Fórum polgári jog régebbi elöl     új hozzászólás


Adásvételi szerződés alaki követelményei

porapu # e-mail 2010.02.05. 15:44

Köszönet,a kimeritő válaszért.

De ezt már én is éreztem,hogy nem mindegy ki olvassa a törvényt.
sőt van 1 olyan érzésem külön van a szegényebb és külön a tehetősebb rétegnek.
ezt azért gondolom mert a mi ügyünkben is csak a topogás van . ha egyértelmü az ügy miért kell 11,tárgyalás, és még nincs vége.

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.05. 08:33

A Pp. (és nem Ptk.) 387–394/A. §§ alkotják a törvény Ötödik részét, azaz XXVI. fejezetét. Ennek a résznek, fejezetnek az a címe: Kisértékű perek.
A fejezetet bevezető 387. § (1) bekezdés a következőképpen szól:
Az I-XIV. Fejezet szabályait az e Részben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni a helyi bíróság hatáskörébe tartozó, a 24. és 25. § rendelkezései szerint számítva az egymillió forintot meg nem haladó, pénz fizetésére irányuló követelések érvényesítésére indított perekben, amelyekben az eljárás fizetési meghagyással szemben előterjesztett ellentmondás folytán alakult perré [313. § (2) bek.] (kisértékű perek).

Azt pedig, hogy csak a 2009. január elseje után indult ügyekben kell alkalmazni, a módosítást beiktató törvény záró szakaszaiból derül ki. (Illetve, ha ilyen szolgáltatással is bíró jogtárat használsz, akkor a lábjegyzetből.)

OFF
Ahhoz, hogy valaki jogszabályt tudjon „olvasni“ (tkp, értelmezni), sokszor nem elég a betűk és az adott nyelv ismerete.
Egy normát pedig mindig kontextusban, a kapcsolódó normákkal együtt kell értelmezni.
Nem véletlen, hogy az eljárásjog a joghallgatók számára is mumus.
ON

ON

kbs

porapu # e-mail 2010.02.04. 23:31

a viszontkereset-hez azt szeretném tudni ki változtatta meg és mikor és miben található a csak kisértékü perhez való kapcsolata,mert én ilyet sehol nem találtam. ugy tudom az uj Ptk még nincs hatályban,és nem is holnap lessz akkor mit kell olvasni ahhoz hogy megértsem amit válaszoltál.az igaz a joghoz hü… vagyok de olvasni tudok.Még utalást sem találtam arra hogy egy törvény mikor alkalmazható és mire.főleg 2009 jan.1 után induló ügyre nem.

porapu # e-mail 2010.02.04. 23:02

ezekután azt nem értem,ha minden rendben lett volna miért nincs itélet,2006 már­ciusban volt az első tárgyalás,azóta a Bírónő csak azt erölteti hogy eggyezzünk meg ,részünkröl rendben de az alperes nem akar. Tehát ha a szerződés rendben lett volna miért huzzák az időt. az anyosék nem is tudhatták hogy hol áll a házunk mert 3 egymás melletti telekről van szó,amin ráadásul az özvegyi jog bevan jegyezve de a szerződésről kihagyták,ez mind a 3 teleknél igy van .

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.04. 11:30

Jaj, Istenem! Úgy érted a vevő tévesztette vola nem ag az eladókat? Mert ők szegények, nem észlelték, hogy egy ház áll az ingatlanjukon?

kbs

porapu # e-mail 2010.02.04. 11:05

Köszi.

A megtévesztés,me­gállja a helyét?
A szerződés igy szól :beépitetlen terület, de a házunk 2004 nov 15-től velünk lakottan azon a területen áll amiről a per folyik,
anyóséktol pedig 2005 szept 6-án vették meg,de nem fizettek ki.

porapu # e-mail 2010.02.04. 11:05

Köszi.

A megtévesztés,me­gállja a helyét?
A szerződés igy szól :beépitetlen terület, de a házunk 2004 nov 15-től velünk lakottan azon a területen áll amiről a per folyik,
anyóséktol pedig 2005 szept 6-án vették meg,de nem fizettek ki.

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.04. 10:22

Az a kisértékű perek különleges szabálya. És egyébként is csak a 2009. január 1-je után indult ügyekben kell alkalmazni.

kbs

porapu # e-mail 2010.02.04. 09:19

Köszönöm.
De jó volna a többire is reagálni.
azért van bennem hiányérzet mert ha adhat akkor minek van az alábbi §.Viszontkere­set1007
391/B. § (1) Az alperes a felperes ellen- annak hozzájárulása nélkül – viszontkeresetet az első tárgyaláson indíthat. Ezen időpont után az alperes a felperes ellen – az elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig -viszontkeresetet csak annak hozzájárulásával indíthat.1008
(2) A bíróság kivételesen engedélyezheti, hogy az alperes viszontkeresetet írásban az első tárgyalást követően, de legkésőbb a folytatólagos tárgyalásig nyitva álló időköz első harmadában a felperes hozzájárulása nélkül indíthasson, ha az első tárgyaláson ehhez felkészülési időt kért. A viszontkeresetet a felperessel a folytatólagos tárgyalást megelőző nyolcadik napig kell kézbesítés útján közölni.
ez ránk nem vonatkozik csak akire a bíróság akarja?
Köszi.

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.03. 21:56

Adhat. A viszontkeresethez nem kell felperesi engedély.

kbs

porapu # e-mail 2010.02.03. 11:40

majd elfelejtettem a földhivatalban kértem mutassák meg a szerződést amit megis mutattak .kérdeztem hol van az ügyvéd szárazbélyegző lenyomata azt a választ kaptam hogy szakértő megállapitja hogy rajta van mert én sehol nem találtam.Ügyvédünk van de nem sok értelmét látom mert szivességből véd bennünket,és nem nagyon haladunk.ugyanazt mondja amit én.

még 1 kérdés:Alperes viszontkeresetet adhat -e be a 10. tárgyaláson,ha a felperes nem járul hozzá.
köszönet.

porapu # e-mail 2010.02.03. 11:32

Köszi a választ

1 olyan adásvételi szerződésről van szó amit nem az ügyvéd előtt sem a megbizottja nem volt jelen a Bm -nél dolgozott aki a szerződést aláiratta az anyósomékkal,vé­telárat nem kaptak amit az ügyvéd elismert a Bírónö elött szó szerint:a vételár átadásánál sem voltam jelen,hogy megtörtént avagy sem nem tudom.
Feltételezem azért nem mernek határozatot h ozni a Bíróságon mert ennek az ügyvédnek a felesége ugyanezen
Bíróság alkalmazottja,és az alperes apja mindenkit ismer mivel befolyásos ember hirében áll.Pl.a per kezdete óta megkaptuk a teljes költségmentességet de a legutolsó tárgyaláson megvonták ,holott ugyanaz az anyagi helyzetünk sőt kicsit rosszabb.
a szerződés beépitetlen területről szól de utóbb kiderült,hogy azaz a terület amin áll a családi házunk
mikor kiakartak rakni minket azonnal Bírósághoz fordultam azaz 2005 okt.-ban,azóta nincs előrehaladás csak mindig azt mondja a Bírónő közösen eggyezzünk meg jobban járunk mi hajlandók is vagyunk,de nem történik semmi

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.03. 08:39

Ez még mindig csak a körítés, nem a konkrét tényállás. Perbe pedig nem kellene ügyvéd nélkül belebocsátkozni.

kbs

porapu # e-mail 2010.02.03. 08:00

elnézést de nem jogászkodni akarok csak a 11 tárgyalás megviselt és valami kapaszkodót keresek 4 éve pereskedünk,már2005 óta teszem fel a kérdéseket .
1 jogszabály megkerülés? az eladók nem ismerik a szerződést szerkesztő Ügyvédet,nem előtte irták alá a szerződést,soha nem is beszéltek egymással csak a tárgyaláson találkoztak.

Az ügyvédi kamaránál bejelentést tettem ezért az ügyvéd ellen fegyelmi eljárást folytattak. szabálytalan ellenjegyzés miatt igaz a legenyhébb fegyelmit kapta de mégis kapott

porapu # e-mail 2010.02.03. 07:46

kétszer irtam de eltünik ????

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.02. 17:15

Ennek se füle, se farka. Miért nem azt kérdezed, konkrétan, ami éredekel, miért próbálsz jogászkodni? Tudod, mi azért, hogy ehhez értsünk, 5 (6–7) évet tanultunk. Te viszont kevered a szerződés érvénytelenségét a földhivatali bejegyzésre való alkalmasságával valamint a magánokirat bizonyító erejével.

Szóval, mi a konkrét probléma, a konkrét kérdés?

kbs

porapu # e-mail 2010.02.02. 16:12

Köszönöm okosabb nem lettem de felteszem a kérdéseket

1.A Földhivatalhoz benyujtott adásvételi szerződés a válaszok alapján magánokirat is meg nem is?

Ha magánokirat akkor vonatkozik -e rá a Ptk.196§-a
ha vonatkozik akkor a 200.§ is érvényes és a szerződés semmis mivel a felsorolt feltételek egyike sem áll fenn.

kérem a megnyugtató válaszokat.
Köszi.

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.02. 12:19

Ez így kevés, adzam. De majd a bíróság megmondja. Ha már per van.

kbs

guba # e-mail 2010.02.02. 09:21

Igen.

porapu # e-mail 2010.02.01. 21:44

Szervusztok.

Azt szeretném megtudni hogy az adásvételi szerződés magánokiratnak számit -e. Ha igen lessz egypár kérdésem,

adzam # e-mail 2009.06.29. 19:42

kbs!

A problémás eset 1989-ben történt. Köttetett egy ingatlan adás-vételi szerződés, A és B cég között, A eladta az ingatlanját B-nek. Mivel az A cég átalakulóban és helyette egy másik cég jött létre, bizots, ami biztos alapon így az egyik adás-vételire rákerült a jogutód, C cég bélyegzője is, de természetesen az A cég adataival a szerződésben.

Az A cég eredeti szerződéséről a bíróság kimondta, hogy érvénytelen, most a C céggel próbálja menteni a menthetőt. Ezért kérdezem, hogy az A cég adatit tartalmazó cég adás-vételije érvényes lehet-e a C cég bélyegzőjével akkor, ha a C cég adatai semmi módon nem szerepeltek az adás-vételin.

Kicsit bonyolutl, de hátha tudtok így segíteni.

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2009.06.29. 09:03

Mellesleg a bejegyeztetéshez vagy ügyvédi ellenjegyzés kell vagy közokiratba foglalás. Ami azt is jelenti, hogy a vevőnek-eladónak olyan nagyon nem kell ezzel törődnie, hacsak nem akarja ellenőrizni az ügyvédet, közjegyzőt. De ha ezt szükségesnek érzi, akkor inkább bízzon meg másikat. Akiben megbízik.

kbs

Dr. Mohos Gábor ügyvéd #   2009.06.28. 16:20

Az 1959. évi IV. Tv., az 1997. évi CXLI Tv..

www.mohos-ugyved.hu

adzam # e-mail 2009.06.28. 08:13

Szeretném megtudni, hogy ingatlan esetében az adás-vételi szerződés alaki és formai követelményeit mely jogszabály írja le pontosan?

Köszönöm.

monalisa1 #   2009.05.18. 21:26

1× „a“ közreműködés…