Követeléskezelés


Mitanni # 2011.01.30. 10:57

Üdvözletem!

Kérdésem lényege tulajdonképpen a hitelező (például egy közüzemi szolgáltató), valamint a követeléskezelő viszonyának értelmezésére vonatkozna.

Arra lennék ugyanis kíváncsi, hogy léteznek-e arra vonatkozó jogi feltételek, hogy tartozás esetén például mely időponttól kezdve kapcsolódhat be a folyamatba külső, követeléskezelő cég? Ez jogos lehet esetleg már az első, szolgáltató által küldött fizetési felszólításban foglalt fizetési határidő eredménytelen elteltét követően (illetve ezt megelőzően, akár az alap fizetési határidő letelte után)?
Maguk a határidők gondolom az adott társaság üzletszabályzatában vannak feltüntetve, erre vonatkozó jogszabályi háttér bizonyára nincs, de vajon jogosan teszi-e egy szolgáltató, ha például az első ízben kiküldött fizetési felszólítást követően az újbóli megkeresés már a követeléskezelőtől érkezik?

Az ezzel kapcsolatos, három fél közötti viszonyrendszer esetleges szabályozása érdekelne. Erre vonatkozó rendelkezéseket nem találtam, így gyanítom, az előbb vázolt folyamat egy közüzemi szolgáltató esetében is fennállhat.

Előre is köszönök bármilyen ezzel kapcsolatos álláspontot!

ObudaFan # 2011.01.30. 11:09

Akár az első felszólítás is jöhet követeléskezelő cégtől.

Mitanni # 2011.01.30. 11:57

Értem, nagyon szépen köszönöm!

Tehát azzal kapcsolatban, hogy az eljárás során követeléskezelő személye került igénybevételre előzetes tájékoztatás nem szükséges a szolgáltató részéről.

Amennyiben viszont a dolog megtörtént, az adóssal szemben gondolom a tájékoztatási kötelezettség fennáll, ha másképpen nem is, magától a követeléskezelőtől, bár azzal, hogy a hitelezőn kívüli személytől érkezik a megkeresés, erről nyilvánvalóan tudomást is szerez.

Voltaképpen tehát ennek a folyamatnak nincsenek jogszabályba vésett szabályai, így a hitelező belátásán múlik, hogy miképpen történik az adós felé az információközlés, az egész eljárásra vonatkozó szabályok pedig a hitelező és a követeléskezelő közötti megbízási szerződésben rögzülnek.

ObudaFan # 2011.01.30. 12:05

Ha a követeléskezelővel kapcsolatban felmerült költségeket a cég be akarja hajtani az ügyfélen, akkor ezt előzetesen az ászf-ben, vagy a szerződésben rendezni kell, egyébként esetleg adatvédelmi kérdések merülhetnek fel.

végrehajtó1 # 2011.01.30. 13:02

A követeléskezelési engedményezést írásban kell közölni az adóssal.

ObudaFan # 2011.01.30. 16:09

Ha engedményezésről van szó, és nem egy sima megbízásról a behajtásra.

Mitanni # 2011.01.30. 16:54

Ez utóbbi esetben tehát az ügyfelek irányában az ászf (már ami például az előzőleg említett költségek megtérítését illeti), a követeléskezelővel kapcsolatos jogviszonyra pedig a megbízási szerződés rendelkezései az irányadók.

Köszönöm!

Zsüni # 2011.02.02. 12:50

Tisztelt Fórumozók!

Az lenne a kérdésem, hogy helyi önkormányzat helyi adótartozás behajtására igénybe vehet-e egy követeléskezelő cég szolgáltatását?

Nem találtam rá megfelelő jogszabályi hivatkozást.

Előre is köszönöm a válaszokat!

végrehajtó1 # 2011.02.02. 12:57

Mivel az önkorányzatnak van önnálló végrehajtási jogosultsága ellentétben a követeléskezelő céggel , nem értem miért adná ki.

De a másik hogy adótitkot szintén nem adhat ki.

Magászemélyek vagy cégek esetében?

végrehajtó1 # 2011.02.02. 13:05

Zsüni

Azért leirhatnád mi a konkrét gond?Mert a z ördög a részletekben van.

Zsüni # 2011.02.02. 13:09

Egy önkormányzatnak készítünk gazdasági szervezeti átvilágítást, és a polgármester kérdezte-e. És bizonytalanok voltunk a választ illetően, de sokat segítettél. Köszönöm!:)

Dr.Attika # 2011.02.04. 07:46

Önkormányzat nem vehet igénybe adótartozás behajtására követelés kezelő céget. Ezzel adótitkot sértene. Az Art. rendelkezései irányadók.

buxus # 2011.03.31. 18:58

Adott egy jogerős bírósági ítélet, melyben MAGÁNSZEMÉLYT köteleznek igen nagy összegű kártérítési díj megfizetésére egy másik magánszeméllyel szemben. Van esetleg olyan faktoring, vagy más jellegű követeléskezelő, megvásárló cég, amely foglalkozik ilyen jellegű követelések megvásárlásával, mivel a kedvezményezettnek nem áll szándékában ezzel az üggyel huzamosabban foglalkozni. Nagyon köszönöm, ha tudna valaki segíteni!

végrehajtó1 # 2011.04.01. 12:42

Üsd be a google-ba hogy követelés kezelés.válogass belőle

buxus # 2011.04.01. 19:38

Köszi, persze már azon túl vagyok. Kizárólag mindegyik csak is céges tartozásokkal foglalkozik, ami számomra érthetetlen, azt gondoltam egy magánember sokkal megfoghatóbb, mint egy bármikor megszűnő, átalakuló vállalkozás, de hát ők tudják. Egyetlen követeléskezelő sem foglalkozik magánemberekkel. A végrehajtó az más jellegű, arról nem beszélve, hogy előre is kell neki fizetni nem is keveset, aztán fene sem tudja, mi lesz belőle. Igazán nem értem, miért nem lát abban senki fantáziát, hogy magánszemélyekkel kapcsolatos, jogerős bírósági ítéletben kiszabott pénzbüntetést megvásároljon, ugyan úgy, mint a cégeseket? Ha még is van ilyen, kérem jelentkezzen!

zoltán9 # 2011.04.28. 20:03

Üdvözletem.
A következő problémám lenne.
OTP lakossági folyószámlámmal kapcsolatban.
Kb 10 éve volt egy B hitel tartozásom ami nem lett kiegyenlítve,ezért a tartozást eladták az OTP Faktoring Követeléskezelőnek.
Kisebb bonyodalmakkal,de részletfizetéssel sikerült végül is kiegyenlíteni a tartozást kb fél éve,melyről végzést is kaptam.
Most viszont érkezett egy ügyvédi fizetési felszólítás,hogy 10 napon belül fizessek be 502753 forintot.Nem tudtam mire vélni a dolgot,felhívtam az ügyintézőjüket,ahol azt a felvilágosítást kaptam,hogy ez egy másik hitel,az A hitelből adódik.
Náluk szerepel a gépben,és 2005-ben küldtek róla értesítést a nyilvántartásuk szerint(amire igazából nem emlékszem ennyi idő távlatából).
Azóta nem értesítettek a nyilvántartásuk szerint sem,és mostanra a kamatokkal megnövelt összeg már ennyi lett.
Nem kibújni szeretnék a tartozás alól ha létezik,csak nem tudom lehetséges-e az,hogy lassan 7 éve nem küldtek semmiféle értesítést a még fennálló tartozásról.
És hogy van e lehetőség a tartozás valamilyen szintű esetleges enyhítéséről.
Előre is köszönöm a segítségüket
Köszönettel:Zoltán9

kiky # 2011.06.05. 12:08

Tisztelt Jogi Fórum!

Egy közüzemi szolgáltató számlájának határidőben történő meg nem fizetése következményeként követeléskezelő bevonására került sor.
Ennek eredményeképpen a főkövetelés (és késedelmi kamat) összege egy bizonyos adminisztrációs költség összegével növekedett.

A kérdésem az lenne, hogy van-e olyan jogszabályi háttér, ami az efféle költségek felszámításánál irányadó lenne, illetve ezeknek a költségeknek a jogi természete érdekelne. Van valamiféle kikötés, ami ilyen esetekben útmutatóként szolgál, vagy lényegében bármekkora összeg felszámítható és annak a jogossága egy esetleges peres eljárás keretében ítélhető meg.

A Ptk.-ban ugye szerepel a tartozás elszámolásának a sorrendje, így ha teszem azt, csak az alap tartozást fizetem meg, az ennek értelmében az adminisztrációs költség és kamat összegében kerül elszámolásra és az alapkövetelés kiegyenlítetlen összege továbbra is jogszerűen fennmarad?

Előre is köszönöm!

X.Y.Z. # 2011.06.18. 10:52

Kedves Forumozok!

Mit tudok tenni eg követeleskezelessel foglalkozo ceg emberevel, aki atvett (sk. irt atv.elism.) 150ezer ft megbizoi dijat, hogy 4 eves kintlevösegem ügyeben eljarjon (birosagi vegzes van), de a szamla es a szerzödes a mai napig nem keszült el, ill. folyamatos nemi zaklatasainak vagyok kiteve (telefonban,smsben,szemelyesen), melynek a vege 8 napon tul gyogyulo serüles lett nalam.
Az adosommal ketszer felvette ugyan a kapcsolatot, majd fentiekre tekintettel leallitottam, es kerem vissza a penzem - amit persze nem szandekozik teljesiteni.
Hivasaimat többnyire nem veszi fel,v.vissza sem hiv, ha pedig idöpontot beszeltünk meg, egyszerüen elfelejti, mert neki közbejött vmi,de nem is mondja le.
Tud nekem valaki tanacsot adni?
Minden segitseget megköszönök!

ObudaFan # 2011.06.18. 12:30

Ezt nem egészen értem, miből lett 8 napon túli sérülés?

X.Y.Z. # 2011.06.18. 15:23

Megprobalt megölelgetni, csak köztünk volt egy asztal, melynek élével a bordam tul szorosan erintkezett...

ObudaFan # 2011.06.19. 09:39

Hogyan, ha nem sikerül találkozni vele?

X.Y.Z. # 2011.06.19. 19:02

Jaj, mert akkor eppen harom heti kinlodasos-nem elerhetö-nem hiv vissza-egyeztetes utan vegre lehetett...
Most is felültetett egy idöponttal - tudta h. nyaralni megy, de velem megbeszelte...

Azert mostmar kaphatok valamifele tanacsot arra vonatkozoan, hogy mit tehetek egy ilyen emberrel??

Mit tudok tenni eg követeleskezelessel foglalkozo ceg emberevel, aki atvett (sk. irt atv.elism.) 150ezer ft megbizoi dijat, hogy 4 eves kintlevösegem ügyeben eljarjon (birosagi vegzes van), de a szamla es a szerzödes a mai napig nem keszült el, ill. folyamatos nemi zaklatasainak vagyok kiteve (telefonban,smsben,szemelyesen), melynek a vege 8 napon tul gyogyulo serüles lett nalam.
Az adosommal ketszer felvette ugyan a kapcsolatot, majd fentiekre tekintettel leallitottam, es kerem vissza a penzem - amit persze nem szandekozik teljesiteni.
Hivasaimat többnyire nem veszi fel,v.vissza sem hiv, ha pedig idöpontot beszeltünk meg, egyszerüen elfelejti, mert neki közbejött vmi,de nem is mondja le.
Tud nekem valaki tanacsot adni?

ObudaFan # 2011.06.19. 20:49

A súlyos testi sértés miatt feljelentést tehetsz. A pénzed visszakövetelése fizetési meghagyásos eljárás útján történhet, de hogy milyen eséllyel, annak megítéléséhez látni kellene azt az átvételi elismervényt.

X.Y.Z. # 2011.06.19. 21:03

Ezt a feljelentest mennyi idön belül lehet megtenni?

Az atveteli elismervenyen a datum szerepel, hogy az összeget atvette tölem az adosom (nev szerint) ügyenek intezesere. Alairas,cim,szem.ig.sz.
Ennyiböl all.

Milyen az eselye?

ObudaFan # 2011.06.20. 13:13

Elévülési időn belül.
Van esélye. Kérdés, hogy mit tud igazolni abból, hogy végzett-e tevékenységet, voltak-e költségei, és hogy egyáltalán miben állapodtatok meg a díjazást, költségviselést illetően.