Jogi tanács kérése


Dilemma # 2012.01.25. 12:55

Köszönöm a gyors választ!

Ezt fogom tenni,de ez is idő...addig tovább nő a tartozás,a hitelemet pedig nem tudom felfüggeszteni.Már most annyi tartozást halmoztak fel,és annyira lelakták a házat,hogy nem tudom eladni "normális" áron.A nyílászárók leszedése jogomban áll?A nőnek van saját lakása,van hova menniük.

Csaba5232 # 2012.01.25. 12:50

2010. január 01-jén szabályos, az 1988. évi I. tv. vonatkozó szabályai alapján előírt okiratban kölcsönbe adtam határozatlan időre a személygépkocsimat. Kölcsönbe vevő 2010. októberében tilosban parkolt, amiért az ottani üzemeltető fizetési meghagyással óhajtotta behajtani a bírságot. Ellent mondtam, tekintettel arra, hogy az autót szabályos körülmények között kölcsönbe adtam. A bíróság itéletében a fent nevezett jogszabály 15/D (ha jól emlékszem) pontra hivatkozva megállapította az objektív felelősségem és elmarasztalt.

A bíróság előtt ismert volt a szerződés fizikai formájában, annak tartalma ellen nem emelt kifogást. Az Önök segítségével vált számomra ismertté, hogy a 21/A pont alapján mentesültem az objektív felelősség terhe alól. Az itéletet 2011. 12.22-én vette át élettársam, és idén január 10-én nyújtottam be fellebbezést (az ünnepek forgatagában nem is emlékeztünk pontosan mikor vettük át a levelet), de elutasították a határidő csúszás miatt a fellebbezést.

Kérdésem, hogy tudom érvényesíteni - a jogszabály alapján átruházott - felelősség alóli mentesítésem?

ObudaFan # 2012.01.25. 12:35

Csaba5232

Ismerni kellene bővebben az ügyet. Mindenesetre perújítással élni pusztán azért, mert az elsőfokú bíróság jogi érvelésével nem értesz egyet, nem lehet. Arra lett volna jó a fellebbezés.

ObudaFan # 2012.01.25. 12:33

Polgári pert indíthatsz az iránt, hogy a bíróság kötelezze őket a lakás elhagyására.

Dilemma # 2012.01.25. 12:18

Tisztelt Szakértők!
Segítségüket szeretném kérni.Megpróbálok rövid lenni.
A tulajdonomban van egy családi ház,amin OTP jelzáloghitel van.2010 Junius közepéig laktam ott,majd eladási szándékkal átadtam az üres ház kulcsait egy ingatlan közvetítőnek.A lányommal Pest környékére költöztem,22 éves fiam pedig még ezelőtt a 40 éves barátnőjéhez költözött Havanna lakótelepre.Édesanyám "vigyázott"a házra,mivel a szomszédban lakik.Fiam időközben visszaköltözött élettársával a faluba albérletbe,és nevére vette annak 2 kiskorú gyermekét.Szeptemberben hívott az ingatlanos,hogy vevőt vitt a házhoz,de a ház lakott!Bizonyos változások is történtek,pl.átfestették a falakat.Természetesen lementünk a faluba,először az anyakönyv vezetőhöz,hogy tisztába legyek ki van bejelentve a házamba.A fiamon kívül,aki elfelejtett kijelentkezni,a 2 kiskorú gyermek is be volt jelentve állandó lakcímmel,és az én aláírásommal!Természetesen megtettük a feljelentést,az eljárás azóta is zajlik.A fiamék kijelentették,hogy eszük ágában sincs a házból kiköltözni,viszont megvásárolni sem szeretnék.Birtokvédelmi tárgyaláson az egyszerű felfogású jegyző úgy döntött,hogy mivel ők vannak birtokon belül,ezért az a birtokvédelem nekik jár.1/1-es tulajdonosa vagyok a háznak,tehát a fiamnak ott csak általam volt joga lakni.Azóta semmit nem fizetnek,a villanyt kikötötték már,a víz számláról most kaptam felszólítást....egyszóval SEMMIT nem fizetnek.Azért döntöttem az eladás mellett,mert nem tudom a hitelt és a rezsit is fizetni.Ezzel ők tisztába vannak,és kijelentették,hogy megvárják amíg a ház árverezésre kerül,és majd fillérekért megveszik.Az ingatlanos azóta is vitt oda vevőket,de minden esetben elriasztották őket.Legutóbb a szerződéskötés napján,amikor már az ügyvédnél voltak a papírok,és megkértem a banktól a hitelzárást.Időközben komoly károkat okoztak a házban.Ma értesített a helyi jegyző,hogy birtokvédelmi eljárás?keretében felvett tőlük egy jegyzőkönyvet,amiben követelik saját költségemen a villany visszaszerelését!
Hát "röviden"ennyi.Eladni addig nem tudom amíg ott laknak.Nincs pénzem biztonsági szolgálattal segíteni az ő döntésüket megváltoztatni :-) A hitelemet nem tudom már fizetni,az elmaradt rezsi számlákról nem is beszélve.Mit tehetek?Gondoltam rá,hogy a nyílászárókat leszerelem a saját házamról.De a fiam élettársa nagyon dörzsölt...más kasztba tartozó élősködő parazita..Már említette,hogy feljelent amiért veszélyeztetem a gyermekeit azzal,hogy nincs villany.
Teljesen elvagyok keseredve,kérem mielőbbi válaszukat.
Köszönettel:Mónika

Csaba5232 # 2012.01.25. 11:58

Mit jelent, hogy igazolási kérelem? Mit tehetek még? A lényeg, hogy az objektív felelősség alapján "elitélt" a bíróság, de egy becsatolt kölcsön-adásvételi szerződést figyelmen kívül hagytak! Habár az 1988. évi I. tv-re hivatkoztak, de a 15. §-ra, és nem mérlegelték a 21/A §-t! Ezt az itélet fellebbezése határnapja körül tudtam meg, de nem emlékeztem pontosan a lejárat dátumára. Indítsak új pert a kölcsönbe vevővel? Esetleg összeköthetem a két pert, hogy addig se kelljen fizessek? Egyenlőre nem akarok ügyvédet fogadni, mert annyira egyszerűnek tűnik a dolog, de szetetnék tisztában látni a lehetőségekkel!

guba" # 2012.01.25. 11:47

Igazolási kérelemmel élhettél volna esetleg. Perújítás ezzel az indokkal nem fog menni.

Csaba5232 # 2012.01.25. 11:19

Tisztelt Szakértők!

Bírósági ügyem fellebbezési idejét benéztem az ünnepek során. A fellebbezési határidő 2012. január 06-val lejárt, én pedig 2012. január 10-én adtam be a fellebbezést.

Ilyen esetben mit tehetek? Kérhetem per újrafelvételét? Tekintettel arra, hogy az itélet meghozatala után, a hivatkozott jogszabályok , illetve az itt működő jogászok szakszerű segítségnek köszönhetően lényeges, a pert döntően befolyásoló következtetésre jutottam!

dobosi # 2012.01.24. 19:24

2011. évi CCXI. törvény
3. Szülői kötelezettségek és jogok

9. § (1) A családban az anya és az apa a szülői felelősség alapján – külön törvényben foglalt eltéréssel – azonos kötelezettségekkel és jogokkal bír.

(2) A szülő köteles és jogosult arra, hogy kiskorú gyermekét családban gondozza, felelősen nevelje, és a gyermeke testi, szellemi, lelki és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket, valamint az oktatásához és az egészségügyi ellátásához való hozzájutását biztosítsa.
...

  1. gyermeke felügyeletéről külön jogszabályban foglaltak szerint gondoskodni, amikor a gyermek éjszaka közterületen, szórakozóhelyen tartózkodik.

Kérdésem mi lenne a külön törvény?

végrehajtó1 # 2012.01.24. 08:29

Mikor küldte?És milyen volt a levél?
A KHR-en biztos fent vagy.

tankaranka # 2012.01.24. 06:45

Üdvözletem,
OTP 2002-es tartozásról küldött levelet nekem, nem is a lakcímemre. Ez elévült már? Felrakhat bár listára?
Köszönöm előre is a választ.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.01.24. 06:29

Kérni kell.

Dr.doktor34 # 2012.01.24. 00:45

Birtokháborítási eljárásban a jegyző az eljárásra illetékmentességet adott részemre. Ha ez ügyben a határozat elleni fellebbezésemet a bírósági eljárásban folytatódik. Kérdezem hogy ez esetben a bírósági eljárásokra az ügyben kiterjed a költségmentesség, vagy külön kérni kell azt is? Kérdezem még hogy a bíróság milyen szankciókat alkalmazhat kutyával történő birtoksértés esetén, akkor amikor a kutya tulajdonosát már többször is szankciókkal büntette a jegyző is a bíróság is? Sajnos a kutya tulajdonos vissza él anyagi helyzetével hogy sem vagyona sem munkahelye nincs csak segélyeken él. Ez esetben milyen eljárásra lehet számítani az ügyben? Köszönöm szépen tanácsát.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.01.23. 15:10

Eső után köpönyeg. Az időt még húzhatja egy kicsit, de ezt már behajtják rajta.

tryagain # 2012.01.23. 14:43

Segítségeteket szeretném kérni.
Több, mint két éve egy régi ismerősöm közeli rokona, akit ismerősöm által már évek óta ismerek, kicsalt tőlem x összeget, mondván segítsek rajta, nincs pénze, egy hét és visszaadja. Papírt nem írtunk róla, régi ismeretségre való tekintettel még én éreztem volna kellemetlenül magam. Határidő letelt, eleinte hívásomra hitegetett, majd jöt fenyegetőzés, bajom lesz ha nem hagyom őt, "semmiféle pénzt én nem adtam neki". Felgyújtja lakásom, autóm stb.
Közjegyzőnél kezdeményeztem fizetési meghagyást, amit nem vett át, majd jogerőre emelkedett, s ez alapján önnálló bírósági végrehajtóhoz került az ügy (ez idáig 32 ezer ft-omba került).
2 évvel a kölcsönadás után jött bíróságtól levél nekem, hogy aki tartozik nekem, mint felperes eljárást kezdeményezett ellenem, hogy végrehatjatni akartam dolgait, sőt nem is ismer engem, kölcsönt pedig sosem adtam neki, sőt leveleket sem tudta átvenni, mivel ő nem ott lakik, ahol érthető módon hihettem hogy él, hiszen mindig is ott lakott tudtommal.
Kérdésem, hogy mit tudok tenni ezzel a méltatlan helyzettel. Szomorú vagyok, hogy az ilyen bűnözők szabadon garázdálkodhatnak, és a becsületes ember meg futhat a pénze után, amit naiv módon jóindulattal kölcsön adott. Köszönöm

bika64 # 2012.01.22. 18:21

Üdvözletem!
Sürgős segítséget szeretnék kérni jutalék visszaírás ügyében!Napokban kaptam levelet Bross Holding Zrt-től, melyben felszólítanak, hogy fizessek meg 311.394Ft jutalék visszaírást és 114.452Ft kamatot.Történetem: 2004-ben az OTP-Gar.biztosító munkatársa voltam kb,3 hónapig,/soha ilyen hibát nem fogok elkövetni!!/ majd felmondtam.2007-ben bepereltek, 311.394Ft-ot követeltek jutalék visszaírás címén. A pert 3 tárgyalás után azért nyertem meg, mert nem voltak hajlandók az eredeti ajánlatokat -amiket én írtam alá saját kezűleg- bemutatni a bíróságon. A pert elvesztették. Múlt héten kaptam fent említett Bross Holding Zrt-től felszólítást, hogy fizessek kamatostul, mert a biztosító rájuk engedményezte a jutalék visszaírást 2010.12.22-én,1959.évi Ptk.328.§./4/bek.alapján és az engedményes részére köteles vagyok a fennálló tartozást rendezni.
Nem ajánlva küldték -szerintem nem szabályos- a levelet régi címemre, nem is kellene tudnom róla,"nem kaptam meg", ha a postás nem ismerne.Tudomásom szerint ha a bíróságon 2007-ben elvesztették a pert, akkor nem perelhetnek ismét ugyanazzal.Szeretném tudni mit tegyek?Tiszteletem!


2007-ben bírósági végzés alapján a Groupamagar.Bizt.elvesztette a pert ellenem, jutalék visszaírás miatt.Velük 2004-ben szerz?dtem, de 2004.1o.hóban

bogarock # 2012.01.22. 13:29

Sziasztok, a következő kérdésem lenne:

A 313/20011 kormányrendelet 5.§ (2) bekezdése szerint amennyiben a praxisjog jogosultja másik körzetre vonatkozó praxisjogot szerez, a korábbi praxisjog elidegenítéséig, de legfeljebb az új praxisjog adásvételétől számított 6 hónapig az új praxisjogra vonatkozóan kiadható praxisengedély, feltéve, hogy a korábbi praxisjoggal érintett körzetben a praxisjog jogosultja a helyettesítéséről gondoskodik.

A 7.§ (1) e) szerint a praxisengedélyt vissza kell vonni, ha a fent időtartam lejárt.

A kérdésem, h az új körzetre vonatkozó engedélyt vagy a régire vonatkozót kell visszavonni? Számomra nem egyértelmű a jogszabály szövegből.
Mert a joggyakorlat értelmében (BDT2008. 1741.) ha 6 hónapon belül nem tudja értékesíteni a jogosult a régi praxisát, le kell arról mondania. Így ha az új engedélyt vonnák vissza, akkor egyikben sem tudna működni...

Köszönöm a válaszokat!

buboci # 2012.01.22. 10:23

Tisztelt Uraim.
Az alábbiakban szeretném tanácsukat kérni.
2007 májusában megrendeltem a DIGI tv-nél egy akcios müholdas szolgáltatást telefonon.Telefonba bediktáltam az adataimat, Ők közölték, hogy majd jön a szrelő egy velem telefonon egyeztetett időpontban.Időpont egyeztetés után jött és többszöri mérés. alapján megállapitotta hogy nincs vételi lehetőséga a környező fák takarása miatt.Összecsomagolt és elment.Semmiféle szerelés nem történt.Azt mondta,hogy majd máshol felszerelik.
"011 decemberében levelet kaptam a DIGI tv- által megbizott behajtócégtől melyben tartozást és a fel nem szerelt két beltéri egység árát követelik rajtam.A szerződést melynek másolatát megküldték nem irtam alá és nem is láttam.Igaz,hogy egyszer küldtek csekket a nevemre de azt elküldtem a szerelőnek,hogy rendezzék.Kimutetásuk szerint valaki az én nevemre szolo csekken befizetett illetva folyoszámlájárol banki átutalást teljesitett.A szerelő neve tisztán kivehető a szerződésen.Hiába irtam nekik nem akarják tudomásul venni,hogy én semmiféle jogviszonyban nem álltam velük és nálem nincs és nem is volt felszerelve az Ő tulajdonukat képező müholdvevő. Ezek után mit követelhetnek rajtam.?
Köszönöm asegitséget ,tanácsot.

Dr.doktor34 # 2012.01.22. 09:08

Birtokháborítási eljárásban a jegyző az eljárásra illetékmentességet adott részemre. Ha ez ügyben a határozat elleni fellebbezésemet a bírósági eljárásban folytatódik. Kérdezem hogy ez esetben a bírósági eljárásokra az ügyben kiterjed a költségmentesség, vagy külön kérni kell azt is? Kérdezem még hogy a bíróság milyen szankciókat alkalmazhat kutyával történő birtoksértés esetén, akkor amikor a kutya tulajdonosát már többször is szankciókkal büntette a jegyző is a bíróság is? Sajnos a kutya tulajdonos vissza él anyagi helyzetével hogy sem vagyona sem munkahelye nincs csak segélyeken él. Ez esetben milyen eljárásra lehet számítani az ügyben? Köszönöm szépen tanácsát.

laca33 # 2012.01.22. 07:33

Segítséget szeretnék kérni.A kgfb-at a biztosító 2008-ota rosszul számolja.Elismerték,hogy túlfizetésem van 97.000ft.De viszont kamatot vagy kártérítést nem hajlandóak fizetni. Abban szeretném a segítséget kérni,hogy jár-e nekem a 97.000 ft-on felül kamat vagy valami kártérítés?
Köszönöm ...........


S.L.

Dr.Attika # 2012.01.22. 07:32

Cak a név és a cím közzététele nem bűncselekmény. Ha már mellé lett írva, hogy csaló az már rágalmazás és 2 évig terjedő börtön büntetéssel büntethető. Viszont, ha bebizonyosodik, hogy az illető tényleg csaló, akkor büntethetőséget megszüntető ok áll fenn. De ennek bizonyítására csak akkor van lehetőség, ha a közérdek vagy bárki jogos érdeke a közzétételt indokolja.

koti78 # 2012.01.21. 21:56

Nem igen válaszol senki rá.

Zelin # 2012.01.21. 17:40

Kedves Pazs, Guba, és Kovács_Béla_Sándor!
Köszönöm a válaszokat!
Ha egy ilyen családorvos és páciense között létrejött öröklési szerződés "jó erkölcsbe ütközik", annak van valami (bármi) jogi következménye?
Pl. erre hivatkozva könnyebb-e felbontani a szerződést?
Üdv!

koti78 # 2012.01.20. 19:03

Kérni szeretnék egy kis segitséget.
Egy pár hete az egyik internetes oldalon üzleteltem egy illetövel és jol átvert.És jol megkárositott.Én enek elenére közzé tettem a forumon a cimét és nevét hogy mást ne tudjon megkárositani.Ha feljelent akkor milyen büntetésre számithatok személyes adat kiirásáért?????
Üdv

Kovács_Béla_Sándor # 2012.01.20. 17:25

Egy.