Ezek szerint a 2 nap pótszabadság is időarányossá válik, mert összeadódik az életkor szerintivel.

Egy esetben azonban, úgy tudom, nem lehet időarányosítani a pótszabit. Ha a csecsemő pl. decemberben születik meg, akkor arra az évre jár a teljes 2 nap pótszabi, mert - ha jól tudom - a gyermek születési dátumához nem szabad időarányosítani.

Franciska # 2001.11.28. 08:37

korodi # 2001.11.27. 09:36

SZiasztok!

Segítségre van szükségem!
Most állok GYES után újra munkába a régi cégemhez.
A GYES vagy GYED első évére jár szabadság.
Mi van a gyermek után járó pótszabadsággal?
Ha GYED-en vagyok, attól az még jár-e nekem, és mennyi ideig. Tehát az is hozzácsapódhat-e a rendes szabadsághoz?
És ha az évi részszabadságokat számolják, a gyermek utána járó 2 napnak is az időarányos részét kell-e venni, vagy az mindig 2 egész nap?
Várom válaszotokat:
Korodi

csikosmacska # 2001.09.11. 07:41

A Munka Törvénykönyve (Mt.) 132. § (2) bekezdése szerint a szülők döntése alapján gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót (...) évenként a tizenhat évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét
munkanap pótszabadság illeti meg.
Az Mt. a szülőkre bízza annak eldöntését, hogy a pótszabadságot melyik szülő veszi igénybe. A szülők ezen döntését a munkáltató nem vitathatja, nem vizsgálhatja, hogy az okszerű volt-e. Ha a szülők döntése szerint a gyermekek nevelésében az apa vállalja a nagyobb szerepet, az apát illeti a pótszabadság abban az esetben is, ha az anya szülési szabadságon,vagy GYES-en van,és a gyermek nevelését egyébként el tudná látni.

lajos # 2001.09.07. 06:50

Jár-e a gyermeke után pótszabadság az egyik szülőnek, ha a másik szülő GYES-en van?