GYED,GYES, táppénz


Habababa # 2007.01.10. 10:48

Sziasztok!
Foglalkozásom fogszakorvos. 2006. októbertől GYED –en vagyok. Idén januárban felajánlottak nekem egy önkormányzati tulajdonban lévő Fogorvosi körzetet. Az OEP velem mint fogszakorvossal erre a körzetre akkor tudna szerződést kötni, ha pl. egyéni vállalkozó lennék. Lehetek –e úgy egyéni vállalkozó, hogy továbbra is GYED –en maradok, ami alatt egy kollégám, mint alkalmazottam látná el a munkát?

manoanyu # 2007.01.08. 11:50

Szia,

akkor márciustól előzetes bejelentés és megbeszélés alapján kiveszem a szabijaimat, és várom hogy mit reagálnak azzal kapcsolatban hogy visszavesznek-e. Amennyiben felmondanak azt a szabi letelte után rendes felmondással tehetik innen indul a 30 nap védettség +45 nap felmondási idő+ megkapom az átlagos béremelés mértékét.

ugye jól értettem?

the big cat # 2007.01.06. 15:52

Nem a szándékot jelented be, hanem azt, hogy mikor mész vissza. és a munkáltatód köteles kiadni a két év szabadságát, ez nem függ attól, hogy te mit szeretnél. Úgyhogy azért célszerű aztán ezt meg is beszélni vele. A védettség addig tart amíg GYES-t kapsz, ezt akár munka mellett is kaphatod, ez hosszabb , mint a 30 nap védettség.

Egyébként ha valaki visszamegy, és már nem kap GYES-t, annak a 30 nap azon a napon indul, amikor újra aktív álományba kerül, és a szabadságát kiadják.

És rendes felmondással mondhatnak fel, ha már nem vagy védett, nem kell ahhoz rendkívüli. És jár.

manoanyu # 2007.01.06. 14:08

Sziasztok,

azt értem hogy írásban bejelentem a visszatérési szándékot, de a gyermekem bölcsödébe megy és először szeretném kivenni a 2 év szabadságát.-

Időközben a munkaköröm megszűnt ezért több mint valószínű hogy felmondanak, 7 éve dolgozom a cégnél 3 évet vezető beosztásban.

A felmondás a szabadságok kiadása után kezdődik el + a 30 nap védettség+45 felmondási idő? Ugye csak rendkívüli felmondással mondhatnak fel?

Jár az addig eltelt átlagos béremelés mértéke is?

Előre is köszönöm

manoanyu

kytice # 2007.01.04. 22:22

Egy apró kérdésem lenne. Dec. 31-el felmondtak nekem. Az új munkám jan. 11-el kezdődik. A fennmaradó időszakban táppénzen vagyok. Ez beleszámít ugye a folyamatos munkaviszonyba, ha majd gyed-re kerül sor a következő hónapokban?

Előre is nagyon köszi a választ.

the big cat # 2007.01.02. 14:05

Célszerű mindent írásban (is) közölni. De a közlés ne úgy hangozzon, hogy szeretnék visszatérni, hanem kijelentésként, a fizetésnélküli szabadságot megszakítom, és visszatérek.

manoanyu # 2007.01.02. 12:27

Sziasztok,

amikor valaki GYED-ről visszatér/ne a munkába azt írásban kell bejelenteni a munkáltatónak, vagy csak egyszerűen bemenni és megbeszélni. Időközben a munkaköröm megszűnt és ezért kérdezem.

Köszi

manoanyu

BBetty # 2006.12.31. 11:17

Sziasztok BBetty vagyok!
Azt szeretném tudni, hogy az elsö három hónap táppénz után, hogy lehet gyed-et igényelni, és hogy a gyed a bruttó vagy a nettó munkabér 70 %-a?
Köszi!

aborbas # 2006.12.17. 18:33

Elég speciális kérdésem (kérdéseim lennének). Nem vagyok benne biztos, hogy ehhez a fórumhoz tartozik-e, de megpróbálkozom.
Hollandiában élek (2 és fél éve), dolgozom (mint egyéni vállakozó) és fizetek társadalombiztosítást is, természetesen. Gyermeket várunk párommal, aki szintén magyar állampolgár, és ő is szintén itt dolgozik stb. De van magyarországi címünk is. Itt Hollandiában, tartózkodási engedéllyel rendelkezünk.
A gyermek itt fog születni, itt járok rendszeresen orvosi ellenőrzésre...
Itt nem jár semmilyen anyasági támogatás, és nem létezik gyes sem. Egyedül családi pótlék létezik, valószínű olyat fogunk kapni.
Mivel mindketten magyar állapolgárok vagyunk, a gyerek is magyar állapolgár lesz, anyakönyvi kivonatot a követségen keresztül fogjuk megkapni, az itt kiadott nemzetközi anyakönyvi kivonat alapján.
Az eu-n belül rendelkezünk biztosítási jogviszonnyal, elvileg járna nekem is az anyasági támogatás, tgyás, valamint a gyes, amíg nem dolgozom majd (az első 6 hónapban)? És a családi pótlék?
Kérem, ha valakinek van erre vonatkozó információja, vagy tudja, hogy hova fordulhatok ezzel a kérdéssel, az írjon!
Előre is köszönöm a segítséget!

konyvaruhaz # 2006.12.11. 14:53

Szia!
Vedd meg ezt a könyvet mert elég sok hasznos információt fogsz benne találni: A KOMMUNIKÁCIÓ JOGI ALAPJAI
Itt találod: www.konyvaruhaz.hasznoslink.hu

Fanni73 # 2006.12.11. 07:50

Üdvözlet!
Érdeklődni szeretnék, hogy ha idén december 29-én táppénzre megyek, akkor januárban is a 2005. évi fizetésem után kapom a táppénzt, vagy januártól a 2006. évi után?
Köszönet,
Fanni

Doky # 2006.12.09. 09:39

Hy tomas64!
Hát szerintem ez anyagilag nem jön le túl jól. Mert amennyire én tudom, a táppénzt , az előző havi béralapodból számolják ki (ebbe nem tartozik bele a mozgó bér). Tehát nem mindegy hogy 65000 a béralap + 142000 a mozgó , vagy 207000 a bér alap . Igaz hogy a táppénznél is számit a mozgó de annak valahogy a 365-öd részét veszik, és azt csatolják a bér alap után kiszámított összeghez. :-) De lehet nem jól tudom és ezért írtam ide. Viszont arra kiváncsi lennék még, hogy a táppénz mértéke fojamatos ilyen esetben , vagy változik -ééé ??

tomas64 # 2006.12.08. 20:50

Ezzel s egyetértek, de itt - bár nem feltétlen jogszerű az elszámolás - ha jól értettem, tényleges kár nem ér.

Doky # 2006.12.08. 20:21

Köszi a hozzászólást tomas64 . :-) De szerintem már azzal is törvényt sértenek hogy nem úgy számolnak el ahogy az elő van írva ( gondolok itt arra hogy ha teljesítmény béres vagyok , akkor miért úgy számol el mintha órabéres lennék, és miért írja át a darabbérem órabérre + mozgóbérre?) Na de sajna ezekhez a dolgokhoz nem nagyon értek . Viszont ahogy most számolták a táppénzem, kb 20ezerrel kaptam kevesebbet mint a régebbi számitások szerint .

tomas64 # 2006.12.08. 19:13

Véleményem szerint a táppénz számításánál a teljes havi munkabéredet kell alapul venni a munkáltatónak, ezzel ellentétes jogszabály esetében a munkád bérezése lenne jogszabálysértő.

Doky # 2006.12.08. 15:08

Sziasztok ! Kérdésem lenne, bár gondolom ez nem meglepő . ;-) Nem túl nagy probléma csak picit bosszant a dolog. X.25-től XI.06-ig betegszabin voltam ( üzemi baleset ). Picit körülírom a dolgot, teljesítménybéres melós vagyok , nem dolgozom órabérben( persze van alapórabérem ) csak a darabbérben, és nincs mozgóbérem sem. A fizumat nem tudom milyen okból 2részre osztják , az egyik rész : a havi órák számát megszorozzák az alapórabéremmel , ez lesz a HAVI IDÕBÉR ALAPOM másik rész : az pedig az előzőekben kijött összeg és az összkeresetem közötti különbség , amit ők MOZGÓBÉRKÉNT tüntetnek fel.
A problémám az, hogy lehet -e hogy ők a 100%-os táppénznek az alapjául az első részt tekintik ( tehát az ő általuk kreált IDÕBÉR ALAPOT ) ??? A következő kérdés, ebben az esetben a táppénz napi mértéke változhat -e, mikor átléptem a hónap végét? miközben a táppénz folyamatos! Na ezt jól megkevertem . ;-) Köszike hogy megpróbáltad kibogozni . Szia!

B.Piri # 2006.12.08. 12:44

A korábbi kérdésem hasonló csipetke76-éhoz. 2004. októberben szültem gyermekemet. Előtte 15 évig dolgoztam a munkahelyemen. 2007. júliusában meg fog szűnni jogutód vagy annak hiányában. Ez még nem eldöntött. Én akkor szül. szabin leszek. Felmondhatnak-e? Ha igen, mennyi a végkielégítés 15 év után?
Köszönöm

B.Piri # 2006.12.08. 12:41

Sziasztok!

Van egy másik kérdésem. elenleg egyedülállóként nevelem a gyermekem. Már nem GYES-en vagyok, hanem táppénzen a másodikkal. Igényelheti-e a GYES-t a párom?

csipetke76 # 2006.12.06. 07:38

köszi az infót, igen a munkáltató nem szűnik meg valóban. Csak azért esett szó az esetleges mostani közös megegyezésről és végkielégítésről mert elképzelhető az is hogy pár év múlva már ezek kifizetése is gondot okoz a munkáltatónak. De én sem akarom ezt elfogadni.

  • a munkáltató a táppénzből mennyit fizet én azt a tájékoztatást kaptam a főnökömtől - csak nem vagyok benne biztos hogy ő tényleg képben van - hogy 15 napot fizet a munkáltató utána meg az összeg harmad részét?
  • a fontos kérdés még az volna, hogy hogyan lehet anyagilag a legjobban kijönni és a lehető legnagyobb korkülönbséget összehozni a jelen helyzetben a két gyekőc között. Mert az eredeti terv az volt, hogy két évig ittho maradok az elsővel utána egy évre visszamegyek dolgozni és akkor jöhet a tesó, így normális pénzem lett volna. Csak hát sajna időközben változtak a dolgok, így most ebből szeretném kihozni a legjobbat. Azt is hallottam hogy amikor terhes leszek majd a második babával akkor ne rögtön menjek táppénzre hanem előbb vegyek ki 29 nap szabit és csak utána írassam ki magam mert így jobban járok, de miért is, mi ennek a jogszabályi háttere?

előre is köszi a válaszokat

the big cat # 2006.12.05. 11:10

Ne fogadd el a közös megyezést, majd elbocsátanak , ha nem tudnak munkát adni, miután a 2. gyerek után, úgy kb 4-5-6 év múlva visszamész, és jogosult leszel vagy 4 havi szabadságmegváltásra, 30 nap védelmi időre, kb két hónap felmondási időre, és 3 hónap végkielégítésre.

Ha jól értem amunaköröd szűnik meg, de nem a munkáltatód?

csipetke76 # 2006.12.05. 08:05

Tisztelt Szakértő!

A kérdéseim a következők lennének:

  • 2006.04.25-én szültem előtte folyamatos munkaviszonyom volt hat évig ugyanazon a helyen így hát az ellátásokkal semmi probléma nem volt
  • 2007. januártól a munkahelyem feladatai nagyrészt megszűnnek így nekem fel fogják ajánlani a közös megegyezéssel a távozást, ebben az esetben két havi végkielégítés járna
  • azonban ha ezt nem fogadom el akkor maradhatok, de oda visszamenni dolgozni már biztosan nem fogok tudni
  • szeretnénk még egy babát – ebből a szempontból az volna a jó gondolom én ha megtartanám a munkahelyem és ha újra terhes lennék akkor el tudnék menni táppénzre, akkor amikor már csak a GYES-t kapnám
  • a táppénzt ha jól tudom csak 15 napig fizeti a munkáltató utána az egészségbiztosító fizet? És ha a terhességem alatti táppénz közben szűnne meg a munkahelyem akkor milyen ellátásra volnék jogosult ? A táppénz ilyenkor nem jár tovább, így maradna a GYES?
  • ha elfogadnám a közös megegyezést akkor a következő babával milyen ellátásra lennék jogosult és annak mi volna a számítási alapja?

Szóval ebben a helyzetben szeretnék segítséget kérni, hogy mi volna a helyes lépés amivel anyagilag a legjobban járnék?

Köszönettel: csipetke76

EVagner # 2006.12.05. 06:45

Gyermekvállalással összefüggő munkaügyi témában szeretnék véleményt kérni. Az érintett személy köztisztviselő és a Ktv. szerint vezetőnek minősült. 2006. júliusa óta táppénzen van, gyermeket vár februárra. A munkáltató visszavonta a vezetői megbízását és felajánlott neki egy olyan munkakört, amelyben soha nem dolgozott, illetve ami 2007. január 1-től szervezetileg az APEH-hez fog tartozni. Mivel ezt nem fogadta el, a munkáltató meg fogja szüntetni a jogviszonyát. Valahogy nem fér a fejembe, hogy vezetői megbízás esetén miért nincs munkajogi védelme a kismamának? Akkor sem járt volna jobban a kismama, ha önként lemond a vezetői megbízásáról, mert gondolom hsonló, eleve elfogadhatatlan munkakört ajánlottak volna fel neki. A munkáltató néha nem él vissza a lehetőségeivel?

zsofa # 2006.11.28. 15:23

Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.
1996-tól dolgozom jelenlegi munkáltatómnál. 2004. augusztusában szültem, de előtte februártól veszélyeztetett terhesként táppénzen voltam. Jelenleg GYES-en vagyok.
Tervezzük második gyerekünket. Kérdés:

  1. Ha most GYES alatt teherbe esem hogyan számolják ki a GYást, GYED-et?
  2. Elmúltam 35 éves, elmehetek-e GYES-ről táppénzre, ha újra veszélyeztetett leszek? Ebben az esetben milyen jövedelem után kapok táppénzt?

Köszi a segítséget. ZS.

Earl Grey # 2006.11.27. 18:12

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. A párom 2004. december 31-ig állt határozott idejű szerződésben a volt munkahelyével. 2004. novemberében született első gyermekünk, tehát a határozott idejú szerződése már a terhes gyás alatt szűnt meg. A következő babát jövő év novemberére tervezzük. (tudom, kicsit hamar kérdezek, de szeretném látni a lehetőségeinket) Addig már semmiképpen nem szeretnénk, ha a párom dolgozna. Így viszont, ha jól tudom, nem jár a páromnak gyed, csak gyes. Van erre valami áthidaló megoldás? A könyvelőnk azt mondta, hogy esetleg be kellene jelentkeznie a gyerkőc második szülinapja után munkanélkülire, majd azután igényelni a gyest, mert így akkor nem passzív jogon kapja majd a gyest... Nekem ez kicsit különösen hangzik. A másik megoldás, amire én gondoltam, az, hogy bejelentkezne szellemi szabadfoglalkozásúnak, és az után befizetnénk a járulékokat, így lenne biztosítási ideje. Ezt azonban nem tudom, lehetséges-e és ha igen, hogyan, kb mennyi lenne a járulék? Remélem, tud valaki válaszolni a kérdéseimre, de bármilyen más megoldás is érdekel.
Előre is köszönöm!
Earl Grey

lewho # 2006.11.27. 15:29

Ebtv. 42/D. § (1) A gyermekgondozási díj a naptári napi átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka.
hehe esetedben ugyanannyi, 87500 ha jól tévedek