Közalkalmazott, felmondás


Tempest89 # 2018.11.17. 17:36

Tisztelt Szakértő!

Tavaly óta egy középiskolában vagyok közalkalmazott mint laboráns, határozott időre jövő év június végéig.
Egyszer már meghosszabították a szerződésemet.
(2017. nov-2018. június
2018. július-2019. június)
Egy gyesre ment kolléga helyén vagyok.
Közben kaptam egy álláslehetőséget egy másik, magánszektorban lévő cégtől egy vonzóbb állásajánlatot.
Kérdésem a következő volna:
Elég indok-e ez a felmondásomra?
Ha nem, akkor én közös megegyezést választanám, amiben a munkáltatóm is (véleményem szerint) partner lenne.
Ilyenkor mennyi a felmondási idő?
30 vagy 60 nap?

Kérem adjon nekem tanácsot!
köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.14. 20:21

Ugyan már!

YAMAHA28 # 2018.11.14. 20:17

Üdvözletem!
Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyomról készülök lemondani.Jelenleg szabadságomat töltöm,GYes mellett szerettem volna visszamenni dolgozni a régi munkahelyemre. Most kaptam egy másik munkalehetőségről ajánlatot, de az nem közalkalmazotti státusz lesz.Kérdésem: ha most lemondással szűnik meg a jogviszonyom, már soha többé nem lehetek közalkalmazott?( nem tudni mit hoz az élet, szeretnék tisztán látni).Köszönöm előre is szíves válaszát.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.14. 14:47

"elküldnek; megszüntetése"...

A határozott idejű jogviszony a határozott idő lejártával megszűnik, külön jognyilatkozat ("elküldés"; "megszüntetés") nem szükséges. A határozott idő lejárta előtt azonban csak a rendkívüli lemondás, felmentés szabályai szerint szüntethető meg.

Ismétlem: határozottan úgy vélem, ez a kinevezés nem jár le december 31-én. Hacsak.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.14. 11:39

Nincs ezzel semmi baj, lehet, sőt szokás így meghatározni a szerződés időtartamát.
S ha már így történt, akkor szerintem nem szűnik meg a jogviszonyod december 31-én. Hacsak.

lilei # 2018.11.14. 09:47

T.Cím!
Állami tisztviselő vagyok. Határozott idejű kinevezéssel kerültem mostani munkahelyemre, a Kormányhivatalba. Jelenleg létszámstop van elrendelve, emiatt (mivel szerződésem lejár 2018.12.31-én) nem hosszabbítanak, el kell jönnöm a munkahelyről.
Igazából az lenne a kérésem, hogy véleményezzék már a kinevezésemet tartalmilag, hogy megfelelt-e az előírásoknak.
Tehát amit kaptam: „Kinevezés állami szolgálati jogviszonyba” nevű dokumentum, amelyben a szokásos adatok megtalálhatóak: név,cím,születési hely,idő…stb.
Majd: „ Az állami tisztviselőkről szóló 2016.évi LII.törvény (Áttv) alapján kinevezem Önt 2017.08.01. napjától határozott időre helyettesítés céljából X Y (GYESen lévő kismama neve) állami tisztviselő fizetés nélküli szabadság miatti távollét idejére előreláthatólag 2018.12.31.napjáig az alábbi feltételekkel.
Munkakör, feladatkör,kulcsszám,illetmény, munkavégzés helye,próbaidő tartalma…stb.

Majd egy sor:
„Tájékoztatom, hogy határozott idejű kinevezése előreláthatólag 2018.12.31 napjáig, vagy XY (gyesen lévő kismama neve kiírva) tartósan távollévő ismételt munkába állásáig tart. „
Kiegészítésül írom, hogy a kismama gyermeke 2019.07.15 én lesz 3 éves majd, jelenleg nem dolgozik.
Egyszóval így 35 éves munkaviszony mellett kell elhagynom ezt a munkahelyet.
A kérdésem az, hogy hivatalos-e, elfogadható-e a kinevezésben ilyen vagylagos dátum megadása végidőpontnak mégha tájékoztatásul közölték is.
(aki ért hozzá: a KIRÁban is így van rögzítve)
Köszönettel
Andrea

wers # 2018.07.26. 05:33

Jobb lett volna tegnap póstára adnod sürgősségi levélként. Egyébként át kell vegyék. Kell lennie illetékesnek erre.

Óvónéni1991 # 2018.07.26. 05:25

Volt már rá példa, hogy nem vették el másnak a felmondását!

wers # 2018.07.26. 04:55

Gyanítom a póstást sem zavarják el. Valakinek át kell vennie.

Óvónéni1991 # 2018.07.26. 04:41

Kedves Mindenki!
Abban kérném a segítségeteket, hogy ma adom be a lemondásomat egy óvodában ahol határozatlan idejű közalkalmazott vagyok. De most tudtam meg, hogy a vezető csak jövő hét kedden lesz az oviban. Kérdésem: átadhatom e a vezetőhelyettesnek? Köteles-e átvenni tőlem? Mert hogy az abban foglaltak szerint mától már "ketyeg" a lemondási idő. Nagyon fontos!

wers # 2018.07.25. 09:02

Már itt is rögtön indoklást kell írnom és várnom a válaszára, ezt követően pedig közösen kell megállapodnunk a részletekben ?

Szerintem arra célzott KBS, ha közös megegyezésre törekszel, ne rágalmazd meg a munkáltatódat a lemondásban, mert annak nem igazán lehet jó vége. Az pedig, hogy megállna egy rendkívüli felmondás, az egyelőre csak szerinted.

Zsifin # 2018.07.22. 12:48

Tisztelt Uram!

1 éves határozott munkaszerződésem van közalkalmazottként bv intézettel.
Szeretnék mihamarabb távozni az állásból mert kaptam egy új, sokkal jobb ajánlatot. 5 hónapot dolgoztam le ebből az 1 évből. Mit javasol?

Tisztelettel,
Zsifin

Lyonee # 2018.07.22. 10:44

Áthelyezést...

Lyonee # 2018.07.22. 10:43

Vissza kell fizetned.
Nem felmondás, hanem lemondás a közalkalmazotti jogviszonyodról.
Áthelyeslést nem próbáltad?

tájékozatlan # 2018.07.21. 18:49

Köszönöm a választ!
De akkor nem tudok szeptember elsejével kezdeni az új helyen.
Kérjek közös megegyezést és írjam le, hogy tekintsenek el a teljes felmondási időtől és a megmaradt időben tekintsenek el a munkavégzéstől?
És még egy kérdésem lenne: Részarányosan, ha jól számoltam, 8 nappal több napra küldtek szabadságra (egy nappal sem rendelkezhettem). Mi lesz ezekkel a napokkal?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.07.21. 17:20

Lemondás. 60 nap a lemondási idő.

tájékozatlan # 2018.07.21. 16:37

Tisztelt Ügyvéd úr!

38 éve vagyok közalkalmazott. Jelenlegi munkahelyemen 3 éve dolgozom. Szeretnék felmondani, másik munkahelyre menni, ahol szeptember elsejével tudnak felvenni. Mi a módja a felmondásnak? Hétfőtől a szabadságomat töltöm, a 46 napból már 13-at kiadtak, az óvoda zárás idejére most megint kiadtak 25 napot. Van-e lehetőségem arra, hogy a jelenlegi munkahelyemre ne kelljen visszamennem szeptember 1-ig? Közös megegyezést kérjek vagy hogy lehet felmondani? Köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.07.02. 18:59

Kinevezéssel és lemondani.
Igen; igen; komoly.

Annuci # 2018.07.02. 15:02

Tisztelt Kovács Béla Sàndor!

2012. október óta vagyok közalkalmazott hatàrozatlan időre szóló szerződéssel egy munkahelyen. Szeretnék felmondani, Lehetséges-e úgy, hogy azonnali hatàllyal, hogy a felmondási időt ne kelljen letölteni? A betegàllomàny beleszàmît-e a felmondási időbe? Ha a munkahely ragaszkodik a felmondási időhöz, és nem megyek be dolgozni annak milyen következményei vannak?
Köszönöm vàlaszàt!

drbjozsef # 2018.06.28. 06:52

zsmarcsi,

Van a munkavállalói felmondás. Akkor nem jár végkielégítés.

Van a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetése. Amikor megegyezel a munkáltatóddal. Ilyenkor bármiben megegyezhettek, végkielégítést is kaphatsz, akár többet is, a törvényeken belül szinte bármiben megállapodhattok.

Vagy - vagy.

zsmarcsi # 2018.06.26. 19:49

Tisztelt ügyvéd úr! Kedves fórumozok!
Közalkalmazott vagyok.Áthelyeztek egy olyan helyre ahova kb. 1 óra 40 percet kell utaznom,Sajnos nem tudom vállalni.Közös megegyezéssel ha "felmondok" lemondok nem tudom-akkor kaphatok végkielégítést? Papírom szerint 5 éve hogy itt dolgozom de abból 1 év tp-volt térd műtét miatt. Köszönöm Mária

wers # 2018.06.12. 10:15

. „A leendő munkahelyemen ajánlották hogy közös megegyezéssel mondjak fel.

oh

Kovács_Béla_Sándor # 2018.06.12. 10:11

Lemondási idő, és két hónap. [Kjt. 28. § (2)]

Az új munkáltatóval a szerződést akár már most is meg lehet kötni azzal, hogy a munkaviszony kezdete meghatározott nap.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.03.10. 11:26

Az attól függ. Megszűnik-e maga a telephely, ahol eddig dolgoztál; az új telephely milyen messze van; milyen oda a tömegközlekedés a lakóhelyedről... stb.

ncsili # 2018.03.10. 10:50

Sziasztok,
közalkalmazott vagyok 1éve, de meg fog szűnni a munkaköröm a lakhelyemen, csak másik városban tudnának adni helyet, de nem szívesen költöznék el. Ilyenkor a közös megegyezést el tudom utasítani, és kérhetem, hogy a munkáltató mondjon fel nekem? Mert akkor a 60nap felmentési időt akkor fizetnék nekem, addig is lenne munkahelyem, jól tudom? Köszönöm szépen előre is, ha valaki hozzászól.