Vízdíj elévülése


drbjozsef # 2018.10.10. 17:15

Akinek ennyi esze van, azt nem is értem, hogy eleve minek fizet áramot meg vizet, és miért nem lopja simán?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.10.10. 16:31

És akkor már nem csak polgári jogi tartozásod lesz, hanem elkövetsz egy bűncselekményt is. Sok ilyen okos tanácsod van még?

nonolet # 2018.10.10. 08:28
drbjozsef # 2018.10.10. 06:28

Szerintem a kérdező nem hülye, és bár csak azt írta, hogy „élő vízmű szerződéssel”, de ebből talán - számomra legalábbis - következik, hogy fizet vízdíjat, rendesen a fogyasztása után, és most egyszer csak előkerült egy régi tartozás, amihez elvileg nincs köze. Eddig nem keresték rajta ezt a tartozást.

Cyberpapa,

a vízközmű az egyik kivétel ilyen szempontból, hogy a törvény szerint a szolgáltatónak JOGA van korlátozni a FOGYASZTÁSI HELYEN a vízfogyasztást, ha a FOGYASZTÁSI HELYEN tartozás van. Nem számít neki, hogy Te szerződtél vele, hogy azt fizeted rendesen. A régi tartozást NEM követelheti rajtad, de a korlátozót beszerelheti.

Vagyis két lehetőséged van. Vagy korlátozóval használod a vizet, vagy kifizeted a tartozást, rendesen használod a vizet, és kibocsáttatsz az eredeti tartozó személy felé egy fizetési meghagyást a tartozása vonatkozásában. Ha nincs vagyona, végrehajtható jövedelme, akkor lehet, hogy bukod a tartozást, de még a végrehajtás költségeit is.

Sajnos ez ilyen. Valóban előre kellett volna kérned a szolgáltatóktól a nullás igazolásokat.

Egyébként esetleg meg lehet próbálni megszuttyogtatni az előző tulajdonost is, még ha esetleg ő se tudott a tartozásról, és önhibáján kívül hozott ebbe a helyzetbe : ha az adásvételi szerződésben a szokásos „szavatolja az ingatlan per- teher- és illékmentességét” kitétel szerepel, akkor ezt (mármint ha kifizeted a vízdíj tartozást) megpróbálhatod rajta is behajtani, és pereskedjen ő a tartozást felhamozó régi tulajjal. Elvégre Te tőle vetted így az ingatlant, most akkor álljon helyt a vállalásáért.

oligaliga # 2018.10.10. 02:53

Cyberapa

Bőven volt előzmény. Kezdve a számlákkal, amiket a szolgáltató kiküld, de senki nem fizetett ki, folytatása a fizetési felszólítás, meg még egy fizetési felszólítás. Vagy tényleg nem tűnt fel, hogy három éve van egy házad és nem fizetsz vízdíjat?

nonolet # 2018.10.09. 22:29

Cyberapa

Fordítva ülsaz a lovacskádon!!!!

Nem a szolgálattó felada téged tájékoztatni.

HANEM

A te dolgod őt tájékoztatni és szerződést kötni vele, miután te lettél a "vízhasználó"...

Mégis mit gondoltál ?!
Ajándékba van víz nálad?

Tudod-e...
hogy az ÉPESZŰ vevő tisztázza az eladóval a közmű díjak egyenlegét!!!! aztán

  • vagy NULLÁS igazolást kér tőle
  • vagy együtt átírják és az eladó fizet
  • vagy levonja a vevő a kifizetésből a tartozás összegét

Mint látod a zöygevb egydül TE vagy hibás!

Ne akard hát másokra kenni a butaságod-felelőtlenséged következményét...

alfateam # 2018.10.09. 19:58

Elvárhatom, hogy ne zsarolhasson, még egy szolgáltató sem, amelynek minden esetben teljes körű tájékoztatási kötelezettsége van új ügyfeleivel szemben. Ennek ki kell terjednie az ingatlant terhelő adósságra is és annak várható következményeire. Ez esetben ezt bizonyosan elmulasztotta."

Dehogy zsarol, csak a szolgáltatás díját szeretné megkapni valakitől és ez most éppen Te leszel mivel a ház vásárlásakor elfelejtettél nullás igazolást kérni!

A hőbörgés helyett jobb lenne a megoldásra koncentrálni, mert annyi vized sem lesz amiben kezet moshatnál...

Cyberapa # 2018.10.09. 19:21

Ma kaptam egy értesítést, minden előzmény nélkül, hogy 2 hét múlva vízközmű-szolgáltatásomat korlátozni fogják.

Az indoklás szerint, számomra két ismeretlen nevű ember ezen a címen tartozást halmozott fel.

A szigethalmon három éve vásárolt ingatlanom eladójának neve nem egyezik a tartozást felhalmozók nevével, kiderült mi a harmadik tulajdonosok vagyunk az adósság felhalmozó 2012-es tulaj után, élő vízmű szerződéssel.

A hatéves tartozást kizsarolhatja belőlem a szolgáltató, mivel egyszerűen ellehetetleníti a szolgáltatás korlátozásával az életünket? Fizessem a korlátozó fel és leszerelését is?

Október 25.-től várhatom a közeget, gondolom teljes harci díszben,
ahogyan a TV-ben is lehet néha látni.

Elvárhatom, hogy ne zsarolhasson, még egy szolgáltató sem, amelynek minden esetben teljes körű tájékoztatási kötelezettsége van új ügyfeleivel szemben. Ennek ki kell terjednie az ingatlant terhelő adósságra is és annak várható következményeire. Ez esetben ezt bizonyosan elmulasztotta.

Ennyi év után, harmadik tulajdonosként, minden írásos előzmény, értesítés, szerződés kori tájékoztatás nélkül, ez tényleg ennyire természetes?

Tele-Maus NPC # 2018.09.19. 14:46

http://www.jogiforum.hu/forum/20/43398#…

gerbera317

:-)

bár ég a pofám, mert erre a szerencsétlen telemausos oldalra sosem marad időm (kedvem) és utálok "webfejveszteni" 8-)


Szeretettel:

Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

gerbera317 # 2018.09.19. 09:15

KBS arról híres, hogy imádja a http://www.tele-maus.hu/…x_archiv.htm, illetve az ehhez hasonló oldalak újonnan frissített 3.7. pontjában a saját szavait és érvelési rendszerét viszontlátni *Maus Róbert Péter s.k." aláírással. :-)

Tele-Maus NPC # 2018.09.18. 17:39

http://www.jogiforum.hu/forum/20/43398#…
KBS'

Szia,

privátban, ha van kedved (időd, energiád, türelmed és szándékod is), levezethetnéd részletesen
nem célom vitázni Veled (sem) ebben az ügyben
kizárólag okulásként gondolom tehát, annak viszont üdítő lenne
itt mindazonáltal lehet, a többieket kiborítaná :-)

r.


Szeretettel:

Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.18. 13:36

28. cikkét. Bocsánat.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.18. 10:04

amely egy ilyen (és ennek fényében okszerű) ítéletre vezethetett.
Itt van közöttünk a lényegi nézeteltérés. Szerintem az ítélet a hatályos jogszabályokból nem vezethető le, az ítélőtábla érvelése hibás, alkotmányos jogokat, magánjogi alapelveket, végső soron az Alaptörvény cikkét sérti.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.18. 09:56

OFF
Én azt egy általam sikeresen felülvizsgálni kért ítélőtáblai ítéletre értettem. Az ítélőtáblai ítélet csúnyább, rosszabb, dilettánsabb volt, mint az első fokú, törvényszéki. Azt hiszem, hatodik féléves joghallgató egyest kapott volna ilyen jogeset-megoldásra. Ez pedig három hivatásos bíró közös munkája eredménye volt. És ne legyen rossz véleményem.
ON

Tele-Maus NPC # 2018.09.17. 21:40

KBS
http://www.jogiforum.hu/forum/20/43398#…

(OFF?)
Bocs, ha értetlen lennék (előfordul), ezt a Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.700/2015/6. döntésnek kúriai megváltoztatására értetted? Ha igen, valami érdemi forrást tudsz mutatni?
(ON)

Olvasva a hozzászólásokat, nekem az jut eszembe, amit Heller a 22-es csapdájában már megfogalmazott és vélhetően a római birodalomban is jelen volt már: "járni jár de nem jut", vagy másként: persze, hogy nem vagy köteles visszafizetni a más tartozását, csak épp addig nem kapsz teljes körű szolgáltatást.

Ezt az érdekességet találtam, amely megvilágítja a közüzemet adó szervezetek látásmódját:

http://vcsm6218.ns8.cpanel.hu/…1-1056-9.pdf

Ebben már aktívan hivatkoznak a Fővárosi Ítélőtábla
4.Pf.20.700/2015/6. számú döntésére is.

A dolog pikantériája- szerintem - ott lesz (van, volt, marad(t)), hogy egy adásvételkor a "nullás igazolásokat" már a szerződéskötéshez kérheti a vevő, így a szerződésbe bele lehet foglalni a nem a tulajdoni lapon szereplő "terheket" is összegszerűen.
Azonban egy árverésből történő (lakó)ingatlan-szerzés esetében (a gyakorlatban) sokkal kevésbé tudja magát megvédeni a vevő.

Nekem sem tetszik a bírósági döntés, de nem annak érvelése miatt: való igaz, hogy a károkozó itt az eredeti tulajdonos volt (és esetleg a végrehajtó?!).

Nekem a jogszabályi rendszer nem tetszik, amely egy ilyen (és ennek fényében okszerű) ítéletre vezethetett.

Ezt tehát a jogalkotónak kellene reparálnia, Szerintem.


Szeretettel:

Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

Tele-Maus NPC # 2018.09.17. 21:11

gerbera317

Úgy vélem, azért lett a vízmű a Felperes, mert a Budapesti Békéltetőtestület kötelezte a Fogyasztó által indított békéltetési eljárásban a visszafizetésre és ezt a kötelezést támadta meg a vízmű, tehát az alperes nem a Fogyasztó, hanem a BBT.


Szeretettel:

Maus Róbert Péter s.k.
jogi asszisztens, tanácsadó
www.tele-maus.hu

drbjozsef # 2018.09.11. 17:48

Így is van. Valszeg ezért írta KBS is, hogy "elkeserítő tapasztalataim" vannak.

oligaliga # 2018.09.11. 15:59

Egy ítélet még nem minősíti a teljes bírói kart, ahogy egy ügyvéd megnyilvánulása sem lehet jellemző a többi 11 ezerre.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.11. 14:45

OFF
Egyébként azt hiszem, egy olyan ítéletről, amelyet a Kúria felülvizsgálati ítélettel megváltoztatott, bátran mondhatom, hogy rossz.
Tudod, mi a méltatlan jogászhoz? Ilyen ítéletet hozni!
ON

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.11. 14:42

Nocsak! Szent tehén?

oligaliga # 2018.09.11. 14:40

Attól még az egyetlen a témában, amit találtam.

Nem szoktam minősíteni a bíróságok munkáját, különösen nem nyilvánosan. Nem jogászhoz méltó, szerintem.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.11. 12:08

Ezt sem hirdették ki irányadó döntvényként szerintem.

(Talán nagyképűség, de nekem a legtöbb kérdésben nincs szükségem döntvényekre ahhoz, hogy kialakítsam a saját jogászi álláspontomat, és ha egyszer kialakítottam, akkor nagyon meggyőző indoklás kell ahhoz, hogy megváltoztassam. Kell-e mondanom: ezen ítélőtáblai remek indoklása egyáltalán nem meggyőző? Btw.: a Fővárosi Ítélőtábla ítélkezési színvonaláról ettől függetlenül is elkeserítő tapasztalataim vannak. Ebből a szempontból ez az ítélet remekül illeszkedik a sorba.
Ha valakinek van valami magyarázata a jelenségre - hogy ti. pont a fővárosi tábla - azt megköszönném.)

oligaliga # 2018.09.11. 11:33

Nem találkoztam olyan ítélettel, ami ettől mást mondott volna.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.11. 11:32

A bírók is mellényúlnak néha, sajátos módon leginkább akkor, amikor nagyon igyekeznek.

oligaliga # 2018.09.11. 11:25

Mert a szolgáltató nem csak a szűkítést betenni jogosult, hanem azt fenntartani is. Innentől kezdve mindegy, ki az ingatlan tulajdonosa, ki a felhasználója, ki hogyan szerezte meg az ingatlant (árverésen, ajándékba, adás-vétellel), a szűkítés marad, amíg valaki ki nem fizeti a tartozást és a szűkítést (vagy adott esetben a kikötést).