Mennyi szabadság jár a gyes után?


ancsa06 # 2010.07.03. 04:44

Bettina
csak az első ponthoz szólnék hozzá: én tuti, hogy szintén előre megkaptam az az azévi szabimat szülés előtt, hogy ne táppénzre kelljen mennem, mert az úgy kevesebb pénz lett volna. "Paragrafust" nem tudok, de a mi cégünk tuti a jogszabályoknak megfelelően jár el.
ancsa06

bettina76 # 2010.07.02. 22:45

kedves nandy és aki még elolvas

köszönöm a válaszod, bár sajnos nem az érkezett, mint amit reméltem. egy-két dologban lehet, nem voltam elég konkrét a segítségkérő levelemben, engedd meg, hogy most pontosítsak, illetve van, ami számomra még mindig zavaros, íme:

  1. az előre kiadható szabadságról: úgy gondolom, feltűnt volna, ha túl sok szabit kapok, de ezt a munkáltatónak kell igazolnia, ez érthető. viszont, még a fórum előtt megkérdeztem egy könyvelőt és egy főkönyvelőt is erről, akik egybehangzóan azt állították, ilyen nincs, előre nem lehet kiadni a szabadságot, most mindenképp jár a másfél évre szóló, a túlfizetést esetleg visszatarthatja a pénzemből. nem szeretném senki hozzáértését megkérdőjelezni, de honnan tudhatom, kinek van igaza? ezért kértem volna pontos paragrafusszámot, ha lehet olyat kérni…
  2. „A hosszabb szabadság attól az évtől jár (nem arányosítva, azaz pl. júniustól!), amikor a munkavállaló az adott életkort betölti.” jó, de amikor kiérdemeltem az egy évnyi szabadságot (gyed első éve), akkor 31 voltam (23 nap), most, amikor letölthetem, 34 vagyok (24 nap járna). egy napon nem akarok vitatkozni, csak úgy érdekelne, ilyenkor melyik számít?
  3. a közös megegyezésről: az ő ajánlata egészen pontosan az volt, hogy papíron csak a szabadságomat fizetné ki, minden mást pedig, ami járna még rendes felmondás esetén, ideadja feketén, zsebbe. tudtam, ez csak neki lenne üzlet, mert megúszna egy halom járulékbefizetést, de ismerem, ő az a jellegzetes „két forint meg a kecske” típusú ember, így még ez az ajánlat is nagylelkűen hangzott a szájából. egy héttel később beszélt pontos összegről, ekkor meg is ajánlotta a már említett kétszázezret. a felmondási időre járó pénz lemaradt, hiszen „közös megegyezésnél az nem járna”. miután az enyhének nem mondható logikai és számolási hibáira felhívtam a figyelmét, gyakorlatilag az volt a válasz, hogy vagy elfogadom ezt, vagy pedig maradok, és majd később leszek elküldve. az majdnem reménykeltő is lenne, ha nem kellene attól tartanom, hogy ezek után minden eszközzel azt próbálják majd elérni, hogy magamtól meneküljek el. a próbálják többes száma azért van, mert van a munkáltató mellett egy régi kedvenc munkatársam, a helyettese, aki nyíltan megzsarolta, hogy ha engem visszaenged dolgozni, akkor ő felmond. továbbá van egy vezető a nagymulti részéről, aki nem munkáltató, de ő mond véleményt az egyes kutakról, tehát számít a szava, és ő még a köszönésemet sem fogadta, attól kezdve, hogy kismama lettem. illetve van egy régi történet, amikor a párom egykori munkaadóját - a szomszéd benzinkút üzemeltetőjét - bepereltük jogtalan felmondásért, és pert nyertünk ellene. szóval, szerintem már az első műszakbeosztás kézhezvételénél otthagynám az egészet, mert ha velem tolnak ki, az csak nekem fáj, de van két gyerekem is. ezért kérdeztem, hogy lenne-e esetleg valakinek ötlete, hogyan lehetne rábírnom, hogy ha már a-t mondott, legyen belőle b is? és gondolom, így már érthető, hogy az utolsó részében a levelemnek miért csupa gonosz ötletekkel foglalkoztam? nem tagadom, az a szándékom, csokorba gyűjtöm azokat a kisebb-nagyobb bosszúságokat, amiket én okozhatok neki, mielőtt ő okozna nekem még nagyobbakat, remélve azt, hogy jobb belátásra bírhatom, és felmond szabályosan.
  4. gonoszkodásaimról:
  • pénztárgép kezelésének megtagadása: bármennyire is szereted a munkád ezt a részét is, ez olyan, mint egy ketrec, csak akkor jöhetsz ki, ha kiengednek (akkor mentem el táppénzre, egyébként jogosan, miután öt és fél hónapos kismamaként se enni, se pisilni nem váltottak le egy teljes műszak alatt, mert véletlenül mindig kaptak a munkatársaim vm igen fontos, de mindenképp hosszúra nyúló feladatot a t. munkáltatótól)
  • a munkaruhával kapcsolatos túl érzékeny reagálásom onnan ered, hogy én már lapátoltam olvadó jeges havat olyan cipőben, amiből kilátszott a zoknim. nem a cipő száránál, hanem az egyik a lábujjamnál, a másik a talpán. ugyanazt a két vagy három pólót hordtuk hat éven keresztül, és mivel a mi hibánkból fakult ki, mert nem színkímélő mosószerrel mostuk heti átlag kétszer, ezért nem kaptunk újakat. és az újonnan érkező munkatársak mindig a távozók sokéves levetett ruháit kellett, hogy hordják, ha kicsi volt rájuk, ha nagy.
  • a munkaruha megrendelése: ha ő eddig nem rendelt nekem ruhát, és nincs a méretemben női egyenruhája, felszólíthat-e arra, hogy bemenjek szabadság alatt, vagy ezt már neki eddig kellett volna intéznie? és nem hülyeségből kérdezem, mi van, ha nem jó méretet rendelek, mert nincs lehetőségem próbálni? ez egy kis magyarázatra szorul: valamikor 55 kg voltam, de kismamaként beteg lettem, most 80 körül vagyok, az alakom totál amorf, ha valami derékban jó lenne, az nem biztos, hogy fel is jön addig, pólóméretem általában xl, de az majdnem térdig ér. írásban kérjem tőle az egyedi méret megrendelését, különben kifizettetheti velem, és mi van, ha nem hajlandó csak konfekció méretet rendelni?
  • útiköltség-hozzájárulás: kötelező megadnia? más a település, viszont már ott dolgoztam, mikor elköltöztünk, így mindig arra hivatkozott, hogy én akartam bejárós lenni, ezért sosem fizetett. ha kötelező is adnia, gondolom, utólag nem követelhetem, vagy ha igen, hogyan? és mit tehetek, ha a továbbiakban sem akarja kifizetni?
  • és egy pótkérdés: igaz, hogy gyes után rögtön nem lehet elmenni táppénzre? ha eltörik a lábam, akkor sem?

ennyi voltam, rengeteg elnézést kérek, amiért hosszúra nyúlt ez a levelem is, és külön bocs a számtalan panaszért, tudom, sokan ennél sokkal rosszabb körülmények között dolgoznak.

gyakorlatilag bárkinek bármilyen ötlete, javaslata érdekelne, ami adu, esetleg adu ász vagy sok adu ász lehetne a kezemben. köszönöm

nandy # 2010.07.02. 11:43

A többi kérdésedre a válasz:

Ha a munkaköröd, munkaköri leírásod szerint köteles vagy kezelni a pénztárgépet, átvenni az árut stb., akkor azt nem tagadhatod meg jogszerűen.
Egyébként neked jobb is lenne, ha nem írnának csop. leltárfelelősségi megállapodást, mert akkor legalább más hibájáért nem kell felelned.

A munkaruhával kapcsolatban úgy érzem, hogy kissé túl érzékenyen reagálsz.

Szabadság alatt nem lehet munkavégzést elrendelni. Ha mégis megteszi, ahhoz nyomós indok kell, és köteles megtéríteni az ebből eredő esetleges károdat is (pl. előre befizetett utazást kell lemondani stb.).

A műszak beosztása a munkaadó feladata, sok beleszólásod nincsen. Annyi védelem illet meg téged, hogy ha egyedül neveled a 4 éven aluli gyermekedet, akkor csak a te beleegyezéseddel oszthat be éjszakai műszakba.

Törvény szerint akkor jár utazási költségtérítés (86% busz vagy vonat), ha más településen van a munkahelyed és a lakóhelyed.

nandy # 2010.07.02. 11:37

1. A szabikat akár előre is ki lehet adni, semmi nem tiltja (az mondjuk életszerűtlen, ha több évi szabit adnak ki előre, de a tárgyévit ki szokták adni, főleg ha ismert a későbbi szülés, távollét ténye). Ha te másképp emlékszel, kérd el a kérdéses időszak szabadságnyilvántartását, esetleg az általad aláírt jelenléti íveket, abból majd kiderül, hogy kinek van igaza.

A szabadságnyilvántartásból egyértelműen ki kell derülni, hogy mikor milyen időszakra járó szabadságot adott ki.
(ezeket a munkaügyi iratokat egyébként korlátlan ideig meg kell őrizni, tehát nem mondhatja azt a munkáltató, hogy már nincsenek meg.)

2. A hosszabb szabadság attól az évtől jár (nem arányosítva, azaz pl. júniustól!), amikor a munkavállaló az adott életkort betölti. Kevesebb szabit nem számolhatnak el jogszerűen.

3. A közös megegyezésbe azt írnak bele a felek, amiben meg tudnak egyezni. Ha úgy állapodnak meg, hogy jár a felmondási időre járó bér, akkor az jár. Ha nem írják bele, akkor nem jár. A végkielégítés szintén.

bettina76 # 2010.07.01. 20:54

kedves fórumozók!

több gondom, bajom is akad, nem is biztos, hogy mind erre a fórumra tartozik, de szerintem egyben kerek a történet, és nagyon remélem, hogy lesz, aki jó tanácsokkal tud ellátni, előre is köszönöm.

  • gyes-ről mennék vissza dolgozni, de a munkáltató elég rendesen alulszámolta a nekem járó szabadságot, arra hivatkozva, hogy ő már anno kiadta az összes 2007-re járó szabadságomat, a tgyás idejére járót is. sajnos, nem emlékszem, hogy mielőtt táppénzre mentem volna, mennyi szabadságot írtam alá, de ugye jól gondolom, hogy előre nem lehet letöltetni a szabikat? ugye, most mindenképp a fél év+2 gyerek + 1 év+2 gyerekre járó szabadságot tölthetem le? és ha esetleg tényleg több nap szabadságot vetetett ki velem 3 éve, mint kellett volna, akkor azt neki kell bizonyítania, hogy túlfizetés történt? visszakövetelheti-e /levonhatja-e az ezután következő kifizetésekből a pluszba kapott pénzt, vagy erre is vonatkozik a három év elévülési idő? ha tud valaki pontos paragrafusszámokkal is segíteni, az nagyon jól jönne.
  • a tgyás és a gyed első évében 23 nap járt évente + a kölkök után 4, azóta viszont megöregedtem, 24 lett az alap. ilyenkor a kevesebbel illik számolni?
  • a munkáltató több, nyilvánvalóan hazug, de nem bizonyítható kifogásra hivatkozva nem szeretne tovább alkalmazni, de hogy ki tudjon bújni a járulékfizetési-kötelezettségei alól, arra kért, menjek bele a közös megegyezésbe, megígérve, hogy megadja azt az összeget, ami járna rendes felmondás estén. szerinte 9 évnyi minimálbér után összesen még 200000 ft sem jár nekem. azért én is megpróbáltam utána nézni, mire számíthatok, és arra jutottam, hogy jár 43 nap szabi + 30+20 nap felmondás + 2 hónap végkielégítés, hivatalosan, adózva, nyugodt lelkiismerettel nettó 390000. erről az összegről azonban hallani sem akar, hiszen közös megegyezés esetén nincs a felmondásra járó 50 nap, ezért azt nem akarja kifizetni se feketén, se hivatalosan. akkor inkább megtartana, ”legfeljebb egy év múlva egy hónappal több végkielégítést kell fizetnem.” ez egy olyan munkahely (benzinkút), ahol nagyon könnyen rá tudnak kényszeríteni, hogy magamtól mondjak fel. kismamaként sem kíméltek, ezután sem várhatok sok jót, így persze nem szeretnék maradni. lenne esetleg valakinek ötlete, hogyan lehetne rábírnom, hogy ha már a-t mondott, legyen belőle b is?
  • ha maradni kényszerülök:

*meg lehet-e tagadni a pénztárgép kezelését, az áru átvételét, a raktárban végzendő egyéb bármilyen munkát leltárfelelősségi-megállapodás hiánya miatt?

*kényszeríthető vagyok-e nem megfelelő minőségű (használt) és mennyiségű (pl 2 db póló) munkaruha hordására, megtehetem-e, hogy a műszak kezdetekor ezekre hivatkozva nem kezdem meg a munkát?

*megkérhet-e arra a t. munkáltató, hogy szabadság ideje alatt menjek be munkaruhát rendelni, és mi van akkor, ha rossz méretet adok meg, mert próbálni nincs lehetőségem?

*lehet-e beleszólásom a műszakbeosztás megírásába?

*eddig sosem kaptam, de tényleg nem is létezik útiköltség-hozzájárulás a bejárósoknak?

az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyébként sem volt kedvem már oda visszamenni, de ő ezt nem tudhatta, ha hazugságok nélkül próbált volna meg egyezkedni, lehet már rég el is felejthettük volna egymást.
hát, ennyi lenne, örülnék minden válasznak, ha lehet minél hamarabb, mert holnap lesz a Kicsim 3 éves, vagyis letelik a gyes, és bár úgy néz ki, táppénzzel kezdek, jó lenne már magam mögött tudni ezt az egészet. köszi a figyelmet és a tanácsokat előre is

nandy # 2010.06.29. 09:17

Mint már írtam, nem szükséges a te kedvedért Pesten irodát nyitnia... Felmond, kiadja a szabikat, és kész. Nincs munkavégzés.

Ha a szerződésedben a munkavégzés helye Budapest, akkor nem kötelezhet Debrecenben történő munkavégzésre. De ha te nem tudod vállalni, akkor az jogszerű felmondásra adhat alapot.

Ha a felmondási idő alatt (pontosabban: a felmondás közlését követően!) esel teherbe, akkor már nem állsz védelem alatt.

scheni72 # 2010.06.28. 17:50

plusz még eszembe jutott valami...ha munkabért is módosít 2010-07-24-től, ezzel kell kiszámolja a felhalmozott szabadságaimat, vagy a régi bér lesz az alap? Az előző belyegyzéshez: megnéztem a szerződésemben a munkavégzés helye: változó.
üdv. és köszönöm

scheni72 # 2010.06.28. 17:12

nandy!!Köszönöm a gyors választ. Ma beszéltem az új vezetővel, és ő azt mondta, hogy nem tudja, de valahogy meg kell beszélnünk, hogy mi lesz, mert ő nem is akar itt Pesten irodát működtetni, mert vidéken vannak a munkák.(itt én feltételezek mellébeszélést, azért, hogy ne kelljen visszavennie és inkább azt mondja, hogy pl. Debrecenbe lesz az iroda, hogy én mondjam azt, hogy köszi de azt nem). És új munkaszerződésről is tett említést. Itt mire kell figyelnem? .....ha netán végre sikerül(mert folyton próbálkozunk) és mondjuk legkésőbb a felmodási időben teherbe esek, ez jelentheti azt, hogy nem mondhat fel mégse? (az biztos, hogy veszélyeztett terhesség miatt táppénzre vesznek rögtön. az eddigi vetélések miatt is).
üdv.

nandy # 2010.06.28. 14:26

A munkába való visszatérést írásban kell-e jelezni, avagy elég, a telefonos megkeresés?

Mindenképpen írásban, mert annak nyoma van. Azt is kérd, hogy 07.24 (26)-től kezdjék el kiadni a szabadságaidat, és nyilatkozzanak a további szándékukról.

nandy # 2010.06.28. 14:23

scheni72:

A cég eladása nem érinti a te munkaviszonyodat! A cégnek továbbra is foglalkoztatási kötelezettsége van, a szabadságod, végkielégítésed sem veszett el.

De tekintettel arra, hogy a gyes-ed hamarosan lejár, utána már felmondhatnak neked, azaz legkorábban 2010.08.22-én már kezdődhet a felmondási időd.
Így igazából a foglalkoztatási kötelezettségnek sincs jelentősége, mert a 30 napos védelem alatt majd kiadja a szabadságaidat, a felmondási idő felére szintén, a másik felére pedig köteles felmenteni a munkavégzés alól. :)

nandy # 2010.06.28. 14:20

fulekid: törvény szerint annak jár a pótszabi, aki a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállal. A nyilatkozatot utólag is le lehet adni, ez nem lehet akadály!

Egyetlen probléma lehetne, ha 3 évvel később kérnéd a szabikat (pl. most a 2006. évit), mert a szabadságigény 3 év alatt évül el.

scheni72 # 2010.06.28. 04:35

Tisztelt válaszadók!
Már írtam a fórumban, de eddig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a céggel ahol dolgozom, de mára tiszta vizet öntöttek a pohárba. Szóval, még Gyesen vagyok 2010-07-23-ig. A céget ahol dolgoztam az elmúlt 10 évben, eladták, úgy, hogy én maradtam egyedül alkalmazottként. A cégnév maradt, csak a tulajdonosok cserélődtek le. A kérdéseim: az új cégvezetők ugyanúgy kell eljárjanak mint a régiek? azaz, ha visszamegyek dolgozni a bennmaradt szabadságaimat ki kell adják?és muszáj munkát adniuk? Ha azt mondják, hogy nem tudnak vissszavenni, mert nincs munka, én mit tudok tenni? Mit tudok követelni? A munkába való visszatérést írásban kell-e jelezni, avagy elég, a telefonos megkeresés?
Válaszukat előre is köszönöm.
üdv.

fulekid # 2010.06.27. 15:22

Szeretnék segítséget kérni a következőkben. 2 gyermekem van, a kisfiam 2008.09.16-án. született. Mivel szept-től kivenném a 2008-2009-2010 évi szabijaimat, kiszámoltattam a cégemmel a szabik összegét, amivel nincs is baj, kivéve, hogy azt állítják sajnos 2008 és 2009 évi gyerekek után járó szabikat sajnos nem áll módjukban rendezni, mivel én erről nem nyilatkoztam. Valóban nem nyilatkoztam, mivel nem kaptam ezzel kapcsolatban semmiféle nyomtatványt. ( Én úgy tudom, hogy az ezzel kapcsolatos nyomtatványt mindig a nő munkáltatója postázza még akkor is ha a család végül úgy dönt a férfi veszi igénybe ). Van erre valami jogi szabály?

nandy # 2010.06.21. 15:59

A munkáltató nem mondhat fel neki, mert gyes-en van (a gyermek 3 éves koráig...).

Addig nem érdemes a munkavállalónak sem felmondania, míg nem talál másik állást - szerintem. Kezdje el kivenni a felhalmozott szabikat, arra az időszakra kapni fogja a bérét, és közben kereshet másikat.

ildi57 # 2010.06.21. 09:26

Kedves nandy!

Köszönöm a választ. A munkaviszony megszűnés vonatkozik arra is ha a Ő mond fel? Mert, hogy még a GYES tart szeptember 5-ig.
Vagy megszünteti a GYES-t, visszamegy "dolgozni" és akkor ki kell adni a szabadságot? És arra természetesen bér jár igaz? Amennyiben a munkáltató ezt nem akarja akkor viszont ha jól értem ki kell fizetni a 3 évi szabadságot és búcsúznak egymástól.
Bocs a sok kérdésért, de igazán nem vagyok én se otthon a kérdésben és a menyem se.

Köszönöm a segítséget

nandy # 2010.06.21. 07:16

A bentmaradt szabadságokat egyetlen esetben lehet kifizetni, ha megszűnik a munkaviszony. Akkor viszont kötelező!
Vagy mondjon fel úgy, hogy előtte kiveszi a szabikat.

ildi57 # 2010.06.21. 06:07

Tisztelt Szakértők!

Menyem 2007. szeptember 5-én szült. Jelenleg GYES-en van, de munkahelye előreláthatólag nem veszi vissza mivel tulajdonos váltás volt. A munkaidő beosztás miatt sem tudna visszamenni. Szeretné a munkaviszonyát felmondani a GYES ideje alatt. Ugyan még nincs új munkahelye, de remény van arra, hogy lesz.
A kérdésem az lenne, hogy amennyiben felmondja munkaviszonyát jár-e számára az eddig ki nem vett szabadság - 2007-re járó, 2008-as, 2009-es és a 2010-re járó időarányos szabadság illetve igényt tarthat-e arra, hogy ennek összegét szabadság megváltás címén kifizessék. Esetleg érdemes megvárni a szeptember 5-ét amikor lejár a GYES.

Segítséget előre is köszönöm!

Takács Ildikó

hmszv # 2010.06.18. 15:22

Tisztelt hozzáértők!

Próbáltam kiszámolni az összegyűlt szabimat. Köztisztviselő vagyok, jelenleg még GYES-en. Gyermekem 2007. július 20-án született. Nekem 2007-re 32 nap szabadság járt, a besorolásom alapján, amiből 26-ot kivettem. 2007. 07. 20.-2008. 01. 03-ig TGYÁS-on voltam,
2008. 01. 04.-2009. 07. 20-ig GYED-en, onnantól GYES-en.
Számításaim szerint 2007. évre jár 6+2 a gyerek után,
illetve a GYED első évére (2008. 01. 04.-2009. 01. 04.- ez lenne az?) 32+2, vagyis összesen 42. Jól számoltam, illetve jól értelmeztem a jogszabályokat?

Köszönöm a választ

nandy # 2010.06.16. 06:38

rikike:

2010. februárjáig jár a szabadság (GYED első éve).

nandy # 2010.06.16. 06:37

Amit orsh ír, azt lehet, hogy úgy kell értelmezni, hogy azzal, hogy kivettem a 2005-ös szabit, elveszettem a többit, ami amúgy még járt volna?

Nem! Orsh ezt írta:

...azaz a szabadságot még nem vette ki.“

rikike # 2010.06.16. 06:12

Tisztelt Szakértő!
2008,07,26-án született meg kisfiam.2008.02-től táppénzen voltam.Szülés után tgyás,2009.02-től gyed.Kisfiam 2010.07.26-án lesz kettő éves.Mennyi a felhalmozódott szabim,amit a cégnek ki kell adni?Szeptemberben kezdjük a bölit igy csak okt 1 tudok munkába állni.Bizom benne,hogy van annyi szabim,hogy azt 07.27-től szept 30ig kitartson:-)

Köszönettel:Ivy

Mernszike # 2010.06.15. 19:21

2005-ben született, lemaradt az 5-ös

És köszönöm előre is a válaszokat!

Mernszike # 2010.06.15. 19:19

orsh egy korábbi hsz-ban ezt írja:

"A gyermekgondozás címén igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállaló természetesen mindkét gyermeke után jogosult a szabadság érvényesítésére, ha a fizetés nélküli szabadságot a második gyermek születése előtt nem szakította meg, azaz a szabadságot még nem vette ki."

Az első gyerekem 200-ben született, erre az évre bent maradt 21 nap szabim. Tgyás, majd gyermekápolási táppénz következett, a gyermek 1. éves koráig. Akkor már kimutatták a 2. terhességet, de még nem volt biztos, hogy megmarad-e. Ezért átmenetileg kivettem a 21 nap 2005-ös szabit, majd, amikor stabillá vált a terhesség, saját jogú táppénzre mentem, mert veszélyeztetettnek minősítették a terhességet 8gyed-en tehát nem voltam az első gyerekemmel). Aztán a másodikkal 2007. júniusától minden a rend szerint ment.

Amit orsh ír, azt lehet, hogy úgy kell értelmezni, hogy azzal, hogy kivettem a 2005-ös szabit, elveszettem a többit, ami amúgy még járt volna?
Ezt azért is kérdezem, mert a 2007-es bérlapjaimon az alapszabadság és az előző évi szabadság sor is végig üres a rendszer szerint.

Mernszike # 2010.06.15. 18:33

„Akárhogyan is nézem, a 28 napnál mindenképpen több jár, kb. 60 nap + ha maradt bent még 2005. évről (a szülést megelőzően).”

Igen, ez az én számításaim szerint is így van, a 28 nap csak 2009-re vonatkozik. A 2009-es bérlapjaimon sorban mindegyiken az "alapszabadság" sorban 14 napot vezet a rendszer. Ez csak a 2009-es, tehát a rendszer szerint ennyi jár 2009-re nekem, és ez, ugye, a 28 napnak, ami az egész évre járna, pont a fele, és azt nem értem, hogy ez miért járna. Hiszen 2009 már teljes egészében a 2. gyerek utáni gyed 2. éve volt, amire már nem jár szabi és így pótszabi sem. Nem? És ugyanakkor a munkaügyes is azt mondja, hogy tavalyra még járt pótszabi (logikus, ha szabi járt, akkor pótszabi is), csak azt nem értem, milyen alapon jár.

„A kérdés az, hogy ha pl. a GYED megszakad, mert saját jogon mész táppénzre, aztán pedig gyáp-ra, akkor mi van…”

Az 1. gyerekemmel gyed címen nem kaptam ellátást. Tgyás után indult rögtön a gyermekápolási táppénz, ami a gyermek 1. éves koráig ment. Akkor átmenetként kivettem a 2005-ös szabikat (nagyjából egy hónap volt, az október), mert már kimutatták a második terhességet, de még rizikós volt, mi lesz, és amikor biztos volt, akkor novembertől voltam saját jogon táppénzen a lányom születéséig. Tehát gyeden nem voltam az 1. gyerekkel.

Cifra egy kicsit.

nandy # 2010.06.15. 17:08

A kérdés az, hogy ha pl. a GYED megszakad, mert saját jogon mész táppénzre, aztán pedig gyáp-ra, akkor mi van…

itt lemaradt a következtetésem: ha a GYED megszakad, mert közben saját jogon mész táppénzre, és utána indul megint a gyermek ápolása céljából kapott fiz.nélküli szabi, akkor az "első év" is újra indul.
Javítsatok ki, ha rosszul gondolom!