Fórum polgári jog régebbi elöl     új hozzászólás


érvényesül - e a bírói felelősség?

Kovács_Béla_Sándor # e-mail 2010.02.07. 08:00

Ne szórakozz már! HA kifizeted a tartozást, nem rendelik el a felszámolást, vagy ha már elrendelték, megszüntetik az eljárást. Szóval ha nem fizetésképtelen a cég, nem számolják fel. Ha meg nem tudod kifizetni a tartozást, akkor miről beszélünk?

Egyébként a hivatkozott PJE-t követik a bíróságok.

kbs

tamás46 # e-mail 2010.02.07. 01:57

Két esetet ismertettek:A kerüle­ti Ök birtokvédelemben részesített jogerősen. A határozatot a kötelezett nem hajtotta végre.Az erről szóló beadványaimat a bíróság addig húzta,míg a kötelezett felülvizsgálati kérelmét jóváhagyta és az általam benyújtott kártérítési keresetet(a megítélt időre) még első fokon sem tárgyalta.(a kezdő időpont 2005.november)

Második eset: Birtokbaadó azzal a kifogással, hogy nem fizettem bérleti díjat kizárt az irodáimból,leltár nélkül lefoglalva valamennyi eszközömet és vagyontárgyamat­.A bíróság megállapította,hogy az eljárás jogtalan volt,de közben a cég működése a lefoglalás miatt ellehetetlenült.
A cég egyik ügyfele felszámolási eljárást indított a cég ellen,és egy másik bíróság fizetésképtelen­séget állapított meg(figyelmen kívül hagyva a 2/1999 polgári jogegységi határozatban foglaltakat)A be­adványaim ellenére a felszámolási eljárás jelenleg is folyik, a bíróság nem veszi tudomásul a LB jogegységi határozatában foglaltakat.

További észrevételem:Ez a jogegységi határozat egyetlen felszámolási esetben sem kerül a bíróság által alkalmazásra,annak ellenére,hogy mind az Alkotmány,mind a bíróságokról szóló tv. rendelkezik.
Az erről írt panaszaim semmilyen felülvizsgálatra nem kerültek.Akiknek panaszkodtam:köztár­sasági elnök,legfelsőbb bíróság elnöke,alkotmá­nybíróság elnöke,legfőbb ügyész,fővárosi főügyész,ombut­sman,miniszte­relnök,IRM,Új rend és szabadság kormánybiztosa,tran­sparency international Magyarország.Az Alkotmányban rögzített847.§(2) által az államháztartásnak okozott kár évente 1000–1500 milliárd Ft,nem beszélve a foglakoztatottak állásmegszüné­séről.Mivel törvényellenes intézkedések sorozatáról van szó(1999 óta) így valószínüleg az eredeti állapot visszaállításáról már szó sem lehet.Vajon a törvénytelenségért, és a kárért ki a felelős?

Az Alkotmány megszegésének követekzményeir?l,a felel?s alkotmány alkotásról és szellemének érvényesítésér?l egy szó sincs benne.