rágalmazás, személyiségi jogok megsértése


ObudaFan # 2015.09.29. 14:42

A rágalmazás nem büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény állítása valósnak bizonyul.

Azért ez nem egészen így van. Valóság bizonyításának csak akkor van helye, ha a tényállítás fontos közérdekből, vagy méltányolható magánérdekből történt.

Ezen túlmenően a facebook digitális környezet, ahol nem bizonyítható, ki nyomta meg az entert, ki gépelte be a szöveget, ki fért hozzá a számítógéphez az adott időpontban.
Pl. családtagok. Akik ellen senki nem köteles vallani.
És így lehet a rágalmazás miatti feljelentésből hamis vád.

Így az biztosan nem, mert még ha nem is igaziolható, hogy éppen a feljelentett követte el az adott cselekményt, ez vélhetően nem is kizárható. Így pedig nem valósulhat meg a hamis vád.

ObudaFan # 2015.09.29. 14:39

csalamádé

Személyiségi jogi pert is lehet indítani és a NAIH-nál is lehet eljárást indítani.

csalamádé # 2015.09.29. 09:35

#személyiségi jogok #levéltitok #munkajog

Kedves Szakértők!

Egy cégnél felmondtam, és a céges email fiókomból még előtte kitöröltem a leveleimet, mivel több személyes vonatkozású levél is volt benne.
Köztük olyan SMS-ek, amelyek a privát telefonomról lettek átirányítva. Még amikor bekerültem a céghez, az IT-s kolléga állította be a telefonom, hogy onnan is lássam a céges postafiókom, és akkor állította be az SMS átirányítást is. Kicsit furcsállottam, de nem éreztem annak veszélyét, hogy bárki majd olvasni fogja. De mikor eljöttem, ezért töröltem mindent az outlook felhő tárhelyéből. Viszont tudomásomra jutott, hogy a cégnél mégis látják ezeket az SMS-eket, visszaállíthatták a leveleket. Ráadásul a postafiókomat nem törölték, hanem átirányították a főnök mail fiókjába, így aki nekem akarna írni, az annak a tudatában ír, hogy nekem ír, benne akár privát dolgokat is, mert el tudja küldeni. Csakhogy azt nem én kapom meg. Ezt jeleztem is feléjük, hogy nem korrekt a levelek feladóira nézve, de nem foglalkoznak vele, sőt még nekik állt feljebb, hogy milyen leveleket kapok másoktól, ki ez, mit jelentsen ez, stb. Hogyan tudnék jogi úton eljárni? A személyiségi jogaim és a levélíróim jogai, a privát telefonra írok azért sérelmezhetik ezt, nem? Egyébként a hab a tortán, hogy semmilyen munkaszerződésem nem volt, nem akartak, csak vállalkozóként számláztam, tehát még le sem voltak fektetve semmilyen munkavállalóra vonatkozó "korlátozások".
Fennáll-e valamilyen jogsértés?
Köszönöm a segítséget! Üdvözlettel: Flóra

Numda # 2015.09.29. 09:31

A feljelentés mindenkit megillető jog. Ehhez nem kell engedélyt kérni senkitől.

A megtételhez azonban ajánlatos előtte jogi tanácsot kérni. A rágalmazás nem büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény állítása valósnak bizonyul.
(A valóság bizonyítása, BTK.)
Ezen túlmenően a facebook digitális környezet, ahol nem bizonyítható, ki nyomta meg az entert, ki gépelte be a szöveget, ki fért hozzá a számítógéphez az adott időpontban.
Pl. családtagok. Akik ellen senki nem köteles vallani.
És így lehet a rágalmazás miatti feljelentésből hamis vád.

Szóval, csak óvatosan.

Bárányok # 2015.09.28. 14:10

Tisztelt Címzett!

Nyiltan a Facebook-on olyan dolgokkal mocskoltak be, amihez árnyékként sincs közöm. A Facebook különböző csoportjaiban 1-2 ember folyamatosan hazug rágalmakkal, becsület sértésekkel illetett a csoport tagoknak. Kérdezem, van-e jogom hivatalosan feljelenteni rágalmazásért, becsület sértésért és személyiség jog megsértéséért?
Köszönettel. B:L:

marci58 # 2015.09.27. 14:37

Tisztelt Szakértők !

Nem találtam az esetek között hasonlót, szeretném tehát a véleményüket, tanácsukat kérni az alábbi témában :
Évek teltek el azóta, hogy vezető pozícióból felálltam egy vállalkozástól, mert az ott kialakulni látszó, egyre inkább törvényekbe ütköző tevékenységekért már nem szerettem volna én (is) vállalni a felelősséget.
Az eltelt 3 évben számtalan Önéletrajzot adtam be más, azonos tevékenységet végző vállalkozásokhoz, számomra meglepő módon az esetek 90 %-ban választ sem kapok.
Azért meglepő az érdektelenség, mert az otthagyott munkakörömben 14 évig dolgoztam és a szakmában sikeres embernek, jó munkaerőnek könyvelt el mindenki.
Szándékosan nem írom a területet, a jelenség a fontos.
Szakmabeliekkel a kudarcaimról beszélgetvén több személy is megemlítette, hogy a volt főnököm, a cég tulajdonosa azt híreszteli rólam, hogy nagy értékre megkárosítottam őt, milliókkal megloptam. Ha így lett volna, erre vannak jogi orvoslatok, azzal kellene, kellett volna élnie, nem rossz híremet kelteni bosszúból amiért felálltam.
A pohár az elmúlt héten telt be.
Szóbeli megállapodást kötöttem egy munkáltatóval, az írásbeliséget 1 héten belül terveztük megejteni.
A leendő munkáltatóm időközben beszélt a volt főnökömmel.
Ennek következtében a szerződés aláírása helyett sms-ben értesített arról, hogy "beszélt a volt kollégáimmal, akik nem javasolták neki az én alkalmazásomat, ezért eláll az egyezségtől".
Felhívtam. Szóban elmondta, hogy neki is elmondta a volt főnököm a rágalmakat, bizalmi állásba vett volna fel, így sajnos nem vállalja a rizikót.
Megkérdeztem, hogy ha Bírósághoz fordulnék hajlandó-e elmondani azt amit a volt főnököm rólam mondott, és azt, hogy Ő emiatt nem vesz fel engem.
Azt mondta, hogy nem hajlandó erre. A volt főnökömet 20 éve ismeri, továbbra is egy szakmában tevékenykednek, nem akar konfrontálódni.
A problémám a következő : a folyamatos rágalmazás, rossz hír keltés miatt nem tudok elhelyezkedni.
De nem tudom hogyan tudnám bizonyítani, hogy mit követ el ellenem a volt főnököm.
Tipikus "kabátlopási" ügy. Rám ragasztotta a cimkét, nincs lehetőségem pl. a Népszabadságban közzé tenni egy Nyilatkozatot amiben nyilvánosan cáfolok, így viszont szépen lassan ellehetetlenülök azon a területen amelyben 25 éve dolgozom, és amit felsőfokon tanultam és űztem.
Szeretném megkérdezni, hogy egy esetleges eljárás során kötelezhető-e azon személyek sora a valóság elmondására, akikről tudom, hogy előttük ilyen kijelentéseket tett rólam a volt főnököm. Ezek között a személyek között vannak olyan alkalmazottak akik még ma is az alkalmazottai és akkor is azok voltak amikor még én is ott dolgoztam, ill. szakmabeli üzletfelek, cégvezetők?
Hogyan tudom bebizonyítani, hogy 3 éve azért nem találok a tapasztalatomnak, végzettségemnek megfelelő feladatot a szakmámban, mert "tolvaj"-ként vagyok számon tartva?
Megtisztelő válaszukat várom mielőbb. Köszönettel: Marci58

ObudaFan # 2015.09.14. 20:31

Az eljárások indítása miatt biztosan nem áll meg, azügyben esetleg inkább a hamis vád állhat meg. A folyamatos fényképezgetés miatt viszont elképzelhető, hogy megáll.

laller1 # 2015.09.13. 18:59

Ezen túl vagyunk,a bérelt terület határa sem úgy volt ahogyan ő mondta.

Immaculata # 2015.09.13. 18:47

Nézz szembe a szomszédod kérésével, elképzelhető, hogy igaza van, és a kerítésed tényleg az ő telkén húzódik.

laller1 # 2015.09.13. 18:35

Tisztelt Fórumozók!
Szeretnék az alábbi témában segítséget kérni.
Szomszédommal tavaly kezdődtek a problémáim.Nevezett özvegy .Én elváltan nevelem 3 gyermekem.Közben lovakat tartok,egyenlőre mint család kedvenceit.Tavaly belém kötött a telekhatár miatt,többször kaptam tőle fenyegető sms-t,levelet,bontsam el a kerítést ,tegyem arrébb,mert ha nem eljárást indít ellenem.Azóta sem történt semmi.A telkem határos az övével és az önkormányzatéval akiktől bérbe megkaptam azt,lovaim tartására.Megakadályozta a lovak átjutását,többször kellett rendőri intézkedést kérnem,egy alkalommal acélsodronyt is kihúzott,hogy nem jussanak vissza az állatok.Természetesen ennek nyoma van rendőri jelentés formájában.Idén Járáshivatalnál a szomszédok összefogásával indított ellenem eljárást a lovak tartása miatt.Hivatal nem állapított meg szabálytalanságot,korábban többször is voltak nálam.Most már ott tartunk,hogy a gyerekeimet nem hagyja békén,hétvégén ránk hívta a Rendőrséget,mondván,hogy megdobálták az ablakát.Szinte folyamatosan kukkolnak bennünket,fotóznak,több ilyet láttunk már a facebok oldalukon,tudtunk,engedélyünk nélkül. A rendőrök már ismernek bennünket,most is mondták,miért nem teszünk feljelentést zaklatás miatt?Mindezek ismeretében tehetrek-e feljelentést zaklatás miatt,megállna-e a vád?

ObudaFan # 2015.09.08. 08:38

Csak akkor rágalmazás, ha nem az ügy tárgyához tartozik, vagy feleslegesen gyalázkodó a kijelentés. És nagyjából ebben az esetben érdemes személyiségi jogi pert is indítani.

noilar # 2015.09.08. 08:10

A kérdésem az, hogy bíróság vagy egyéb hatóság előtt történt becsületsértés, rágalmazás végig vihető-e?
Az elkövető az ellenfél (tehát nem tanú, hamis tanúzás nem lehet), valótlan kijelentéseivel rossz színben tüntet fel illetve úgy adja elő a valós vagy félig valós állításait amiből én rosszabb színben tűnök fel mint amilyen vagyok.
Azt hallottam, hogy hatóság előtt rágalmazni nem lehet akkor sem ha valóban rágalom lenne egyébként.

Másik kérdés, ha ez a rágalmazás, becsületsértés nem áll meg, attól a jó hírnév megsértése miatt indíthatok eljárást?


noilar

ObudaFan # 2015.09.07. 20:35

Szerintem megvalósult a rágalmazás.

Nagdan # 2015.09.05. 17:24

Tisztelt ügyvéd úr!

A napokban volt egy kisebb koccanásom, belecsúsztam hátulról egy álló autóba. Elfogadtam a hibám rendőrt hívott a másik fél a rendőr előtt is elfogadtam, hogy én voltam a hibás. Megírtuk a biztosításos lapot majd elköszöntünk egymástól. Másnap hív a fiam, hogy karambolóztam-e. Mondom neki igen és hogy honnan tudja. Közli velem, hogy ismerőse akibe belementem hátulról és felrakta a kocsi hátulját (a rendszám meghajlott és kicsit megkarcolódott a lökhárító) majd a teljes nevemet és hogy melyik településen lakom. Másolom mit írt ki:
"Tegnap délutàni baleset eredménye (xxx helyen)!Szépen beköszönt a teherautó hàtulról!
Köszönet (xxx yyy helyen) lakosnak,aki nem vesz észre egy àlló teherautót,és mögötte egy személyautót,ő pedig harmadikként mért is tudna megàllni egy màsik teherautóval!"
Természetesen a zárójelben a nevem és lakó településem található. Kérdésem az lenne, hogy ez az én személyi jogaimat sérti-e? Mert én teljes mértékben fel vagyok háborodva, hogy egy közösségi oldalon köszönt vissza a nevem és minden ismerősöm már ezzel fogad hogy hallotta mi történt. A jó híremet rombolja ezzel a kis koccanással. Szóltam neki hogy törölje le, nem hajlandó rá. Ilyen esetben fordulhatok a rendőrség felé? Már kezd nagyon kellemetlen lenni a helyzet. Így is nagyon szégyeltem magam 30 év alatt soha nem történt ilyen, erre előfordul elfogadom hogy hibáztam mégis úgy van előadva mintha egy vad vezető lennék.
Válaszát előre is köszönöm.

ármi # 2015.08.27. 06:57

Tisztelt ügyvéd úr!

Tanácsot szeretnék kérni az alábbi problémára!

Egy ismerősünk ajánlásával öntözőberendezést készíttetünk 2014. tavaszán. sajnos nem jól működött, a tavalyi év folyamán nem tudta mi lehet a probléma. közös megegyezéssel szakmai tanácsot kértünk egy másik szakembertől. Javasolta mit kell tenni, de ők nem jöttek vissza a nyáron, csak ősszel jelentkeztek egy teljesen más tervvel, mint a javaslat. Én nem egyeztem bele. Előzőleg ők javasolták csináltassuk meg azzal, aki szakmai tanácsot adott. A 2015. első öntözőberendezés elkészítése után kifizeti a javíttatási költséget. Ez meg is történt 2015.tavaszán, értesítettem a javítás elkészültéről, képeket mellékelve a munka folyamatokról. De lassan minden elérhetőségről eltiltott facebook, viber ). Nem fizeti ki a javítás kölstéget. Mindezek szóbeli megállapodások voltak!

Megtehetem-e, jogsértés nélkül, hogy nyilvánosságra hozom milyen rossz munkát végeztek. felvétel készült arról, hogy nem jönnek fel a locsoló fejek. Megnevezhetem-e a nevén vagy az már személyi adat megsértése? Gondoltam, felteszem a facebookra, youtubra, hogy másokkal ne történjen meg az esetem.

Mit javasol, mit tehetek jogsértés nélkül?

Válaszát előre is köszönöm!

Dr.Attika # 2015.08.26. 08:26

muvesz50!
A büntetőeljárásunkban a vádló kötelessége a bizonyítás. Nem leges dolgot egyébként sem lehet bizonyítani. feljelentheti rágalmazásért is, de ez nem az, hanem hamis vád, ha bebizonyosodik, hogy hamisan vádolta.

Micifr # 2015.08.26. 08:06

Köszi, neked se legyen több! Még jó, hogy csak nyílt terepen, vagy bevásárlóközpontban van nekik kihelyezve ATM, így biztos, hogy tömeg vesz körül. Ráadásul egyre több a " "Helloooo, van-e dunna eladó?" típusú személy a környékünkön.
Szóval használható információra lenne szükségem, nem pedig arra, hogy minősítsed a kérdésemet, vagy problémámat.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.26. 07:41

Irigylem a problémáidat.

Micifr # 2015.08.26. 07:36

Tisztelt Szakértők!

Érdeklődnék, hogy személyiségi jog megsértése-e, ha a bankjegykiadó automata képernyőjén, jól látható módon kiírják a nevemet, amint a pin kódot beütöm. Jeleztem a bankom felé, hogy nekem ez nem tetszik, ugyanis 5 méterről is olvasható a nevem, NDK-s birkózó háttal pedig nem rendelkezem, hogy kitakarjam a nem kívánatos érdeklődők szeme elől. A válaszuk az volt, hogy a plusz opció a személyesebb ügyfélkiszolgálás miatt került bevezetésre.
Ha nem állítják le ezt a "plusz" opciót, mit tudok a továbbiakban tenni?

Köszönöm a választ!

pohicop # 2015.06.16. 18:27

Nálam a válóper során azt mondta az asszony, hogy pszichiátriai betegségem van és gyógyszereket szedek. A bírónő azt kérdezte, hogy hozzájárulok e az ezen adataim bekéréséhez, mert ha nem akkor nincs hozzá köze senkinek. A feleségem ügyvédjének pedig elmondta, hogy változott az ezzel kapcsolatos jogszabály. Természetesen hozzájárultam hiszen nem vagyok pszichiátriai beteg és soha nem is voltam kezelve a pszichiátrián. Így a bírónő be tudta kérni a kórházból és a háziorvostól az erre vonatkozó nyilatkozatokat. Melyek természetesen tartalmazzák, hogy soha nem is láttak ilyen problémákkal.

Az aranyeres dolog is ilyesmi különleges egészségügyi adat. Szóval ha elmondod önként vagy engedélyt adsz ezen vizsgálati anyag bekérésére akkor megtudják, ha nem akkor nem.

Szerintem.

muvesz50 # 2015.06.16. 15:04

Szeretném megkérdezni, hogy ha feljelentek valakit hamis tanúzásért, köteles-e bizonyítani valamiféle irattal, hogy nem hamis tanú ?
És ha nem bizonyít, mert esetleg nem kell neki bizonyítani, akkor feljelenthet-e engem utána rágalmazásért ? (rendőrségi ügyben tanú volt velem szemben és szerintem hamis tanú.)

Nagyon sürgős és fontos lenne ezt nekem megtudni, mert ha feljelenthet rágalmazásért, akkor vissza kell vonnom azonnal a feljelentést. Ugyanis nem akarok bírósági ügyekbe keveredni egy tróger miatt.
Köszönöm szépen előre is, ha valaki segít.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.06.12. 13:50

Nincs sok értelme így általánosságban kerülgetni a dolgot. Megjegyzem, a példa sem az igazi, mert az, hogy valakinek aranyere van, nem a becsület csorbítására alkalmas tény.

ObudaFan # 2015.06.12. 13:40

KovAndrás

Ehhez már nagyon részletesen kellene ismerni az ügyet, de csak extrém esetben tudom elképzelni a jogellenesség megállapítását. (Mondjuk extrém esetben így természetesen a sérelemdíj sem teljesen kizárt.)

Punka # 2015.06.12. 12:59

zorika!

Remélem a szüleid szomszédai megtalálják a megoldást, hogy eltakarítsák az állatokat. Aki kertvárosban akar jószágot tartani az számoljon a szomszédok nemtetszésével. Lerombolják az ingatlanuk értékét meg szagolhatják a bűzt, küszködhetnek a patkányokkal meg a döglegyekkel. Ha szüleid jószágot akarnak tartani akkor menjenek falusi környezetbe.

KovAndrás # 2015.06.11. 22:09

Köszönöm szépen a választ. Az igény érvényesítésének esélytelensége csak anyagi (nem vagyoni kártérítés) értelemre vonatkozik, vagy a tények megállapítására is? Azt gondolom, hogy vannak esetek, amikor a már amúgy is zaklatott sértettet könnyű kihasználni úgy, hogy ő adott pillanatban észre sem veszi, s csak később ismeri fel a rá nézve kínosságot, melyhez egy szakértőnek nem lenne joga, ha nem köthető az ügyhöz. Arról nem is beszélve, hogy ha a bírót és ügyvédet titoktartás kötelezi, az ügyvédet nem kötelezi az ügyfele felé, ill. ha valakinek nincs ügyvédje, akkor őt sem, hisz a saját perének anyagait azzal osztja meg, akivel csak akarja (kivéve, hogy nem „hirdetheti” nyilvánosan).