munkaidőkeret


KenRogers # 2012.10.13. 06:52

tisztelt fórumozók!
nem tudom jó helyre írok e túlóra és annak bérezése témakörben...
szerződés szerinti munkaidőnk 8óra +20perc pihenőidő.
mivel informatikáról van szó, óránként jár 10perc pihenő.
a munkából és a létszámhiányból fakadó terhelés, munka mellett még ebédelni se lehet elhagyni a helyünket, gyakorlatilag a gépnél ülve étkezünk. a rendszerek lassúsága miatt a munkaidő kiszámíthatatlan, a 8 órából a 6 év alatt még egyszer sem sikerült kihozni. a napi munkaóra átlagban 10-12 órára jön ki. délutános műszakban a rendszertől és a munkamenetek indításának csúszásából minden esetben 3-4 óra "túlóra" keletkezik, amit nagy kegyesen nem fizetnek ki, mondván "nem lett elrendelve".
a munkaszerződésben, illetve igazgatói utasításban valóban rögzítve van, hogy csak elrendelt túlórát fizetnek ki, de azt ugye sose rendelnek el.

a kérdésem az, hogy ezeket a plusz órákat peres úton követelhetem e a munkaadómon, akár évekre visszamenőleg?
természetesen mindenről van papír, nyilvántartás, tehát nem én találom ki a számokat, órákat. bizonyítható a túlóra, plusz munka.

pl: munkaidőm 13:40-kor kezdődik a 20 perc szünetet beleszámítva és 22:00-ig tart hivatalosan. a rendszerben kötelező lépések vannak, amiket el kell végezni, nem lehet elnapolni, másnapra hagyni, később bepótolni. ezek a munkafázisok nem férnek bele a 22:00-ig terjedő munkaidőbe. munkám így éjfélkor, vagy esetenként hajnali 1-2 magasságában fejezem be, ekkor tudok felállni a géptől és hazamenni. ez ugye 2-4 óra túlóra. minden nap. ha péntek van, akkor szombat hajnalról beszélünk, ami már pihenőnap.

a 6 év alatt már a 800 óra túlórát is meghaladtam, egyetlen fillér honorárium nélkül.

mit tehetek??

evatunde # 2012.10.08. 17:27

Kedves fórumozók!
Egy nagy vállalat galván üzemében dolgozom,ez év februárjától.A cégnél kb.egy éve vezették be a melegváltást,ami annyit jelent,hogy a műszak nem 6-kor,14-kor,22 órakor kezdődik,hanem előtte 15-20 perccel.Eleinte a dolgozók egy-két hónapig kaptak kompenzálásképpen 3 ezer forintot,mire én odakerültem,ez már nem jelent meg a bérben.A dolgozók a munkaidő vége előtt 10 perccel felmehetnek tisztálkodni.Galvánüzemről van szó,úgy tudom,ezt a 10 percet jogszabály biztosítja,nem a munkáltató kegyén múlik.Májusban bejelentették,hogy le kell dolgozni a munkaközi szünetet,összevonták a 20 perceket és mivel jobbára 2 műszakban dolgoznak a munkások,minden délelőttös szombaton ledolgozás van.Ez október végéig tart(visszamenőleg januártól decemberig előre le kell dolgozni),9 napról van szó,a munkaadó számítása szerint.Jogszerű-e a munkáltató eljárása,hogy összevonja a 20 perc szüneteket és szombatonként dolgoztatja le?Szabadnapokon céges buszjárat csak a reggeli munkakezdésnél van,mindenki egyénileg oldja meg a hazamenetelt.A vidéki dolgozóknak ez elég nagy érvágás,ugyanis hiába adja le a volános távolsági és helyijáratos jegyét az első munkanapon,az a cég részéről csak a következő havi fizetésnél kerül utalásra.Jogos-e az úgynevezett melegváltás(+15-20 perc)bérezés nélküli bevezetése,miközben a dolgozók a munkaközi szünetet(napi 20 perc) ledolgozzák a pihenő napjukon?A melegváltással együtt a munkával töltött idő így is kiteszi a 8 órát.Továbbá milyen szabályok vannak a jegyek kifizetésére vonatkozólag,nem az első napon(miután le van adva)kellene azt visszafizetni?
Válaszokat megköszönöm,Éva Tünde

doppio # 2012.09.28. 20:14

T. Fórumozók

Elárulom, a Magyar Posta Zrt.-ről van szó, annak is a küldemény kézbesítési részéről. Napi 8 órás munkaidő, de -elvileg- a beérkező küldeményeket kézbesíteni kellene. 2 -3 évvel ezelött egy kézbesítő járás kb. 600-700 lakást látott el. Manapság az átlag 900-1000 lakás, de létezik 1400 lakásos járás is. Szabadságolás, lebetegedés idején ,- helyettes nincs-, két ember munkáját végzed, ergo akár 2000 lakás küldeményeit kellene kézbesíteni.A rendszer úgy működik, hogy valamit bent kell hagyni, persze más nap nyilván dupla mennyiség lesz abból. Egy teljesen átlagos napon kb. 90-100 címhelyre kell becsöngetni olyan küldeménnyel amit aláírás ellenében kézbesítünk. Becslésünk szerint egy kézbesítő 2 havi munkaidő keretéből min. 40-50 túlórát "elcsalnak". Persze mink is hibásak vagyunk mert a jelenlétiíven fiktív időket írunk. Természetesen a managmentnek ez sem elég, biztosítás közvetítés címén az elvárás napi 5-10 ügyfélnél a Posta Biztosító termékeinek ajánlása, konkrét terv leosztás van egy év alatt hány biztosítási terméket kell eladni. Ezek után ha valaki nem elégedett a kézbesítők munkájával gondoljan arra, hogy nem a kézbesítők gonoszsága vagy slendrián munkája az oka a szolgáltatás ilyen szinvonalának, fizikailag ennyi telik tőlünk.

wers # 2012.09.28. 11:41

Az már a munkáltató gondja, hogy megfelelően szervezze a munkát
Na ettől kíméljen meg a jóisten. Mindig ott kezdődnek a bajok, mikor a főnök szervezi munkát ;)

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.28. 09:41

Ja, hogy nem teljesítménybér? Hát akkor nyolcra ott vagy, fél ötkor elmész. Annyi fér bele, amennyi belefér. Az már a munkáltató gondja, hogy megfelelően szervezze a munkát.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.28. 09:39

A kérdés érdeméhez: a korábbi Mt. külön szabályozta, hogy a teljesítménybérezés esetén a normát hogyan kell megállapítani. Pl. volt olyan előírás, hogy az összes érintett munkavállaló hány százalékának kell tudni teljesíteni a norma egy meghatározott szintjét.
Szerintem ezt a szabályozást az új törvény is átvette.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.28. 09:37

Jó volt az így is, csak kicsit palócos. ;)

wers # 2012.09.28. 06:24

naorma” = norma
előbb-utóbb megtanulok írni

wers # 2012.09.28. 06:04

a cég Magyarország tán legnagyobb állami vállalata

ha ez így van, ott van erős szakszervezet, kezdeményezni kell a naorma felülvizsgálatát.

efi99 # 2012.09.27. 19:53

doppio
MÁV?
"tudom én bizonyítani, hogy lehetetlen 8 órában elvégezni a napi munkát?"
Az attól függ milyen munka, mennyire mérhető, van-e rá norma, vagy technológia, ilyesmi.

doppio # 2012.09.27. 18:59

Tisztelt Fórumozók.
A munkaadó tudatosan úgy állapítja meg az elvégzendő munkád mennyiségét, hogy nem férhet bele a 8 órába, túlóra díjjat nem akarnak fizetni ezért " ráutaló magatartással" figyelmeztetnek a jelenléti ív "helyes" kitöltésére. Kérdésem: tudom én bizonyítani, hogy lehetetlen 8 órában elvégezni a napi munkát? (a legszebb, hogy ez a cég Magyarország tán legnagyobb állami vállalata, működésének mikéntjére és feladatai ellátására komoly nemzetközi szabályok vonatkoznak)
Ui.: egy játék: melyik cégről lehet szó?
Üdv doppio

efi99 # 2012.09.24. 16:18

El kell számolni 8 órának.
97. § (1)
(4) A munkaidő-beosztást legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.
(5) A munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább négy nappal korábban módosíthatja.

A magyar munkáltatók többsége - mint látható - még 1-2 napra előre is képtelen tervezni a munkaerővel.

wers # 2012.09.24. 13:14

Elvileg nem lehet megváltoztatni a beosztást
Elvileg, de a gyakorlat nem mindig ez.

Ha nem dolgozol, a jelenléti ívre több dolgot lehet beírni:
állásidő - ezt kifizeti a munkáltató, és beleszámít a munkaidő keretbe (na, ez az, amire nehéz élő példát találni)
szabadnap - nem számít be
fiz.szabadság - beleszámít

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.24. 12:59

Elvileg nem lehet megváltoztatni a beosztást, szvsz azt az időt jóvá kell írni a munkavállalónak.

zoli_23 # 2012.09.24. 12:33

Tisztelt Fórumozók!
Munkaidőkeret kapcsán meg szeretném érdeklődni, hogy a munkaadó részéről van-e olyan lehetőség, hogy az (elvileg) egy héttel korábban kiírt beosztást az adott napi műszak kezdése előtt egy órával telefonon lemondja, és az így keletkezett -8 munkaórát nekem, mint munkavállalónak "felszámolja"? Pl.: hétfőtől péntekig 14-22 óráig tart kiírás szerint a munkaidőm, és kedden, csütörtökön 13 órakor telefonon szólnak, hogy "nem kell jönni, nem lesz műszak". Ekkor az én munkaóráim száma a hét végére hogyan alakul? Az előre kiírt 5x8 óra lesz (függetlenül a 2x8 óra lemondástól) vagy csak 3x8 óra lesz? Valamint a "hiányzó" 2x8 órát követelheti-e rajtam a munkaadó?

brotex # 2012.09.04. 16:01

Kedves Fórumozók!

Munkaidőkerettel kapcsolatban abszolút tájékozatlan vagyok, ezért az lenne a kérdésem, hogy pl. 5 havi munkaidő keret esetén a havi számfejtéseknél a ténylegesen ledolgozott összes munkaórát kell-e számfejteni és kifizetni?(természetesen túlórapótlék nélkül értem)
Hogyan működik ez havi és órabéresnél???
Mi a teendő azokkal a napokkal, amikor nincs beosztva, azt hogyan kell a bérszámfejtésben szerepeltetni?
És még egy kérdés: Ha augusztus 01. a munkaidőkeret kezdő időpontja akkor mi a helyzet azzal a dolgozóval aki aug. 23-án lép be. Őt is lehet csatlakoztatni ehhez a kerethez?

Megköszönném, ha konkrét példán keresztül tudna valaki segíteni. Sürgős lenne!

Köszönöm!

kergemarha # 2012.08.31. 17:37

Üdvözletem mindenkinek!
Azt szeretném kérdezni,hogy leszázalékoltként teljesítménybérben dolgozom.A minimálbért ha nem érem el akkor jár-e nekem a minimálbér?

vevike # 2012.08.17. 05:27

Igen, érzem az ellentmondást. És ezért nem tudok mit kezdeni
munkaidő-keret alkalmazásakor a munkaidő számításakor a távolét tartamát
az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni.

"beosztás szerinti"!!

s ezért is kérdezem, ha: -4 órája keletkezik. Na ezzel mit csinálok. Egyáltalán kell valamit csinálnom vele (ledolgoztatni; állásidőben kifizetni; ...) vagy
munkaidő-keret alkalmazásakor a munkaidő számításakor a távolét tartamát
az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni.

Lefordítva? nem kell ledolgoztatnom,nem kell kifizetnem, hiszen a ledolgozás lehetőségét biztosítottam, azzal a dolgozó nem élt, hiszen szabira ment, tehát "elviekben" meg van a kötelező órája, amiből 4 órára nem kap semmit.
Természetesen + óra keletkezésekor ellentétesen történnek a dolgok.

Ne haragudj, ha körülményes vagyok.

efi99 # 2012.08.16. 17:39

Előrebocsátva, hogy az, hogy a kötelező órája meg lesz-e nem lehet megállapítani nyilván 1 hét alapján (hiszen a munkaidőkerete legalább 1 hónap), de feltételezve, hogy a többi héten is ugyanígy dolgozik (5x8, majd 1 hét szünet), természetesen nem lesz meg neki, hanem -4 órája lesz, ezt magyarázom dél óta. Akárhogy kevered a munkanapjaikat, meg akárhány órát is teszel 1 munkanapra, ez mind nem számít. Egy valami számít, az hogy a munkaidőkeretben összesen fele annyit kell dolgoznia, mint egy normál 8 órásnak, ezért 1 nap szabadsága is csak fele annyit ér órában. Itt pl egy 8 órás napot üt ki a 4 órás szabival, ezért lesz -4 óra. Ha a másik hétre írod, akkor +4 órája lenne.
Gondolj csak bele, ha 1 nap szabi mindig annyit érne, ahány órát aznap dolgozna, mi lenne: a fele munkavállalód azonnal kérné át az 5x8 órás napokat inkább 4x10-nek, majd 4 nap szabadsággal otthon lenne egész héten, míg az 5x8 órásaid csak 5 nap szabival tudnák ezt megtenni. Tehát mindkettőnek ugyanannyi a kötelezője, mindkettő ugyanannyit van otthon, de az egyiknek mégis gyorsabban fogy a szabija. Te is érzed ugye, hogy ez így nem oké, igaz?

vevike # 2012.08.16. 15:17

a példában 5 x 8 és 4 x 8 értendő

vevike # 2012.08.16. 15:14

munkaidő keretnél a munkaidő beosztást elkészítem úgy, hogy figyelembe veszem a kötelező munkaidőt, amelynek meghatározását te is írtad. Ez idáig ok. A beosztás alapján jár a dolgozó dolgozni, 8 órás műszakban egy hétig, majd utána pihenőnapos egy hétig.
A munkaidő keret végén el kell számolnom a kötelező munkaidő teljesülését mindkét fél részére. Mert közben keletkezhetnek beosztott munkaidőn felüli munkaórák is. Illetve kevesebb is lehet a ledolgozott munkaidő összességében, például, ha szabira vagy betegszabira megy a dolgozó. Ez utóbbi két eset a kérdés. A teljesített munkaidő számításakor mennyi az annyi?
Mit is takar az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni.

Januártól a szabadságot napokban állapítjuk meg, órára számítjuk át, órában adjuk ki és tartjuk nyilván. De az új mt. XI. fejezete már július 1-túl él 3 paragrafus kivételével: 95,97,132.

Az egyszerűsített példám alapján:
Ha az első héten 58 óra helyett 48 órát dolgozik le a dolgozó és 1 napra szabadságot vesz ki + a következő héten 5*pihenőnapos, szerinted meg van a kötelező óraszáma? (40 óra)

efi99 # 2012.08.16. 14:55

Mégegyszer kérdezem, mi köze a munkaidőkeret meghatározásának (mert erről szól a 93.par) a szabadságokhoz?
A szabadságok szabályai meg egyébként sem változtak, csak 2013-tól fognak.

vevike # 2012.08.16. 14:32

de akkor mit jelent ez:
az adott munkanapra irányadó beosztás szerinti napi munkaidő mértékével kell számításba venni

mert ez van az új mt-ben. A régi valóban azt mondta, hogy vagy figyelmen kívül hagyod, vagy a munkavállalóra irányadó munkaidő mértékével veszed figyelembe.

De most beosztás szerinti. Márpedig ez nem biztos, hogy a szerződés szerinti, mint ahogy azt kérdésemben is feltettem, 4 órás a dolgozó, adott napon 8 órára van beosztva, ekkor megy szabira, vagy éppen betegszabira. Hány órával számolom a munkaidejét a munkaidőkeret kötelező teljesítésénél? Az előírt 8-cal, Ha meg pihenőnapos beosztásban beteg lesz, akkor az időkeret elszámolásnál nullával veszem figyelembe?

Most nem az a kérdés, hogy a bérszámfejtés mit számol el neki. Hanem az új törvény szerint a távollét idejét hogyan kell a munkaidőkeretben dolgozóknál számolni.

efi99 # 2012.08.16. 13:10

Munkaidőkeret = törvényes munkanapok száma x ahány órás az illető.
Szabadság alkalmanként = 1 x ahányórás az illető.

Egyébként ezt kérdezted: "hogy a kötelező óraszáma meglegyen, erre a napra hány órát kell figyelembe vennie. 4-et, vagy a beosztott 8-at?" én pedig erre válaszoltam: "4 óra számolódik el mindig"

vevike # 2012.08.16. 11:56

efi, a kérdés pont a munkaidőkeretben a munkaidő elszámolásra vonatkozik. Olvasd el figyelmesebben a kérdést.