Jogi tanács kérése


Tiszapart # 2014.02.05. 10:29

Névtelen feljelentés gazdasági bűncselekménnyel kapcsolatban( okirathamisítás, adócsalás, hamis számlák) visszavonható e? Köszönöm válaszát!

pazs # 2014.02.05. 10:12

Nem igaz és nem. Illetve hát feljelenteni lehet, csak felesleges, mert erre a rendőrségnek nemigen van hatásköre.

türelmetlenkedö # 2014.02.05. 10:00

Tisztelt Fórumozók!
2014.01.14-én kértem tanácsot egy öt hónapja tartó jótállás nem tejesítésének, vitája miatt. Akkor nekem capisca néven egy fórumozó bíróságot javasolt,amit köszönök szépen. Jelenleg ott tartok, hogy a Békéltető Kamara javaslatára,közjegyző által benyújtott pénzmeghagyási felszólítást indítványoztam. Most erre várom a válaszukat. Az üggyel kapcsolatban volna egy kérdésem még, hogy az áruház jogi referense kinek az érdekeit képviseli. Én úgy tudom, hogy a vásárlókét kéne. Az én esetemben pedig mind végig a maga javára átfogalmazott jogokkal próbál megtéveszteni, vagy mondjuk úgy, hogy lerázni. Ha ez igaz, hogy a vevőket kéne képviselnie akkor ha bíróságra kerül a dolog,akkor evvel is vádolható, hogy nem tett eleget kötelezettségének. Másrészt meg azért érdekelne, mert halottam olyat, hogy a vásárló félre vezetése címen a rendőrségen is fel lehetett volna jelenteni. Ezekre szeretnék még választ kapni amit előre is megköszönnék.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.04. 14:44

Ha bűnügy a rendőrségnek nem lett volna kötelessége felvenni a feljelentést?
De igen. Adjátok be írásban. (A könnyű és a súlyos testi sértés közötti eljárásjogi különbség, hogy az előbbi magánvádas.)

fruzsi53 # 2014.02.04. 14:35

Tisztelt Kovács Béla Sándor!

Köszönöm a válaszát. Polgári pert kell indítanunk a Bíróságon, vagy a rendőrségen kell folytatni az ügyet? Ha bűnügy a rendőrségnek nem lett volna kötelessége felvenni a feljelentést?

hargitai zsuzsa # 2014.02.04. 12:23

Tisztelt Jogászok, Ügyvédek Fórumozók !
A segítségüket szeretném kérni a következő ügyben.
Egy ismerősömnek ( magyar állampolgár, lakcím nélküli) állandó lakcímre lenne szüksége , hogy a betegségét kivizsgálják,házi orvos választás, labor vizsgálat, beutaló, stb...
Azt szeretném megtudni, hogy ha a saját tulajdonú lakásomba bejelenteném, mire figyeljek oda? Mire lehet jogilag igénye? stb.

Várom megtisztelő válaszukat, üdvözlettel: németh e
ha lehetséges az email címemre szertném a választ kapni. hzs52@citromail.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.04. 10:40

429. § (1) Ingatlan vagy lakás bérbeadóját (albérletbe adóját) a hátralékos bér és járuléka erejéig a bérlőnek a bérlemény területén levő vagyontárgyain zálogjog illeti.
(2) A bérbeadó mindaddig, amíg e zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását.

syssoko # 2014.02.04. 10:21

Tisztelt ügyvéd urak! Eltartási szerződéssel az eltartott jogosult-e a Kistérségi vagy Egyházi szociális gondozásra? Válaszukat előre is köszönöm!

wheiz # 2014.02.04. 10:06

Szép napot.
Egy rövidke (talán nem is teljesen idevágó) kérdésem lenne. 2013.szeptemberében kiadtam - írásos szerződéssel meghatározatlan időre - a garázsomat, előre ki is fizettek 2havi bérleti díjat. Főként bútorokat tároltak benne. Novembertől nem jelentkezett a bérlő, azóta nem is tudtam kapcsolatba lépni vele (időközben lecseréltettem a zárat), de a garázsban maradt néhány bútora és konyhai gépe. Ezeket meddig kell őriznem, vagy ilyen esetben mi a teendőm vele, akár mikor adhatom el ? Előre is köszönöm, ha valaki tud segíteni. Üdv: CSI

Sherlock # 2014.02.02. 09:43

Kedves Priabona,

Nem.

Kedves FDToth,

Ez továbbra is szakkérdés, jogász erre nem tud válaszolni.

Kedves semmi,

ahhoz ismerni kellene a szerződést, hogy kiderüljön, valóban nem vonatkozik egyik sem a boxra. Biztosítást meg olyat kell kötni, amiben ez benne van, vagy bele kell íratni (ez nem gúnyolódás, mivel két fél tárgyalja a szerződést, módosíthatják is).

semmi # 2014.02.01. 20:59

Tisztelt Fórumozók!

Biztosítás ügyben szeretnék felvilágosítást kérni.Síelni voltunk,kötöttünk utas biztosítást sí-profit illetve az autóra is kötöttünk külön biztosítást.Sajnos az időjárás nem kedvezett és 1,2 méter hó esett az olaszoknál,ami betemette az autókat a rajta levő boxokkal együtt,aminek következtében a box elrepedt.A BIZTOSÍTÓ KÖZÖLTE nem tartozik a box sehova.Se csomag,se autó tartozék.Tudja valaki milyen biztosítást kellett volna kötni, hogy esetleg biztosítva legyen a box is?Számomra ez teljesen érthetetlen.

Köszönöm a segítséget

FDToth # 2014.02.01. 17:22

Sherlock:

tudom h nem garantálnak semmit sem, ez tiszta, ez is benne van a kezelési tervben.
azért kérdzetem a kezelési idő túllépésére vonatkozóan, mert egy átlagos fogszabályzási kezelés 1,5-2 év, már az elején furcsa volt h 2-2,5 évet írtak, mot meg ezt még tovább húzzák. kérdésem csak a kezelési időre vontkozott (tehát konkrétan nem húzhatják addig, ameddig akarják, hanem vmihez kel kötni magukat, ha zet túl akapják lépni, akkor ezt vhogy dokumentálni kellene...)

Priabona # 2014.02.01. 16:56

Tisztelt Cím!

A következő lenne a kérdésem,férjemmel válófélben vagyunk ,mindenben meg tudtunk egyezni ,gyermektartási díj,stb,neki csak annyi a kérése ,hogy közös felügyeleti jogot szeretne,természetesen bele egyezek! nekem az lenne a kérdésem ,hogy a gyermek tartás összegével forintról-forintra el kell számolnom minden hónapban,hogy mindet a közös kislányunkra költöttem -e?

Köszönöm

kissjns # 2014.01.31. 12:23

Üdvözletem.

Egy Belvárosi társasház udvarában van egy kis üzlet helyiségem.
Bőr és szőrme ruházáti kis kereskedés formában üzemelt kb 10 évig.
Pár évvel ez előtt a társasház lakói a közös képviselő kezdeményezésével hoztak egy határozatot, mi szerint a társasház bejárati kapuját folyamatosan zárva kell tartani, és a ház udvarán felszerelt kirakatokat meg kell szüntetnem, amivel gyakorlatilag az üzletem létezését lehetetlenné tették és ezért a boltot végül bezártam.

A közös képviselő szavait idézem:

"a lakók EGYÖNTETŰ" véleménye alapján"

Semmilyen indok vagy ok nem volt erre, de ellenszenvről és irigységről tudtam korábban is. Viszont a közös képviselő meggyőző "tájékoztatására a lakók, (akik gyerekkorom óta ismernek )
aláírták ezt a határozatot. Ennek kb 6 éve.

Most eladni szeretném az üzletem és valahányszor egy vevővel találkozom akinek bemutatnám a helyiséget,
a közös képviselő..vagy ahogyan magát nevezi :
AZ ELNÖK'
láthatóan próbálja ezt is megakadályozni, mintha a saját birtokának tekintené azt aminek én vagyok a tulajdonosa.
Vagyis hogy "mit keresek ott.

A rendőrségen arról tájékoztattak hogy ha érvényes önkormányzati nyitvatartási engedélyem van akkor ha a közös képviselő ezt akadályozza , kérhetek rendőri segítséget, amiről a társasházat én tájékoztattam levélben, de erre válaszlevélben a lakók álltal aláírt határozat másolatát kaptam meg , ismét indok nélkül és ellentmondást nem tűrően kijelentve hogy :
"a kaput zárva kell tartani"
és a másolás költségét részemre kiszámlázva elküldik.

Teljesen tanácstalan vagyok.
Próbálom azt kutatni hogy hogyan tehet valaki ilyet meg.
Amennyiben lehetséges, szeretnék jogi tanácsot kérni.

Köszönettel.

János.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.31. 10:44

A testi sértés bűncselekmény. Függetlenül az okozott sérülés gyógyulási tartamától. Sőt, már a kísérlet is az.

fruzsi53 # 2014.01.31. 10:33

Kedves Fórumozók!
Tehetetlen vagyok, ezért kérném a segítségetek. Nem hiszem, hogy semmit sem tehetek az ügyben. 1974 óta élünk egy lakótelepi lakásban. kb. 2 hónapja egy fiatal, 18-19 éves lány költözött az emeletre albérlőként. Több alkalommal kirohant a folyosóra és minősíthetetlen hangon üvöltözött, hogy zavarjuk a tanulásban, miközben a lifthez közeledünk. Ez a zavarás abból áll, hogy a lányomék kutyája ugat lefelé menet, vagy a 2 éves unokámat találja hangosnak. Mindent megteszünk, hogy ezek az esetek ne forduljanak elő, de olyan mintha az ajtó mögött leskelődne, hogy mikor jelenünk meg, és már akkor is kiáltozik, ha nesz nélkül lopakodunk lefelé. Tegnap a lányom készült sétálni a gyerekkel. A kislány valóban sikított a folyosón. Erre kipenderült a szomszéd, először üvöltözött, majd ököllel a lányom arcába ütött, illetve a fejére. Felrepedt a szája, egy foga meglazult, 3 púp van a fején. Természetesen mindezt a kis unokám előtt. Elmentünk a rendőrségre feljelentést tenni. Elküldtek látleletre, hogy ha 8 napon belüli a sérülés menjünk vissza, ha nem forduljunk bírósághoz. Bementünk látleletre a
kórházba, ahová küldtek, onnan elirányítottak egy
másik kórházba. 4-5 órás várakozás után megvizsgálták a lányom. A sérülései 8 napon belül gyógyulnak. Az orvos azt mondta a fogának legalább ki kellett volna esnie. Azt ajánlotta, hogy úgy intézze el a dolgot, hogy ő is megveri a csajt, csak arra vigyázzon, hogy 8 napon belüli sérüléseket okozzon.Szerinte nincs mit tenni, jogilag nem tehetünk semmit. Pedagógus vagyok. A szomszéd lány kiabálásai alapján már eddig is az volt a véleményem, hogy labilis. Féltem a kicsi gyereket. Mi lesz, ha legközelebb dühében őt üti meg? Azt sem szerencsés, hogy ezt látja és hallja a gyerek. Tényleg nem tehetünk semmit? Szabadon sértegethetnek, üthetnek anélkül, hogy bárki a védelmünkre kelne? Nekünk kell elköltözni? Azt ugyanis nem lehet garantálni, hogy a gyerek nem beszél hangosabban, vagy a kutya ne nyikkanjon meg. (Naponta legfeljebb 2-3 alkalommal megyünk ki a lakásból)

gabriella7 # 2014.01.31. 10:20

Szeretném megtudni, hogy osztott telek esetén, ha az egyik eladásra kerül, van-e elővásárlási joga a másik félnek?
A telekmegosztásra még azelőtt került sor, hogy az én tulajdonomba került volna az ingatlan.
Köszönet minden információért.

Sherlock # 2014.01.31. 08:31

Annyiban vagy eltévedve, hogy az orvosi kezelések jellemzően gondossági kötelmek, vagyis arra vállalnak kötelezettséget, hogy törekednek egy adott eredmény elérésére, de garantálni nem tudják, mert rajtuk kívülálló okok is befolyásolják az eredményt. Ezért szakkérdés, hogy hibáztak-e.

FDToth # 2014.01.30. 21:21

nem adták írásban, de nem lesz ez probléma, felvetem nekik legközelebb. köszönöm a tanácsot!

még annyit: szerződésnek minősül egy 'kezeléis terv' vagy egy olyan dokumentum, amely tartalmazza a részleteket és mindkét fél által alá van írva?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.30. 18:42

Esetleg nem vagyoni kártérítés, árleszállítás. De alapvetően szakértői kérdés.

Ez nem lényeges, ezt a fogászat elismeri,
Írásba adták?

FDToth # 2014.01.30. 18:40

Közelebbről? Ez nem lényeges, ezt a fogászat elismeri, nem probléma. Rosszul mérték fel az alapállapotot és sajnos többször, hosszú ideig nemt udtak az adott problémával érdemben mit kezdeni (pl. Rosszul rögzített ív, ami csúszkált, és ennek megakadályozására nem tudtak megkldást találni, vagy többször letört a fogakon levő elem, amit ragasztani az utánrendelés miatt napok múlva tudtak, stb.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.30. 17:56

A fogászat hibájából történik a késedelem
Közelebbről?

FDToth # 2014.01.30. 17:43

Tisztelt Fórumozók,

Fogásztai kezelésre járok, lassan 6 éve. A fogszabályzás részét 2011 szeptemberében kezdték el. A fogászat által adott Kezelési tervet aláírtam, melyben a kezelési idő 2-2,5 év. Az már biztos, hogy ezt nem tudják tartani, leghamarabb nyár elején szedik le a fix készüléket (túlhordás minimum 3 hónap). Elleőrzésekre 6 hetente kerül sor, melynek természetesen díjja van.
Kérdésem: egy kezelési terv szerződésnek számit-e? Ha igen, akkor az ebben meghatározott kezelési idő túlllépése esetén, köteles-e a fogászat terítésmentesen a szolgáltatást nyújtani addig, míg a kezelés ezen része be nem fejeződik? (A fogászat hibájából történik a késedelem, nem a páciens hanyagsága miatt)

A válaszokat előre is köszönöm.

Üdvözlettel,

FDToth

Kovács_Béla_Sándor # 2014.01.29. 09:13

van lehetőség arra, hogy ugyanabban az ügyben később -teljesen újként, ismét csatolva mindent- be lehet nyújtani keresetlevelet?
Persze. Hacsak nincs a benyújtásnak jogvesztő határideje, amely már elmúlt.

Sherlock # 2014.01.29. 09:08

Igen.

zotyka81,

ha végrehajtó kért letiltást, akkor legalább egy fizetési meghagyásnak vagy egy pernek lennie kellett, addig lehetett volna valamit érdemben tenni. Esetleg az önkormányzatotoknak lehet olyan adósságrendező programja ami nyújthat kis segítséget.