Védett kor intézménye nyugdíj előtt


zergecserge # 2015.06.03. 16:07

Egy gt. jogutódja átszervezéseket hajt végre. Édesapám - aki mérnök és közgazdász - ma, a legutolsóként kézhez kapott egy igen érdekes munkaszerződés módosítás tervezetet. Ebben az áll, hogy ezután szíveskedjen inkább talán raktárosként dolgozni 21.000 Ft-al kevesebb munkabér ellenében. Kedvesen közölték vele, hogy erre azért van szükség, nehogy régiós szinten lázongás legyen, sajna elfogyott a státusz, már csak fizikai maradt. De ha nem tetszik, az sem baj, akkor majd közös megegyezéssel felmondanak neki.
Ennek csak az a szépséghibája, hogy édesapám már védett korban van, 2018-ban mehetne nyugdíjba. Ráadásul a remek tervezetet éppen két hónappal azután kapta kézhez, hogy a többieket már régen átvette az új rt. A "kötelező" közös megegyezésről már ne is beszéljünk.
További érdekesség, hogy a csoportvezetője meg úgy dolgozik illetve marad a helyén, hogy már nyugdíjas.
Rosszul gondolom, hogy ha nem írná alá a munkaköri leírás módosítást, akkor nem tudnának mihez kezdeni vele, max. csúnyán nézhetnek rá?

vackorka # 2015.04.10. 22:09

Mikor leszek védett korú?
Ha 54 év 183 napos korban mehetek öregségi nyugdíjba, a védett kor 59 és 183 napos korban azaz pont 5 év (5*365 nap)-kor kezdődik?
Napra pontosan, vagy évre vonatkozóan számítják.
A végkielégítésem függ ezektől a napoktól...
köszönöm előre is a segítséget!

Bibi 13 # 2014.01.30. 07:58

Férjem közalkalmazott. Ebben a hónapban töltötte be az 59. évét.Mit jelent számára a védett kor, ha megszűnik a munkahelye? Köteles- e elfogadni bármilyen távoli munkát? Át lehet-e tenni mindenféle indoklás nélkül más munkakörbe, ahol alacsonyabb lesz a fizetése?
Vonatkozik-e még a közalkalmazottakra a 62 éves nyudíj- korhatár?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.27. 08:25

Sapienti sat.

Martes # 2014.01.27. 08:13

Hasonló nálunk is történt közel húsz éve. Megszüntettek egy karbantartó osztályt, és a dolgozóinak felmondtak. A dolgozók egy része elhelyezkedett alvállalkozóknál, és továbbra is ugyanazt a munkát végezték a gyárban, de külsősként. Később az osztályt újra létrehozták más alkalmazottakkal, de csak külsősökkel dolgoztattak.
Ez a gyár számára egyszerűbb megoldás, mert a külsősök által végeztetett munka összegét levonhatják az adóból, amíg a saját dolgozóikkal több pl. az adminisztráció.
Orbán Viktor tv-s nyilatkozata szerint a védett kort el kell felejteni, már nem létezik.

zutyu # 2014.01.27. 07:30

Kedves Kovács Úr! Olyan szűk szavúan válaszolgat, amivel nem tudok mit kezdeni. (magyarázat hiánya)

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.24. 16:44

Csak nem értettem ezt a munkáltatói jogutódlás szöveget.
Lisa se érti.

zutyu # 2014.01.24. 15:04

köszönöm monalisa1. Én is így gondolom. Csak nem értettem ezt a munkáltatói jogutódlás szöveget.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.24. 14:44

Bátor vagy, lisa. Mint egy hályogkovács.

monalisa1 # 2014.01.24. 13:48

zutyu

Anyukád munkahelye nem szűnik meg a tavasszal hanem csak bizonyos munkákat- történetesen a takarítást adják ki külsős cégnek, valamint mennyi időre is?! Tehát "jogutódlásról" mint olyan nem beszélhetünk.

Azt itt senki nem tudja megmondani, hogy anyukád kell-e majd ennek a cégnek., a cég viszi a felvállalandó munkára a nála takarítói státuszban lévő x fő dolgozót, ergo nemigen kell oda pluszba bárki is.

Szerintem anyukádat a jelenlegi cégnek kell valamiképp továbbra is foglalkoztatnia, külön is figyelemmel a védett életkorra.

----
  • laikus hozzászóló
Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.24. 12:48

Szerintem az. S azt sem tartom esélytelennek, hogy a bíróság is megállapítsa. Nem ártana valami plusz elem: más munkavállalók átvétele, esetleg eszközöké.

zutyu # 2014.01.24. 12:29

De minden takarítási feladatot, egy külső céggel bíznak meg. Akkor munkáltatói jogutódlás? És ebben az esetben az új munkáltató köteles a védett korban lévő anyukámnak egy állást felajánlani? (tök mindegy, hogy mi?? fizetésben??) a mostani cég átadja a munkaerőt?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.24. 10:12

Ez nem teljesen analóg.
Nem minden takarítási feladatot szerveztek ki?

zutyu # 2014.01.24. 09:52

http://www.lb.hu/…ozott-dontes - itt találtam (de ez egy konkrét per)

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.24. 06:22

Nem minősül munkáltatói jogutódlásnak az anyacég által meghozott döntés eredményeként egyes részfeladatok átvétele
Hol találtad? Bíróság oldalán vagy a munkaügyi felügyelőségén?

zutyu # 2014.01.23. 20:20

ÉS akkor most ez mit jelent , ha az! Kirúghatják? Mi a teendő? Fogadjon ügyvédet? (a kis főnöke ezt ajánlotta) Amin nagyon meglepődtem.(mert nincsenek túl jóba)

zutyu # 2014.01.23. 20:13

Már mint az Én estem?
Mert ezt találtam a neten:
Nem minősül munkáltatói jogutódlásnak az anyacég által meghozott döntés eredményeként egyes részfeladatok átvétele, amennyiben az a tulajdonban álló cég valamely egységének egészét nem érintette

A cég nem ezzel foglalkozik ez egy Laboratórium, mikrobiológia..stb..

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.23. 16:53

Az szerintem munkáltatói jogutódlás.

zutyu # 2014.01.23. 16:25

Tisztelt Fórum!
Édesanyám már védett korban van fél éve és takarítónőként dolgozik egy Kft-nél. Jelenleg betegállományban van egy sérülést követően 4 hónapja, de a következő hónapban viszont újra munkába áll. A munkahelyén ahol határozatlan idejű szerződéssel van a következő hónapokban (talán tavasszal) kiadják bérmunkába a cég takarítását. Az a kérdésem, hogy ebben az esetben megválhatnak tőle? Nem számít, hogy a munkakör megmarad a cégnél, csak takarító cég fogja csinálni? Várom válaszukat.
Köszönettel

nagya59 # 2014.01.09. 08:22

Tisztelt Fórum!
1959.02.04-én születtem, 1977.09.01 óta folyamatosan dolgozom, (6 év gyest kivéve).
2017.-ben lesz 40 éves munkaviszonyom.
Védett korban vagyok-e 2014-től?
Tehát a kérdésem, hogy a nőknél is 62év -5év a védett kor? vagy a 40év munkaviszony -5 év?
Köszönettel: nagya59

monalisa1 # 2013.11.16. 11:39

Nem kevés embernek két szeművege van, az egyik a munkához a másik a vezetéshez.

monalisa1 # 2013.11.16. 10:50

A gyengült látása miatt elküldheted üzemorvosi vizsgálatra, ő pedig majd szemészetre.

monalisa1 # 2013.11.16. 10:49

Reggel munkavégzés előtt megszondáztatni annak eredményét jegyzőkönyvezni. Ha ismételten érződik rajta az alkohol simán fel lehet neki mondani - a humánum, a türelem eddig tartott. A cég megsinylené ha miatta elpártolnának a megrendelők.

Mint munkáltató nem vagy dajka aki köteles egy felnőtt embert pátyolgatni.

Az életkorára ne hívatkozzon aki a munkáját nem megfelelően végzi.

Emill # 2013.11.16. 09:03

Tisztelt Társadalom!

Szívesen fogadnám a véleményeket/tanácsokat a következő témában

Nem biztos, hogy jogi megközelítésre van szükség, de még akár arra is. (elnézést ha nem ide illő a téma)

A kollégám védett korú, 60 éves. A sofőr, a napi kiszállításokat végzi. Az utóbbi időben (1 év) egyre nehezebben tudja elvégezni a feladatát, azaz annyira fáradékony, hogy az aznapra tervbe vett kiszállításokat nem tudja időben elvégezni. Emiatt a következő napra marad egy része, mely miatt a következő nap sem tudja, s így tovább. Feltorlódik a munkája, amit ő is lát, s egyre idegesebb emiatt. A partnerekkel – akik az árut átveszik – egyre agresszívabb, s ez az utóbbi hónapokban már annyira vészes, hogy felhívnak a vevők, hogy ne őt küldjük, mert….
Rendben, gondoltam, akkor beteszem a belső raktárba és mást ültetek a kocsiba. A belső raktárba a vevőket kell kiszolgálni, nap mint nap. Itt viszont kiderült, hogy közelre már nem lát jól – s így nem tudja tökéletesen elolvasni a rakjegyzéket – ezért a termékek összekészítése szánt idő a többszörösére duzzadt. Jeleztem neki, hogy szemüveg kellene, mert így sokat hibázik és lassú. Így a belső raktár hatékonysága száll el. A válasz: Semmi baja a szememnek, nem elég erősen nyomtat a nyomtató.

Ráadásként még minden este iszik, s másnap egész nap az alkoholos kipárolgását kell a többieknek, de legfőbbképpen a vevőknek szagolni, amit nem kell részletesen kifejtenem, hogy miért káros. Így ebben a pozícióban sem jó.
Sajnos több pozíció, melyet ő be tudna tölteni, nincs. Abban biztos vagyok, hogy ha elküldöm, akkor a nyugdíjig hátralévő időt munkanélküliként tölti és még jobban elindul a lejtőn. Nagyon sajnálom, de úgy érzem, hogy szemészet és hogy ne igyon, teljesíthetetlen részéről. Többször beszéltem vele, de változás nem történt. Tanácstalan vagyok, pontosabban hátha valaki mást is ki tud olvasni ebből a történetből.

Köszi

ZEPEZEPE # 2013.08.26. 14:05

Tisztelt ObudaFan. A kollégám arra gondolt hogy neki meghosszabbitják a szerződését.A védettsége miatt.