felajánlott munkakör és végkielégítés


Gendou # 2018.11.16. 21:00

Köszönöm a választ. Bár te sem olvastad el alaposan amit írtam.
Valóban rossz szót használtam, nem áthelyezés (a cégen belül helyeznek csak át, nem másik céghez). Új pozícióról van szó új projekten, viszont mint korábban írtam, a mostani munkakörömhöz hasonló munkát kellene végezni, ezért meghagyják a szerződés szerinti munkakörömet - valószínűleg. Tehát nem arról van szó hogy nem tudnak munkát biztosítani a szerződés szerinti munkakörömben, hanem arról hogy másik munkaterületen és rosszabb munkahelyi körülmények között kellene dolgozni (példának okáért eddig irodában dolgoztam, most egy gyártósor és gépek mellett kellene) és ez visszafejlődés az előzőhöz képest. Bár még ezer okot írhatnék ide. De mivel akkor az előző hozzászólások szerint nem is vagyok köteles megindokolni, és van jogom ezt nem elfogadni, még mindig fenn áll a kérdés, mi lesz akkor ha a munkáltató nem akar nekem felmondani.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.16. 20:32

Nem áthelyezés.

Arról nem írtunk korábban, hogy mi van, ha nem tudja a munkáltató a szerződés szerinti munkakörében foglalkoztatni a munkavállalót?

Gendou # 2018.11.16. 19:34

Tehát még megindokolni sem vagyok köteles, hogy miért nem fogadom el az áthelyezést. De mi van akkor ha a cég nem akar elküldeni (mert nyilván nem akar végkielégítést adni). És patthelyzet alakul ki. Hiszen a törvénykönyvben az áll hogy "felmondhat". De nem fog, hiszen neki ez nem érdeke. Viszont én sem akarok tovább dolgozni. Ilyenkor mi fog történni?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.11.16. 18:54

Milyen áthelyezésről beszélsz?

Gendou # 2018.11.16. 18:38

Hasonló cipőben járok.
A mostani munkaköröm meg fog szűnni és jövő héttől már az új munkakörömben kell kezdjek. Ezért fontos hogy addigra helyes és biztos választ találjak! Kérem segítsenek!

A mostani munkakörömhöz hasonló munkát kellene végezni, a bérem nem változna, de másik munkaterületen és rosszabb munkahelyi körülmények között kellene dolgozni, amit lealacsonyítónak is tartok. Köteles vagyok-e elfogadni az áthelyezésemet, vagy mondhatom azt hogy nem, de ekkor mi fog történni? Hiszen jövő héttől az előző munkaterületem már nem is fog létezni. Én nem szeretném folytatni így a munkámat de nem is mondanék fel elvégre nem az én hibámból adódik a probléma és szeretném hogy a cég küldjön el. Végkielégítésre jogosult vagyok ilyen esetben? Ha megpróbálnak meggyőzni hogy én mondjak fel, tudok valamire hivatkozni?
Köszönöm a válaszokat

drbjozsef # 2018.08.31. 06:15

Jaxy,

eléd raknak egy munkaszerződés módosítást. Azt mondod, köszönettel, de nem fogadod el, foglalkoztassanak tovább az eredeti munkakörödben, vagy mondjanak fel. És dolgozol tovább.

Annyival szívathatnak, hogy ideiglenesen rendelhet így is más munkakörbe a munkáltatód :

53. § (1) A munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti foglalkoztatás tartama naptári évenként összesen a negyvennégy beosztás szerinti munkanapot vagy háromszázötvenkét órát nem haladhatja meg. Ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony évközben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell.

Esetleg behívogathat rendkívüli munkára, meg ezer módon keserítheti jogszerűen is az életed, szóval jobb lenne egy korrekt közös megegyezés. Ha azonnal elengednek, lemondhatsz egy-két havi végkielégítésedről, de elvileg jár, sokat nem érdemes engedni se.

A lényeg, amit wers írt : ha alá akarnak íratni valamit, azt alaposan olvasd el, sőt el is viheted, értelmezni valakihez (ha odaadják), az biztos, hogy ott és rögtön soha nem vagy köteles aláírni semmit.

wers # 2018.08.31. 04:29

Leginkább arra figyelj, mit írsz alá. Utólag veszett fejsze nyele. Meg arra is, mit nem írsz alá.

Jaxy # 2018.08.31. 04:09

Sziasztok.
Köszönöm szépen nonolet és Kovács Béla Sándor válaszát. Rátapintottatok a lényegre. Ha netán tudnátok egy pár dolgot leírni mire figyeljek még. Nem mindennapos ez nálam. Nehogy csőben húzzanak valamivel.
Köszönettel: Jaxy

Kovács_Béla_Sándor # 2018.08.30. 15:25

Nem kell indokolnia.

nonolet # 2018.08.30. 14:23

A kérdés lényege az (szerintem),
hogy: mivel indokolja az el nem fogadást...

drbjozsef # 2018.08.30. 09:29

Rosszul tudod.

Ha a munkaszerződés módosítást nem fogadod el, és a munkáltató az eredeti szerint nem akar/tud foglalkoztatni, akkor neki kell felmondania rendes felmondással, és ekkor természetesen jár a végkielégítés.

(Sőt, gyakran a felmondás is támadható, ha csak átszervezés mögé bújtatják a kirúgásokat,de ez más történet és munkaügyi bíróságra tartozik)

Jaxy # 2018.08.30. 07:47

Sziasztok
Segítséget szeretnék kérni.A cég ahol dolgozom szervezeti átalakuláson megy keresztül. A felajánlandó új pozíció személyem, tapasztalatom, jelenlegi pozíciómra nézve lealacsonyító. Ha nem fogadom el a felajánlott pozíciót mire hivatkozzak. Hogy 19-év után a végkielégítésemet ne veszítsen el. Mert ha jól tudom ez ebben az esetben jár. Előre is köszönöm a segítséget.

Manithou # 2004.10.02. 20:20

Karika!

Köszi a választ.
Nem igazán látom jogilag tisztán a helyzetet. A lényeg, hogy a munkám ugyan az marad, de a jelenlegi titulust megszűnteti és más néven folytatom a tevékenységet.
Ja! És amit még nem írtam, hogy az eddigi határozatlan idejű kinevezésemet ezzel határozottra módosítaná.

Karika # 2004.10.02. 18:36

Manithou!

A leírásodból én azt olvasom ki, hogy a munkáltatód eljárása jogsértő. Ha egy (esetleges) munkaügyi per során be tudod bizonyítani, hogy az előző munkaköröd nem szünt meg, és az eljárás csak azért volt, hogy a béredet csökkenthessék, a pert megnyered.

Manithou # 2004.10.02. 09:07

Üdv mindenkinek!
Kérem valaki segítségét, hogy tájékoztasson a következőkről:
Megteheti-e a munkáltatóm, hogy névleg megszünteti a munkakörömet és ehelyett egy új munkakörbe helyez, ami tulajdonképpen ugyan azt a tevékenységet fedi le amit eddig csináltam, csak ezáltal jelentősen lecsökkenti a béremet?
Tehát a munkám nem változik, csak a bérem és a megnevezésem.
Én elég arcátlan és felháborító dolognak tartom.
Egyébként határozatlan idejű munkaszerződésem és kinevezésem van... ha ez számít valamit.
Előre is köszönöm!

epont # 2004.10.01. 21:00

Köszi a választ. Vállalkozásba kezdek és búcsút mondok az alkalmazotti státusznak.

csufi99 # 2004.09.30. 18:06

Értettem a gondod, ám kérdés, lenne másik munkahelyed, ami megfelel? Ez a fő kérdés, ha nem dolgoz még lehet, vagyis én ezt tenném. Igaz más lehetőségek is adódhatnak, váltás, tanulás, ám Te döntöd el elindulsz-e egy nehéz úton, aminek az eleje várhatóan munkanélküliség, vagy mradsz és dolgozol, míg lehet, s csak egy esetleges kényszerhelyzetben lépsz, ám akkor felmentési idő, végkielégítés mellett.

epont # 2004.09.28. 20:40

Köszi a választ. Kiegészíteném a korábbiakat: az óraszámom megmaradt, de ebédeltetés és egyéb bújtatott szakkör elnevezésű órákat kaptam, valamint a túlóráimat is elvesztettem. Anyagilag és szakmailag is hátrányos helyzetbe kerültem. A továbbképzés lehetősége nem merült fel az előző években és nem is átjárható a tanítói ill. a tanári szakvégzettség. Az egyetem csak tanári végzettséggel kezdhető el. Hatodikig nem tudnák a továbbiakban sem biztosítani rendes szakórákkal az óraszámomat, mert sávosan tanítunk: egy-egy évfolyamon egyszerre vannak a nyelvórák és alsóban heti egy- kettő ill. három a kötelező. A kinevezésemen tanító végzettség szerepel. Talán ezekkel a plussz infokkal érthetőbb a problémám.

csufi99 # 2004.09.27. 21:03

aljegyzoacs:
Furcsa, hogy kérdezel, no mindegy. A lényegi kérdés, mi szerepel a felmentésben, mi képezi az alapját, ott kell lennie, hogy a testület milyen határozata az alapja.
Az összes előzmény lényegtelen a szempontodból. Ha volt testületi döntés, módosították a SZMSZ-t, emlékeim szerint ebben rögzítik az aljegyzői posztot is. Ha nincs tstület döntés, csak akkor van keresni valód. Másik munakört pedig akkor ajánlanak , ha van mit. Mindketten tudjuk ez mit jelent, szabad kezet... bizonyítsd be, hogy volt képzettségednek megfelelő üres állás...
S kik a vesztesek és nyertesek, hát ... no ezt hagyjuk, legfeljebb erkölcsi kérdés lehet.
Június 1-vel mentettek fel, s most mit szeretnél?
Ha igazad van, elkéstél, én legfeljebb azt tudom mondani sajnos így megy ez, nagyon sokan élték és élik át, ám ez nem vigasz senkinek.

csufi99 # 2004.09.27. 20:50

epont:
Ha találtak helyetted megfelelő képesítésű tanárt, úgy gondolom,szabályos. Az óraszámod meghagyták. Miért akarsz felmondani? Ki tudnád tölteni az óraszámodat 6. osztályig, mi az igazi baj? Én a helyedben dolgoznék tovább, várd meg míg ők esetleg kényszerűségből felmondanak. S öt év alatt nem merült el, hogy szerezd meg a szükséges képesítést?
Mi szerepel a kinevezéseden? Én átgondolnám a helyedben, összeszedném magam és dolgoznék, de innen ezt nem lehet megítélni.

aljegyzoacs # 2004.09.27. 08:32

Sziasztok!

Junius 1-el felmentettek.Azzal indokolták, hogy átszervezés történt, és a aljegyzőre nincs szükség. Valójában azonban semmi semmiféle átszervezés nem történt, az igaz, hogy volt egy átvilágitás,(januárban) aminek az eredményéről a hivatal dolgozói (aljegyző sem) semmit sem tudtak. Amikor a BM ajálja, hogy 5 ezer fő felletti községekben legyen aljegyző, akkor egy "pénzes átvilágitó cég" mondhatja az ellenkezőjét?? Hogy van ez? És nem kellett volna felajánlani az aljegyzőnek egy másik munkakört?? Azt hiszem a polgármester és az alpolgármester felesége aki a hivatal dolgozói, sosem lesznek az átszervezés vesztesei...

epont # 2004.09.26. 21:22

Munkahelyemen 5. éve tanítok angolt 1-8. osztályig holott a diplomám 6.-ig jogosít erre. Most kapott az iskola egy önkormányzati ellenőrzést - tőlem elvették a 7. és 8. osztályt (heti 10 óra) és helyette ebédeltetést és egyéb kitalált szakkört és képességfejlesztést ajánlottak. Most táppénzen vagyok, de úgy döntöttem fel ill. lemondok. Hogy járok jól? Jogellenes, amit tettek vagy csak erkölcstelen?

wufka # 2004.09.21. 13:05

köszi caufi!

csufi99 # 2004.09.17. 22:29

Ha kapsz egy felmondást, egyet tégy csak, vedd át, s az átvételen kívül semmit ne írj alá. A munkáltató kötlessége másik munkát ajánlani, ám ,ha nincs megfelelő, nem ajánl fel. Ez a papírodon rajta lesz, s lesz időd átgondolni.
Mindent írásban kérj, semmi beszélgetés, s próbálj higgadtan átgondolni mindent, ha valóban a kezedben lesz valami. Ennél többet előre nem hiszem, hogy lehet mondani.
(Micsoda szokások értekezleten rúgnak ki, s elédnyomnak egy papírt- nem egy profi munkáltatói eljárás, s talán nem is tartozik másra, egy értekezletre. Szerintem ott csak közlik a tényeket esetlges átszervezésről, leépítésről)

wufka # 2004.09.17. 16:43

sziasztok!
Jövő hétre hivatalos vagyok egy értekezletre,ahol nagy valószinűséggel ki akarnak rugni.
Mit tudok tenni,ha elémnyomnak egy felmondást?
Lehet,hogy a munkaköröm megszűnik,de akkor is fel kell ajánlani egy másikat,nem?
és ha felajánlanak,kérhetek gondolkodási időt?
köszi