Személyiségi jog megsértésének megállapitása


alfateam # 2018.09.23. 12:04
mici-mackó # 2018.09.23. 11:53

Tisztelt fórumozók!

Milyen bizonyítékok szükségesek a nem vagyoni kártérítési igény bizonyításához egy személyiségi jogok megsértése perben?

Köszönöm

ruggiero # 2018.09.18. 08:19

Tisztelt Fórumozók!

Megvalósítja-e szerintetek a Ptk. 2:46. § (2) szerinti magántitok védelméhez való jog megsértését, ha egy bank a fél éve húzódó hitelbírálat legutolsó fázisában, már az indikatív ajánlat kibocsátása után kéri le a hitelfelvevő KHR-adatait?

Ez történt ugyanis egy cég felvásárlásának banki finanszírozása során. Üzleti terveket, értékbecsléseket, mindent bekért a bank, az akvizícióhoz hitelt felvenni szándékozó személy pedig ezeket teljesítette. Majd a legvégén, mikor már a folyósítás részleteiről tárgyaltak a felek, utánanézett a bank a hitelfelvevő cég egyedüli tulajdonosa KHR-múltjának. Találtak egy régi kezességvállalást, amiből még mindig adósság származott. Ezek után mindezt elmondta bank az eladónak! Tehát a felvásárolandó cég részvényeseinek. Azonnal visszaléptek a cégeladástól.
Bejelentést tettünk a banknál, lefolytattak egy vizsgálatot és mindent rendben találtak.
Holott szerintem e büntető kategória. Polgári jogilag egy kártérítés az elbukott cégfelvásárlás miatt szerintem nem nagyon állna meg. Viszont legalább sérelemdíj magántitok sérelme miatt megállhat? Illetéktelen tudomására hozta a KHR-adatokat, banktitkot. Mennyi lehet a reális sérelemdíj?


don

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.02. 10:19

Ha engem kérdezel, akkor a nyilvános stimpfölést jobb elkerülni.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.02. 08:25

Nem kérdés, hogy sértesz-e vele személyiségi jogot; csak az a kérdés, hogy fűződik-e közérdek a valóságbizonyításhoz.

sanya078 # 2018.04.24. 18:53

Sziasztok
Nem vagyoni kártérítés kormányhivatal ellen, ebben szeretném kérni segítségeteket.
Egyenlőre bírónő tárgyaláson felperesi oldalról meghallgatott , és kérte hogy jelöljem meg szóban is, milyen jogsértés valósult meg, és ez hogy sérti a személyiségi jogaimat.
Történet a következő : 2014 December-ben, édesanya egyik kapcsolattartásom után, mikro visszavittem e gyermekemet, feljelentett molesztálás , hamis vádjával. Ezt megelőzően, a Járási gyámhivatalnak, tudomása volt egy korábbi feljelentésről, miszerint, én kidobtam a volt párom, és gyermekem a lakásomból, ami persze nem igaz, de az egész nyomozati anyagot, feljelentést, a Gyámügy elhallgatta, és az iratot ki sem adta, csak mikor már nekem a rendőrség elárulta hogy volt ilyen is. Nos a molesztálás 2014 decemberi feljelentés után, kapcsolattartások maradtak el önhatalmúlag, anyuka által, ezért 2015 januárjában tanúval megjelentem soron kívül a járási gyámhatóságon, ahol az ügyintéző nő, aki mint kiderült a feljelentést eszközölte hivatalból a molesztálás miatt a rendőrségen, mivel édesanyát, alapból elküldték, mert felismerték a rosszindulatát, és így Gyh hivatalból feljelentett. Akkori Ket. 50§ hírből sem teljesült, az az úgy jelentettek fel, hogy minden bizonyítást mellőztek, nem hallgattak meg, és feljelentés előtt, nem kértek igazságügyi szkértőt sem , hogy érte e trauma a lányom, hanem rögtön feljelentettek. Ezek mérlegelésével, el lehetett volna kerülni a megalázásomat, és a munkahelyről való kirúgásomat. Nos megjelentünk , és próbáltam elmondani, hogy elmaradt a kapcsolattartás, az ügyintéző oda dobott egy fehér lapot, és mondta írjam le, amit gondolok, stb, de a molesztálásról, egy szót sem szólt, pedig tudomása volt róla. Az embertelen megvető bánásmódot, a tanúm is látta, és hallotta, és jön tanúskodni. Ezen a megjelenésen volt az is, hogy egy korábbi kizárólag csak GYH által tudott korábbi feljelentést , kérésemre odavágta az orrom alá, hogy ez is van, az az iratot tartott vissza, és akadályozta meg kiderülését. Ezek után 1 héten belül kaptam meg a határozatot, ami mindennemű bizonyítékok mérlegelésének hiánya mellett korlátozta a kapcsolatomat, és felügyelt kapcsolattartást rendelt el. 2015-ben végig felügyelt kapcsolattartásom volt. 2015 nyár végén lezárult a nyomozás, hogy nem volt semmi molesztálás. A gyámhatóság nem állította vissza az elvitellel történő kapcsolattartásomat, pedig ezt kellett volna. Anyuka bement a GYH-hoz, és azt mondta hogy itt nem igaz hogy nem volt molesztálás, és kérte a GYH-t hogy maradjon tovább a felügyelt kapcsolattartás, és láss csodát el bírta érni. 2015 év végén a GYEJO , ahol a felügyelt kapcsolattartás volt, is közölte hogy nagyon jó az apa-és lánya kapcsolat, és egyáltalán nem indokolt a felügyelet, sőt gyermek érdeke az elvitellel történő kapcsolattartás. GYH ezt figyelembe sem vette, és maradt a felügyelt kapcsolattartás egészen 2016 szeptemberig , amikor is a bíróságon kimondták, hogy ideiglenes intézkedés gyanánt ők bizony visszaállítják az elviteles kapcsolattartásomat, amit a GYH nem tett meg. (Mint később kiderült az ideiglenes intézkedés, nem a bírónő hibája miatt, semmissé vált, ugyanis abba az szerepelt, hogy a felperes édesanya , lakó, és / vagy tartózkodási helyéről vagyok köteles elvinni a gyermekem láthatásra.) Erre fel 2016. szeptember végén anyuka jogellenesen elvitte külföldre a lányunkat, Németbe. Így megint kapcsolattartások maradtak el, úgy hogy a gyermek lakcíme még 10 hónapig, Magyarországon volt bejegyezve. Ezeket újfent rendre jeleztem a GYH-nak, de ők rendre arra hivatkoztak, hogy a gyerek németben van ott kell megjelennem a bíróság végzés szerint, és semmit nem hajtottak végre, és semmit nem pótoltattak. Mindezek után 2016 decemberben anyuka itthon pótolni akart, de úgy hogy nem a jogerős bírósági végzés szerint, hanem az hogy akkor is 1 órában felügyelt láthatásom legyen, és valahogy ezt is elérte a GYH-na, és a GYJO-nál, mikor kérdeztem hogy azt mondták ők sem értik, meg azzal érveltek, hogy a felügyelt láthatást pótolja, holott, annak rég vége volt, más kapcsolattartás volt már érvényben, a bíróság jogerős végzése alapján. Megpanaszoltam ezt is, de semmit nem mondtak, a gyerek érdekeire hírből sem hivatkoztak.
Mindezek után, a GYH sorra visszadobta a kapcsolattartás elmaradás jelentésemet, mert nem németben jelentem meg, anyuka tartózkodási helyén, mindet elutasították, holott a gyermek lakcíme még magyar volt. Aztán GYH tárgyalásra hívott, hogy mivel én nem engedem ki a gyermeket, elbeszélgetnek velünk. Mondtam akkor is hogy nem, és hogy szerezzék be a albérlet igazolást, környezettanulmányt, stb. Erre kirendeltek mediátort, hogy majd ővele talán dűlőre jutunk, mondtam annak is hogy nem. Erre 2017.07.19.-én a GYH arra hivatkozva hogy a gyermek kerekebb , teljesebb családi élete anyuka, és párja miatt jobban van biztosítva kiengedték a lányom, jogerősen Németbe. Hozzáteszem a GYH-nak, mikor tudomást szerzett a jogellenes gyermek elvitelről, 3 hónapon belül az EMMI szerint is a kapcsolattartást rendeznie kellett volna, ezt hírből sem tette meg. Így 2017.07.19.-e óta arra hivatkozva a GYH hogy teljes családban él a lányom , jogerősen kint élhet Németben, úgy hogy se környezettanulmány, se albérleti körülmény nem lett tisztázva, és a családban éléshez való jog meg lett fosztva a lányomtól, és tőlem is. Azóta a GYH, és kormányhivatal, megadott egy német címet , hogy nekik nincs már joghatóságuk, és ott verjem az asztalt.
Szerintetek ezen elmondottak alapján milyen személyiségi jogaim sérültek, mit verhetek oda bírónő orra alá, mert a kormányhivatal jogi képviselője szerint alaptalan a keresetem, mert jogalapja nincs a keresetnek, mert ők mindent jól csináltak, és a gyerek pillanatnyi adott érdekei miatt jelentettek fel molesztálás stb, meg minden más.

A kereseti kérelmemet megváltoztathatom egyébként, vagy kiegészíthetem, menet közben?

Nagyon köszönöm a válaszokat.

drbjozsef # 2018.04.23. 10:44

Valakin nagyon ki akarnak itt rúgni..............

Rexor # 2018.04.23. 08:59
  1. Nem sért személyiségi jogot.
  2. Szabályos ez. Van egy munkáltatói utasítás, ha nem tartod be akkor szankcióval is számolni kell.
customerc # 2018.04.23. 08:50

Tisztelt Szakértők,
egy vidéki, amerikai tulajdonú multinacionális vállalatnál dolgozok középvezetőként (ügyfélforgalom nincs, látogatók csak igen ritkán).
Egy hónapja a hr részleg kikommunikált egy dress code-ot, "ajánlott" viselettel, ami korábban nem volt megszabva.
Természetesen szinte mindenki nagyon csinosan jelent meg ezelőtt is, akár egy business casual-nak is megfelelően.
A kiadott leírás alapján viszont ruhatárat kellene cserélni, amire támogatást a cég nem ad.
Az ajánlott megjelenés be nem tartását fegyelmivel szeretnék büntetni a jövőben, ami 2 alkalom után a munkaviszony megszüntetését eredményezi.
Ezt megelőzően szeretnék bevezetni egy reggeli megbeszélés keretein belül az adott napi megjelenés (csak vezetőkre vonatkozó) kielemzését.
Kérdésem elsősorban az, hogy sért-e személyes jogokat az, hogy esetleg a kinézetemet, öltözködésemet nyilvánosan, a többi kolléga előtt kielemezzék?
Illetve az, hogy anélkül, hogy aláírtunk volna bármilyen papírt, mennyire szabályos fegyelmit osztani egy munkavállalónak?
Köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.04.23. 19:58

Nem egészen. Bizonyos személyiségi jogai a jogi személynek is vannak, ergo azokat is meg lehet sérteni.

Immaculata # 2017.04.23. 18:06

A személyiségi jog megsértése a személyt ért sérelemben nyilvánul meg. Alapvető emberi jogok megsértése.

Egy intézmény kritikai véleménynyilvánítása szabadon megtehető, mint ahogy egy fogyasztó véleményezheti egy vállalkozó termékét.

Ami tilos, az a versenytársak közötti jó hírnév sértése, de itt jelen esetben erről szó nincs.

Vadsuhanc # 2017.04.23. 16:21

Egyébként Te leveszed az Ő értékelését ? Per nélkül is ?

Vadsuhanc # 2017.04.23. 16:12

Most ez egy komoly kérdés ? ( Komolyan egy kérdés? )

Te is értékelt Ő is értékelt.

Pereld be, de hogy miért fogod és miért akarod azt nem írod le. Lehet Ő is lát olyan problémát a Te ( intézmény ) munkájában , mint, amit Te észrevételeztél az Ő munkájukban.

Ő is bepereljen Téged ?

Jajj ez ma Magyarország........

T-H-R # 2017.04.23. 15:58

Tisztelt Szakértők!

Egy nem nagy horderejű, mégis több félre kínos eset miatt kérném az állásfoglalásukat.
Több héttel ezelőtt ételt rendeltem, aminek a minősége igencsak problémás volt. Konkréten nem tudtuk megenni. Az étterem közösségi oldalán ezek után 1 pontra értékeltem őket.
Hetekkel később, a munkahelyem honlapját értékelte egy "úriember", aki a nevemet odaírva (csak .... miatt) 1 pontra értékelte a munkahelyemet, ahol dolgozom. Ez egy köztiszteletben álló intézmény, jó magam is szakmai munkaközösség vezető vagyok, főiskolás hallgatók gyakorlatvezetését végzem.
Hirtelen nem tudtam hova tenni ezt, mivel az "úriemberrel", aki értékelt, sosem találkoztam, sem az iskolai, sem az én szakmai munkámat nem ismeri. Szolgáltatást nem vett igénybe (főleg, mert egy speciális intézményről beszélünk).
Az étterem felhívásával rögtön sikerült beazonosítani, vagy ő lehet a tulaj vagy ott dolgozik.
A kérdésem az, hogy a jó hírnevem (és a munkahelyem) megsértéséért perelhetek-e abban az esetben, ha nem lesz együttműködő az értékelés levételében? Nem szeretném annyiban hagyni, mert ez az ő személyes bosszúja, ami a munkahelyemen és rajtam csattan.

Köszönettel!
T-H. Renáta

buszgyuri # 2017.04.17. 07:29

Kedves Szakértők! Egy nagyobb horderejű per volt folyamatban egy volt kollégánkkal szemben. Sért-e bármilyen személyiségi jogot, ha a cégben a többi kollégának email-ben jelzem, hogy XY (és itt a nevet is írom!) a munkaügyi pert cégünkkel szemben elvesztette. Köszönöm!

Zoart # 2017.03.29. 18:13

Sziasztok!

Adószámmal rendelkező magánszemélyként 1994 óta idén első alkalommal futok bele abba, hogy számlaadást követően a kifizetést ahhoz a feltételhez kötik, hogy a legfelsőbb végzettségemet igazoljam okmányokkal. Jogszerűen kérik ezt tőlem?
Nem rendszeres munkáról van szó. Egy grafikát készítettem a cégnek és képző és iparművészeti tevékenységről állítottam ki nekik számlát, és mellé adóelőleg nyilatkozatot töltöttem ki a költségeim figyelembevételéhez.

Szerződést nem kötöttünk csak email formájában felkérést kaptam.

drbjozsef # 2017.03.29. 10:47

Nem.
Ennek semmi köze a személyiségi jogokhoz.
Birtokvédelmet kérhetsz a jegyzőtől.

PintérAndi # 2017.03.29. 10:18

Sziasztok!
Azt szeretném megtudni, hogy személyiségi jogok megsértésének minősül-e, ha volt élettársam kizárt a saját tulajdonomban lévő lakásomból? A tulajdoni lapon csak én szerepelek, az adásvételi szerződést én írtam alá, de sajnos állandó lakcíme a lakásom címe. Ez komolyabb vita után kizárt, csak rendőri segítséggel tudok bejutni.
Másik kérdésem, hogy a rendőrség kiadhatja nekem az eljárásról készült jegyzőkönyvet? Eddig nem kaptam semmit tőlük, hiába kérem.
Köszönöm a segítséget!

Burn Out # 2016.12.07. 05:18

aha, várd meg a következő lépésüket.

gerbera317 # 2016.09.17. 19:33

Érdemes a témához elolvasni ezt:
https://tatteranno.wordpress.com/…jo-modorrol/

groszfater@gmail.com # 2016.09.17. 18:29

Ugyan, ne féltsd Te csak a srácokat, pár hét és megtalálják a módját hogyan törlesszenek, mi módon keserítsék meg a tanár-úr életét...

Gyuszu # 2016.09.17. 18:14

Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni, az alábbi esetben:

Egy OKJ szakképesítésen az egyik oktató (aki egyben a képzést vezető gazdasági társaság vezetője) alaptalanul, több diákjával szemben embertelen stílusban nyilvánul meg és minősíti az ő értelmi szintjüket negatív értelemben. Fölöttük állónak képzeli és titulálja is magát.
Egyébként egy ismert és több fórumon hirdetett képzést folytató intézményről van szó.
Számtalan esetben, több diákot érintően megtörténtek a fentiekben említett esetek.

Azt szeretném kérdezni, hogy egy ilyen esetben lehet-e egy felügyeleti szervnél jelezni a hasonló jellegű ,,visszaéléseket", illetve milyen jellegű jogi eszközökkel élhetnek az érintett diákok az őket ért sérelmek és alaptalan megnyilvánulások miatt? Hol tehetik ezt meg?

Burn Out # 2016.07.19. 12:40

Nem sérti. Amúgy szerintem valamilyen szükségszerű karbantartási munkálatot is jelenthet.

Teoka # 2016.07.19. 12:35

Tisztelt Fórumozók! A történet a következő. 2 és fél hónapig táppénzen voltam, ami igen csak megtépázott anyagilag. A vízszolgáltató az elszámoló számlájában kihozott 16 ezer Ft pluszt, amit még nem tudtam befizetni. A tegnapi nap folyamán riki zöld festékkel, hatalmas nagy betűkkel kiírták a járdámra, hogy VÍZ/ELBONTÁS. Most már mindenki tudja a faluban, hogy nem tudtam befizetni a számlámat. E mellett bedobták a figyelmeztető levelet is a postaládámba. Kérdésem, hogy ez nem sérti a személyiségi jogaimat. Nem lett volna elég a levél? Válaszotokat köszönöm

jucihusi # 2016.03.18. 22:05

Kedves Obuda, köszönöm, azt hiszem azert egy nyilatkozig azert elmegyek(lenyilatkozom, h adatait nem hasznalhatjak, stb,) +ahogyan Szücs Ur irta, kamu adatok megadasara felkerem a tanart. Remelem ennyi megteszi. Szerencsere az en gyerekem esznel volt , es nem adott meg valos adatot. De a többiek sajnos igen. Nem a forumba tartozik, de ebben az evben (4.o)kaptak az informatikat, jelen allas szerint, halvany gözük sincs, h mia az a file, vagy kiterjesztes, ellenben önalloan az internetre feltudnak kepeket tölteni. (ahogy egy majom is tanulna)Idaig ezt tanultak. Ezert gurult el a gyogyszerem...Megegyszer nagyon köszönöm mindenkinek !!!!