Dolgozó részéről azonnali felmondás.


enzo2 # 2017.02.26. 19:20

Üdv! Közalkalmazottként érdeklődnék, hogy miután rendes munkavállalói felmondással felmondtam a munkahelyemen, 1 héttel később utasíthat-e a főnököm, hogy inkább közös megegyezés legyen a felmondás helyett? Február 16-án felmondtam, ami után azt reméltem, hogy március 16-tal kiléphetek a cégtől, azonban február 21-én a főnököm arra utasított, hogy felmondás helyett közös megegyezést kérvényezzek a saját nevemben. Ezt követően pedig kijelentette, hogy csak március 31-el léphetek ki, ha addig minden függőben lévő munkámat lezárom. Jogszerűen megteheti ezt a főnököm? Ha nem, mit tehetek ellene? Sajnos csak szóban közöltem vele a felmondási szándékomat (bár tanú előtt), de úgy tudom, hogy a szóbeli felmondás is teljes érvényű. Jól tudom? Előre is köszönöm a válaszokat!

ObudaFan # 2017.02.24. 05:56

Én nem érzem elegendőnek. Esetleg egy közös megegyezést felajánlani ésszerűbb lehetne.

TPSL # 2017.02.23. 19:52

Üdv! Sziasztok! Kérdésem az lenne, h párom egy éve dolgozik a munkahelyén, de kevés ez a pénz nekünk, én gyeden vagyok, szinte a minimális összeget kapom. Nem engedte a főnöke, h a férjem nevére kérjük az adóvisszatérítést, mert kijelentette, h azt zsebre tenné(havonta). Ezt ugye nem tudjuk bizonyítani... Most talált volna egy jól fizető állást, szinte a szomszédban. Bár tudna kit a férjem helyére tenni, ragaszkodik a 30 nap munkaidő letöltéséhez a főnöke. Bérlapokat, mint most megtudtam, egyet se kapott es nem is írt alá semmit a munkaszerződésen kívül, melynekár egy éve kb. Most, az adóbevallás közeledtével elkérte az m30as nyomtatványt, s a januári bérlapot is, könyvelőnk tanácsára. A januári bérlapon látszik, h a tavalyról maradt kb 16 nap szabadságát kiírta, pedig azt mondta, h kifizeti, csak dolgozzon az év végéig. Többízben kérte már a szabadságpénzét, a válasz "majd, most családi gondjai vannak". Így, h nem kapott bérlapokat, nem tudja bizonyítani, hogy valóban nem vette ki a szabadnapjait...esetleg a számlákból?! (Eladóként dolgozik) elég ez indoknak az azomnali felmondáshoz? Bár nem tudja úgy bizonyítani, de a bérlapokat nem írta alá...

pazs # 2017.02.23. 08:55

Ha egészségügyi okból nem vagy munkavégzésre képes állapotban, menj betegszabadságra vagy táppénzre, az alatt is telik a felmondási idő. Tulajdonképpen ki szeretné megszüntetni a munkaviszont? Te, a munkáltatód vagy mindketten?
Az egészségügyi állapot (hacsak nem a munkáltató okozta szándékosan vagy súlyos gondatlansággal) nem indok azonnali hatályú munkavállaló általi felmondásra.

Bandráska # 2017.02.23. 08:51

Üdvözletem!
Egy olyan kérdésem lenne hogy a jelenlegi munkahelyemen közös megegyezés alapon fel akarnak nekem mondani, 30 nap felmondási idővel. A munkáltató nem szándékozik eltekinteni a 30 naptól, viszont nekem egészségügyi panaszok miatt nem tanácsos ott dolgozni tovább (erős ízületi fájdalmak, és raktárban dolgozom mint rakodó). Milyen mód van ilyenkor az azonnali hatályú felmondás indoklására?

pazs # 2017.02.17. 11:02

A munkáltató vagy a munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a másik fél

  1. a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
  2. egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni.

Hát ezért nem.

S. Annamari # 2017.02.17. 10:04

Ok. De még mindig nem értem hogy miért nem jó indok a családi és egészségügyi ok az indoknak. Hiszen mindkettő valós ok. Mit ajánlassz helyette? Hogyan mondjak fel úgy, hogy később ne legyen problémám belőle?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.17. 09:22

De húgom szerint aki Hr-esként dolgozik egy másik cégnél
Csak a főnöke fülébe ne jusson...

S. Annamari # 2017.02.17. 08:55

Ok.Köszönöm szépen a válaszokat. De húgom szerint aki Hr-esként dolgozik egy másik cégnél, a családi és egészségügyi gondokat el kell hogy fogadják. Úgy szeretnék felmondani, hogy ebből később ne legyen jogi problémám, nem szeretnék felmondási időt ledolgozni, ezért gondoltam az azonnali hatályú felmondásra. Ha tudtok jobbat, akkor segítsetek.

pazs # 2017.02.17. 08:08

Valamint táppénz alatt is telik a felmondási idő munkavállalói felmondás esetén.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.17. 06:51

Nincs megfelelő indokod az azonnali hatályú felmondásra. A nem azonnali hatályút pedig nem kell indokolnod.

S. Annamari # 2017.02.17. 03:29

Sziasztok!

A segítségetek szeretném kérni. A munkahelyemen szeretnék azonnali hatállyal felmondani (Határozatlan idejű szerződésem van), mert eléggé eldurvult a helyzet, nem emelnek a bérünkön csak a minimumot, , 12 órázunk már pár éve éjjel-nappal, az egészségem sem az igazi, meg az idegeim sem, a szabadságot is úgy számolják hogy pl. a 20 napot elosztják 8-cal és megszorozzák 12-vel, és még azt sem veheted ki mert kell az esetleges leállásokra, amiből idén sok lesz a cégnél, stb, stb. Hivatkozhatok egészségügyi és családi okokra? Beleköthetnek? A lényeg az hogy több mint 10 éve vagyok a munkahelyemen, és nem szeretnék felmondási időt ledolgozni. Ha mégis kiszabnak akkor elmehetek az idő alatt táppénzre, beleszámít a felmondási időbe vagy mindenképp le kell dolgoznom? KÖSZÖNÖK MINDEN SEGÍTSÉGET.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.02.16. 21:50

Csak felmondási indoknak nem biztos. :)

ObudaFan # 2017.02.16. 21:22

Ha mással nem bizonyítható, akkor jó esély van rá, hogy elfogadja bizonyítéknak a bíróság.

Nizubera # 2017.02.16. 18:53

Üdv.
Munkavállalói azonnalit, ha a munkáltató magatartása az indok (beszólogatás, megalázó válaszok és stb), hogyan lehet bizonyítani? A hangfelvétel evidens lenne, de nem vet fel személyiségi jogi problémákat? Ha a munkáltató perelne (mert határozott a szerződés), mit fogad el a bevett bírói gyakorlat? Köszönöm!

Zs_roland # 2017.01.26. 15:40

átlagosmelós

A munkáltató alapvető kötelessége a a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítása (Mt. 51. § (1).
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény általánosságban is kimondja, hogy a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeinek megvalósításáért, illetőleg felelős azért, hogy a munkavégzés tárgyi feltételei mindvégig fennálljanak.

Ismerni kellene az eset részleteit is, de a fentiekre tekintettel egyetértek a drbjozsef által is említett felszólítólevéllel.

Amennyiben nem tesz eleget neki, felmerülhet a munkavégzés megtagadása az Mt. 54. § (2) alapján (A munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.) vagy akár az azonnali hatályú felmondás a munkavállaló részéről (amely esetben a munkáltató köteles a felmondási időre járó távolléti díjat megfizetni a munkavállalónak)

A jövőre nézve javaslom a munkakörülmények dokumentálását (fényképfelvételek, dokumentálhatóan igazolni a hőmérsékletet) továbbá szükséges bizonyítani a fűtetlen helyiség és a megbetegedés(ek) közti ok-okozati összefüggést.

drbjozsef # 2017.01.26. 11:55

A 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet rendelkezik többek között a zárt munkahelyek szellőzéséről (6.§), valamint a helyiségek, terek hőmérsékletéről. (7.§).

Szólítsa fel írásban hogy eszerint oldja meg a problémát, ha harmadnapra sem teszi meg, akkor mondjon fel.

Mondjuk egy ilyen munkáltató nem fog rohanni pereskedni...

átlagosmelós # 2017.01.26. 10:06

Üdvözletem mindenkinek !

Feleségem szeretne felmondani a munkahelyén, azonnali felmondással. Egy mosodában dolgozik ahol nincs fűtés. Nem olyan régóta dolgozik ott , 2016 augusztusában kezdett , de nyilván akkor még nem volt szükség fűtésre. A főnök nem is akarja a fűtési problémát megoldani , sőt a tartósan hidegben eltöltött napi 8 óra miatt előfordulnak megbetegedések is , ami miatt táppénzre került sort. Természetesen " igazi vállalkozóként " tojik rá hogy ki beteg és ki nem, neki az a lényeg hogy dolgozzon bármilyen állapotban , amit szóvá is tett vulgáris stílusban. A kérdésem az , hogy itt a nem megfelelő munkakörülmény megfelelő indok-e az azonnali felmondásra . A hozzáértők válaszát előre is köszönöm.

recece0609 # 2017.01.26. 07:47

Értem tehát ha egy ember tudja irányítani a repülőt minek oda a többi :) jól van gratulálok, te eldöntötted akkor az úgy van .....

Rexor # 2017.01.25. 14:07

Nem jár.

recece0609 # 2017.01.25. 14:05

Üdv!
20 év munkaviszony után mostantól két ember munkáját kellene végeznem egy fizetésért .( nem titok benzinkútról van szó) Nyilván látszik nem gyakran váltok . Az üzemeltető alkalmazottja vagyok, ennyi a keret nincs több ember. Ha felmondok jogszerűen, ledolgozom a felmondási időt, akkor jár végkielégítés?
Köszönöm a választ.

Zs_roland # 2017.01.25. 09:04

Ha a munkáltató rendszeresen, tartósan késik a fizetésekkel (nem pár napos csúszásról van szó) az megalapozhatja a munkavállaló azonnali hatályú felmondását, hiszen a munkáltató fő kötelezettségei közé soroljuk a munkavállaló foglalkoztatását és a munkavállaló részére munkabér fizetését.

Azért jár ekkor a felmondási időre járó távolléti díj és adott esetben a végkielégítés, mert a jogalkotó ezzel szankcionálja a munkáltató kötelezettségszegését [(a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.]

Attila8805 # 2017.01.24. 17:28

Nonolet

A mi ügyvédünk is azt mondta hogy mivel jogosan mondunk fel a nemfizetések miatt így jár a felmondási időre is a távolléti díj.

ObudaFan # 2017.01.24. 17:12

Ha csak úgy indoklás nélkül felmondasz azonnali hatállyal, az természetesen nem jogszerű, így akkor persze nem jár, de jogszerű azonnali hatályú felmondás esetén jár.

Zs_roland # 2017.01.24. 14:11

nonolet

Amennyiben a munkavállaló közöl azonnali hatályú felmondást, és az jogszerűnek minősül, úgy, a munkáltató köteles a munkavállaló részére kifizetni a neki egyébként a munkáltató felmondása esetén járó felmentési időre biztosított távolléti díjat, illetve amennyiben az egyéb feltételek fennállnak, úgy a munkavállalót megillető végkielégítést is megfizetni.

78. § (3) A munkavállaló azonnali hatályú felmondása esetén a munkáltató köteles a 70. § (3) bekezdésében és a 77. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni.