Bűncselekmény polgári perben.


Mofa21 # 2014.10.03. 05:45

Lajcsó Obudafan ti összebeszéltek?

Csak mert lenne egy filozófikus kérdésem. Egy fel nem használt hamis okirat hogyan lehet egy birósági ügy tárgya?
Egy kicsit több szakmaiságot uraim. ;) A válaszból én meg úgy vélem te nem tudsz napirendre térni a felett hogy ez bizony már bűncselekmény. Amit a bíróság nem az hogy el akar tusolni hanem még felhasználja arra is hogy ellehetetlenítse a bizonyítást.

Mofa21 # 2014.10.03. 05:39

Obudafan, továbbra sem kaptam választ hogy milyen jogszabály írja elő hogy bűncselekményt kivizsgálhat-e a polgári peres bíróság. Úgy vélem ennél kicsit a joghoz kötöttebbnek kell lennie a bíróság munkájának mert indoknak az egy kicsit nevetséges hogy azt mondja hogy nem kell vagy az nem úgy van. Történetesen itt ez ment. A bíróság kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Ha nem lenne akkor a fővárosi nagycirkuszban is lehetne tartani a pereskedéseket, de anélkül is elég nagy cirkuszt csináltak. Mivel a bíróság visszaélésszerűen használta a jogot félrevezetően azt a megállapítást hozta hogy csak az aláírás hamisítás megállapításával lehet eldönteni hogy jogszerű volt vagy nem volt jogszerű. Bíróság eljárása a keresetlevélben található kérelem teljes figyelmen kívül hagyásával történt. Ezért mivel Pp152.§ szerint olyan kérdés eldöntése ami büntetőbírói hatáskörbe tartozik és még nincs elindítva akkor hivatalból üldözendően meg kell tenni a feljelentést és megvárni amíg ott nem hoznak döntést mivel ezt találta eldöntendő kérdésnek, hogyan eldöntendő lehessen az ügy, tehát fel kellett volna függeszteni hogy a nyomozó hatóság nyomozhasson hogy történt-e bűncselekmény. Azonban a kereset arra alapul hogy állapítsa meg a jogsértést, ami más szempontok szerint az alperes tanúvallomásaiból bebizonyosodtak. Azonban nem volt hajlandó megállapítani a jogsértést. Keresetet elutasította.

Panna50 # 2014.10.02. 21:43

ObudaFan! köszönöm szépen a korrekt választ, így már sokkal tisztábban látok.
még egy apróság, nem pontosan fogalmaztam.
a becsatolt okirat valótlan tartalmú, pontosabban hamis okiratként támasztották alá a tanúk is.
mert a benne foglaltak hamisak.
így sem minősülhet okirat hamisításnak?
tehát hogy a tartalmában hamis?

csak a tisztánlátás végett kérdezek újra?
előre is köszönöm a választ, ha kapok és a türelmet is.

ObudaFan # 2014.10.02. 21:17

Azt szeretném kérdezni, hogy munkajogi perben, az egyik fél valótlan tartalmú magánokiratot csatol be bizonyítéknak bíróságra, ez micsoda?
ugye okirat hamisítás?

Az hamis tanúzásnak minősül.

a bíróság mit tesz?
döntést hoz, és figyelmen kívül hagyja ezeket a bűncselekményi tényállásokat?
vagy per felfüggesztéssel átteszi büntetőjogi bíróságra?

Áttenni polgári pert nem lehet "büntetőjogi bíróságra". A polgári per bírósága hivatalból feljelentést tehet, és egyébként ha tudja, elbírálja az ügyet, ha a büntetőeljárás bevárása nélkül nem tudja elbírálni, akkor meg felfüggeszti a polgári pert a büntetőeljárás befejezéséig.

ObudaFan # 2014.10.02. 21:15

Az a jogszabály nem beszél arról hogy azt szigorúan polgári perben kell eldönteni. Inkább arra terjed ki hogy mely okirat számít bizonyítéknak.

Az a jogszabály a polgári per szabályait tartalmazza.

Szóval akkor a hamisítás véleményed szerint nem bűncselekmény?

A "hamisítés" az nem feltétlenül. A hamis magánokirat felhasználása igen, de ebből a kérdésből megint világosan látszik, hogy egyáltalán nem érted - vagy nem akarod érteni - a kapott válaszokat.

Nekem mindegy, én szóltam, hogy ha ez lesz a védekezésed, akkor azt a bíróságon buktad is.

Panna50 # 2014.10.02. 17:28

vissza is írtam, hogy ott beszélgessünk.

Mofa21 # 2014.10.02. 17:04

Írtam mailt. Beszélgessünk ott.

Panna50 # 2014.10.02. 17:00

Mofa 21!
megkérdezhetem, hogy te jogász vagy-e?
vagy ügyvéd, bíró?

csak mert ezeket az információkat a "szakisok" szeretik elhallgatni, lenyelni minden szinten, mert így biznisz a dolog igazán, legalábbis ez érezhető.

Mofa21 # 2014.10.02. 16:59

Elmondtam mit lehet tenni. Kérni kell a feljelentést. Bár ezt most már úgy hogy nincs semmi ellenbizonyítékod elég nem látom esélyét. Ez hol történt meg? Megadod az emailedet?

Panna50 # 2014.10.02. 16:57

azért ettől tartok, tartottam én is...
sokadik tárgyalás lezajlott és a hamis tartalmú magánokiraton kívül semmit nem tud prezentálni a csalást megvalósító fél...

mit lehet itt tenni???
ráadásul a tanúk is mind megerősítették ezt a hamisítást, ami jegyzőkönyvezve is lett.

azért megette a fészkes fene az egészet, ha nem lesz igazság szolgáltatva!!!

Mofa21 # 2014.10.02. 16:52

És azért tusolja el a bíróság mivel általában a saját ügyvéded csinálja a hamisítást összebeszélve a másik féllel, mert ő az aki legjobban fel tudja mérni hogy meg lehet-e tenni veled vagy sem, tudnál-e tenni ellene. A bíróság is tudni fogja egyből a turpisságot. Főleg ha az első tárgyalásra prezentálják csak a hamisítványt, akkor összebeszélés van mindenki részéről csak te maradsz ki belőle.

Mofa21 # 2014.10.02. 16:48

Szia Kovács Béla Sándor szükségem volna jogi tanácsadásra megadnád a címedet?

Mofa21 # 2014.10.02. 16:45

A bírói gyakorlat hogy eltusolja az ügyet. Kötelessége lenne feljelentést tenni. Ha érdeked akkor ki kell verni a bíróságból a feljelentést.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.02. 16:44

Szerintem beszéljétek meg egymással. Megérdemlitek.

Panna50 # 2014.10.02. 16:27

Azt szeretném kérdezni, hogy munkajogi perben, az egyik fél valótlan tartalmú magánokiratot csatol be bizonyítéknak bíróságra, ez micsoda?
ugye okirat hamisítás?
(mert valótlan hamis a magánokirat tartalma)
másik kérdésem, hogy ezáltal valósul meg a csalás, ugye ez is bűncselekmény?
ilyen esetben mi történik?
a bíróság mit tesz?
döntést hoz, és figyelmen kívül hagyja ezeket a bűncselekményi tényállásokat?
vagy per felfüggesztéssel átteszi büntetőjogi bíróságra?

a kérdésem konkrétan arra irányul, hogy mi a bírói gyakorlat?

Mofa21 # 2014.10.02. 15:23

Lehet jókat humorizálni, mit szólsz egyszer összeülhetnénk szerintem jókat nevetnénk. Na?

lajcsó # 2014.10.02. 15:17

Az ügyészt vajon miért nem hiányolod???
:D :D :D

Mofa21 # 2014.10.02. 15:09

Lajcsó olvastad a téma címét? Megsúgom bűncselekmény polgári perben. ;)

lajcsó # 2014.10.02. 15:05

"Ahogy mondod, szerinted a bíróságon lévő okiratot nem használták még fel?"
Ezt én vajon honnan tudjam? Te vagy ott!
A valótlan tartalmú okiratot a büntetőjogi tényállás megvalósulásához valamely célzott joghatás kiváltására kell felhasználni. A bíróságon szerinted milyen célra használták fel az okiratot? (Megsúgom neked: bizonyítékként.)

Mofa21 # 2014.10.02. 14:39

Ahogy mondod, szerinted a bíróságon lévő okiratot nem használták még fel? :D Hahahahahahahaha ez tényleg jó volt. :)

lajcsó # 2014.10.02. 14:34

"Az adott szerződés attól lesz érvényes vagy érvénytelen hogy megállapítják hogy hamis vagy valódi. Ha hamis akkor bűncselekmény."
Az, hogy valaki valótlan tartalmú (magán)okiratot készít, büntetőjogi szempontból ettől még nem tényállásszerű a cselekmény. Más szóval, önmagában a valótlan tartalmú magánokirat készítése nem valósít meg büncselekményt. A magánokirathamisítás vétségét akkor követik el, ha a valótlan tartalmú magánokiratot felhasználják (elkövetési magatartás a felhasználás).

Mofa21 # 2014.10.02. 14:32

Csak egyszer akartam.

Mofa21 # 2014.10.02. 14:32

Úgy látom itt nagyon összemossuk hogy mit hol kellene vitatni ezzel a bűncselekmény bizonyítása elbagatelizálódik.

Mofa21 # 2014.10.02. 14:32

Úgy látom itt nagyon összemossuk hogy mit hol kellene vitatni ezzel a bűncselekmény bizonyítása elbagatelizálódik.

Mofa21 # 2014.10.02. 14:31

Igen lehet úgy hogy akkor megtesszük a feljelentést okirathamisításért és erre kérjük a bíróságot mivel hivatali kötelessége a tudomására jutott bűncselekmény után feljelentést tenni.

Nem tudom bizonyára te sem szeretnél polgári perben szakértőkkel vizsgálni mondjuk egy olyan esetet hogy egy pasi tételezzük föl jól szétveri a képed, és a látleletekből szakértőt kérjük meg hogy állapítsa meg az arcodon az az ő ököllenyomata-e vagy sem és ezzel fogjuk bizonyítani hogy te sértett vagy vagy csak kamuzol. ;) Ja és a másik fél egy millkós csávó. Remélem tudod milyen szakértői vélemények fognak születni.