40 év munkaviszony után nyugdíj


gizivali # 2010.12.09. 15:21

KEDVES VECI!
köszönöm szépen a válaszodat. 1969.-től van folyamatosan munkaviszonyom,/57 évet betöltöttem,/ csak a gyereknevelés jön ki belőle,4 év, és kb 100 nap táppénz. A cég ha én úgy döntök, hogy nem a korengedményest választom, biztosan fog fizetni végkielégitést, de nem tudom be merjem-e vállalni, hogy nem megyek még ebben az évben el korengedményes nyugdijba, mert attól tartok amit már leirtam, hogy egy tollvonással nem huzzák-e át az egészet, és akkor két szék közül a földre esem, és azt nem szeretném, csak 2012-.ben mehetnék el nyugdijba.Azt gondolom, hogy a számitás minden évben változik, de előre nem lehet tudni hogyan. Ha végkielégitést, + felmondást is kapok, akkor az még emeli a nyugdijalapomat, ezt is bele lehet kalkulálni. Ez a 40 éves téma még csak egy TERVEZET és nem tudom mennyire biztos.Amikor pedig meg lesz már szavazva, nekem már késő lesz, mert néhány nap mulva választanom kell.Ha tudnám biztosan hogy úgy lesz ahogy mondják, hogy elmehetünk, akkor biztosan azt választanám, és mindent megkapnék végkielégitésben, és ez nekem nagyon sokat jelentene. Ezek az aggályaim. Nagyon köszönöm a válaszodat, és továbbra is kérlek irj.köszönöm

Veci # 2010.12.09. 14:55

Lányo!
Még nincs fent a részletes vita szöveges része, és az ülésnap teljes videó anyaga.
DE itt megtaláljátok csak egyenként kell megnyitni Kb. 1:00 óra előtt kezdődött
http://www.parlament.hu/…ulnap_felszo?…

Az alábbi nevek mellett szereplő időlre kattintsatok rá:
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:53
Szilágyi Péter (LMP) 0:36
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:49
Dr. Nemény András (MSZP) 2:17
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:07
Dr. Varga László (MSZP) 6:14
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:07
Dr. Puskás Tivadar (KDNP) 0:58
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:04
Dr. Varga László (MSZP) 1:21
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:06
Babák Mihály (Fidesz) 2:03
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:18
Dr. Nagy Kálmán (KDNP) 1:04
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:18
Dr. Nemény András (MSZP) 1:31
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:06
Dr. Puskás Tivadar (KDNP) 1:18
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:06
Dr. Varga László (MSZP) 0:07
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:05
Dr. Varga László (MSZP) 1:56
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:04
Babák Mihály (Fidesz) 2:00
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:03
Dr. Varga László (MSZP) 2:05
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:03
Babák Mihály (Fidesz) 2:04
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:00
Dr. Varga László (MSZP) 2:03
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:05
Babák Mihály (Fidesz) 2:02
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:06
Dr. Nemény András (MSZP) 0:34
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:05
Dr. Vadai Ágnes (MSZP) 2:05
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:07
Dr. Gyenes Géza (Jobbik) 2:32
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:16
Dr. Nagy Kálmán (KDNP) 0:03
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:01
Dr. Nagy Kálmán (KDNP) 2:02
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:05
Dr. Gyenes Géza (Jobbik) 1:15
Lezsák Sándor (Fidesz) 0:47
Soltész Miklós (KDNP) 3:44


Üdvözlettel Veci

Veci # 2010.12.09. 14:38

gizivali
Ha nem írsz újra, észre sem veszem az elírást.

  • Ha nem voltál szakmunkástanuló, vagy nappalin egyetemista(főiskolás, és munkanélküli, akkor szerintem téged érint a kedvezményes nyugdíj, mivel a 41 év 200 napban benne van a 4 év, amit a gyerekekkel otthon voltál.
  • Ha viszont voltak tanulmányaid nappalin, akkor nincs meg a 40 év jogosultságod. Ebben az esetben a korengedményes nyugdíjjal járnál jól.
  • Bár a beírásodból úgy értelmezem, hogy nem volt nappalis tanulmányod. Jól gondolom?
  • Ha nem volt, akkor jobban járnál a kedvezményes nyugdíjjal és még a munkáltatónak sem kellene a nyugdíjat kifizetni az előrehozott nyugdíjkorhatárig (a ma még hatályos rendelkezés szerint), hátha még végkielégítést is fizetnének..
  • Azt senki nem tudja megmondani, hogy 2011-ben hogyan, milyen szorzóval számolnának. A férjemnek kalkuláltam a 2009-es és a 2010-es kalkulátorral, és a végeredmény az volt, hogy 2010-ben kevesebbre jött ki a nyugdíja. Mindig az ország előző évi (nem tudom milyen) számai alapján határozzák meg a kiszámítás módját.

De, ha munkáltató még végkielégítést is adna, az növelné a nyugdíjalapod. Attól függ hány havit kapnál. Ugyanis úgy tudom a napi plafon 20.000 Ft körül van.
Az én példámat írom le: 2009. januárban jöttem nyugdíjba, így a teljes végkielégítésnek csak a 22 napra járó összegét számították a nyugdíjalapomba. Ha én akkor ezt tudtam volna, akkor regisztráltam volna a Munkaügyi Központba és akkor a végkielégítés beszámításával több lett volna a nyugdíjalapom. Ezt azért írom, le hátha te átgondolod.
Ha van munkahelyed, és élsz a kedvezményes nyugdíj lehetőségével, akkor dolgozzál addig, hogy meglegyen a 42 éved, mert akkor 2 %-al többet számolnak nyugdíjnak (84 % helyett a nyugdíjalapból számított átlagkereset 86 %-át).
Próbálj kalkulálni itt találsz kalkulátort (a táblázat alatt van a korábbi évek kelkulátora: http://www.adozona.hu/…nyugdij.aspx


Üdvözlettel Veci

gyene # 2010.12.09. 13:24

Pirénce!
Teljesen igazad van, akkor csak a GYES létezett!

Zsuzsamama # 2010.12.09. 09:42

Ezt most találtam. Egy jól összefogott cikk.

http://www.kalkulator.hu/?…

Pirénce # 2010.12.09. 09:05

Kedves Akizor!
Én csak a saját tapasztalatomat mondhatom és hozhatom fel példaként, én 1972-ben szültem és akkor még csak a gyes volt, amit nem sokkal előbb, 1967-ben vezettek be. De nem is a gyermek születés a lényege az előbbi beírásomnak.
Remélem Neked így 55 évesen meg van már a 40 éves munkaviszonyod.
További szép napot kívánok.

evanyugi # 2010.12.09. 08:32

Kedves Veci bocsi elgépeltem a nevedet.
Nem érdemled meg!

evanyugi # 2010.12.09. 08:20

Kedves Vei és hars52!

Nagyon köszönöm a segítségeteket,a válaszaitok teljesen képbe hoztak. Én december 28.án töltöm az 57 évemet, és már elő volt készítve a papírom, hogy elengednek korengedményes nyugdíjba, mikor a kedves kormány bekavart ezzel a 40 évvel.Nekem a 40 év jövőre következik be,de sajnos mint itt többen nem tudjuk milyen formában, milyen feltételekkel. Én ezért vagyok ideges, mert lehet, hogy ezzel jobban jártam volna,de ezt senki sem tudja előre.
Még egyszer köszi a segítségeteket, és szurkolok MINDENKINEK.

gizivali # 2010.12.09. 07:48

T. Veci!
53.-ban születtem, 41 év és 200 nap szolg.idővel rendelkezem,ebből 4 évet voltam kétgyerekkel otthon, és a többi mind munkaviszony, táppénzen a gyerekekkel kb. 90 nap.Még néhány napig választhatnék,hogy a korengedményessel még most december 30,/akkor nem kapok semmit/ vagy a 40 éves nygdijat január 1.-től. A cég ha szeretném kifizeti a végkielégitést, és ami jár ha csak jövőre szeretnék elmenni, de nem tudom melyikkel járnék jobban. A nygdijszámitás mindig változik, nem tudom jövőre nem csökkenne-e a számitás miatt, nem lenne-e kevesebb, mint ha még az idén mennék nyugdijba. Nem tudom megtörténhet-e az, hogy visszadobják az egész 40 éves tervezetet, mert akkor nem is tudnék csak később nyugdijba menni. Bocsi a hibákért, sietnem kell, és köszi a választ

akizor # 2010.12.09. 07:35

No ebben kedves Pirénce nincs igazad, mert 1985-ben szültem, 55 éves vagyok és én GYED-et is kaptam a második fiam születésekor. Mivel akkor 30 éves voltam, nem voltam talán túl idős a szüléshez....

Pirénce # 2010.12.09. 05:51

Nekem már csak egyetlenegy megjegyzésem van, a tisztelt képviselő urak, akik kb. az én gyerekeimmel egyidősek, megkérdezhetnék az édesanyjukat milyen törvények voltak 40 évvel ezelőtt, akkor nem zavarnák össze a népet a saját fogalomzavarukkal, hisz hiába emlegetik a gyed, gyet opciót, mikor azelőtt csak egyetlenegy a gyes létezett, aki már a gyed-et igénybe vette, az annyira fiatal, hogy nem a munkaviszonya, hanem az életkora lehet 40 év...
És ez csak egy példa a régmúltból, minél többet hallok, olvasok a parlamenti ülésekről egyre inkább az az érzésem, hogy a hatályos törvényeket keverik a 40 évvel ezelőttiekkel...

kissmama # 2010.12.09. 04:28

Jöreggelt mindenkinek!

Csak azt nem értem,hogy akkor miért volt szügség arra.hogy azt mondják a kedves képviselő urak,hogy a 0,5%-ék erre a célra kell még saját magukat is meghazugtolják.Még jó,hogy nincs időm többet írni mert mennem kell a járulékokat megkeresnem 14 éves korom óta,hogy amit a képviselő urak semmibe sem néznek!!!!

akizor # 2010.12.08. 21:56

A tálalással van a legnagyobb probléma " igen tisztelt"
politikus Urak ( IVÁN,NAVRASICS,Soltész) a körítéssel meg még nagyobb!A MNYP témánál úgyszintén!

Veci # 2010.12.08. 21:44

Parlamenti krónika: nyugdíj, egészségügy
http://www.weborvos.hu/…gugy/166809/

Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár zárszavában cáfolta, hogy a kormánypártok negyven év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulást ígértek volna. Elmondta: a kormány támogatja Szűcs Erika (MSZP) javaslatát, amely szerint a súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő nők esetében a gyermekneveléssel igénybe vett jogosultsági idő 8 helyett 10 év lenne.

Szerintem sokan azt gondolhatják, hogy a keresztények mindig igazat mondanak, vagyis nem hazudnak. Nem tudom, akkor a Professzor úr mit mondott januárban, majd augusztusban (és még októberben is)? Idézet a professzor úr parlamenti hozzászólásából:

Egy mondattal szeretnék csak Kárpát és Sneider képviselő uraknak a felvetésére reagálni, akik a nevemet is említették, valóban, augusztusban volt egy ilyen nyilatkozat, hogy a szolgálati idő szerinti kiszámítása történjen, illetve bevonhatósága történjen a 40 évig munkát végző hölgyek részére. Nyilvánvaló, hogy akkor, amikor ezt vizsgáltuk, akkor egy sor elemzés is történt. Gazdasági elemzések, háttérszámítások a szakmai tanácsadóink bevonásával, és kiderült, hogy a vágyaink, képességeink, lehetőségeink között valóban a lehetőségekben szűkre kell szabnunk a dolgokat. Tehát nem tudtuk azt biztosítani akkor, hogy mi azt a rétegét is bevonjuk a hölgyeknek ebbe a kedvezményes, nem előrehozott, nem rokkant-, nem úgynevezett előrehozott öregségi nyugdíjba, hanem egy kedvezményes, nők számára ilyen feltételek mellett biztosítható időskorú, öregkori vagy öregségi nyugdíj kategóriába.

Természetesen, ha a lehetőségek nem elegek, akkor aki élni tud a kedvezménnyel, az örülni fog. Ez az idézet a Soltész úr zárszavára utal.


Üdvözlettel Veci

kissmama # 2010.12.08. 20:27

Veci!
Köszönöm,hogy utána néztél,így nekem nincs esélyem mivel 56 os vagyok januárban fogom tölteni az 55-öt.Van 40 év és 200 nap szolgálati időm sajnos ez van!!!
Üdvözlettel: KM

Veci # 2010.12.08. 20:21

Idézet:
TALABÉR MÁRTA
A jelen benyújtott javaslat legfontosabb eleme, hogy a választási ígéretünkhöz híven meg kívánjuk teremteni a lehetőségét a hosszú munkaviszonnyal rendelkező hölgyek nyugdíjkedvezményének megteremtésére, és - ahogy már említettük többször - a nők kettős, családi és munkahelyi szerepvállalásának, a családi helytállás mellett elért hosszú munkaviszonyának elismerésére. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a javaslat nem a szolgálati időből indul ki, hanem az úgynevezett jogosultsági időből, ami azt jelenti, hogy legalább 32 év munkavégzéssel eltelt időhöz legfeljebb 8 év gyermekneveléssel töltött idő párosulhat.

A törvényjavaslat ebben az esetben azt is jelenti, hogy ha valaki például több gyermek nevelése esetén is csak három évet töltött el gyermekneveléssel, akkor értelemszerűen 37 év munkavégzéssel eltelt idővel kell rendelkeznie.

Vagyis, mint többször leírtam már (én így értelmezem), hogy a 40 év jogosultsági idő a munkaviszony + gyermekneveléssel töltött idő összesen legyen 40 év.


Üdvözlettel Veci

Veci # 2010.12.08. 20:15

kissmama
A Babák képviselő keverte a dolgot, mert 2 gyermek nevelése (gyes, gyed, gyet) mellett, ha a teljes 6 évet otthon volt az anyuka, akkor már 34 év munkaviszony kell. Ezt később egy képviselő megvilágította úgy tudom 1 gyemekes példával, akkor 37 év munkviszony kell. Hiába "férfiből" van.
Hááát!


Üdvözlettel Veci

Veci # 2010.12.08. 20:10

gizivali
Ha nincs meg biztosan a 40 év jogosultsági időd, (munkaviszony+gyermekneveléssel töltött idő együtt), akkor inkább a korengedményes nyugdíjat ajánlom, ha a munkáltatód bevállalja (én belemennék a helyedben, ha csak szolgálati időd van 40 év.). Kérdés melyik évben születtél.
A törvény végszavazása dec. 20-án várható, azt ígérik, hogy január 1-től hatályos lesz. De meg kell várni a Közlönyben megjelentetést.


Üdvözlettel Veci

kissmama # 2010.12.08. 19:09

Sziasztok!
Elolvastam a felszólalásokat hát???? nemis tudom mit mondjak.Csalódott vagyok,nagyon sok a mellébeszéd,nem is azzal a törvényjavaslattal foglalkoznak ami előttük van,hanem az egymás pocskondírozásával beszólásokkal,nem azzal törődnek amire ott hivatottak lennének.Hogyan tudnak diplomás emberek ilyen közönségesen viselkedni ilyen fontos törvény meghozatalában.Nem is tudom ezek után már lehet e valamiben is hinni!!!

Üdv: KM

kissmama # 2010.12.08. 18:51

Ez szerintetek megint egy komunikációs hiba???

hogy az állampolgárok csalódottak, és szűkítetten, meglopva őket, ismételten különböző feltételeket támasztunk e tekintetben.

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Fontos kérdés az, amire ma e szűk és gazdasági válsággal terhelt, szükségállapottal terhelt időszakban egy kormány értékrendje szerint forrást biztosít, azaz törvényt terjeszt be, hogy elismerje a nők kettős hivatásának jelentőségét. Én úgy gondolom, hogy a kalkulációk és számítások szerint nagyon fontos az ma a magyar asszonyok vonatkozásában, hogy 2011-ben mintegy 24 ezer fő választhatja ezt a nyugdíjazási lehetőséget, tehát megajánlja a törvényjavaslat a hölgyeknek, édesanyáknak, hogy választhatják ezt a nyugdíjazási formát, ez a kedvezményt, ezt a lehetőséget. És bocsánatot kérünk, de a szocialisták csak ennyire hagytak lehetőséget, ezért ragaszkodik a törvényjavaslat a negyvenévi munkaviszonyhoz, amelynél két gyerek nevelésénél nyolc évet beszámít.

Persze, lehet fanyalogni a tekintetben, hogy miért nem számít bele a szakképzés, az egyetem és ehhez hasonlók, a nem munkával töltött év. Azért, mert akkor nem dolgozott, de ha 32 éve megvan és két gyermeket nevelt, akkor megvan a 40 év munkaviszonya, 32 ténylegesen, és nyolc évet a törvényjavaslat elismer. Hölgyek, urak, ha valaki azt mondja erre, hogy nem kedvezmény, akkor az nem józanul gondolkodik.

Úgy gondolom, és úgy gondolja a bizottság, és ezért általános vitára ajánlja a tisztelt Háznak, hogy fontos kérdésről van szó, a nők megbecsüléséről, a család megbecsüléséről, és lehetőséget biztosít, hogy választhasson az édesanya 40 év munkaviszony után, hogy nyugdíjba vonul. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, akinek 40 év munkaviszonya van, a törvény helyből lehetővé teszi, hogy nyugdíjazza magát, akinek nem, ott pedig két gyermeket van lehetőség beszámítani, és itt nem számítanak az általános szabályok, hanem a jelenlegi törvényjavaslat szerinti feltételek mellett kérheti nyugdíjazását.

gizivali # 2010.12.08. 18:11

Kedves Veci!
Mivel nagyon sok mindent hallhatunk a médiából, szeretném megkérdezni, hogy mennyire biztos az, hogy a nők 40 év munkaviszony után jan.1-től nyugdíjba mehetnek? Nem lehet ezt 1 tollvonással áthúzni-eltörölni még december végén?
Az öregségi nyugdíj számítása kevesebb lesz, mint idén? Mire számíthatok? Most lenne választási lehetőségem még, hogy korengedményes, vagy 40 évessel menjek nyugdíjba. Melyikkel járnék jobban? Melyik a biztosabb? Elképzelhető-e, hogy lényegesen kevesebb lesz az öregségi nyugdíj, mint ebben az évben?
Válaszát előre is köszönöm.

Ladányi # 2010.12.08. 17:13

Sziasztok !

Vagyok, csak betege
  • még betegebben, mert elolvastam az általános vitát.Leírva még gyalázatosabb. Nagyon tettszik ez a "járulékkal fedett időszak" szabad értelmezése.
Egy szavukat se lehet elhinni! Remélem hogy tudják, hogy nem tudják ezt a 20 000 nőt ezekkel megetetni? Ez volt az utolsó dobásuk. A "közmunka" milyen munkaviszonynak számít ? Ebbe az új valamibe beleszámít?
kissmama # 2010.12.08. 16:08

Kedves Veci!
Köszönöm szépen,hogy belinkelted!Olvasom, még nem értem a végére.
Üdvözlettel:Km

Veci # 2010.12.08. 13:06

Itt olvashatjátok az általános vita napjának eseményeit: http://www.parlament.hu/…_fadat_aktus?…

Azok a nők, akik a nyugdíjrendszernek hosszú ideig - hangsúlyozom: hosszú ideig - voltak munkabér vagy azzal azonosan kezelendő jövedelem után járulékfizetői, azok korhatár nélkül mehetnek nyugdíjba. A hosszú időt a javaslat 40 évben határozza meg. A nők azonban nemcsak munkahelyükön álltak helyt a 40 év alatt, hanem otthont teremtettek, gyermekeket vállaltak, neveltek, legalább kettős helytállást teljesítettek. Ezt úgy javasoljuk elismerni, hogy a 40 év helyett kevesebb, de legalább 32 év munkaviszonyt is elegendő igazolni, ha a 40 évhez hiányzó időben az igénylő gyermeknevelés miatt volt távol a munkából. Amikor a következő években e kedvezmény igénybevételével nyugdíjba készülő édesanyák gyermeket vállaltak, a termékenységi mutató 2,3 gyermek volt. A nyolc év gyermeknevelési idő kissé hosszabb, mint a két gyermek után általában igénybe vett gyermekgondozási ellátások időtartama. Természetesen a 40 év munka utáni nyugdíjazás a gyermektelen nőket is megilleti.

Sokan kifogásolták, hogy a tanulmányi idők kiesnek a beszámítható időből, és ez félreértésre is okot adott, mert többen úgy gondolták, hogy a szolgálati idő számítási szabályai változtak meg. Szeretném leszögezni, hogy a szolgálati időszámítási szabályai nem változtak, továbbra is figyelembe kell venni a szakmunkástanuló-időt, a felsőoktatás nappali tagozatán 1998 előtt folytatott tanulmányok idejét, az ápolási díj, a munkanélküli-ellátás idejét. Mi okozta hát a félreértést? A bevezetendő új kedvezmény egy példa nélküli, különleges kedvezmény, ilyen a nyugdíjrendszerben eddig nem volt, mert korhatárra tekintet nélkül, pusztán a hosszú munkaviszonyra alapozva tesz lehetővé nyugdíjba vonulást. Ezzel a nyugdíjkorhatár elérésekor megállapított ellátásokhoz viszonyítva akár 6-10 évvel hosszabb nyugdíj-folyósítási idő keletkezik. Ezt a többletfolyósítási időt járulékfizetéssel kell megalapozni, ezért nem vehetők figyelembe a jogosultságnál a járulékfizetéssel nem fedezett, például a felsőoktatásban töltött idő, illetve a kedvezményes járulékfizetéssel teljesített szakmunkástanuló-idő vagy az ápolási díjban részesülés ideje. A gyermekneveléssel eltöltött időre járulékfizetés nélkül is vonatkozik a jogosultság.

Itt látható a videó: http://www.parlament.hu/…ulnap_felszo?…
Kattints 17–171 felszólalásra 5:13:38 időre


Üdvözlettel Veci

Veci # 2010.12.08. 12:53

Lányok és kissmama
Nem láttam a részletes vitát, nem voltam itthon. De megnézhető az általános vita ITT:
http://www.parlament.hu/…ulnap_felszo?…

Kattints 17-171 felszólalásra.
Ha fent lesz a részletes vita és megtalálom, majd beillesztem. De ezt is csak a héten tették fel.


Üdvözlettel Veci