Gyerektartás és láthatás


amatőr # 2007.09.14. 12:15

Helén42,

értesített már a bíróság arról - pl. a tárgyalásra szóló idézéssel egyidejűleg -, hogy pártfogó ügyvédet rendelt ki a részedre és hogy ki ő?

Mert ha nem, attól tartok, azért, mert nem rendeltek ki. Tapasztalatom szerint ilyen ügyekben nem is szoktak...

Helén42 # 2007.09.14. 11:39

Sziasztok!
Bocsánat, de újabb kérdések merültek föl bennem. Ma annak ellenére, hogy a kisfiam apja bejelentkezett, nem jött el, mert megsértődött. Délelőtt telefonált, hogy jön, mire megemlítettem, hogy tegnap azt sms-ezte, hogy reggel jön. Kérlek, hogy ne tekintsétek ezt szőrszálhasogatásnak, mert a 15 hónapos gyerek a korai kelés után 11-kor kidől, ezt az apa is tudja, nyilván nem is akart igazán jönni, hiszen ebben a hónapban már letudta a havi 1 látogatást.
Mivel a tárgyalásunk csak okt 24-én lesz, a gyámhatóságnál sem tudom bejelenteni, hogy nem jön nemhogy rendszeresen, de még amikor megígéri, akkor sem. Amúgy a szóbeli megállapodásunk szerint akkor jöhetne, amikor akar, arra kérem egyedül, hogy szóljon előtte legalább 24 órával.
Mit lehet ilyenkor tenni? A bíróság elhiszi nekem bemondásra, hogy csak ekkor és ekkor volt az apa? Minden látogatását fölírtam eddig az 5 hónap alatt, egy legkisebb méretű post-it is elég lenne hozzá.

A másik kérdésem, hogy a kereset beadásakor kirendelt ügyvédet kértem. Nem tudom, mi ilyenkor a menet. Nekem kell őt keresnem előtte? Vagy ő csak megjelenik, és... ? Számíthatok a segítségére, és hogy képviselje az érdekeinket, vagy szerintetek inkább forduljak "fizetős" ügyvédhez?

Előre is köszönöm a válaszokat!

ObudaFan # 2007.09.13. 18:03

Nem feltétlenül fogja mindenki a saját költségét viselni itt. Teljes pernyertesség esetén a költségmentes ellenféltől is lehet a már lerótt költséget követelni.

Zoltán György # 2007.09.13. 16:37

Nálunk első és másodfokon is mindkettőnket a saját költségeinek viselésére kötelezték!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.13. 07:54

A pervesztes felet kötelezik a nyertes költségeinek megtérítésére. Akkor is, ha egyébként - az állammal szemben - költségmentes.

Zoltán György # 2007.09.13. 07:14

Mindenki a sajátját!

zsuzso66 # 2007.09.13. 05:59

Nagyon köszönöm az eddigi segítséget, még lenne számomra egy nem egyértelmű dolog. Átolvasva a papírokat tüzetesebben, felfedeztem benne, hogy az apa 6/1986(VI.26)IM rendelet alapján tárgyi költségmentességet kért az ügyben. Vajon ez rám is vonatkozik? Ha ügyvédet fogadok és megnyerem a pert, akkor ki fizeti a költségeket, ha az apa kapott költségmentességet? Mi történik ilyenkor? Mégegyszer köszi mindent.

amatőr # 2007.09.12. 12:06

zsuzso66,

a nyári szünet idejére is megillet a gyermektartásdíj.

Lisall # 2007.09.12. 11:56

Sziasztok!

Ujabb töprengenivalot adott az ex...

a valas kapcsan a közös bt-nket is megszuntetnenk, ebben egyezik az akaratunk. (ö a beltag en a kultag)
Viszont ö annak idejen (2005-ben) a bt szamlajarol utalta a tartasdijat honapokig, amit most felhanytorgat es valamilyen modon szerinte a bt-nek követelese van velem szemben. (ne kerdezzetek pontosan mi egyikunk sem ert hozza, tebe vagy ado vagy ilyesmi)
en akkor azt a penzt gyerektartaskent fogadtam el es fogtam fel

lehet-e nekem ebböl hatranyom, illetve van-e teendöm?
ha az a vallalkozasbol szarmazo penz, akkor viszont nem fizetett tartasdijat, nemde?

zsuzso66 # 2007.09.12. 11:52

Kedves Sándor!

Nagyon köszönöm a tanácsot, megfogadom és beadom a szükséges papírokat. Ezt eddig azért nem mertem megtenni, mert nem akartam magamnak nagyobb bajt, hiszen nem értek ezekhez a jogi dolgokhoz, nehéz lenne hivatalosan szakszerűen megfogalmazni egy ilyen beadványt. Ha pedig ügyvédre bízom és valami miatt elvesztem a dolgot, még fizethetek is. Szóval nem egyszerű ez. A keresetindítás augusztus 18.-ára van datálva. Mi érettségi után a biztonság kedvéért beiratkoztunk ötödévre is, mert a kozmetikus képzésre egy hónappal ezután kellett felvételizni. Szerencsére még július elején megtudtuk, hogy felvették a gyermeket és be is iratkozott a suliba. Így mindenképpen igaztalan volt az állítás, miszerint nem folytat tanulmányokat a gyermek. Azt nem tudom, hogy a nyári szünet ilyen esetben mérvadó lehet e, hiszen nyáron valóban nem tanul senki. Azt sem tudom, ilyenkor kérhet e olyat az apa, hogy a nyári időszakra szünteti meg a gyerektartás fizetését, visszamenőleg, hiszen nyáron is ugyan úgy kaptam a gyerektartást, ahogyan eddig. De sok kérdésem van. :-)

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.12. 11:20

Nem egészen. Ha ügyvédet bíznál meg, nagy valószínűséggel a volt férjed fizetné az ő munkadíját is - mert jó eséllyel veszíteni fog.

A keresetbe az általad kifogásolt kitétel épp azért kerülhetett bele, mert a kolléga tudta, hogy más hivatkozási alap nincs a gyermektartás megszüntetésére. És a keresetindításkor ez az állítás még valós is lehetett. Célszerű lenne írásbeli védekezést benyújtani, és nem a tárgyaláson lepni meg a bírót.

zsuzso66 # 2007.09.12. 11:14

Köszönöm a linket, átolvastam.
Kicsit megnyugodtam, hiszen a kozmetikusképzés valóban az életpályára felkészítő képzés.
Arra azért kíváncsi lennék még, hogy mennyiben köteles az apa az igazságot leírni a bírósági papírokban, hiszen szó szerint azt állítja, hogy a gyermek életpályára felkészítő tanulmányokat nem folytat. Ez egy sablon szöveg ilyenkor, vagy mi a fene? Hiszen tudta, hogy hová szeretne járni a gyermek és mi a szándéka az életben. Ez miért nem kérhető számon az apán, hiszen ha én is ügyvédet fogadnék, ahogyan ő tette, fizethetném még a költségeket is, csupán azért, mert ő nem tájékozott és e miatt valótlant állít. Hogyan van ez a mai világban?

amatőr # 2007.09.12. 10:07
zsuzso66 # 2007.09.12. 09:11

Üdvözlet Mindenkinek!

Tájékozódni szeretnék nagykorú gyermektartása ügyében.
16 éve váltam el, van két lányom a házasságból. Eddig a gyerektartással semmi problémám nem volt, most viszont a nagyobbik gyermekem betöltötte a 18.-ik életévét és sikeres érettségit tett. Sajnos az az iskola ahová járt, bár nagyon szerette, de nem ad olyan szakmát, amiből meg lehetne élni itt Mo.-on. (tűzzománcos szakmát tanult). Ezért úgy döntöttünk, hogy nem marad ott ötödévre érettségi után, hanem átmegy egy másik iskolában és kozmetikus szakmát tanul. Ez nappali képzés, 2 éves, komoly erős suli és gyakorlat. És persze nem olcsó.
Édesapja viszont arra hivatkozva, hogy a továbbiakban csak akkor jár a gyermektartás, ha főiskola vagy egyetemi tanulmányokat folytat, ezért kérte a gyermektartás megszüntetését. Októberben lesz a tárgyalás és nem tudom mik a kilátásaink. Ha elesünk a péztől, nem tudom fizetni a gyerek iskoláját. Vajon mi lesz?
Előre is köszönöm a tájékoztatást.
Zsuzso

amatőr # 2007.09.12. 08:02

Az exférjed jól tudja: önmagában a kapcsolattartás szabályozása nem a bíróság hatásköre, hanem a gyámhatóságé. Tehát nyilvánvalóan azért indított pert a gyermekelhelyezés iránt is, mert így tudja elérni, hogy a kapcsolattartás szabályai a bíróság által meghatározásra kerüljenek.

Ez egyébként független attól, hogy az apa adja-e be a kérelmet vagy sem - mert ha az anya az, aki kéri csak és kizárólag a kapcsolattartás szabályozását, akkor sem jogosult a bíróság eljárni.

Szerintem Neked nem keresetet kellene beadnod, hanem a már folyamatban lévő, az exed által indított perben viszontkeresetet előterjeszteni a gyermek Nálad történő elhelyezése, a gyermektartásdíj megállapítása és a kapcsolattartás szabályozása iránt.

S mivel mind a ketten ugyanazt akarjátok: a későbbi viták elkerülését, akár egyezséget is köthetnétek ezekben a kérdésekben a bíróság előtt.

Nicolle # 2007.09.12. 07:51

Igen pontosan a későbbi viták elkerülése végett szeretném ha rendezve lennének ezek a dolgok.
Az exférjem beadott egy kérelmet a bíróság felé, melyben kérte a gyermek nála történő elhelyezését (persze a tudtom nélkül). Ezt később azzal magyarázta, hogy a bíróság - ha az apa ad be kerestet -csak gyermekelhelyezés címen foglalkozik a dologgal. Mindezt onnan tudtam meg hogy kezembe került egy válaszlevél melyben kérik tőle hogy részletes tényállással és bizonyítási indítványai megjelölésével jelölje meg h az anya (én) alkalmatlan a gyermek nevelésére. Innen persze nem tudott továbblépni, mivel semmit nem tud ellenem felhozni.
Ezek után természetesen én fogok beadni keresetet h határozzák meg a gytd-at, ill a láthatás rendjét. Szükséges-e vmilyen iratot mellékelni a keresethez?

monalisa1 # 2007.09.11. 19:21

Előszőr is: 1 éves pici gyereket nem szoktak az anyjától elválasztani - ha csak valami rendkívüli indok nincs rá -, másodszor a "láthatás", a "tartásdíj" és a "gyermekelhelyezés" egyenként is önálló pertárgy lehet a bíróságon.

Amelyikőtök sérelmezi hogy a dolgok még nincsenek leszabályozva, fordulhat a bírósághoz. (Amúgy pedig közös érdek is a viták elkerülése érdekében.)

Nicolle # 2007.09.11. 18:54

Sziasztok annyi lenne a kérdésem h az igaz-e, hogy az apa nem nyújthat be bíróság felé "pusztán" láthatásról és tartásdíjról szóló keresetet, hanem gyermekelhelyezési pert kell kezdeményeznie ezek megszabásához!
Válásunk idején állapotos voltam, jelenleg 1 éves a gyermekünk. Mindezidáig nem lettek hivatalosítva ezek a dolgok.

ObudaFan # 2007.09.11. 18:42

Minimálbéres vállalkozók ellen gyermektartás perben leginkább az életkörülmények tanúval való bizonyítása vezet célra. (Milyen kocsija van, milyen lakásban él a minimálbér ellenére, stb.)

És hát csúnya dolog, de az APEH vagyonosodási vizsgálat előrébb viheti az ügyet, mert az APEH által megállapítottakat a bírósági eljárásban is kitűnően fel lehet használni.

nyusz66 # 2007.09.11. 11:49

Kedves Helén 42!

Megpróbállak megnyugtatni, hogy nem teheti meg, hogy "ha a gyerek 3 éves lesz, egyszercsak bejelenti, hogy elviszi éjszakára is", ha nem hagyod.

Nálunk az ex egyszercsak gondolt egyet, és egy egész évig felénk se nézett. Amikor jött, hogy most pedig viszi a gyerekeket egész hétvégére, akkor beadtam a gyámhatósághoz a kérelmet, hogy arra való tekintettel, hogy teljesen elszoktak tőle a - nem is kicsi! - gyerekei, ne vihesse el őket egyből egész hétvégére.
A gyámhatóságnál megbeszélést folytattunk, ő kiabálva, én nyugodtan, de a lényeg az, hogy simán elfogadta a gyámügyes nő, hogy legyen összeszokási idő. Aztán annak a végén újra leültünk, és akkor már a végleges, elvivős rendszert rögzítettük.

Szóval nyugodtan hivatkozhatsz arra, hogy eddig nem ápolta vele a kapcsolatot, szeretnéd, ha fokozatosan szoknának össze, eleinte csak félnapos elvitellel, aztán reggeltől koraestig, és, ha már minden OK, akkor egy egyéjszakás ottalvás. Ha ez is sima ügy, nem érdemes tovább aggódni, akkor már meglesznek egy teljes hétvégén is.

Zoltán György # 2007.09.11. 11:25

Persze, hogy elkeserítő! Anyapárti!

Valószínűsítem, hogy kapod az ÁLLAM ÁlLTAL MEGELÕLEGEZETT GYERMEKTARTÁSDÍJ-at.
Emelett kapod a Gyermekvédelmi Támogatást, Önkormányzattól szociális segélyt.

Rendőrségen feljelentetted remélem. Bíróságon kérd ellene a végrehajtást!
Hidd el, sima ügy lesz a pered!!!

Helén42 # 2007.09.11. 11:11

Köszönöm a válaszokat!

„mert 5. hónapja nem fizet egyetlen fillért sem”
Te meg hagyod.

Nem, nem hagyom. A tárgyalás okt. 24-én lesz, de már előre látom, hogy vagy el sem jön, vagy majd elnapoltatja. Mivel előző évben még bejelentett normális állása volt, nyilván nem szeretné, ha a bíróság abból állapítaná meg a gyt-t. Most minimálbéres ügyvéd, vadi új autóval, csili-vili házzal, ami persze a szülei nevén van.
1 hónapot vártam, 2 hónapot azzal töltöttem, hogy próbáltam egyezszéget kötni. Mivel képtelen volt bérmi nemű kompromisszumra, ügyvédhez fordultam, újabb 1 hónap, beadtam, ítélkezési szünet, stb...

A kisfiát (most 15 hónapos) havonta egyszer jön látogatni max 2 órára, pedig akkor jöhetne, amikor akar, én annyit kértem, szóljon előre legalább 1 nappal.
Fogalmam sincs, hogy egy anya ilyenkor hogyan tudja elérni, hogy az apa ne legyen idegen a gyerek számára. Azon kívül, hogy jobb híján a régi fényképeket mutogatom neki, képeskönyveket nézegetünk: "ez az apuka, ez az anyuka, és mindenki szereti a kicsi babát" stb...
...szóval a lelkes, havonta 2 órár feltűnő apuka majd ha a gyerek 3 éves lesz, egyszercsak bejelenti, hogy elviszi éjszakára is. És nem azért viszi el, mert neki erre szüksége lenne, hanem mert neki ez JÁR.

Annyira elkeserítő ez a jogrendszer.

monalisa1 # 2007.09.10. 22:11

Ha netán feketén- bejelentés nélkül "zsebre" dolgozik a férfi, akkor semmiféle adatbázisban nem szerepel.

Marad az, hogy ha a későbbiekben legális- bejelentett munkája lesz, vagy bármiféle saját ingatlana, értékesebb ingósága, akkor a bírósági végrehajtó utol fogja őt érni és az elmaradt t.díjat bevasalja rajta. (Meg persze az adóhivatal is az adó- és TB illeték elmaradását.)

A gyámhivatalban megmondják milyen esetekben és hogyan lehet kérni hogy az állam előlegezze meg a t.díjat.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.10. 21:28

Az előző munkáltatótól kapott iratokban benne van, hogy letiltás terheli a munkabérét.
Egyébként pedig a végrehajtó hozzáfér a TB adatbázisához.

mert 5. hónapja nem fizet egyetlen fillért sem
Te meg hagyod.

Helén42 # 2007.09.10. 20:56

Felmerült egy újabb kérdés bennem.
A "mi apukánk" jelenleg minimálbéres (teljesen mindegy, mert 5. hónapja nem fizet egyetlen fillért sem), de ha elmenne más, bejelentett fizetésű munkahelyre nyilván nem kötné az orromra. Honnan lehet megtudni, hogy az apának új munkahelye van?