Dolgozó részéről azonnali felmondás.


admirális # 2016.12.31. 18:16

Üdv!
Szeretnék kérdezni:
Elvált apaként 15 éven keresztül, szándékosan, folyamatosan akadályoztatva voltam a gondviselő anya által a kapcsolattartásban a fiam és köztem ( rengeteg gyámhivatali irat és pszichológusi jegyzőkönyv a bizonyíték ). A fiam a betöltött 18. életéve után sem hajlandó velem kapcsolatot tartani, konkrétan szóba sem áll velem. Kérdésem az, hogy ilyen esetben milyen összegű sérelemdíj lehet megalapozott a sérelmet okozó gondviselő szülővel szemben? Köszönettel: N.Z.

admirális # 2016.12.31. 17:27

Üdv!
2016 májusában lettem megvádolva egy tömegközlekedési vállalat jármű vezetőjeként, külső céges ellenőr által 100.-Ft utas megkárosítással és a nevezett 100.-Ft ellopásával. A vádaknak ellent mondtam, bizonyíték nem volt, ennek ellenére a munkáltató pénz megvonással büntetett, mely ellen " halasztó hatású kifogással " éltem, eredménytelenül. Ezt követően a munkáltató jogi igazgatóságának írtam egy " halasztó hatályú beadványt ", melyben hivatalos magyarázatot kérte. A levélre az üzemigazgatóm és helyettese válaszolt, levelük minden jogi indoklást nélkülözött, csak tájékoztattak arról, hogy " ők bizonyítottnak látták az utas megkárosítást és lopást ". Ezt követően ismét a jogi igazgatósághoz fordultam írásban, de nem válaszoltak. Ezt követően 08.09-én rendkívüli felmondással kiléptem és 2017 január 5-én találkozunk a Munkaügyi Bíróságon. B.Ú.É.K.! N.Z.

pipacs92 # 2016.12.27. 07:11

Tisztelt Fórumozók!
Az alábbi ügyben szeretnék segítséget kérni: Jelenleg közfoglalkoztatottként dolgozok, a közfoglalkoztatási munkajogviszonyom határozott időre, 2 hónapra szól. Időközben adódott egy jobb munkalehetőség, mely azonnal betölthető. A kérdésem az lenne, hogy a közfoglalkoztatotti munkajogviszonyom milyen módon tudom megszüntetni? Ebben az esetben is szükséges a felmondás benyújtása?
Előre is köszönöm a segítséget!

drbjozsef # 2016.12.23. 06:47

Én nem a naiv jelzőt használnám, de végülis mindegy, a lényeg, hogy hidd el, hogy nagyon komoly ok kell, hogy egy azonnali hatályú felondás védhető legyen (úgy a munkáltató, mint a munkavállaló részéről is).

Ha bekövetkezik amitől tartasz, és menni akarsz, próbálj meg egy közös megegyezést, az a legjobb mindenkinek, de ha nem megy, akkor is inkább mondj fel rendes felmondással, töltsd ki a felmondási idődet, és ha nem rendezik a papírokat vagy az anyagiakat, akkor még mindig van lehetőséged további jogszerű lépésekre.
(Egyébként, megjegyzem, az esetleges leszámoló papírok hiánya egyáltalán nem akadályozza más helyen való munkábaállást)

Olvass vissza pár oldalt, sok tanulságos (és sok más jelzővel illethető) kérdés volt itt, látni fogod a tanácsokból, hogy milyen dolgok esetén lehet rendkívüivel felmondani úgy, hogy utána legalább halvány esélyed legyen ha perel a munkáltató.

kriszR # 2016.12.22. 12:50

Tisztelt drbjozsef!

Nyilván a kérdés naiv volt, de sejtettem, hogy jelenlegi információk birtokában, nem tudnék azonnali hatályú felmondással felmondani. Ezért is kérdeztem meg itt a fórumon ahelyett, hogy postára szaladtam volna feladni a felmondásomat.

Higgye el nem szoktam felmondani nap-mint nap a munkahelyemen különösen nem azonnali felmondással.

Köszönöm megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel,
KriszR

drbjozsef # 2016.12.22. 12:33

kriszR

Most komolyan? Tulajdonképpen még nem történt semmi, csak informális úton szerzett infók szerint "feszültség van", és "nem biztos" meg "utalást tett"?
Mit akarsz erre alapozni? Csak a Különvéleményben van olyan, hogy az elkövetés előtt már lecsapnak az elkövetőkre...

Ha rendszeresen csúszik a fizetés, de ne marad el, meg az sem alapoz meg feltétlenül egy alapos azonnali hatályú felmondást. Pláne nem feltételezések.

Vagy felmondasz rendes felmondással, és ha nem fizetnek ki rendesen, akkor fizetési meghagyást, rosszabb esetben felszámolást indítasz a cég ellen a jussodért - de a csúszáson kívül sokat ezen sem kockáztatsz, a bérgarancia alapból előbb-utóbb szinte biztosan megkapod a hivatalosan járó fizetéselmaradásodat.

Vagy megvárod, amig TÉNYLEG olyan történik, ami alapján megáll egy azonnali hatályú felmondás. De ez hidd el nem olyan nagyon egyszerű dolog.

Vagy esetleg reszkírozhatsz, mondj fel azonnaival, és meglátod mit csinál a munkáltatód. A fizetésedre szinte biztosan keresztet vethetsz, és igen jó alapos indok nélkül a munkaügyi bíróságon el is bukod, és még Te fogsz fizetni egy csomó pénzt a munkáltatódat ért károk után.

Szóval próbálkozni próbálkozhatsz, csak annak igen komoly szankciói lehetnek.

kriszR # 2016.12.22. 12:00

Sziasztok!
Következő problémával fordulok hozzátok. A felszeretnék mondani a jelenlegi munkahelyemen, de ha nem muszáj akkor nem várnám meg a felmondási idővégét mivel nem valószínű, hogy kifizetnének.

A következő eset áll fenn: Van A és B cég akik közösen visznek. Én A nevű cég alkalmazottja vagyok. Munkatársam, akivel együtt dolgoztam ő B nevű céghez volt bejelentve. Munkatársam kb. 1,5 hónapja rendes felmondással felmondott, de a fizetésének egy részét rendezték csak azóta.
Illetve A cég vezetője, aki az én közvetlen főnököm, egy személyes beszélgetés során elmondta (ez. kb. dec 13-án volt), hogy a két cégvezetés olyan feszültség alakult ki, amely miatt a jövőben nem biztos, hogy együtt folytatni tudják a munkát. És arra is tett utalást, hogy mivel a szétválásnak valószínűleg lesz anyagi vonzata is, ezért nem biztos, hogy az egész havi munkabéremet kitudják majd fizetni.

A kérdésem az lenne röviden, hogy ebben az esetben érdemes -e az azonnali hatályúfelmondással próbálkoznom vagy mondjak fel normálisan?
Válaszotokat előre is köszönöm!

Dr.Attika # 2016.12.02. 16:02

Bell07!
Puding próbája az evés. Mondjon fel azonnali hatállyal. Ha a munkáltató munkaügyi pert kezdeményez, akkor várja meg a bíróság döntését. Abból kiderül, hogy a 2-4 nap késedelem alapos indok-e.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.12.02. 15:44

Ja, hogy nem válaszra van szükséged, hanem megerősítésre...
(Egyébként csúsztatsz: a fizetési késedelem és az fizetés elmaradása két különböző dolog.)

Bell07 # 2016.12.02. 15:37

A bérfizetés elmaradása súlyos kötelezettségszegő munkáltatói magatartás, ill. a gondatlanság is áll, mivel tudatában kell lennie az ügyvezetőnek, hogy kötelezettségszegést követ el...e kettő együttes fennállása esetén sem lehet megalapozott az azonnali hatályú felmondás?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.12.02. 15:26

Semennyire. Kérhetsz késedelmi kamatot! (Momentán évi 1% alatt, szóval havonta majdnem egy egész ezrelék!)

Bell07 # 2016.12.02. 15:15

Kedves Szakértők! GYES utáni visszatérést követően második alkalommal történik meg, hogy késedelmesen fizeti (átutalás, de kettő, ill. négy nap múlva lett jóváírva a számlámon) a munkabért a munkáltató. Ez mennyire erős jogalap a munkavállalói azonnali hatályú felmondáshoz, és a helytálló indokokkal (és bizonyítékokkal

Bell07 # 2016.12.02. 15:14

Kedves Szakértők! GYES utáni visszatérést követően második alkalommal történik meg, hogy késedelmesen fizeti (átutalás, de kettő, ill. négy nap múlva lett jóváírva a számlámon) a munkabért a munkáltató. Ez mennyire erős jogalap a munkavállalói azonnali hatályú felmondáshoz, és a helytálló indokokkal (és bizonyítékokkal

Fruzsipötyi # 2016.12.02. 14:22

Az egyik, hogy idegkimerültség jelenleg is betegszabadságon vagyok a másik, hogy a beosztás miatt nagyon keveset tudok együtt lenni a kislányommal.

pazs # 2016.12.02. 14:16

Mi volt a rendkívüli felmondásod indoka? Neked kell perelned, ha megáll az indok és ők nem fogadták el (nem annak megfelelően járnak el).

Fruzsipötyi # 2016.12.02. 13:19

Jelenleg sajnos még munkaviszonyban vagyok, mert nem engednek el!Betegszabadságon azért vagyok mert kikészitettek idegileg..

pazs # 2016.12.02. 13:05

Gratulálok a remek ötletért a jogász ismerősnek. Mi volt a rendkívüli felmondásod indoka? Nem kötelesek válaszolni (meg annak megfelelően eljárni), ha te szeretnéd, hogy így tegyenek, be kell őket perelned.

Amúgy milyen betegállomány? Ha nincs munkaviszonyod, nem lehetsz betegszabadságon/táppénzen sem (beteg attól lehetsz, csak pénz nem jár).

Az új helyen mikor kezdesz?

Fruzsipötyi # 2016.12.02. 12:43

Sziasztok!

Két hete felmondtam a munkahelyemen, (már gyomorideggel jártam be) mert találtam egy jobb helyet. A felmondást közös megegyezéssel irtam, mivel eddig mindenkit elengedtek pár napon belül.
A főnököm közölte hogy oké elenged majd 30 nap múlva engem meg sem hallgatott.
Egy jogász ismerősöm segitett irni egy olyan levelet amiben visszavonom a közös megegyezést (mivel ilyen nem volt) és rendkivűlivel kérem a munkaviszonyom megszüntetését indokoltam is. Hétfőn (28.ka) vették át a levelem választ még nem kaptam az irodába mikor vittem be a betegállomány papiromat mondták hogy amiért irtam a levelet a rendkivűli felmondás napjától még 30 nap múlva engednek el. A kérdésem az hogy kötelesek e válaszolni a felmondásomra.
Előre is köszi a válaszokat.

drbjozsef # 2016.12.01. 11:55

"A kérdésem az lenne, milyen eszközeim vannak, ha a munkáltató nem fogadja el a felmondást, de én mindenképp távozni szeretnék?"

Vagy elmész, vagy maradsz.

"Mit tehetek, ha feljelentéssel él és kártérítést követel rajtam?"

Akkor pereskedsz vele.

Ha a sok honapnyi igergetes megfeleloen dokumentalva van, es bizonyitani tudod, akkor lehet eselyed birosagon is az azonnali hatalyudat megvedeni.
Ha nem, akkor nem annyira sok.
Merlegeld Te mi eri meg neked, es mit veszithetsz.

Szerintem, ha tisztan akarod csinalni, mondj fel rendes felmondassal, es ha sok honapja szivsz, akkor meg egyet birj ki.

Deisler007 # 2016.12.01. 10:18

Szeretnék azonnalival felmondani, mivel a munkahelyemen sok hónapnyi ígérgetés után se sikerült megfelelő körülményeket teremteni (rendszeressé vált a havi 25-26 munkanap, valamint az egyben ledolgozott 6-7-8 napok).

A kérdésem az lenne, milyen eszközeim vannak, ha a munkáltató nem fogadja el a felmondást, de én mindenképp távozni szeretnék? Mit tehetek, ha feljelentéssel él és kártérítést követel rajtam?

Köszi a válaszokat!

ObudaFan # 2016.11.30. 12:58

Szerintem célszerű írásban felszólítani az elmaradtak kifizetésére, mielőtt azonnali hatályú felmondással élnél.

symoonka # 2016.11.30. 07:09

ObudaFan!

Nem jelentett be igényt a munkáltató, egyszerűen szóban közölte, hogy innentől 25%-kal kevesebb a fizetésem, így fél éve már a csökkentett fizetést kapom kézhez...
A hangfelvétel a kollégám és a köztem zajló beszélgetések közül néhány, ahol a rá tartozó szakmai hiányosságokra hívom fel a figyelmet, és ő lazán közli, hogy jó az úgy, ne foglalkozzak vele, nem az én dolgom.

ObudaFan # 2016.11.29. 17:07

Symonka

Valamilyen igényét beszamitotta a munkáltató, vagy tartósan kisebb munkabért fizet a szerzodes szerinti nem? Nem mindegy. Ha az előbbiről van szó, akkor nem valószínű, hogy az azonnali hatályú felmondással lehetne élni. Ha az utóbbiról, akkor fel kellene hívni a teljesítésre a munkáltatót és ha a szerzodes szerinti bérrel , nagyobb összeggel ez után is hosszabb ideig elmarad, akkor van esély.
A hangfelvétel elkepzelheto, hogy felhasználható, de mindenképpen konzultálni kellene előtte hozzaertovel, mert ezt csak a konkrét hangfelvétel és felhasználási cél pontos ismeretében lehet mérlegelni.

ObudaFan # 2016.11.29. 17:01

Adee

Megszűnik.

symoonka # 2016.11.29. 13:19

Sziasztok!
Több kérdésem lenne, de egy probléma körül forognak:
Ha a munkáltatóm úgy csökkentette a fizetésem, hogy nem történt munkaszerződés-módosítás, jogosult vagyok rendkívüli felmondást benyújtani? (Nem írtam alá semmit, nem kaptam írásban semmit....)
A csökkentéstől mennyi ideig nyújthatom be a rendkívüli felmondásom? (Most úgy néz ki, hogy kellő távolságban -ahová talán nem ér el a főnököm keze- találtam munkát.)

A másik kérdésem a közös-felelősséggel kapcsolatos: a csökkentés előzménye, hogy közös feladatot kaptunk az egyik kollégával, ami nem lett 100%-os. (Kollégám elismerte, hogy ő szúrta el a dolgokat, de a főnököm kijelentette, hogy a feladatnak ez a része az enyém lett volna, így csökkentette a fizetésem - az elvégzett projekt egyikünk munkaköri leírásában sem szerepel, "csak" az a mondat, hogy minden egyéb feladat, mellyel a munkahelyi vezetője megbízza)

A harmadik kérdésem: jelenleg is van olyan feladat, amelyet közösen kell készíteni a fentebb említett kollégával. Félő, hogy szakhatósági büntetés lesz a nem megfelelő dokumentálás miatt, ezért időnként hangfelvételt készítek a beszélgetésünkről, főleg, ha valamilyen hiányosságot vagy problémát tapasztalok a kitöltés során, de általában az a válasz rá, hogy "Jól van az úgy." Ezek a hangfelvételek mennyire szabályosak, egy esetleges munkaügyi perben mennyire lehet felhasználni ezeket? Vagy esetleg ezért is én kapnék büntetést, mert valakinek sértem a személyiségi jogait?