táppénz alatt felmondás?


Hanka66 # 2009.07.20. 12:11

sziasztok!

olyan ügyben kérném a segítséget, hogy felvetettek a Nokia gyárába fél éves szerződéssel..márciusban le is járt, de meghosszabbították 3 hónappal. Viszont április 2-ától táppénzre kellett mennem, mivel gyermeket várok(veszélyeztetett terhességgel).
és így júniusban fel is mondtak, amint letelt az a plusz 3 hónap.

De én úgy tudom,hogy hiába volt határozott a szerződésem akkkor sem küldhettek volna el. jól tudom??

Ha jól tudom, akkor kihez forduljak?

előre is köszönöm a választ!
szép napot!

Idna # 2009.04.18. 06:55

Lehet, hogy tényleg nem voltam figyelmes és elvesztem a részletekben, de nagyon megnyugattó a válasz! Köszönöm szépen!

Kovács_Béla_Sándor # 2009.04.18. 06:43

Nem.
(Nem kereshettél túl körültekintően, ugyanis erre a kérdésre kb. háromszázszor válaszoltunk már.)

Idna # 2009.04.18. 06:37

Tisztelt fórumozók!

Végig olvastam az összes hozzászólást, de pont olyan esetet mint a sajátom, nem találtam.
Hónap elején lejárt a GYES folyósítása, megkezdtem a szabadságom letöltését, amit a munkáltatónak ki kell adni. Sajnos több hónapja fennáló betegségem van, amire eddig nem találtunk megoldást, és a mostani stresz ezt még jobban előhozta. Orvosom javaslatára kivizsgálások sorozata vár rám ezért betegálományba vett fel.
Nem tudom, hogy a munkáltató felmondhat-e amíg betegállományban vagyok? Manapság sajnos már normálisnak számít, hogy az embernek e miatt kell aggódnia.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.12.01. 12:53

Látni kellene a munkaszerződésedet meg a munkaviszonyt megszüntető intézkedést is.

De a munkaviszonyban a nyilatkozatok a másik féllel való közléssel hatályosulnak. Tehát a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozat esetén is a kézbesítés dátuma a döntő. Ha a próbaidőn kívül kaptad meg, akkor a munkaviszony megszüntetése jogellenes. Bíróságtól kérheted ennek a megállapítását 30. napon belül
Azt azonban a bíróság is figyelembe fogja venni, hogy a munkaviszony a határozott idő lejártával amúgy is megszűnt volna.

Anettkamilla # 2008.12.01. 12:44

Korábbi üzenetem:
Sziasztok!

"Szeretném a segítségeteket kérni, a problémám a következő: van egy határozott időtartamra szoló szerződésem 2009.jan 15-i lejárattal ami 2008.julius 7-én kötett, a munkáltató kikötötte benne a 3 hónapos probaidőt. Közben kiderült hogy terhes vagyok, majdnem ledolgoztam a probaidőmet amikor egy orvosi látogatás miatt ki akartak rugni, amit be is jelentettem a fönökömnek aki a párommal közölte hogy ki fog rugni. Eljöttem táppénzre,a szeptember elején lejárt a probaidőm, de maradtam táppénzen mint veszélyeztetett terhes. Most vártam 10.én a táppénzem de nem jött. Bementem a cég munkaügyi központjába és közölték hogy már kiküldték a kilépő papirjaimat és hogy ki vagyok rugva.A fenmaradó táppénzt talán elszámolják. MIt tehetek?
Érdemes a bírosághoz fordulni?
Köszi: Anett"

Sziasztok!
Megjöttek a kilépőpapírjaim, ahol állítolag proba idő alatt kirugtak szeptember 30.al. A lebelet nov28 kaptam meg.De a nincs probaidőm, akkor hogy rughattak ki alatta?Most is kapom a táppénzt...akkkor még állományba kell hogy legyek?!!!! Soka dokumentumon nincs aláírás, sokon meg csak egy ügyintézőé!

Vélemény?Tanács?

Előre is köszike

efi99 # 2008.11.19. 14:03

Nem azt írtam, hogy azért kell kirúgni, mert beteg, hanem azt, hogy azért mert

  1. szimulál, akkor ezért teljesen jogos kirúgni
  2. tényleg beteg, de ott valami nincs rendben, ha valaki "meggyógyul", majd 3 nap után sorozatban megint megbetegszik (lásd első pont). El kellene küldeni felülvizsgálatra, el nem hiszem, hogy nincs valami egészségügyi "minimálfeltétele" minden munkának.

kbs elegánsan összemossa azt az esetet, amikor valaki natúr megbetegszik és ezalatt és emiatt rögtön ki akarják rúgni, azzal amikor valaki hülyének nézi a többieket (lásd kisrita utolsó hsz-a). Különleges eset különleges módszereket kíván.

kisrita # 2008.11.19. 12:20

Sándor!

Az aki valamilyen ( gyógyithatatlan) betegség miatt szinte folyamatos táppénzen van, ott mi a megoldás? Ha ő nem látja be, hogy munkaképtelen. Nincs betegségtudata, próbálták "szembesíteni" hiányzási naplóval, hogy nézze már meg mennyit volt távol stb stb. Eredménytelenül.
A probléma az, hogy folyamatosan mások dolgonak helyette, és nem tudnak helyettesítőt sem felvenni, mert sose lehet tudni mikor gondol egyet hogy most jövök nem jövök. Per pill ideiglenes megoldásként megbizásos szerződéssel vállalta el valaki ( de meddig?) a helyettesítő státuszt. De most már szeretnének pontot tenni a dolog végére. Tűrték sokáig de most már úgy érzik totál hülyére veszi őket és visszaél a toleranciájukkal. Hát ezért keresik a megoldást.

Nem én vagyok az érintett, csak engem kértek meg hogy kommunikáljak veletek e kérdésben.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.19. 11:28

Az, hogy valaki betegség miatt keresőképtelen nem felmondási ok. (Bármit is írjon efi, aki bizonyára kitűnő jogász.)
Vagyis a helyzet igenis az, amit írtam: van egy munkavállalótok, akitől bizonyos okból szeretnétek megszabadulni. Ez az ok valós, azonban rendes felmondást nem alapozhat meg. Ezért próbáltok keresni egy másikat. Ami - ha találtok egyet - lehet valós, de nem lesz okszerű, hiszen a valós ok más.

kisrita # 2008.11.19. 10:10

Köszönöm Lyonee!

Kbs - nincs a feje tetejére állítva semmi. Pontosan arról van szó amit efi99 is írt. Ő nem is akar dolgozni, megéri neki a táppénz " bevétel" is. És ez arcátlanság a többi munkavállalóval szemben. Ha nem akar dolgozni mondjon fel - persze ezt nem teszi élvezi hogy megteheti........... A munkáltató pedig biztosra akar menni, hogy valóban tehetetlen vagy van erre szabályos jogi eszköz.
És valóban ha mindeki ezt csinálná, hol lenne az ország?

Lyonee # 2008.11.17. 20:37

Esetleg...
kjt. 30. § (1) A munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt - a 30/A-30/B. §-ban foglalt korlátozással - felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha

  1. a közalkalmazott munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált vagy munkáját nem végzi megfelelően;

Egészségügyi ok következménye az alkalmatlanság. A 30/A-30/B. §-t alaposan tanulmányozzátok át.

efi99 # 2008.11.17. 20:20

kbs
Ha a munkavállaló sportszerűtlenül játszik, igenis meg kell találni a kiskaput, hogy az ilyet kipenderítsék. Aki 3 nap után rendszeresen 3 hónapig beteg sorozatban, az minimum a saját orvosát (jó esetben, mert egyébként lehet, hogy ő is asszisztál hozzá) és a munkáltatóját csapja be.
Mégis mi lenne, ha mindenki ezt csinálná? 1 hét alatt becsukhat az ország, de legalább összhangban az összes jogszabállyal.

Anettkamilla # 2008.11.17. 18:12

számomra van valami tipetek?

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.17. 15:18

Feje tetejére állítotad az ok-okozati viszonyokat. Az nem úgy megy, hogy ha van egy munkavállalónk, akitől szeretnénk megszabadulni, akkor keresünk egy jogszerű indokot. Ellenkezőleg: ha van egy jogszerű indokunk, ami miatt a foglalkoztatás lehetetlenné vált, akkor megszüntetjük a jogviszonyt.

kisrita # 2008.11.17. 13:55

Sziasztok!

Mit tehet a munkáltató, ha az egyik munkavállalója 2-3 nap munka után 2-3 hónap táppénzen van? ( évek óta igy megy . Közalkalmazotti státuszban van, addig van táppénzen amig csak lehet. Utána visszajön dolgozni, de max 3 napot, aztán megint táppénz. Munkáját abban a 3 napban elvégzi, tehát abba nem lehet belekötni.
Felajánlották már neki, hogy próbálja meg a leszázalákolást a betegsége miatt, de ő erről hallani sem akar. Viszont a munkájára sem lehet számítani emiatt, de milyen indokkal lehetne megszűntetni a munkaviszonyt ilyen esetben?

Előre is köszönöm

Anettkamilla # 2008.11.15. 18:58

Hát nem tudom, mikor adták fel, a nő(munkaügyön) elmondása szerint két hete, az azért még is csak furcsa hogy szept 30. al kilépőpaírok vannak kiállítva, és véletlenül sincs meg a levelezési címem, csak az állandó. A cég arra hívatkozóan nem adott utazási támogatást(bérlettrérítés) mert a munkahelyemtől 10 percre van a levelezési címem. A másik kérdés, most beszéltem az ügyintézővel, aki közölte ha kapok még táppénzes papírt akkor küldjem , mert kifizetik, akkor hogy is van ez a szeptember 30.ai kiléptetés?Írjam alá? Nem hinném hogy kellene. Hogyan kaphatok táppénzt ha elméletileg már állományban sem vagyok?VIcces. És hogy utolag a 10-én elmaradt táppénzt most hétfőn küldik...érdekes...Azt hogy 3 hónapot kötöttek ki határozott idejű szerződésben, azt hogy azt nem tudom, de jó tudomásom szerint vagy egyik van vagy másik...na de mindegy...szerintem ügyvéddel fogok konzultálni:)

Kovács_Béla_Sándor # 2008.11.14. 23:15

Hat hónapos határozott idejű szerződésben három hónap próbaidő? Mik vannak?!

nandy # 2008.11.14. 22:39

Mármint a kirúgás tényéről szóló papírokat?

nandy # 2008.11.14. 22:36

És mikor adták postára a papírokat?

Anettkamilla # 2008.11.12. 19:24

Igazándiból, nem mert akkor novemberre nem kaphattam volna pénzt, amit ígéretek hogy hifizetnek. Állítolag. A kilépőpapírjaimat egy hete készítették el elszámkor nov 1 el.Úgyhogy nem probaidő alatt szünt meg.

nandy # 2008.11.12. 18:20

Ha jól értem, még próbaidő alatt szűnt meg a munkaviszonyod.

Anettkamilla # 2008.11.12. 17:27

Sziasztok!

Szeretném a segítségeteket kérni, a problémám a következő: van egy határozott időtartamra szoló szerződésem 2009.jan 15-i lejárattal ami 2008.julius 7-én kötett, a munkáltató kikötötte benne a 3 hónapos probaidőt. Közben kiderült hogy terhes vagyok, majdnem ledolgoztam a probaidőmet amikor egy orvosi látogatás miatt ki akartak rugni, amit be is jelentettem a fönökömnek aki a párommal közölte hogy ki fog rugni. Eljöttem táppénzre,a szeptember elején lejárt a probaidőm, de maradtam táppénzen mint veszélyeztetett terhes. Most vártam 10.én a táppénzem de nem jött. Bementem a cég munkaügyi központjába és közölték hogy már kiküldték a kilépő papirjaimat és hogy ki vagyok rugva.A fenmaradó táppénzt talán elszámolják. MIt tehetek?
Érdemes a bírosághoz fordulni?
Köszi: Anett

Kovács_Béla_Sándor # 2008.01.02. 08:11

Perelni. Nem venném fix egyesre.

Murphy75 # 2008.01.01. 21:29

Sziasztok!
Én is segítséget szeretnék kérni a következő problémámmal:

2 hónapnyi túlórázást követően (napi 14-16 óra, szombat vasárnap is) december 18-án rosszullét miatt orvoshoz mentem a munkahelyemről. A kollégámnál üzenetet hagytam a főnökömnek hogy orvoshoz mentem mert telefonon nem tudtam elérni. Az orvosnál Ő próbált hívni de a vizsgálatok miatt nem vettem fel. De aznap délután elküldtem neki egy e-mailt hogy orvoshoz mentem és hogy táppénzre vettek, mivel saját telefonomon már nem volt pénz hogy felhívjam. Még aznap december 18-án délután jött a postai levél hogy rendes felmondással megszünteti munkaviszonyom azzal az indoklással hogy értesítés nélkül hagytam el munkahelyem. Az e-mailemet meg se nézte és nem is válaszolt rá.
Jelen pillanatban is táppénzen vagyok. Úgy tudom ehhez a főnökömnek nem volt joga. Mit lehet ilyenkor tenni?

Válaszotokat előre is köszönöm!
BUÉK Mindenkinek!
Üdv: Murphy

kevike # 2008.01.01. 20:50

Köszönöm a gyors választ.
Üdv. B.U.É.K. !