GYED,GYES, táppénz


Kovács_Béla_Sándor # 2007.12.15. 08:09

A keresőképtelenség ideje alatt nem élhet a munkáltató rendes felmondással. Ha a táppénz ideje hosszabb volt, mint 30 nap, akkor ez a "védelem" a keresőképtelenség megszűnése után még 30 napig tart. Ez azt jelenti, hogy a felmondási idő nem kezdődhet el hamarabb - magát a felmondást már az első munkában töltött napon közölhetik.
A felmomndást indokolni kell, az indoklásnak valósnak és okszerűnek kell lennie. Az nemigen áll meg a bíróság előtt, hogy "felvetünk valaki mást", az meg biztosan nem, hogy "mert táppénzre ment".

12 év (ugyanazon munkáltatónál eltöltött, folyamatos) munkaviszony után a felmondási idő 55 nap, ebből legalább 28-ra fel kell menteni a munkavégzés alól. A végkielégítés 3 havi.

Még valami: nem lehet a munkaszerződést egyoldalúan módosítani, a munkakört megváltoztatni. Tehát ez a másik részlegbe való "áthelyezés" sem tűnik tiszta dolognak. Átirányításra van mód, de csak szabályosan,és évente legfeljebb 44 napig.

emecs # 2007.12.15. 04:10

Bocsi délután lemearadt kiről van szó igy már érthetőbb.
Kedves kovács Béla Sándor!

A kérdésem a következő lenne.Nov.13-én közölte nejem a fönőkével hogy epeműtétre megy ami nov 20. megtörtént most táppénzen van.December elsejével áthelyezték volna a cége másik egységébe ahol leltárral kezdet volna és uj számítógépes rendszert inditottak volna el.Ma volt a cégénél ott közölték vele még nem tudják mi lesz vele de már helyette vetek fel valakit.Nov 13.-án még azt mondták minden oké nyugodtan mehet mütesse meg magát.Meddig lehet táppénzen az orvos 6 hetet mindenképen ajánl.12 év munkaviszonya van ez idő alatt csak szűlési szabadságon volt.Milyen jogaink vannak és fel tud e mondani neki?

üdv emecs

emecs # 2007.12.14. 14:02

Kedves kovács Béla Sándor!

A kérdésem a következő lenne.Nov.13-én közölte a fönőkével hogy epeműtétre megy ami nov 20. megtörtént most táppénzen van.December elsejével áthelyezték volna a cége másik egységébe ahol leltárral kezdet volna és uj rendszert inditottak volna el.Ma volt a cégénél ott közölték vele még nem tudják mi lesz vele de már helyette vetek fel valakit.Nov 13.-án még azt ondták minden oké nyugodtan megyen mütese meg magát.Meddig lehet táppénzen az orvos 6 hetet mindenképen ajánlott.12 év munkaviszonya van ez idő alatt csak szűlési szabadságon volt.Milyen jogaink vannak és fel tud e mondani neki?

üdv emecs

LI-ana # 2007.12.11. 11:12

Sziasztok.Ha valaki tud segiteni azt megköszönöm.2007 jan.3-tól dolgozom gyes mellett.Gyesem március végén járt le.Novemberben derült ki,hogy megint gyermeket várok és mivel olyan helyen dolgozok/tam/ami veszélyes munkahely ezért kénytelen voltam elmenni táppénzre.A gondom az hogy vagy is a kérdésem,hogy mi után kell a táppénzemet kiszámolni?

karakteres # 2007.12.11. 11:01

Kedves Kovács Béla Sándor!

Köszönöm a választ. Kissé le vagyok nangolva. Kérdésedre a válasz, hogy igen beltag voltam. 14 éves vállalkozásom ment tönkre míg engem terhesen felkettek és nyugtatóztak hónapokig a kórházban miután a cégvezető élettársam úgy döntött sem a gyermekem sem én nem kellek és egy hetes terhesen elhagyott. Mivel a közös gyermekünket nem voltam hajlandó "eltetetni" úgy negyven évesen, bosszúból elrendezte a további életem a saját Bt-mben. Túléltem és most okosabban próbálom két lurkóval a hátamon újrakezdeni az életem.

Mivel más megoldást nem látok az újrakezdésre ismét vállalkozáson töprengek, de nem tudom melyik a legmegfelelőbb esetemben hiszen 5 évig felelek az előző társaság dolgaiért, mégna nem is én intéztem. Kérdésem még az lenne, hogy a felszámolás kezdetének időpontjától számított 5 év vagy a záró időponttól számítódik az az öt év.

Köszönettel!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.12.10. 15:06

Azért nem munkaviszony, mert a törvény nem tekinti annak. Amit kaptál a személyes közreműködésért, az nem bér volt, hanem díj. Az más kérdés, hogy az is járulékköteles jövedelem, és biztosítási jogviszony, s mint ilyen jogosultságot ad ellátásokra, például a gyedre. (A gyes alanyi jogon jár, arra nem valami "alapján" mentél.)
Csak remélni tudom, hogy nem beltag voltál.

karakteres # 2007.12.10. 14:21

Milyen jó anyukának lenni és aztán jön a fekete leves, amikor letelik a gyes. Az egy dolog, hogy negyven fölött kisgyermekkel egyedülállóként sehol sem talál az ember munkát, de még a gyest követő szabadságtól is megfosztják.
2007. októberében telt le a gyes, gondoltam megkeresem a felszámolót mivel közben sajnos a vállalkozás ahol dolgoztam felszámolás alá került. Még annak is utánajártam, hogy talán ebben az esetben a szabadságra járó bért is megigényelheti a felszámoló a bérgarancia alapból . Megcsillant a szemem, mivel kellőképpen magas jövedelmem volt, hogy az a 3 havi összeg igazán sokat segítene a munkanélküli időszakomban. Hát csak reméltem.
A felszámoló szerint ugyanis csak tagi viszonyom volt a Bt-ben, ezért nem jár bér a szabadságra, de még szabadság sem jár. A felszámolás 3 éve tart, de még nem fejeződött be, így munkanélküliként sem regisztrálnak, mert csak a felszámolást követően szűnik meg a tagsági viszonyom, ami feltétele annak, hogy valakit regisztráljanak. Az lenne a kérdésem, hogyha havi rerndszerességgel bért számfejtettek a Bt-ben és bérfizetésem is volt, akkor most nem értem, hogy az miért nem munkaviszony? Az alapján mentem gyedre illetve gyesre. Erre szeretnék választ kapni.
Köszönettel!

sinus69 # 2007.12.09. 21:43

Letícia: jól mondta az orvosod, igaza van. Én is így csináltam anno.
Logi: neked mondta KBS: nem, nem.

Logi # 2007.12.09. 20:11

Kedves Kovács Béla Sándor!

A "Nem, nem" hozzászólásodat nwekem szántad?

Logi

Kovács_Béla_Sándor # 2007.12.09. 19:56

Nem, nem.

Logi # 2007.12.09. 19:51

Üdvözletem!

Kérem aki tud, segítsen nekem az alábbi kérdésekben. Előre is köszönöm.

1., GYED mellett lehet-e dolgozni?
2., nagyszülő elmehet-e GYED-re? HA igen, ki lehet e számolni, hogy mennyi lesz ezesetben a GYED összege?

Mégegyszer köszönöm a segítséget.

Leticia # 2007.11.23. 10:48

Sziasztok!

Segitségeteket kérem 2004 ben keztem egy kft-nél onnan mentem el gyesre 2005szeptemberében. Most megint babát várok. A házi orvosom ajánlotta hogy adjam fel a gyest és menjek el táppénzre,mert igy többet kapnék. lehetséges ez! A kft nem tb kifizetö akkor mi van igy is hozzájuk kell fordulnom,hogy mit tegyek. Elöre is köszönöm a segitséget.

seva75 # 2007.09.29. 19:22

Üdv!
A következő ügyben szeretnék segítséget kérni.

Az én helyzetem a következő: 2005. május 1-én megállapodást kötöttem a tb-vel (ekkor már terhes voltam), november 21-én született meg a kisfiam. Kaptam is mindent rendesen egész eddig. Közben terhes lettem és már meg is született a kicsi augusztus 23-án. Érdeklődésemre azt az információt kaptam a tb-ügyintézőtől még február-március körül, hogy amennyiben a testvér 2 éven belül születik meg, jár ugyanúgy az ellátás, mint eddig. Meg is nyugodtam.
Most beadtam az igénylést tgyásra és ezt a választ kaptam: vonjam vissza igényemet, mert az ellátásra nem vagyok jogosult, mivel nem rendelkezek biztosítási jogviszonnyal, mert 2006. április 30-án megszűnt a megállapodás szerint a biztosítás, a 2006. 05.08-án indult gyermekgondozási díjat már passzív jogon folyósítják, ezért 2007. nov. 22-től igényeljem a gyes-t az Államkincstártól.
Ez óriási pofon!!! Mit tehetek? Olvastam mindenfélét, de a szakkifejezésekkel és kiskapukkal abszolút nem vagyok tisztában, ezért kérek segítséget. Ha más lehetőség nincs az apuka is igényelhet valamit? A gyes annyira kevés, hogy muszáj valami megoldást találnunk.
Segítséget előre is köszönöm: Évi

tarvi # 2007.09.27. 13:14

raczeti!Köszönöm a segítségedet, de ha nov. 30-án lejár a szerződésem akkor már honna, kitől kérhetném a szülési szabadságot?Jan.20-ára vagyok kiírva, így a 4 hét előtte már gondolom nem kérhető a munkáltatótól. Bocsi, ha nagyon béna vagyok, de még nem szültem, nem értek ezekhez a dolgokhoz.

sika # 2007.09.27. 12:56

raczeti köszönöm a válaszodat.
köszi

raczeti # 2007.09.27. 10:14

travi! Még azt is figyelembe veheted, hogy a szülési szabadságot a szülés kiírt időpontja előtt 4 héttel igénybe veheted. A 45 nap passzív táppénz és a 4 hét együtt biztosan elég lesz, ha nov. 30-ig dolgozol.

raczeti # 2007.09.27. 10:08

sika! Én ugyan nem vagyok jogász, de végig futottam ugyanezeket a köröket, amikor a második baba tervezésébe fogtunk. Javaslom, hogy a TB-t kérdezd meg, de engem úgy világosítottak fel, hogy aki GYED-ről megy táppénzre, annak a GYED alapjából, vagyis a fizu alapján számítják ki a táppénzt, ha GYESről megy táppénzre, akkor meg a minimálbér után kapja a táppénzt. Ez nálad alapvetően részletkérdés, mivel úgyis minimálbérrel voltál bejelentve. De az biztos, hogy a GYES sosem lesz a táppénz alapja! A következő GYED-et viszont már kérdéses, hogy mi alapján számítják, mert elvileg az első 15 nap betegszabi, és az a következő GYED alapja. (a minimálbér 80%-ából számolnak majd napidíjat). Remélem, nem tájékoztatlak félre, de ha baromságot írtam, azt a TB ügyintézőmre hivatkozva tettem meg....

dzsar # 2007.09.27. 09:35

Az adott dologban szeretnák választ kapni:

Társas vállalkozóként szeretnék segíteni egy ismerösömnek, aki jelenleg három hónapos terhes. ÁFSZ támogatással tudom alkalmazni. Ez a támogatás azt jelenti, hogy a bruttó bér felét, és a munkáltatói járulékok felét az ÁFSZ állja. (az igazsághoz hozzátartozik, hogy konkrétan munkát nem végezne, de a támogatás elég ahhoz, hogy a szülésig minden befizetendő adót, illetve járulékot a támogatásból legyen fizetve.)
A támogatás elnyerésének egyik feltétele, hogy minimum 1 évet legyen foglalkoztatva és a munkaadó ez alatt nem mondhat fel, és közös megegyezést sem fogadhat el.
Ha az ismerösömnek megszületett a baba, akkor utána van a vállalkozásnak valamilyen fizetési kötelezettsége ilyen esetben? Illetve kérdés, hogy mikor letelik a gyes is, akkor utána jogilag hogyan lehet a munkaviszonyt megszüntetni és milyen fizetési kötelezettség fog keletkezni a munkaadó részéről.

köszönöm előre is a válaszokat.

üdvözlettel:
Szabolcsi Károly

tarvi # 2007.09.27. 09:08

Sziasztok!
Segítsetek nekem légyszíves!Öt hónapos terhes vagyok, nov. 30-ig van munkaszerződésem.Szeretnék táppénzre menni, de nem tudom hogyan működik majd a szerződés megszűnését követően.Lehet, hogy utána csak passzív táppénz kaphatok?Az nem lenne jó, mert úgy tudom az csak 45 nap így nem húzódik el a szülésig.Mit csináljak, hogy a munkaviszon megszűnése után is kapjak valami pénzt? Segítségeteket köszönöm.

sika # 2007.09.26. 19:51

Olyan ügyben kérném a segítséget,hogy a kislányom februárban lesz 2 éves tehát onnantól gyesen leszek.Szeretnénk második babát és az érdekelne,hogy ha gyesen leszek terhes és táppénzre megyek miből számolják a minimálbérból/mert arra voltam bejelentve a munkahelyemen/vagy a gyesből.
Köszönöm a segítséget.

robina # 2007.09.23. 13:17

Sziasztok!
Már többször próbálkoztam, de még nem kaptam választ. Kérlek segítsetek!! Lejárt a gyesem, most töltöm a szabadságaim. Október 3-tól újra dolgoznom kellene.
A kérdésem az: lehet-e egyből táppénzre menni és jár-e utána a gyed??????? Ugyanis jelenleg kb. Előre is köszönöm, nagyon hákás lennék, ha valaki tudna válaszolni!!

gyedit # 2007.09.15. 16:40

Sziasztok!

Végül utánaolvastam/számoltam, nagy gáz nem lesz a pénzem körül.

Egy dologban lenne kérdésem: a gyedem lejárta és a munkakezdésem közötti (fiz. nélküli szabi) időtartam 27 nap. A lentiek alapján értelmezzem úgy, hogy a biztosításom folyamatos volt, vagyis a táppénz/tgyás/gyed kalkulációnál annak veszik?

"A biztosításban töltött idő akkor folyamatos, ha abban 30 napnál hosszabb megszakítás nincs. A 30 napi megszakítás időtartamába nem számít be a táppénz, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, és a gyermekgondozási segély folyósításának az ideje. ”"

Köszi,
Edit

Kála # 2007.09.14. 11:39

Ebtv. 42/D. § (1) A gyermekgondozási díj a naptári napi átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka.
A GYED korábbi felső korlátja alacsonyabb, mint a várható minimálbér kétszeresének 70%-a. Ennek az ellentmondásnak a feloldását teszi lehetővé a törvény, valamint ezzel a megoldással biztosítja a módosítás a GYED felső korlátjának automatikus emelését.
(2) A gyermekgondozási díj alapjául szolgáló naptári napi átlagkeresetet a 48. § (1)-(3) bekezdése szerint kell megállapítani.
Ebtv. 48. § (1)
(2) A táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem (a továbbiakban: jövedelem) naptári napi átlaga alapján kell megállapítani.
(3) Ha a biztosított a (2) bekezdésben megjelölt időtartam alatt nem rendelkezett legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a táppénz összegét a táppénzre jogosultság kezdő napját megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlaga alapján kell megállapítani. A 180 naptári napi jövedelmet legfeljebb a táppénzre jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári év első napjáig lehet figyelembe venni, ha a biztosítási idő folyamatos. A folyamatos biztosítási idő [46. § (7) bek.] megszakítása esetén a táppénz alapjaként a megszakítást megelőző jövedelmet nem lehet figyelembe venni.

Szerintem ti a jogosító idővel kevertétek, mivel az a 180 nap.

tücsök7 # 2007.09.14. 09:49

Sziasztok! Erre a kérdésre nem kaptam választ, úgyhogy újra felteszem.

Kolléganőm babát vár. Mindannyian minimálra vagyunk bejelentve. Õ is. Most van a 3-ik hónapban. Kérte, hogy vigyék fel a fizetését a meglévő 6 hónapra, hogy megkaphassa a maximum gyed/gyes/tgyás (vagy melyiket) de azt mondták hiába emelnék fel, nem a szülést megelőző 6 hónapot veszik alapul hanem 1 évet ennek megállapítására. Ez igaz? Ha igen nem lehet 1 napos munkanélküliséggel elintézni? Úgy hallottam akkor csak a munkábaállás utáni és a szülésig tartó időszakot nézik legyen az bármilyen hosszú vagy rövid is. Most már én is szeretnék babát, úgyhogy engem is érdekel a dolog, és mert eddig úgy tudtuk 180 nap kell.

Előre is köszi.


tücsök7

gyedit # 2007.09.13. 13:10

Sziasztok!

Segítség kellene, ebben a témában nagyon nem vagyok otthon.

2007. június 27-től lennék gyesen (papír beadva, még határozatot, főleg pénzt nem láttam belőle! :) ), júl. 23-tól vagyok ismét aktív állományban (szabin) a cégnél, és okt. 1-jével kezdenék dolgozni. Viszont most tudtam meg, hogy terhes vagyok, kb. május közepén fog megszületni.

Az eddigi elgondolás szerint február végéig-március közepéig dolgoznék, utána táppénz.

Kérdéseim:
A gyest mondjam vissza, és igényljük meg a férjemnek?
Elég lesz 7 havi tuti jó munkabér, hogy mindenből a maximumot kapjam a fenti előélet alapján? Sajnos kénytelen vagyok a pénzre hajtani... Bármi ötletet szívesen veszek...

Nagyon köszi!
gyedit