Egyenlő bánásmód megsértése


Theasure # 2012.06.04. 10:54

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget szeretnék kérni az ügyemmel kapcsolatban. Volt munkáltatóm ellen diszkrimináció miatt eljárást indítottam az EBH-nál, mely eljárás során megkülönböztetésemet a hatóság igazoltnak találta. A volt munkáltatóm eljárásjogi szabálysértésekre hivatkozva először a Fővárosi Bíróságnál kért felülvizsgálatot ahol mint beavatkozó vettem részt, majd a LB-hoz fordult. Mindkét fórum helyben hagyta a közigazgatási határozatot. Munkaügyi Bírósághoz fordultam, hogy érvényt szerezzek egyrészt anyagi, másrészt nem anyagi káromnak, azonban a Munkaügyi Bíróságon újabb bizonyítást folytat le a Bíróság, melyet én nem érzek jogosnak, hisz már van egy papírom arról, hogy velem szemben megsértették az egyenlő bánásmód követelményét és erről már egy LB ítélet is van, azonban arra való hivatkozással, hogy én nem voltam fél a perben (a Pp. szerint a beavatkozó azonos érdekű fél)nem veszik figyelembe ezt az LB ítéletet, már lassan két éve húzódik a per és lassan a Munkaügyi Bíróság azt bizonyítja be, hogy márpedig engem semmi sérelem sem ért, illetve elévülés miatt már az első évem figyelembe sem akarják venni. Esetleg tud valaki segíteni tanáccsal, vagy volt már esetleg hasonló "élményben" része?

Minden hasznos észrevétel érdekel.
Előre is köszönöm, ha van ilyen.

Theasure

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.04. 12:21

A bíróságot más bíróság ítélete, hatóság határozata nem köti.

ius latratus # 2012.06.04. 12:43

"azonban a Munkaügyi Bíróságon újabb bizonyítást folytat le a Bíróság, melyet én nem érzek jogosnak, hisz már van egy papírom arról, hogy velem szemben megsértették az egyenlő bánásmód követelményét "

Na, akkor panaszold be őket is ennél a .....(nem nevezem meg milyen, meg ma már morgolódtam eleget) hatóságnál. A TASZ biztos segít, s akkor már szép kerekké is válik a történet.
Sok sikert!

ius latratus # 2012.06.04. 12:44

off

A demokrácia a csőcselék uralma.

On

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.04. 13:20

Nyugi. :)

Theasure # 2012.06.05. 05:57

Valóban nem köti, de itt egy Legfelsőbb Bírósági ítéletről van szó, melyben kimondták egyértelműen, hogy a hatósági határozat jogszerű és az eljárás során sem történt jogsértés. Az LB ítélete ilyen esetben nem keletkeztet alanyi jogot? Ha van egy LB ítéletem arról, hogy diszkrimináltak, akkor egy másik Bíróság vizsgálhatja, hogy valóban megsértették-e velem szemben az egyenlő bánásmódot? Akkor mi értelme volt annak, hogy az első eljárás elment az LB-ig? Mi értelme van akkor egyáltalán az EBH létezésének, ha nem alapíthatok egy eljárást a határozatára illetve most már a LB ítéletre? Hogyan lehetséges, hogy a Hatóság megállapítja és eljut az LB-ig, utána pedig megvizsgálja egy munkaügyi bíróság és arra a megállapításra jut, hogy mégsem diszkrimináltak? Nincs itt ellentmondás? Hogyan történhet ez meg?

Theasure # 2012.06.05. 06:08

Kedves Ius latratus!

Elhiszem, hogy felbőszíti az amit olvas, de fogalma sincs arról, hogy mi történt és milyen problémával fordultam az EBH-hoz. Fogalma sincs arról, hogy a fővárosi bíróságok mennyivel pártatlanabbak egy "vidéki" ügyében, mint a kis városi bíróságok. Ha meg lehet venni egy szakértőt, mi megvenni mást? Itt inkább az a probléma, hogy mi vagyok én egy nagy vállalathoz képest és nem a demokrácia. Könnyen beszél az, akinek még nem volt a munkahelyén atrocitásokban része és könnyen beszél valaki, akinek nem kellett éveken át "demokratikus" eszméket elviselni.

Üdv.
Theasure

ius latratus # 2012.06.05. 06:33

"Mi értelme van akkor egyáltalán az EBH létezésének, ha nem alapíthatok egy eljárást a határozatára"

Dehogynem, csak éppen a bíróságot az nem kötelezi semmire. De ezt már írták itt előttem.
Én nem is ezért írok újból, hanem ezért:

"Mi értelme van akkor egyáltalán az EBH létezésének"

Ez az. Semmi. De olyan jó kirakatnak...

ius latratus # 2012.06.05. 06:38

Egyébként milyen diszkriminációban volt részed? Mi miatt? Mert viszonylag normálisan fogalmazol, helyesírás rendben, tehát nem hívnak a családodban senkit Álehándró Kevinkosztnernek. Akkor? A gyönyörűséges rózsaszín világot tette tönkre valaki?

Theasure # 2012.06.05. 09:36

Csupán annyiban, hogy fele annyi fizetést vihettem haza nőként, mint az ugyanolyan beosztású kollégáim. A kis rózsaszín világomról pedig csak annyit, hogy 16 éves koromban veszítettem el az édesapám, 20 évesen elkezdtem dolgozni, munka mellette több felsőfokú tanfolyamot végeztem el, 30 évesen egyedül maradtam a 3 hónapos fiammal és a GYES alatt dolgoztam mint az állat, hogy meg tudjunk élni és egyetemre jártam mellette. A munkahelyemen is bizonyítottam rendesen és több milliót takarítottam meg a cégemnek, most mégis én vagyok a másodrendű dolgozó, aki a többiekhez képest csak 40%-on teljesített.Milyen rózsaszín világról beszél? Jobb volna, ha azután tenne megjegyzéseket, hogy ismer valakit, mert sohasem lehet tudni ki az, aki a másik oldalon ül. Azt hiszem nem éltem és élek rózsaszín világban, de azért reménykedhetek abban, hogy egyszer talán nekem is lesz egy "rózsaszín világom", ahol végre én is hátradőlhetek és nézhetem, ahogy az igazság győz.

Dr.Attika # 2012.06.05. 10:00

Kedves Theasure!
A munkabérben történő megállapodás a munkáltató és a munkavállaló között szabadon köttetik. Ha Ön a munkaviszony megkötésekor ebben a férfi kollégák bérétől 40%-al alacsonyabb bérben állapodott meg, akkor nincs mit vitatni. Nyújtson be egy munkaszerződést módosító ajánlatot a munkáltatónak, amelyben a ffi. kollégák bérére tart igényt. Ha a munkáltató megadja, akkor jü, ha nem, akkor mondjon fel.

wers # 2012.06.05. 10:10

Theasure, ismerős a történet, még fel is háborodott anno volt főnököm egy külföldi tulajdonú multinál kérdésemre, hogy hogy képzelem én, hogy annyit akarnék keresni, mint a szomszéd íróasztalnál ugyanazt, csak kevesebbet dolgozó férfi kollégám.
Ez egy többezer embert foglalkoztató cég, és csak egyetlen női vezető beosztású alkalmazott volt - a tulaj lánya.

Azóta megtanultam a leckét, ahogy DrAttika is írta, ha rötön a szerződéskötéskor nem tudok tisztességes bért kialkudni, akkor utána már a lehetetlennel lesz egyenlő.

Dr.Attika # 2012.06.05. 10:18

Mégegy adalék. 1975-ben gimnazistaként a nyári szünetben elmentem egy hónapra rakodónak egy üdítőitalt palackozó vállalathoz. 2600,- Ft alapbért kaptam. Ehhez még hozzájött a "svarci" üdítő eladásból cca. 2000. A futószalagon dolgozó nők- sok családanya- 1200,- forintot kerestek. Mikor megtudták a béremet fellázadtak. A főnök azt mondta, hogy a férfiakra vonatkozó bérutasítást ennyit határoz meg, mert a férfiaknak csaláot kell eltartani. Tehát a szociálizmus is különbséget tett férfi és női munkavállaló között a fizetés tekintetében.

Theasure # 2012.06.05. 10:23

Ennél a cégnél 13 évet húztam le és ezt a munkakört a GYES után ajánlották fel. Mivel előtte sem volt híres a túl jó fizetésről a cégem és szükségem volt a munkára elfogadtam. Egy beszélgetéskor derült ki a bérkülönbség. Először beszéltem a vezetőmmel erről, de azt a választ kaptam nem szép dolog a mások fizetését nézni. Utána úgy döntöttem az EBH-hoz fordulok, hogy vizsgálja meg az ügyem, mivel megsértették velem szemben az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. Az EBH-nál megállapították, hogy megsértették velem szemben ezt a jogelvet és a határozat felülvizsgálata eljutott egészen a LB-ig. Most kb. 2 éve a munkaügyi bíróságon folyik a per, de lassan én leszek az, akinek fizetnie kellene a cégnek, hogy ott dolgozhatott. Másik szakértő kirendelése, aki homlok egyenest mást állapított meg stb. stb. Pont ez a problémám, hogy ez hogyan lehetséges?

Theasure # 2012.06.05. 10:32

Kedves Dr_Attika!

Csak akkor még nem volt Magyarország uniós tag és nem volt jogharmonizáció sem. Azóta sok minden változott és egy férfinak és egy nőnek esélyegyenlőséget kell biztosítani. Igenis jogom van akkora fizetéshez, mint az ugyanolyan munkakörben dolgozó férfiaknak és aki azért mert nő vagyok nem akar annyit fizetni, az diszkriminál.

Üdvözlettel:
Theasure

wers # 2012.06.05. 10:34

A német multicég mai napig ugyanúgy diszkriminál, csak jól elrejtik

Theasure # 2012.06.05. 10:40

Ha megütné a bokáját, valószínű nem csinálná tovább. Én is azért léptem fel, hogy elmenjen a kedvük attól, hogy ezt mással is megtegyék.

wers # 2012.06.05. 10:45

Én szurkolok neked.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.06.05. 15:09

A kettő között még elég sok minden van.

Sherlock # 2012.06.05. 15:21

Én még mindig nem értem, hogy mi az hogy egyenlő munka (munkajog kollokviumon is megkérdeztem). Mennyiségi, minőségi, hozzáadott érték, hasznosság, közérzetjavító vagy egyéb faktorokkal kell-e ezt mérni... Tamási Erzsébetnek (aki kriminológus) van egy egész jó elmélete arra, hogy miért nem dolgoznak annyit a nők a munkahelyükön, mint a férfiak. De ez csak ilyen offtopic hozzászólás, én nem diszkriminálok nemi alapon(kivéve, ha nők ;))

Dr.Attika # 2012.06.05. 16:11

Kedves Theasure!
Joga van , de pontosan Ön mondott le ezen jogáról, amikor aláírta a ffi kollégák fizetésénél alacsonyabb munkabérről szóló szerződést.

Theasure # 2012.06.06. 07:09

Kedves Dr. Attika!

Árulja már el, mely jogszabályban van ez rögzítve? Én sajnos az Ön által elmondottaknak megfelelő jogszabályi helyet nem találok, azt viszont igen, hogy a munkáltatónak be kell tartania az egyenlő bánásmód követelményét. Ebbe beletartozik az egyenlő munkáért egyenlő bér elve is. Vagy a bérmegállapodáskor fel kell tenni azt a kérdést is, hogy a kollégáknak mennyit fizetnek? Azt hiszem azzal a munkáltatónak kell tisztában lennie, hogy az ugyanazon munkakörben foglalkoztatottak között ne legyen kirívóan magas bérkülönbség és nem nekem mint munkavállalónak. Viszont ha utólag mégis a tudomásomra kerül, hogy ilyen probléma áll fenn, jogomban áll azt kivizsgáltatni és megtudni az igazságot.

Theasure # 2012.06.06. 07:21

Kedves Sherlock!

Aki présgép mellett áll és megszámolható, hogy hány készdarabot állít elő óránként a többiekhez képest (van is egy ilyen jogeset) és az órabére mégis alacsonyabb, mert nő nagyon könnyű ennek megállapítása.
Aki viszont íróasztal mellett ül és ugyanazon munkakörben dolgozik, már ennél komplikáltabb ennek megítélése. Ilyenkor általában szakértőt rendelnek ki. Ezzel csak az a baj, hogy a szakértő függetlensége olykor megkérdőjelezhető.

Theasure # 2012.06.06. 07:27

Kedves egyenes.ági!

Köszönöm a bátorító szavaidat. Ha nem lesz itt meg az igazságom, még ott van Strasbourg lehetősége, ha ez az eljárás még éveket venne igénybe :)))) Én hiszek abban, hogy az igazság győz és nem fogok belerokkanni.

Sherlock # 2012.06.06. 10:01

Ez költői kérdés; a szakértő sem tudja megmondani azt, amit nem lehet megállapítani.