Felmondási időben szabadság


wers # 2016.10.01. 16:18

A nevetés fiatalít. ;) Gyakorolja.
Rendben. Akkor talán még tegeződhetünk is. A végén talán még humorérzékem is lesz :)

Egyébként nem akarok másképpen gondolkodni.

2891egnesc # 2016.10.01. 16:02

Kedves Wers!

Értem azt is, amit Ön ír. Nem bonyolult, csak kicsit hiányosak az információk. Ezért gondolkozunk másként.

Ha valóban írásban tájékoztatta a kérdezőt a munkáltatója, hogy a felmondási idő alatt 5 napra kötelezi munkavégzésre, melyre kiírja az időarányosan járó szabadságát, majd a többi alól felmenti, akkor valóban Önnek van igaza. És amennyi bért kapott az úgy jó, ahogy van.

Viszont, ha az írásbeli tájékoztatást kapta, hogy a teljes felmondási időszakra felmentették, akkor utólag bérszámfejtéskor már nem írhatnak ki neki szabadságot a felmentett időszak egyetlen napjára sem, csak szabadság megváltást számolhatnak el.

A kérdező írásából mindössze az derült ki, hogy a teljes felmondási időszakra felmentették a munkavégzés alól, majdan azt mondták neki, hogy kiadták felmondási időszak alatt a szabit.

Én úgy vélem manapság mindent le kell papírozni és le is kell. A szó elszáll, az írás megmarad.

Ha pedig nincs róla papír, akkor lehet menni vitatkozni a bíróságra.

A nevetés fiatalít. ;) Gyakorolja.

wers # 2016.10.01. 14:10

jajjj
A leírtak alapján Önnek még időarányosan 5 nap szabadság járt volna, ezt a munkáltatója a teljes felmentett felmondási időszak alatt nem adhatta volna ki, mivel Ön a felmentés végett, nem volt kötelezett munkavégzésre. Az időarányos szabadság csak szabadság megváltásként számolható el.

A szabadság kiadható a felmondási idő alatt. A többire felmentette. Hol olyan bonyolult ez?

Most sírjak, vagy nevessek?

2891egnesc # 2016.10.01. 11:42

Kedves JustQuestions!

Jelen törvények szerint a munkavállalói rendes felmondása esetén a felmondási idő 30 naptári nap, ettől a munkaszerződésben rögzítve el lehet térni és a max. felmondási idő 6 hónap lehet.

A 2016-os jelenlegi törvények szerint a munkavállaló a felmondási idő teljes ideje alatt a munkarendje szerinti munkavégzésre köteles. A munkavégzés alóli felmentés a munkáltató jóindulatától függ.

Ön július 25-én mondott fel, tehát a felmondási idő a következő naptól július 26-tól kezdődik és valóban augusztus 24. a munkában töltött utolsó nap.
Ezen időszakban, ha Ön normál munkarendben hétfőtől-péntekig dolgozik, akkor összesen 22 napot kellett volna dolgoznia.

Önnél, ahogy olvastam a teljes felmondási időszakra felmentették a munkavégzés alól. Tehát 1 napot sem kellett munkában töltenie.

Szabadság kiadható a felmondási idő csakis azon részére, amelyben a munkavállaló köteles munkát végezni. Tehát ahogy már máshonnan is tájékozódott, arra az időszakra, amire a munkavégzés alól fel lett mentve, nem adható ki szabadság.

A leírtak alapján Önnek még időarányosan 5 nap szabadság járt volna, ezt a munkáltatója a teljes felmentett felmondási időszak alatt nem adhatta volna ki, mivel Ön a felmentés végett, nem volt kötelezett munkavégzésre. Az időarányos szabadság csak szabadság megváltásként számolható el.

Mivel nem ismerem az Ön munkarendjét, normál munkarendet alapul véve a munkaviszony megszűnésekor összegszerűen a teljes munkabérén felül még 1 nap bér járt volna. Tehát többet kellett volna kapnia mint amit normál esetben havonta megkapott fizetést. Ellenőrzésképp ez úgy nézne ki a bérlapján, hogy alapbér 24-ig X.-Ft + szabadság megváltás Y.-Ft = Z.-Ft

Felhívom a figyelmét, hogy ez a normál munkarendre vonatkozik. Mondjuk napi 8 órás, hétfőtől péntekig reggel 8 órától délután 16 óráig tartó munkaviszony esetén.

Több műszakos munkarendben, bérpótlékok és egyéb járandóságok esetében már más lenne a kifizetendő bér összege, tehát elképzelhető, hogy kevesebb bért kapna, mivel munkavégzés hiányában nem járna pl éjszakai pótlék stb...

Remélem a válaszom a segítségére volt. Megpróbáltam "butítva" leírni, mert úgy vélem így mindenki számára érthetőbb.

A többiekre kitérve nem tudom miért gond az, ha valaki szeretné megkapni azt ami jár. Mindenkinek pénz kell a megélhetéshez. Fizetjük a csekkeket, a hiteleket és még sorolhatnánk. Ha felmentették, felmentették. A munkáltató így döntött. Gondolom mérlegelt, hogy neki melyik érné meg jobban...
És egyáltalán nem pofátlanság, hogy a kérdező szeretné megkapni az időarányos szabadságára járó összeget is.
Egy minimálbéres esetében hatalmas jelentőséggel bírhat 5 nap időarányos szabadság ki nem fizetése. Mert sajnos az országban a legtöbben ebből élnek...
Nézzünk egy kicsit magunkba. Nekünk se esne jól, ha nem kapnánk meg valamit, ami megilletne.

JustQuestions # 2016.09.06. 13:01

Kedves wers,

Ez esetben elnézést kérek, nem akartam meggyőzni senkit, azért kezdtem bele a beszélgetésbe eleve, mert nincs általam vélt jó vagy igaz, csak érteni szerettem volna, de pl. az "Örülj, hogy a 25 napon nem kellett dolgoznod, mégis fizettek." számomra nem tartalmazott elegendő információt arra vonatkozóan, hogy a helyzet miért jogszerű. Pusztán ennyi. Senkit nem akartam, vagy akarok meggyőzni, hiszen pont én vagyok aki nem tudta a választ, ezért tettem fel a kérdést. És de, elég volt, elmondtam, hogy milyen információkat találtam ezzel kapcsolatban ami miatt nem értettem a dolgot, majd külön megköszöntem Obudafan-nak, mert válaszolt. A többi rész azt hiszem már egész másról szólt.

Off: A felvetésedre reagálva pedig, a felmondásommal megvártam a projekt végét amin dolgoztam, mivel nem akartam a munkatársaimat rossz helyzetbe hozni azzal, hogy a projekt vége előtt távozom. Az új projekt egy teljesen új technológia lett volna, ami nagyjából 3 hónap betanulással kezdődik majd, ezért mivel nem látták értelmét annak, hogy ebből 1 hónapig ott üljek és betanuljak, majd megszűnik a munkaviszonyom, eltekintettek a munkavégzés alól.

Még egyszer köszönöm a segítséget és részemről nem szeretném a személyeskedést tovább folytatni a témában, mert nem igazán látom értelmét, nem erre irányult a kérdés felvetés.

wers # 2016.09.06. 12:44

Kedves JustQuestions! A kedvedért újra végig olvastam, hátha bennem van a hiba, és rosszul értettem valamit. De nem. Nem te lettél kioktatva, hanem te próbáltad a válaszadókat meggyőzni, hogy a magad által jónak vélt értelmezés a helyes. Csak hárman válaszolták neked ugyanazt, de az is kevésnek bizonyult.

JustQuestions # 2016.09.06. 08:45

Igen, nyilván mindketten mindent értenek, hiszen jól ismerik a pontos részleteket, hogy mi miért volt így, hiszen ezek nélkül nem ítélnének meg embereket és szituációkat.

Én sem tudom a pontos részleteket Önökről, így nem ítélem meg egyikőjüket sem akár mint ügyvéd az adott válaszok és magyarázatok alapján.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.06. 08:26

LOL Nálad a pont.

wers # 2016.09.06. 05:58

Ez azért elég ritka, hogy a munkáltató a munkavállalót felmenti a felmondási idő teljes idejére munkavégzés alól (na és persze ebben kiadja a részarányos szabikat). Nem kötelező. De ahogy olvasom ezt a gondolatmenetet, már mindent értek.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.06. 05:15

:O)
Bámulatos! Komolyan mondom, bámulatos.

JustQuestions # 2016.09.05. 23:59

Mindig nagyon rá tudok csodálkozni az ilyen önzetlen őszinte segítségnyújtásra. Akkor bizonyára pofátlan vagyok, annyi volt a kérdés, hogy a szabadság kiadható e a felmondási idő alatt. Nem tudom mi volt ebben a pofátlan dolog, de bizonyára akkor csak nem vettem észre. A kérdés ennyi volt csak.

Hiszen ha kiadható, akkor a munkaviszony mindenképpen a felmondás napjától számított 30. napig tart. Akkor is, ha volt akár 20 nap szabadság, mert akkor abból a 30 napból 20 nap a szabadság.

Ha nem adható ki a felmondási idő alatt, akkor 30 nap felmondási idő van, plusz x nap szabadság. Vagyis akkor a munkaviszony a felmondás napjától számított 30+x napig tart.

Elnézést a tudatlanságomért, vagy mert raboltam az idejüket, először neten próbáltam válaszokat találni, de találtam ilyen választ is, olyat is...
Pl. az ado.hu oldal ezt írja:
"Ha a munkáltató a törvényes mértéket meghaladóan mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót (pl. a teljes felmondási időre), a ki nem vett szabadságot pénzben kell megváltani."

Valamint a munkajog.hu oldal:

"Ami pedig a felmondási időt illeti, ez esetben is kiadhat a munkáltató szabadságot, viszont a felmondási idő csakis azon részére, amelyben a munkavállaló köteles munkát végezni. Tehát arra az időszakra, amire a munkavégzés alól fel lett mentve, nem adható ki szabadság." (Mivel a felmondási idő teljes időtartamában felmentettek a munkavégzés alól, gondoltam hátha ez ide tartozik)

Elnézést a pofátlanságomért!

Obudafan: Önnek köszönöm hogy választ, nem kioktatást kaptam!

ObudaFan # 2016.09.05. 20:36

Tehát kaptál fizetés a szabadságodra. Teljesen jogszerű, ami történt.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.05. 19:29

:O)
Mindig nagyon rá tudok csodálkozni az ilyen őszinte, ártatlan önzésre. Nem csak magától nem veszi észre, mennyire pofátlan, hanem akkor se veszi észre magát, amikor kifejezetten figyelmeztetik rá.

JustQuestions # 2016.09.05. 19:21

Pontosan. Konkrétan július 25-én mondtam fel, onnan indult a felmondási időm, a munkavégzés alól felmentettek. A 30 nap innentől számítva ugye lejár augusztus 24-én. Viszont a munkaszerződésem is augusztus 24-én járt le. Szóval augusztus hónapra augusztus 24-ig kaptam fizetést, mert azt mondják, hogy kiadták az 5 nap szabadságomat a felmondási idő alatt.

ObudaFan # 2016.09.05. 17:19

Én a gondolatmenetedet nem egészen ertem, a szabadság idejére nem kaptál fizetést?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.05. 16:34

Igen. A maradékot meg köteles lettél volna ledolgozni. Gyakorlatilag kaptál egy évi szabadságot pluszba.

JustQuestions # 2016.09.05. 15:36

A kérdés itt mindösszesen inkább annyi volt, hogy kiadhatják-e úgy a szabadnapjaimat, hogy azok a felmondási időt csökkentik. Tehát a 30 napból 25 lesz, mert volt 5 nap szabadságom.

JustQuestions # 2016.09.05. 15:30

Értem, bár ugye most azt is mondhatnánk, hogy örüljek, hogy nem vertek meg :)
De ok, ha 25 napot dolgoztam volna, akkor rendben lenne, hogy 25 nap volt a felmondási időm és ennyire fizetnek ?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.05. 15:18

Örülj, hogy a 25 napon nem kellett dolgoznod, mégis fizettek.

JustQuestions # 2016.09.05. 15:09

Nekem erre azt mondták, hogy "A Munka törvénykönyve 125-ös §-a azt mondja: “A munkaviszony megszűnésekor, ha a munkáltató az arányos szabadságot nem adta ki, azt meg kell váltani.” Mi viszont kiadtuk neked ezeket a napokat, a felmondási idő fennmaradó napjain pedig felmentetteünk a munkavégzés alól."

Viszont ez valójában úgy nézett ki, hogy a felmondásom napjától felmentettek a munkavégzés alól, de a szabikat ebben a 30 napban gondolták, hogy kiadták nekem.
Vagyis, így igazából 25 nap volt a felmondási időm, ami alatt felmentettek a munkavégzés alól, plusz az 5 nap szabadság. Ami annyit tesz, hogy nem teljes havi fizetést kaptam, hanem 5 nappal kevesebb összeget.

Ezért érdeklődöm, hogy ezt így megtehették-e.

ObudaFan # 2016.09.05. 14:59

Csak annyi a megkötés, hogy ha marad bent szabadság, azt váltsa meg a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor.

JustQuestions # 2016.09.05. 11:18

Értem, tehát akkor ez így rendben van ahogy csinálták ha jól értem

pazs # 2016.09.05. 10:51

Nem, nem kell kiadni/kivenni a meglévő szabadnapokat a felmondási idő kezdete előtt.

JustQuestions # 2016.09.05. 09:46

Kedves hozzáértők,

Rendes felmondással felmondtam a munkahelyemen, 30 napos felmondási időm volt. A munkavégzés alól felmentettek, plusz maradt 5 szabadnapom. A felmondásomtól számított 30. nappal járt le így a foglalkoztatásom, arra az időszakra kapok fizetést.
A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben nem az lenne, hogy a felmondásom napjától, amikortól felmentettek a munkavégzés alól ki kell adni KÜLÖN az 5 nap szabadságomat és utána indulna a 30 nap felmondási idő ?
Ha lehet kérem vonatkozó jogszabályt is írjanak a válaszba, hogy tudjak mire hivatkozni ha esetleg én gondolom jól.

Válaszukat előre is tisztelettel köszönöm