Szabadság kifizetése?


Angyalka333 # 2019.03.21. 23:18

Tisztelt Szakértő!

GYED- en lévő kismama vagyok.
A cég, amelynél dolgoztam végelszámolás alá került, és nemrégiben az tudatta velem a végelszámoló cég alkalmazottja, hogy nem számíthatok a szülés előtti időszakról „bent ragadt” szabadságaim kifizetésére, ha felszámolás alá kerül a cég /per pillanat fizetésképtelen/, ugyanis elévültek.
Ilyen ténylegesen létezik?
A szülés évében, a 24 szabadságból mindössze 1 napot vettem ki, ez igencsak kellemetlenül érintene engem.

2015. október 30.-tól állok a cég alkalmazásában.

A 2017-es évről maradtak ezek a szabadságok, augusztus 23.-án született meg a kislányom.
2017 júliusában elbocsájtottak mindenkit a cégtől, rajtam és szintén várandós kolléganőmön kívül, arra az időszakra állásidőt fizettek a szülésig, nem a szabadságaim kerültek kifizetésre, a bérpapír szerint. A cég végelszámolás alá került.

Kérdésem az lenne, hogy a fent említett szabadságok valóban elévülhettek?

Milyen igényeim lehetnek majd a felszámoló cég felé?
Mit fognak nekem vajon fizetni?
Végkielégítés jár ebben az esetben?
Megérné inkább felmondanom?
Anyagilag mikor járnék jobban?
Felmondás után illetve a cég megszűnése után passzívan kapnám a Gyed-et továbbra is?
A TB - mel mi történne /külföldi állampolgár vagyok, magyarországi lakcímmel/?

Válaszát előre is hálásan köszönöm!
Tisztelettel, A.

Klau20 # 2019.02.10. 09:14

2 hónap a lemondási idő.
Fizetés nélküli szabadság alatt nem telik le a munkaviszonyom, március 1-el megszűnik a fizetés nélküli szabadságom és vagy visszamegyek dolgozni (de nincs olyan pozició ami munkaidőben megfelelne) vagy lemondok, és a lemomdás után 2 honapig áll még fent munkaviszony a lemondási időre.
Köszönöm a segítségét!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.10. 08:47

A köztisztviselő lemondási ideje nem három hónap?

Egyébként a ki nem adott szabadságot természetesen pénzben meg kell váltani. (De miért nem mond le úgy, hogy a jogviszony leteljen a fizetés nélküli szabadság alatt? Akkor még az elvi esélye sem áll fenn annak, hogy nem adják ki természetben a szabadságot, hanem munkavégzésre kötelezik.)

Klau20 # 2019.02.10. 08:36

Tisztelt Kovács Béla Sándor! Gyest kapok még, és ezalatt vagyok illetmény nélküli szabadságon állományban.
A kérdésem hogyha én gyes után nem megyek vissza dolgozni, hanem lemondok március 1-el, onnan 2 hónap a lemondási idő, amire a bent maradt szabadságot fogjak vonni, de bent marad még 30 nap szabadságom ezen felül. Ezt kötelesek kifizetni ha május 1-el lejár a munkaviszonyom vagy mondhatják azt, hogy még 1 hónapot állomanyban kell lennem, hogy kitöltsem meg azt a 30 nap szabadságot?
Köszönettel

Kovács_Béla_Sándor # 2019.02.09. 17:55

Azt akarod kérdezni, kiadhatja-e a munkáltató a szabadságot, amikor ő akarja? Persze.

Mi az a "gyes alatt rendelkezési állomány"? Nem fizetés nélküli szabadságon vagy?

Klau20 # 2019.02.09. 17:05

Üdvözlöm! Azzal kapcsolatban lenne kérdésem, hogy köztisztviselői szolgálati munkaviszonyomat Gyes alatt, rendelkezési állományban kívánom lemondani, 2 hónapos lemondási idővel. Viszont 3 havi szabadságom maradt az előző évekből, mivel 2 gyermekem született. A kérdésem az lenne, hogy a munkáltatónak kötelessége pénzben megváltani a bent maradt szabadságomat, vagy kötelezhet arra, hogy töltsem le a 3 hónapos szabadságomat, azaz a 2 hónapos lemondási időn túl is visszatarthat még egy hónapot?
Köszönettel

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.07. 13:52

Egy rövid kérdést sikerült tíz sorban megfogalmazni.

A szabadság idejére természetesen a hatályos távolléti díj jár.

Vandita # 2018.08.07. 12:58

Szeretném a segítségeteket kérni.
2018. augusztus 4-ével állományba kerültem vissza GYES után.
A felhalmozott szabadságaim száma 43 nap, amiben nincs benne a 2018-as szabadságok száma.
2014 decemberétől táppénzen voltam szülésig (2015. augusztus 4-ig).
Ez idő alatt megváltoztatták a bérrendszert.
Az alapórabérbe beleépítették a teljesítményórabér jelentős részét. Most kaptam órabér emelést, de nem tudom hogy a távolléti óradíjam mennyi, mivel nem volt munkavégzés.

A kérdésem a következő:
A 2018 előtti szabadság napjaimat milyen bérrel kell kifizetniük?
A 2014-ben aktuális távolléti óradíjammal?
A 2018-as szabadságomat?

tarine # 2008.10.01. 11:49

Rolcsiboy!
Köszi a választ szerinted lenne esélyem egy munkaügyi perben a szabadság megváltást kifizetettni ugyanis a volt munkáltatóm időközben jogutóddal megszűnt. A jogutód viszont nem hajlandó nekem fizetni már egy éve levelezünk ez ügyben, de semmi eredménye.
Válaszodat előre is köszi!

Rolcsiboy # 2008.10.01. 11:14

Egyedül: ha jól tudom a bérszámfejtésnél napi 8 órás munkaviszony esetén 176 órával számolják a szabadságon tölött napok bérét. Ha fix. bérrel dolgoztál, akkor könnyű kiszámolni, mivel csak leosztod a fix bért 176-al és felszorzod a szabadságok számával. Ez a bruttó bér, a többihez pedig SZJA alapok kellenek, de www.bruttober.hu-n beütöd a kiszámolt összeget és megtudod mennyit kellett volna kézhez kapj. Órabér esetén ugyebár még egyszerűbb, mivel 428 órabér = bruttó és jön megint a nettósítás. Én nagyon egyszerűen szoktam számolni, mivel a nettó bér (havi bruttó 180e ft fölött) kb. a bruttó bér 51%-a (mivel vannak eü. járulékok, egyebek, nem csak SZJA)

Rolcsiboy # 2008.10.01. 11:08

tarine: elvileg a munkaviszony megszűnésekor köteles kifizetni a munkáltató a felhalmozott és az időarányos szabadságot, amennyiben nem tudtad kivenni. Új munkahelyre nincs lehetőség átvinni.
Szerintem ez közalkalmazottaknál sincs másképp.

tarine # 2008.10.01. 10:34

Helló!

Arra szeretnék választ kapni, hogy közalkalmazotti jogviszonyom áthelyezéssel szűnt meg és a régi munkahelyemnél felhalmozodott szabadságom olyan sok, hogy az uj helyen ki venni nem tudom, köteles lett volna-e a régi munkáltatóm kifizetni, mivel a munkaviszonyom nála megszűnt?
Válaszodat előre is köszönöm!

Egyedul # 2008.09.12. 10:17

Érdeklődni szeretnék a következőkről:

  • azt honnan lehet tudni hogy mennyi a ki nem vett szabadságom? Mert bár a volt munkáltatóm küldött egy összeget, még a a felmondási idő lejárta előtt, csak mégis érdekelne hogy honnan lehetne megtudni hogy jó összeget fizettek-e ki. Van ez valahol forintosítva? vagy hogy tudom kiszámolni hogy jól fizették-e ki. Egy civil szervzetenél dolgoztam, szeretetszolgálatnál.

A gyed alatti ki nem vett szabim 42 nap, ezt forintosítottuk át, mivel közös megegyezéssel váltunk meg egymástól.

Aranka3 # 2008.05.25. 08:36


Ki kellett volna várnom az 1 hónap védettségi időt,de nekem szükségem volt a munkára,és nem a végkielégítésre.” Ahogyan ennek sincs semmi értelme.

Ezt a megjegyzést sem értem.Mivel sajnos nem vagyok sem jogász és úgy tűnik eszem sincs,mert nem értek a joghoz,aláírtam a közös megeggyezéssel történő munkaviszony megszünést.
Ezzel a feltétellel vettek át dolgozni,és mivel el kell tartanom a gyerekeimet aláírtam.
És éppen ezért kértem segítséget abban is,hogy milyen összeggel kell a szabadságot elszámolniuk.Mert előző hozzászólásodban azt írtad,hogy így egyeztünk meg,akkor mi a probléma,másodszor meg azt,hogy "De, tulajdonképpen akkor is."
Szóval valószinüleg én vagyok ostoba,de nem értem.:-(

Kovács_Béla_Sándor # 2008.05.25. 03:28

De, tulajdonképpen akkor is.

Aranka3 # 2008.05.24. 20:20

Tehát akkor jól értelmezem,ha közös megeggyezéssel bontottuk fel a munkaviszonyt,nem érvényes az,hogy fel kell emelni a bért és azzal számolni a szabadságot?

Kovács_Béla_Sándor # 2008.05.24. 18:46

Akkor meg mi a kérdés? Így egyeztetek meg, és passz.
Megjegyzem: nem is igen volt más értelme az akciónak, mint az, hogy a szabadságodat a régi bérrel fizessék ki.

Ki kellett volna várnom az 1 hónap védettségi időt,de nekem szükségem volt a munkára,és nem a végkielégítésre.
” Ahogyan ennek sincs semmi értelme.

Aranka3 # 2008.05.24. 18:07

Bocsánat a zavaros szövegért,nekem is nehezen érthető az egész.
2003-ban elmentem Gyed-re.Ekkor a régi nagy cégből kivállt egy kisebb(MÁV Cargo)
Itt hivatalosan Cargo maradósként írtak tovább,vagyis kaptam a juttatásokat,de amikor visszamentem volna,akkor végkielégítéssel és mindenféle juttatással elküldtek volna.Gyed-em alatt megszületett a kislányom is,így 2008 áprilisában járt le a Gyes-em.
Időközben a Máv Cargot megvették.Ki kellett volna várnom az 1 hónap védettségi időt,de nekem szükségem volt a munkára,és nem a végkielégítésre.Így az ő kérésükre közös megeggyezéssel felbontottuk a munkaviszonyomat és másnap újfelvételesként,viszont a jogviszonyom megtartása mellett(1989 óta vagyok a cégnél)megírtuk a szerződést.
Így a 2003 óta megillető szabadságot kifizették de ezzel a 2003-as béremmel.
Remélem egy picit érthetőbb így.:-)
Előre is megköszönve a válaszát

Aranka

vivi1111 # 2008.05.24. 12:10

bocsánat, munkaválalló helyett munkavállaló. :)

vivi1111 # 2008.05.24. 12:09

peti 45:

a szabadságot az Mt. szerint csak abban az esetben lehet pénzben megváltani, ha megszűnik a munkaválalló munkaviszonya, ez a vezető állású munkaválallókra is vonatkozik.

semmis (jogellenes) az a megállapodás, ami ettől eltér.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.05.24. 06:56

Zavaros, amit írsz, azért nincs válasz.„ a céget megvette egy új cég, engem nem vettek át.
A munkáltató esetleges felvásárlásának semmi köze a munkvaállalók jogviszonyához, az folyamatos, még a munkáltató személye sem változik. Így aztán arra sem volt szükség, hogy téged "átvegyenek" - illetve nem volt lehetséges, hogy ne "vegyenek át"

Egyébként is: ha korábban megszűnt volna a munkaviszonyod, akkor most miről tárgyaltok?

Aranka3 # 2008.05.23. 18:28

Nagyon nem értek ezekhez a dolgokhoz,de bárhol olvasgattam,azt írják az emelt összegű kifizetés jár.A munkáltató viszont következetesen az ellenkezőjét állítja.Kérem segítsen valaki.
Köszönöm:-)

peti45 # 2008.05.22. 18:47

Tisztelt Fórumozók!
Több helyen olvastam az alábbiakat: "A BH 1999. 476. számú jogesetben hozott döntés szerint ha a vezető állású munkavállaló - a munkaszerződésben foglaltak szerint - maga állapítja meg a munkaidő-beosztását, valamint a pihenőidő (szabadság) igénybevételét, önmagában a munkaidő és a szabadság bizonylatolásának hiányára hivatkozással a vezető munkakört betöltő dolgozó nem tarthat igényt szabadságának megváltására a munkaviszony fennállása alatt."
Ez azt jelentené, hogy valami másra való hivatkozással mégis kifizethető a munkaviszony fennállása alatt a vezető állású szabadsága? Ha igen, milyen esetben? Vagy erről meg lehet állapodni a munkaszerződésben?
Minden segítséget előre is köszönök!

kaali # 2008.05.20. 14:57

Szia Robzi! Szerintem igen.

Aranka3 # 2008.05.19. 20:54

Nagyon köszönöm,hogy írtál.Ez a része is speciális,mert közös megeggyezéssel megváltunk egymástól és az új helyre felvettek.Így nekem is lett munkám(jogfolytonos),és nekik sem kellett végkielégítést fizetniük.
Ezért írtam,hogy nem foglalkoztak a béremeléssel,hanem a régivel számoltak.Az új béremmel nem számolhatott,mert az egy másik munkakör bére.De úgy gondolom,hogy az átvett aktív dolgozók bérével kellett kifizetniük a szabimat.:-)
Mégegyszer köszi:-)