Munkanélküli segély


kethy99 # 2013.10.23. 10:37

Valaki megtudná nekem mondani, írni, hogy a munkanélküli segélyt hogyan számolják ki?? mindent olvasok róla, de nem tiszta. A fizetésem bruttó vagy nettó összegét veszik? és hány%?
köszönöm a segítséget előre is
Kethy

ZÖLDJANIKA # 2013.10.10. 06:37

T. Szakértő!
Betöltöttem a 60. évemet. Már két éve rokkantsági ellátást kapok.Előtte átmeneti járadékos voltam, ami azt jelenti, hogy megvolt a 40 év munkaviszonyom(nem szolg. idő)és 43 %-ra leértékeltek, tehát így megkaptam az átmeneti járadékot. Eddig nyugodt voltam, hogy 60 évesen nem zaklatnak. De levelet hozott a postás, menjek rehabos vizsgálatra, tehát újból százalék számolás,(nem műtettem meg magam). Játszom a gondolattal, levesznek néhány százalékot és 40alá kerülök, megvonják a lóvét.
Kérdésem:40% alá hozzák ki a egészségi állapotomat(ahogy öregszik az ember fia, úgy javul az állapota, mondják Orbánék)akkor adnak valami lóvét, milyen kategóriába kerülök?Vissza a munka világába! mondja a nagytudású Orbán kormány!
Ha bemegyek a Hivatalba, semmi járadékot nem adnak, mert ennyi idős korára az ember csak összehoz 1 házat, tehát van valamim, és semmit nem adnak. Ezért dolgoztam le 40 kemény évet becsülettel, 1 perc hiányzás nélkül.Írja meg VALAKI, aki hozzáértő, hogy mi lesz velem, ha 40 % alá tesz a nagytudású bizottság, köszönöm

Anett Andrea # 2013.10.09. 20:17

Szeretném ha valaki tudna segíteni a problémámban ami a következő.11 éves munkaviszony után felmondtak 2013.08.01.-vel,most a felmondási időm töltöm ami November 11.-ig szól.Folyamatosan keresek állást,de ha nem sikerül akkor jár-e régen Munkanélküli segélynek hívták,mivel nincs lakcímem sem állandó,sem ideiglenes.Ha jár akkor én hova tartozom,mert lassan 3 éve Érden lakom.

Egyetlen # 2013.10.01. 13:26

A munkanélküliben voltam benn, és ott kijelentették, hogy nem jár, mivel nappali jogviszonyom volt, ezt nem értem.
Köszönöm.

Egyetlen # 2013.10.01. 13:20

Pontosan nem tudom, de 2010 októberétől 2013 júniusáig folyamatos diákmunkán voltam 2 iskolaszövetkezeten keresztül, egymást követően, megszakitás nélkül.
Üdv.

capisca # 2013.10.01. 10:55

A jogviszony és a munkahely is megszünt.

Mettől meddig dologztál? Szezrődéseid meg vannak?

És hány napot dolgoztál összesen?

Ha ennek megfelelsz :az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább 360 nap jogosultsági idővel rendelkezik
akkor kapsz

Egyetlen # 2013.10.01. 09:29

Üdvözlet!
A kérdésem az lenne, hogy 1,5 év diákmunka után, nappali jogviszonnyal jár-e munkanélküli segély? A jogviszony és a munkahely is megszünt.
Előre is köszönöm.

hodi67 # 2013.07.02. 16:19

Tisztelt Szerkesztőség!
A kérdésem az lenne,hogy a fiam bejelentkezett munkanélküli segélyre.Egy hét múlva talált munkát,ahol sajnos három hét múlva megszűnt a munkaviszonya.Ha az előző segélyt megszüntette akkor most nem jogosult pénzbeni juttatásra?Nem kapott még egy fillért sem /munkanélkülit/Elvesztek az előző évek?Köszönöm mielőbbi válaszát.

rinya # 2013.06.11. 09:25

Tisztelt Szakértő!

Ha én adtam be a felmondásomat jár-e álláskeresési járadék vagy álláskeresési segély a felmondási idő után.5 évet dolgoztam a cégnél és most töltöm 35 napos felmondási időmet.

Köszönettel:Zsuzsa

szabtus005 # 2013.05.27. 10:06

Kedves Fórumozók!
Egy olyan problémám lenne hogy munkanélküli segélyt kaptam 2010.08-tól 2010.11 hóig! Lakcímre érkezett az összeg de én szeptember 1-től munkába álltam, az ügyintézőmmel csak telefonon tudtam beszélni, a szeptember illetve az október havi segély összegét nem vettem át a postán, gondoltam ha nem veszem fel akkor azt a posta vissza utalja és lesz látszatja! Sajnos most olyan helyzetbe kerültem hogy a munkanélküli hivatal követeli rajtam azt a pénzt(50000 forint) mert szerintük én azt megkaptam! Kérdésem az lenne hogy mit lehet ilyen esetben tenni? Forduljak ügyvédhez? Pont azért nem vettem fel a pénzt mert tudtam hogy jogtalanul tenném most mégis egy olyan penzt akarnak velem megfizettetni amit nem kaptam meg!
A segítséget előre is köszönöm

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.05.02. 17:43

Persze, menjen és intézze.

indi2010 # 2013.05.02. 16:18

Tisztelet Szakértő!

A fiam április 19-én felmondott, A 30 nap felmondási idejéből csak 5 napot dolgozott le, így 179000 Ft-ot kell a cégének fizetnie, ennek részleteiről megegyeztek.Összesen 20 év munkaviszony van, ebből 5 évet az említett cégnél dolgozott le. Ausztriában helyezkedett el, de a próbaidő alatt 7 munkanap után felmondtak neki. Május 1-től most munkanélküli. Szeretném megtudni, regisztrálhat-e munkanélküliként Magyarországon, jár-e társadalombiztosítás és munkanélküli segély azt elmúlt évek alapján és meddig?

boki85 # 2013.04.27. 18:35

Tisztelt szakerto!
Edesanyam evek ota munkanelkuli Magyarorszagon. En Gorogorszagban elek, es szeretnem itt torvenyesen alkalmazasba venni haztartasi munkara es gyermekfelugyeletre majus 5.-i kezdettel kb. 7 honapra.Az elso kerdesem az lenne, hogy a munkaido letelte utan jogosult lesz-e Magyarorszagon munkanelkuli ellatasra.A masik problemam, hogy aprilis 26.-an a helyi onkormanyzattol es munkaugyi hivataltol varatlanul kapott egy mezogazdasagi allas lehetoseget.Edesanyam 55 eves,tanitoi vegzettseggel rendelkezik, es egyenlore kivizsgalatlan, osszetett egeszsegugyi problemaja van, ami lehetetlenne teszi szamara az ilyen jellegu munkavegzest.Sajnos az eddigi vizsgalatok meg nem deritettek fenyt a problema okara, igy errol orvosi igazolast nem kaphat.A munkaugyi hivatal allitasa szerint amennyiben nem vallalja el az altaluk ajanlott allast, torlik a mankanelkuli nyilvantartasbol es elveszti a Tarsadalom Biztositasat. A masodik kerdesem tehat amennyiben nem fogadja el a hivatal altal ajanlott allast, hanem helyette en veszem alkalmazasba (termeszetesen bejelentem a NAV-nal es fizetem a TB jarulekat) a munkaviszony megszuntevel lesz-e lehetosege arra, hogy ismet jelentkezzen munkanelkulikent annak ellenere, hogy elozetesen toroltek a nyilvantartasbol es jogosult lesz-e valamilyen ellatasra? Edesanyam jelenleg anyagi tamogatasban nem reszesul a munkanelkuli hivataltol.
Elore is koszonom valaszat!

kovlav # 2013.04.25. 11:24

Érdeklödni szeretnék, hogyha lejár a 3 hónap munkanélküli segély, mennyi ídőt kell munkába tölteni ,hogy újra járjon,vagy összesen van 3 hónap.

krystyna # 2013.04.11. 10:02

Tisztelt Fórumozók !

Aktív korúak ellátása a felülvizsgálat során megszüntethető azért, mert az igénylőnek haszonélvezete van egy ingatlanon ??? Én az Szt.-ben nem találtam erre passzust. A haszonélvezet a munkanélkülivé váláskor is megvolt. Előre is köszönöm a válaszokat !

nyuszka78-v # 2013.04.10. 17:18

Dolgozhatok e munkanélküli által biztosított tanfolyam mellett hétvégeken,és ha igen akkor milyen jog viszonyban.

bzsu69 # 2013.03.25. 14:41

A fiam pályakezdő ill. tavaly végzett májusban. Junius 1-től már dolgozott ott ahol gyakorlaton volt, viszont kiderűlt, hogy csak november 20-tól jelentették be. Most pedig felmondtak neki, tehát csak 4 hónapja van. Nem jár neki semmi munkanélküli segély???
Mert azt olvasom a jogszabályba, hogy legalább 360 napnak meg kell lenni, tehát akkor nem jár???

bzsu69 # 2013.03.25. 14:41

A fiam pályakezdő ill. tavaly végzett májusban. Junius 1-től már dolgozott ott ahol gyakorlaton volt, viszont kiderűlt, hogy csak november 20-tól jelentették be. Most pedig felmondtak neki, tehát csak 4 hónapja van. Nem jár neki semmi munkanélküli segély???
Mert azt olvasom a jogszabályba, hogy legalább 360 napnak meg kell lenni, tehát akkor nem jár???

pazs # 2013.03.25. 14:40

Lenger: nem. Inkább kérje később az álláskeresésit, hogy az még biztosan kitartson, amikor szül, mert enélkül csak a gyes jár.

bzsu69 # 2013.03.25. 14:37

Csilla66!
Most már teljesen mindegy a felmondás módja!! Rögtön kapsz segélyt! Nem kell kivárni a három hónapot!!

bzsu69 # 2013.03.25. 14:37

Csilla66!
Most már teljesen mindegy a felmondás módja!! Rögtön kapsz segélyt! Nem kell kivárni a három hónapot!!

bzsu69 # 2013.03.25. 14:37

Csilla66!
Most már teljesen mindegy a felmondás módja!! Rögtön kapsz segélyt! Nem kell kivárni a három hónapot!!

Lenger # 2013.02.26. 11:06

Tisztelt Szakértő!

Az alábbi esetben kérem segítségét.
Feleségem szeptember 23-ára van kiírva szűlni.
A munkaviszonya június 1-el megszűnik.
A kérdésem, hogy ha június 1-től jelentkezik álláskeresésire, majd augusztus 29-én amikor lejár a 90 nap igényli a TGYÁST, akkor jogosult lesz GYED-re?

Pisti012 # 2013.01.30. 13:56

Szép napot mindenkinek!
Az én kérdésem, kérdéssorom elég összetett és kérem csak az válaszoljon aki teljesen biztos benne.
Röviden:
Egy multi cégnél dolgozom 2,5 éve főállásban és nemrégiben a közvetlen felettesi körben igen nagy változás történt.
Mindent mindig ugyanúgy csináltam és meg voltak vele elégedve, de az új főnökség olyan elvárásokat állít fel ,melyek igazából egymást ütik. Nem tudom rendesen végezni a munkám ,szorongok minden reggel, mikor ébredek, nem szeretnék állás nélkül maradni, de egyszerűen nem bírom tovább. Van egy fiam is ezért nem engedhetem meg ,hogy ne folyón be pénz a háztartásba a részemről. Már ismerem a cég módszereit és félek kiharcolják, hogy a legrosszabbul járjak. Félek ha felmondok nem jár majd semmilyen támogatás hiába adóztam az elmúlt években, mert ezelőtt a munkahelyem előtt is dolgoztam de volt majd egy év amíg nem de nem is mentem igényelni semmit, mert feketén kelet dolgoznom, de ha már akkor nem adóztam nem volt pofám segélyért menni na mindegy ez nem is ide tartozik :) Tehát ha nem én mondok fel akkor majd ki akarnak rúgni, amint betanítom az utódom, persze ezt nem mondják ki mert így megy náluk és ha majd nem akarok belemenni a közös felmondásba, mely valójában kirúgás csak így szépítik akkor felvázolják, hogy kapok 2-3 nap alatt 3 írásbelit, mellyel lehet hogy a legrosszabbul járok. Tudom ez apszultnak tűnhet sokatok számára, de megteszik csinált indokokkal, melynek az ellenkezőjét nyilván ki előtt bizonyítsam!
Tehát segítsen egy hozzáértő, hogy mit tegyek, mert az nem kérdés, hogy távoznom kell, de melyik esetben mik a következmények, mind a közeljövőre és távol jövőre?
Melyik megoldással milyen járadékra vagyok jogosult ,míg nem találok egy helyet ahol megbecsülik a lelkét is kidolgozó embert.
Előre is köszönöm a segítségeteket.

vitajo # 2012.12.12. 16:48

Jó estét!

Egy olyan kérdésem lenne: 2012. január 05-től, 2012.
december 18-val közös megegyezéssel megszűnik a munkaviszonyom. Viszont ezt megelőzően 2012. január 04-ig álláskeresésit kaptam 90 napig.
Jogosult vagyok-e valamilyen ellátásra?