elállás hibás termék esetén


Zolika0965 # 2018.09.19. 15:07

Egy már felvetett probléma, bővebben:

A megrendelt alaplap a kezdetektől hibás volt, a 4ből 2 memória slot nem működik. Nyilván elállást választom ilyenkor, hiszen a szervíz hetekre benyeli a lapot és közben nincs gépem.
A kipróbálás utáni másnap már jeleztem az elállást a cégnek. Amikor visszavittem, jelezték, hogy egy láb elhajlott, fizikai sérülés, nincs elállási jog és garancia sem.
Én tettem tönkre, mert gyárból nem jöhet hibásan(nyilván, mert a gyárban nem keletkezik selejt, ahogy szállítás közben sem).
Mivel aki látott már ilyen foglalatot közelebbről, az tudja, hogy 1 lábat elhajlítani meglehetősen nehéz feladat, bármi olyan fizikai behatás éri a lábakat, ami elhajlást okoz, az legalább még 3-5 láb/egy sornyi láb hibáját jelenti.
Kivéve persze,ha az adott láb selejtes, és már egyetlen be-kirakás esetén is elhajlik...
Eddigi információim szerint a kereskedés nem tagadhatja meg az elállási jogot, át kell vennie, vissza kell utalnia, és ha szerinte a termék károsult, akkor polgári peres eljárásban kérhet kártérítést.
Ebben az esetben nyílván bizonyítania kell,hogy a vásárló okozta a hibát.
Ez így igaz?
A vásárlók könyvébe írtam, választ is kaptam, melyben jelzik, hogy szerintük a sérülés miatt nincs elállási jogom.
Gondolom ez a válasz már elég egy Békéltető Testülethez.
Békéltető Testület esetén nyilván el fog húzódni a dolog, illetve gondolom javasolt, hogy a terméket mindenképp adjam át a kereskedőnek, hogy az elállás, amit szeretnék teljes legyen és erre már ne tudjon hivatkozni.
Ilyenkor a kereskedőnek kell bizonyítania,hogy én tettem tönkre a terméket, és ehhez nem lesz elég annyi, hogy a gyártó szerint hibátlan terméket adnak csak ki. Ha jól értelmezem Nonolet válaszát.
Ez ugye pont olyan nehéz helyzet, ahogy a fordított eset is.

Második opcióm, hogy keresek valakit, aki vissza tudja hajlítani ezt a lábat, és garanciában beadom a lapot a memória slotok miatt. Ilyenkor legjobb esetben kapok egy új, hibátlan lapot, viszont az elálláshoz való jogom végleg elbukom.
A javíttatást/cserét nem tudom mennyire tagadhatják meg, ha valaki képes helyre állítani ezt a "fizikai sérülést", és többé nem látható.
Sajnos a vásárlókönyvi bejegyzésben említve van ez a hiba, gondolom ez számomra most nem igazán kedvező ehhez:
"EZ BENNE VAN?! az átvételi jegyzőkönyvben?!
HA nincs akkor "fizikai hiba" mentes alaplapot vett át bevizsgálásra... különben rákerült volna a jegyzőkönyvre, hogy "fizikai hibás, sérült"

Felmerül bennem, hogy mennyire tekinthető ez az alaplap hibátlannak és megfelelő minőségűnek, ha egy ilyen láb már az első használat során képes megsérülni. Számomra ez azt sugallja, hogyha a gyártósorról még tényleg hibátlanul is jött le a termék, olyan rejtett termékhibával került forgalomba, ami már rövid távon is garanciavesztést jelent a vásárló oldalán.
Jól látom a lehetőségeimet?
Köszönöm az eddigi segítséget is!

V.Máté # 2018.04.10. 14:58

Egy szerződés létrejöttéhez nem szükséges azt írásba foglalni. Amennyiben valóban nyilatkozott, akár a hirdetésben, akár a kettőtök beszélgetésében a táska minőségi jellemzőiről úgy az a szerződés részét képzi kettőtök között.

Azzal , hogy nem teljesített szerződésszerűen szerződést szegett, azaz hibásan teljesített. Jelen esetben értelemszerűen elállással élhetsz.

A gyakorlatban azt vettem észre, hogy erősen nő a teljesítési hajlandóság amint jogi képviselővel jelentkezik a másik fél. A gyakorlatban ez ügyvédi felszólító levelet jelent.

A rendőrség szabálysértési és büntető ügyekben tud segíteni, polgári jogvitákban nem.


dr. Végh Ügyvédi Iroda - Budapest
vekony@drveghistvan.hu

bohomoon # 2018.04.07. 15:02

Tisztelt Jogászok,
Segítségre lenne szükségem egy balul elsült adás-vételi ügyben.Egy mindenki által jól ismert közösségi oldalon belüli csoportban vásároltam egy valódi bőrként meghirdetett vintage hátizsákot egy magánszemélytől, aki egy olyan fotóval hirdette a terméket, amelyen hibátlannak tűnik (lehetséges hogy régebbi kép) és nem szerepelt a hirdetésben hogy bármiféle hibával rendelkezne. Miután előre utalással kifizettem neki a termék árát és a postaköltséget, csak akkor említette, hogy egy 'kicsit' látszik rajta hogy használt darab. A csomagfeladást követő 3. napon mentem el érte a csomagautomatához, hogy átvegyem. Már a helyszínen kibontottam és szembesülnöm kellett vele, hogy botrányos állapotú, gyakorlatilag szemét. Kérvényeztem hogy csináljuk vissza az adás-vételt, utalja vissza az összeget postaköltségestül, én pedig vissza postázom az árut. A postaköltség visszautalására egyenlőre úgy tűnik nem hajlandó, valamint fennáll a veszélye hogy még a termék árát sem kapom vissza. Arra lennék kíváncsi, hogy hivatalos szerződés hiányában, ám annak fényében, hogy nem a meghirdetett állapotú terméket kaptam, ha a rendőrséghez fordulok élhetek-e az elállási jogommal és vissza igényelhetem-e a teljes árat, amit kifizettem.
Köszönöm szépen előre is a segítséget.

V.Máté # 2018.04.06. 11:27

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ők az illetékesek. Természetesen nincs igaza a vállalkozásnak ha az általad elmondott helyzet állt elő. A kijavítás, kicserélés, illetve a vásárlástól való elállás ilyenkor a fogyasztó által igényelhető szavatossági jogok.


dr. Végh Ügyvédi Iroda - Budapest
vekony@drveghistvan.hu

kf81 # 2018.02.02. 14:06

Kedves fórumozók!

A következő probléma kapcsán kérek tanácsot.
Rendeltem egy webboltból egy IP kamerát. Kibontottam, csatlakoztattam, elindítottam. Látszólag működött, de sehogy sem tudtam kapcsolódni hozzá, a hozzá való szoftverrel sem. Van hasonló kamerám, nincs vele gond, tehát az új darab hibás.
Írtam a webboltnak, hogy élnék a 14 napos elállás jogával, mivel hibás a kamera. Erre az volt a válasz, hogy hibás termékre nem vonatkozik a 14 napos elállás. Ezt megcáfoltam nekik egy idézettel a http://fogyasztovedelem.kormany.hu/node/2709 oldalról, miszerint ha nem alkalmas a termék a rendeltetésszerű használatra, akkor élhet a vásárló ezzel a jogával.
A következő válasz az volt, hogy rendben, de csak értékcsökkent termékként tudják visszavenni, erre a részre hivatkozva: "Fontos tudni ugyanakkor, hogy ha a terméket nem csak kipróbáltuk, hanem ezen felül is használtuk, akkor a termék ebből fakadó értékcsökkenésért felelősséggel tartozunk a vállalkozás felé.".
Megírtam nekik, hogy ez szerintem nem áll fenn, mert a hiba miatt csak kipróbálni tudtam a terméket, használni nem.
Hová tudok fordulni, ha a kereskedő nem akarja visszafizetni a teljes vételárat?