Táppénz alatti felmondás


Kovács_Béla_Sándor # 2019.10.18. 09:29

Én a munkáltató helyében ezt az azonnali hatályú felmondást megtámadnám bíróságon. És nem lennének rosszak az esélyeim.

sortie # 2019.10.18. 05:31

wjozsi 2019.10.17. 23:38

Kedves Hozzáértők!

Kérném állásfoglalásotok az alábbi esethez.
1.Munkavállaló hónapok óta súlyosbodó alkoholizmusa miatt egyre többször jelenik meg részegen a munkahelyén, majd végül napokra eltűnik, elérhetetlen, 2 írásbeli figyelmeztetése ellenére nem változtat ezen stb. (Nem akarom ecsetelni, lényeg, hogy egyértelműen fennáll az azonnali felmondáshoz szükséges minden körülmény.)
2.Munkáltató ösztönzésére Munkavállaló megkezdi az elvonót, amit azonban félbeszakít. Ezt emailben jelzi is, valamint azt is, hogy megváltozott, hétfőtől teljes értékű munkatársként lehet rá számítani.
3.Munkáltató elhiszi, de se hétfőn, se kedden, se szerdán nem veszi fel a munkát (ami korábban is sajnos jellemző volt). A Munkáltató gondos utánajárása (kapcsolatfelvétel családdal) alapján annyi derül ki, hogy Munkavállaló otthon van, de a szokásos módon "kiütötte magát".
4.Munkáltató megállapítja, hogy Munkavállaló "menthetetlen", megírja az azonnali felmondást, családi segítséggel összehoz egy találkozót, melyen Munkavállaló megérti, elfogadja és aláírja a felmondás átvételét.
5.Munkavállaló felesége másnap jelzi, hogy igazából hétfő óta táppénzen van a Munkavállaló, csak erről nem szólt (voltaképp pont az ellenkezőjéről tájékoztatott).

Kérdés: érvényes-e a felmondás? Ha igen, akkor mi a helyzet a táppénzzel? Ha nem, akkor mi a Munkáltató teendője? Vissza kell vonni a felmondást? Vagy semmi, és a felmondás majd a táppénzes idő leteltével lép életbe?

T. Kérdező!

Tekintettel arra, hogy megértette, átvette, aláírta, ezért érvényes és joghatás kiváltására alkalmas, azaz a megadott nappal megszűnt a jogviszonya.

Un. rendes felmondás esetére rendelkezik úgy az Mt., hogy a felmondási idő a keresőképessé válást követő napon kezdődik. (Mt. 68. §)

Azonnali hatályú felmondásnál nincs felmondási idő, ezért a keresőképtelenség (táppénz) a jogviszony megszüntetésének nem akadálya.

Amennyiben szabályos orvosi igazolással igazolja a keresőképtelenséget, úgy a munkaviszony megszűnésének napjáig betegszabadság, vagy ha azt már kimerítette táppénz ellátás illeti meg.

A munkaviszony megszűnése utáni időre táppénz ellátásra nem jogosult, mert au un. passzív táppénz intézménye évekkel ezelőtt megszűnt.

wjozsi # 2019.10.17. 21:38

Kedves Hozzáértők!

Kérném állásfoglalásotok az alábbi esethez.

  1. Munkavállaló hónapok óta súlyosbodó alkoholizmusa miatt egyre többször jelenik meg részegen a munkahelyén, majd végül napokra eltűnik, elérhetetlen, 2 írásbeli figyelmeztetése ellenére nem változtat ezen stb. (Nem akarom ecsetelni, lényeg, hogy egyértelműen fennáll az azonnali felmondáshoz szükséges minden körülmény.)
  2. Munkáltató ösztönzésére Munkavállaló megkezdi az elvonót, amit azonban félbeszakít. Ezt emailben jelzi is, valamint azt is, hogy megváltozott, hétfőtől teljes értékű munkatársként lehet rá számítani.
  3. Munkáltató elhiszi, de se hétfőn, se kedden, se szerdán nem veszi fel a munkát (ami korábban is sajnos jellemző volt). A Munkáltató gondos utánajárása (kapcsolatfelvétel családdal) alapján annyi derül ki, hogy Munkavállaló otthon van, de a szokásos módon "kiütötte magát".
  4. Munkáltató megállapítja, hogy Munkavállaló "menthetetlen", megírja az azonnali felmondást, családi segítséggel összehoz egy találkozót, melyen Munkavállaló megérti, elfogadja és aláírja a felmondás átvételét.
  5. Munkavállaló felesége másnap jelzi, hogy igazából hétfő óta táppénzen van a Munkavállaló, csak erről nem szólt (voltaképp pont az ellenkezőjéről tájékoztatott).

Kérdés: érvényes-e a felmondás? Ha igen, akkor mi a helyzet a táppénzzel? Ha nem, akkor mi a Munkáltató teendője? Vissza kell vonni a felmondást? Vagy semmi, és a felmondás majd a táppénzes idő leteltével lép életbe?

Zsuzsanna12 # 2019.09.19. 07:35

Köszönöm a segítséget.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.09.17. 15:17

Arra ugyanúgy igaz.

Jereván # 2019.09.17. 14:03

Bár lehet, hogy rendkívüli felmentésre gondol...

Tisztázandó, hogy közalkalmazott, vagy munkavállaló...

Jereván # 2019.09.17. 14:01

Nem. Benne van a nevében, hogy azonnali hatállyal.

(Ebben az esetben az Mt.68. §, amire valószínűleg gondol nem alkalmazható, mivel ebben az esetben nincs felmondási idő.)

Ha pedig megszűnik a jogviszonya táppénzre sem lesz jogosult, mivel táppénzre csak a biztosított jogosult.

Ha az alapjogviszony megszűnik a biztosítás is automatikusan megszűnik.

Zsuzsanna12 # 2019.09.17. 12:55

Kedves Fórumozók!

Közalkalmazott munkavállalónknak a képviselő-testület azonnali hatállyal felmondott 2019.09.13-val, mivel sejtette, hogy ez lesz az ülés kimenetele, 2019.09.09. napjától keresőképtelen, saját elmondása szerint különböző egészségügyi problémák miatt a max. 1 éves táppénz ellátást igénybe fogja venni. A testület döntéséről a határozat kézbesítve lett, maga a jogviszony megszüntetést csak a legelső keresőképes napján tudom elvégezni?

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.05. 18:08

Legfeljebb visszafizeti a támogatást. Valószínűleg így is jobban jár.

Vivi26 # 2019.07.05. 17:50

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Jelenlegi munkáltatóm május végén Ifjúsági Garancia Rendszerrel vett ki munkanélküliből. Előtte 1,5 hónapig egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazott.Munkaszerződésembe 90 nap próbaidőt szabott ki. Viszont várandós lettem, amit 2 héttel ezelőtt tudtára is adtam, viszont a mai nappal táppénzre vettek, veszélyeztetett terhességem miatt. Munkáltatómmal a mai napon ezt tudattam, ő erre közölte hogy készítik a felmondási papírjaimat.

Segítségre lenne szükségem, hogy megteheti e, hogy kirúg? Maga ez a Rendszer, hogy ezáltal vett ki a munkanélküliből, és az hogy próbaidőt szab ki, nem ellentmondásos?

Előre is köszönöm segítségüket!

drbjozsef # 2019.07.04. 06:20

WeeWee,

Az azonnali felmondásnak a törvényben konkrétan meghatározott esetekben van helye. Nem írtál arról, hogy mi okból vagy munkaképtelen, de főszabályként _önmagában_ ez nem alapozza meg. Lehet olyan eset, amikor esetleg igen, de ilyenről nem írtál.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.03. 20:45

Ha az vigasztal, az sem alapozna meg egy azonnali hatályú felmondást. Erről beszéltünk.

WeeWee # 2019.07.03. 19:57

Köszönöm válaszaitokat!!

Viszont pont a leglényegesebb szót hagytam ki: a NEM-et
Pont ,hogy NEM tud addig alkalmatlanná nyilvánítani.
Ne haragudjatok az elírásért!

Kovács_Béla_Sándor # 2019.07.03. 09:52

Ne uszítsd! Ennyi alapján jogellenes lenne az a felmondás.

drbjozsef # 2019.07.03. 09:07

Wee

Visszamentem a már kész leletekkel és amíg tartanak a vizsgálataim, kezeléseim, addig ő tud teljesen alkalmatlannà nyilvánítani,ami megalapozhatná az azonnali felmondást.

Ez alapján mi a kérdés? Hát akkor mondj fel azonnalival.
Bár tartok tőle, hogy ez a kijelentés téves.

WeeWee # 2019.07.03. 08:35

Annyit még szeretnék hozzáfűzni, hogy az üzemorvos június 14-én ideiglenesen alkalmatlannà nyilvánított, és táppénzre kellett mennem a kezem miatt.
Visszamentem a már kész leletekkel és amíg tartanak a vizsgálataim, kezeléseim, addig ő tud teljesen alkalmatlannà nyilvánítani,ami megalapozhatná az azonnali felmondást.
Bízom benne, hogy közös megegyezéssel sikerül és, hogy nem fognak ragaszkodni a 30 nap (15tel én rendelkezem, 15 nappal pedig a cég) felmondási időhöz.

Wee voltam

WeeWee # 2019.07.03. 08:23

Tisztelt Hölgyem, Uram!

Segítségüket szeretném kérni és tanâcsra lenne szükségem a legrövidebb időn belül.
Táppénzes vagyok, lejárt a 3hónap próbaidő(1hónapja), most határozatlan idejű szerződésem van.
Kérdésem, hogy én ilyen helyzetben benyújthatom az "azonnali hatályú felmondást"? Vagy csak rendes felmondásom lehet?
A gond az, hogy ma július 3.-a van és reggel kaptam egy telefont, hogy 15-ével kezdhetnék egy másik, könnyebb munkahelyen.
Segítségüket előre is hálásan köszönöm!

Tisztelettel :WeeWee

Kovács_Béla_Sándor # 2019.06.29. 18:02

Pl egy egyszerűsített foglalkoztatást se?
De. Úgy pont jobb egy fokkal. De igazából erre a próbaidőt rendelte a törvény.

fuzsi # 2019.06.29. 16:26

Mivel hétfőn lesz a próbanap, azelőtt nem lehet eldönteni hogy meg fog e felelni.

Mit jelent az, hogy aggályos? Valószínűleg a próbanapon nem leszek bejelentve, reggel bemegyek hogy megnézzem hogy dolgoznak, milyen feladatok vannak stb.

Annyi lett megbeszélve, hogy a próbanap fizetve lesz. Ön szerint erről a napról ne írjak alá semmit? Pl egy egyszerűsített foglalkoztatást se?

Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2019.06.28. 07:34

Felmondhattál volna a táppénz alatt, talán már le is telt volna.
(Az viszont aggályos, ha a keresőképtelenség alatt máshol dolgozol. Valószínűleg a "próbanap" sincs teljesen rendben.)

fuzsi # 2019.06.28. 07:25

Kedves Fórumozók, Ügyvéd Urak/Hölgyek!

Jelenleg táppénzen vagyok egészségügyi okok miatt, jelenlegi állás szerint keddig. Hétfőn lehetőségem lesz próbanapra menni egy másik munkáltatóhóz.
Amennyiben úgy alakul, hétfőn táppénz alatt már szeretném jelezni a munkáltatóm felé,hogy keddi naptól már a felmondásomat tölteném.
Esetleg érdemesebb-szerencsésebb ezt kedden megtenni amikor már visszamentem dolgozni?

(mai nap ráadásul jeleznem kell jövő héten mikor állok munkába ismét)

A szerződésem munkaerő-kölcsönzésre irányuló határozatlan idejű (próbaidőn túl vagyok). A felmondás számítása a szerződés szerint a Mt. 220. § (2) alapján történik, ami ha jól tudom 15 nap.

Hogy tudok táppénzre menni felmondás alatt, ami nem jogsértő? Esetleg lehetséges a 15 nap felmondás csökkentése? Milyen lehetőségeim vannak?

Köszönöm a választ!

Fruzsi

egal # 2019.05.08. 09:58

Igen én is megtaláltam, hogy 2015.01.01.-től már a teljes táppénz ( max 1 év ) idejére jár a szabadság.

Kovács_Béla_Sándor # 2019.05.08. 09:23

(Volt egy olyan szabály, hogy a 30 napot meghaladó keresőképtelenség idejére nem jár szabadság, de már évek óta nem hatályos.)

Kovács_Béla_Sándor # 2019.05.08. 09:20

A munkáltató téved.

egal # 2019.05.08. 09:05

Sziasztok!
Az alábbi esetre szeretnék véleményeket kérni Tőletek:

A munkavállaló 2018. november óta keresőképtelen, kivizsgálásokra jár és kezeléseket kap.

A munkáltató postázza a felmondást tértivevénnyel, 2018. december 21. az átvétel napja.

A táppénz 2019 május 3.-ig tart, a dolgozó másnap keresőképes és elkezdődik a felmondási idő tartama, ami 30 nap ( a decemberi felmondásban felmentették a munkavégzés alól ). A munkaviszony vége június 4.-e lesz.

A kérdés az időarányos szabi mértéke. Mennyit is kell a cégnek kifizetnie?

A dolgozó szerint: 2018-ra maradt 7 nap + 2019-re az időarányos rész 13 nap, összesen 20 nap a járó szabi.

Ezzel szemben a munkáltató csak a tavalyi 7 napot akarja fizetni, azzal az indoklással, hogy decemberben közölte a felmondást és az azt követő időre már nem jár a szabadság.

A törvényben leírtak szerint, ha jól értettem, az időarányos szabit a munkaviszony végéig kell számolni és a táppénzes napokra is jár.

Köszönöm a véleményeket előre is!