Bűncselekmény polgári perben.


Mofa21 # 2014.10.03. 18:31

Valamelyik okostolyás azt mondta hogy a polgári perben a bíró nem nyomoz hanem bizonyítást rendel el, mert én azt mondtam hogy a nyomozó ügyész nyomozhat csak.

Nos nyomozati cselekmények közül a bizonyítás az egyik, melynek az egyik lehetősége a szakértő igénybevétele.
Persze rendelhet ki szakértőt csak nem bűncselekményben, hanem mondjuk igazságügyiorvos szakértőt.

De lehet félrevezetni persze, meg lehet hogy ezt csinálják, persze, ha minden ügyvéd azt mondja és minden bíró is úgy viselkedik, na akkor aki jogában járatla az nem fog sípolni hogy ez így nem jó. Aljas egy társaság akik alkotják ezt az igazságszolgáltatást.

Mofa21 # 2014.10.03. 16:50

Mesélek. Namármost a bíróságot megkereste a nyomozó ügyészség. Kérte adja át a nyomozati anyagot nem tette.
2011. évi clxiii. törvény az ügyészekről általános rendelkezések. 4. § (1) Mindenki köteles biztosítani, hogy az ügyészek a részükre jogszabályban megállapított jogokat akadálytalanul gyakorolhassák.
(2) Ha törvény az ügyésznek utasítási jogkört biztosít, az utasított szervek az utasításnak kötelesek eleget tenni.

Panna50 # 2014.10.03. 16:24

köszönöm a választ, tehát az okirathamisítás hamis tanúzásnak minősül.

van még egy bűncselekmény ebben az ügyben, ezt is megneveztem, ez a csalás volt.

tehát az ismételt kérdésem, aminek egyik részére már kaptam választ, a másik részére szeretnék kérni.

röviden összefoglalom:
munkajogi perben bűncselekmény okán milyen intézkedés várható, mi a bírói gyakorlat?
okirathamisítás mellett a csalás van még.

a csalás az folyamatosan elkövetett, tehát 10 éve adócsalás és egyéb járulékok, dolgozók fizetésének egy része, a dolgozók megtévesztésével.
pontosabban:
csalás történt, mert a ledolgozott munkának csak az egyik része lett kifizetve, (ennek körülményeit most itt nem részletezném, de a lényeg, hogy ez már bizonyított)

a csalás okiratokból és tanúvallomások alapján is körülírva, s konkrétan kimondva is, mint bűncselekmény történt.
a kérdés az, hogy a munkajogi per során ilyen esetben milyen lépések várhatóak? mennyi ideig tarthat egy ilyen eljárás?
ki tesz feljelentést? (bíróság, vagy a becsapott dolgozók?) mennyi ideig lehet feljelentést tenni? tehát mennyi az elévülése?

vagy figyelmen kívül hagyja a bíróság és döntést fog hozni a munkajogi részében?

köszönöm szépen az okirathamisításhoz történt hozzászólásokat!

lajcsó # 2014.10.03. 16:19

Mesélj még! :D :D :D

Mofa21 # 2014.10.03. 15:23

Ugyebár a polgári perben a a jognyilatkozatokhoz és a kérelmekhez a bíróság kötve van. Akkor kérem hogy tegyen feljelentést. Ami kötelessége is.

Mofa21 # 2014.10.03. 15:22

Kapd be köcsög. Olyanba szólsz bele aminek az előzményeiről gőzöd sincs.

Sherlock # 2014.10.03. 15:13

Imádni fog a bíró. (Ami neked mondjuk jó, mert lesz mire fogni a pervesztességet)

Mofa21 # 2014.10.03. 15:12

Ha bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn akkor a Be.az elsődleges a Pp.vel szemben.
És Be. 171§. korábban beírtam.

Mofa21 # 2014.10.03. 14:34

Hogyha lehet is teljesen jogtipró jogalkotás hogy lehet. Evvel az erővel polgári perben vizsgálhatnánk hogy történt e gyilkosság vagy sem.

Mofa21 # 2014.10.03. 14:10

Obudafan pontosan ezért nem fogadom el kis barátom.
Ha nem tudsz jogszabályt mondani akkor ne akarjál meggyőzni. Szerintem elég logikusan felvázoltam. Bűncselekmény maga az okirat. Akkor jól mondom hogy nem vizsgálhatja. Bocsi.
Bűncselekmény gyanújára már nyomozást indít a nyomozó hatóság. A polgári perben a felek előadását valónak kell tekinteni. Ha én azt mondom hogy hamis, akkor bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn. Tehát Obudapfan, na kire tartozik akkor? Na kire? A nyomozó hatóságra. Nekem meg akkor ne kezdjen itt polgári perben felülbírálni azt hogy hát akkor nézzük csak meg mi is, és ezzel az egész bűncscselekmény kiderítését meghiúsítja. Mert a felhasználás az lehet hogy hamis tanúzás de azt valaki elkészítette abban haladkétalanul meg kellett volna kezdeni a nyomozást, plusz esetleges személyek kihallgatását büntető jogi felelősség tudatában, nem a polgári tárgyaláson ahol azt mondja a bírónő hogy megtagadhatja a tanúvallomást ha valami terelőt kellen mondani magára nézve. SZóval ne akarjál itt szándékosan felrevezetni mert ez is bűn cselekmény. Itt nem pedagógia kérdése hanem hogy van az embernek józan esze vagy sem. És hogy nem hagyja magát palira venni. Nekem ez a véleményem. Bocs.

ObudaFan # 2014.10.03. 13:48

Obudafan, továbbra sem kaptam választ hogy milyen jogszabály írja elő hogy bűncselekményt kivizsgálhat-e a polgári peres bíróság.

Kaptál választ, csak ugyanazt a marhaságot hajtogatod a válasz után is. A bíróság nem bűncselekményt vizsgál. Azt vizsgálhatja, hogy az az okirat, amit benyújtottak a perben, valós, vagy sem. Azt, hogy ha nem valós az okirat, akkor valószínűleg - még ha nem is biztosan - bűncselekmény történt, egy másik kérdés. Azt a bíróság a polgári perben nem is vizsgálja, hacsak egyébként jogerős büntető ítéletben megállapították.

Nézd, nem vagyok pedagógus, ennél jobban nem fogom tudni ezt úgy megmagyarázni, hogy te is megértsd. Vagy elfogadod, vagy nem. Nem az én perem függ tőle.

ObudaFan # 2014.10.03. 13:45

Panna50

A hamis okirat perbeli felhasználása hamis tanúzásnak minősül.

Mofa21 # 2014.10.03. 11:08

Köszönöm a jogi kioktatást ez fel se merült bennem. ;)

lajcsó # 2014.10.03. 10:10

"Tudod azértvagyok magabiztos mert velem van az igazság."
Az, hogy igazad van marhára kevés. Ezt a perben be is kell bizonyítanod. Mert ha nem, akkor bármennyire igazad van, bukta lesz a vége.

ius latratus # 2014.10.03. 09:58

Aha, befolyása. A másik véglet.

Mofa21 # 2014.10.03. 09:49

A másik félnek nem sok jogalapja van inkább befolyása. ;)

Sherlock # 2014.10.03. 09:47

Meglepően gyakran veszítenek pert azok, akikkel csak az "igazság" van, mert a másik félnek meg többnyire jogalapja van.

Mofa21 # 2014.10.03. 08:57

Tudod azértvagyok magabiztos mert velem van az igazság. ;) A másik félnél meg csak a gazság.

Mofa21 # 2014.10.03. 08:35

Még a lehetőségéről sem tájékoztatott a bíróság.

Mofa21 # 2014.10.03. 08:34

Tehát az a nagyon furcsa helyzet állt elő hogy én megtettem hamisítás vádjaval a feljelentést. Ezek után a rendröség hamis tanúzásra módosította feljelentést mivel bírósági ügy van folyamatban. Erről tudomása volt a bíróságnak is mivel megkereste a nyomozó ügyészség. Tehát a rendörség megállapította hogy hamis ezért lett hamis tanúzás az ügyben. Azonban a bírónő meg csinálta a kis magán bizonyítgatásokat olyan szakértőkkel akik nem is kompetensek az ügyben, erre nekem kellett rájönnöm. Tehát persze hogy engem kijátszva visszaélt azzal hogy persze hogy annyira nem vagyok járatos a jogban mint egy jogász, azonban az a gáz tudjátok és azért nem csíplek benneteket mivel két ügyvéd is ott ült mellettem és ezt végignézte. Próbálták eltusolni az ügyet bírósággal együtt.Teccikérteni?

Mofa21 # 2014.10.03. 08:28

Kovács jaja tudod hogy milyen okiratról van szó? Mert én tudom. Én kifejezettem arra gondoltam, persze más okirat nagyon sokféle képpen lehet hamis.

Lajcsó.. Megtettem a feljelentést a nyomozó hatóság meg is kereste a bíróságot azonban az anyagot nem adta át neki.
De van egy ilyen jogszabály is:

Be 1998. 171. § (1) Bűncselekmény miatt bárki tehet feljelentést. A feljelentés kötelező, ha annak elmulasztása bűncselekmény.
(2) A hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt - ha az elkövető ismert, annak megjelölésével - feljelenteni. A feljelentéshez csatolni kell a bizonyítási eszközöket, ha ez nem lehetséges, a megőrzésükről kell gondoskodni.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.03. 07:38

Ha valótlan a tartalma akkor hamis. Másképpen nem tudom hogyan lehet még hamis. ;)

Ifjú kollégámat kell idéznem: "Ahhoz képest, hogy milyen keveset tudsz, meglepően magabiztos vagy."

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.03. 07:37

Besétáltál a csapdájába. :)

lajcsó # 2014.10.03. 07:16

Nem olvastad végig a Pp. 152. §-át.
"Ha a per eldöntése olyan előzetes kérdés elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás büntetőbírói vagy államigazgatási hatáskörbe tartozik, a bíróság a per tárgyalását ennek az eljárásnak jogerős befejezéséig felfüggesztheti. Ha ez az eljárás még megindítva nincs, a büntetőeljárás megindításáról hivatalból üldözendő bűncselekmény esetében a bíróság gondoskodik, egyébként pedig az eljárás megindítására megfelelő határidőt tűz ki. Ha a határidő eredménytelenül telik le, a tárgyalást folytatni kell."
Tehát a bíróság akkor tesz feljelentést amennyiben a büncselekmény hivatalból üldözendő. (A magánokirathamisítás nem tartozik ezek köré!)
Amennyiben pedig a büncselemény nem hivatalból üldözendő, akkor a peres fél tehet feljelentést. Ezt jelzi (igazolja) a bíróságnak egyben kéri az eljárás felfüggesztését.
Javaslom, hogy keress magadnak egy ügyvédet és - térítés ellenében - őt fáraszd, az értetlenkedéseiddel!

Mofa21 # 2014.10.03. 05:47

Panna50

Ha valótlan a tartalma akkor hamis. Másképpen nem tudom hogyan lehet még hamis. ;)