Üzlethelyiség bérlet felmondása


Dr.Attika # 2016.08.31. 17:46

"kajaszag terjeng napközben az üzletben. Az éppen ott lévő vendégem el is ment miatta."

Úgy döntött a vendég, hogy szépítkezés helyett eszik egy jót? Ha igen, akkor nem felmondani kell, hanem a vendéglőstől közvetítői jutalékot kell kérni.

Kovács_Béla_Sándor # 2016.08.31. 17:21

mire számíthatok?
Hosszú, elkeseredett perre.

Vike 90 # 2016.08.31. 14:45

Tisztelt hozzá értők!

A következőben kérném segítségüket:

egy határozott idejű üzlethelyiség idő előtti felmondásáról volna szó, mert én mint bérlő, olyan kijavíthatatlan hibát véltem felfedezni, mely ellehetetleníti az ottani munkát valamint ezt nem jelezték felém a szerződéskötéskor.

A pontos eset-
Egy kis üzlethelyiség amit bérlek és szépségszalon lett belőle. Pont az üzlet alatt van egy étterem, ami szintén azé a tulajdonosé. Eddig reggel-este tartózkodtam ott, nem volt semmi baj, de most már egész napos ottlétet igényel az üzlet. És lám, csukott ablakok, ajtók mellett gondolom a vékony falak miatt mérhetetlen kajaszag terjeng napközben az üzletben. Az éppen ott lévő vendégem el is ment miatta.

Így az idő előtti azonnali hatályú felmondás mellett döntöttem.

Hogy működik ez, mire számíthatok? 2 hónap kaucióm náluk van..Ők elvehetik ezt a saját hibájuk miatt? Mire figyeljek? Nagyon kétségbe estem, kérlek segítsetek..

Tisztelettel:
vike

kapa8005 # 2014.05.21. 10:47

Tisztelt Fórumozok!

Segítséget szeretnék kérni. Üzlethelyiség bérleti szerződése rendes felmondással nem szűntethető meg x éven belül. Ha én mégis meg akarom szüntetni, mert pédául csődbe megyek, akkor a kauciótól esek el vagy vannak még más szankciók amik sújtanak? Milyen módok vannak a szerződés megszüntetésére?

Köszönettel

Dittike999 # 2013.07.08. 15:22

A szerződésben csak annyi szerepel, hogy az infláció mértékével emelkedHET a bérleti díj.
Felmondási időben nem állapodtunk meg, arról nincs szó a szerződésben.

Szóval ha mindezek nem derülnek ki a bérleti szerződésből akkor mi az irányadó?

ObudaFan # 2013.07.06. 08:36

Hogy lehet-e egyáltalán emelni, meg hogy mennyi a felmondási idő, annak a szerződésből kellene kiderülnie.

Dittike999 # 2013.07.06. 08:01

?

Dittike999 # 2013.07.04. 18:56

Segítséget szeretnék kérni a következő ügyben.
Az általam húsz éve bérelt üzlethelyiséget a tulajdonos szó nélkül eladta. Az adásvételi szerződésben állítólag - én nem láttam csak mondták - kikötötték, hogy továbbra is én bérelhetem az üzletet.
Az új tulajdonos ma közölte hogy a bérleti díjat éppen a duplájára emeli. Ilyen körülmények között nem szeretnék ott maradni, sőt a vállalkozásomat is be akarom fejezni. Azonban 3-4 hónapra még szükségem van amíg le tudom zárni a folyamatban lévő ügyeimet.

Kérdéseim:

  • Bérleti szerződést az új tulajdonossal kell kötni?
  • Mi van ha nem fogadom el ( nem tudom elfogadni) a duplájára emelt bérleti díjat?
  • Ha ezért a tulajdonos felmondja (a vele még meg sem kötött......vagy az eredeti ) bérleti szerződést, akkor MENNYI A FELMONDÁSI IDŐ?
  • és a felmondási időre mennyi bérleti díjat kell fizetnem? Az eredeti összeget vagy követelheti az általa kitalált dupla összeget?

Nagyon köszönöm a válaszokat, segítséget!