Fogyasztóvédelem - vízóra 3 mill. Ft - os számla


Márti5 # 2017.10.17. 14:04

F. Laca, köszönöm a válaszod, tegnap megnézte egy barátom a kérdéses vízórát hát persze, hogy nem pörög a kis lapátkerék, az akna is száraz.

A víz nyomását is megmérte a barátom a biztonság kedvéért, (az ördög nem alszik!), 4 bar volt, tehát még egy esetleges túlnyomást is kilehet zárni egy esetleges csőtörés esetén ami meg sem történt.

A Vízműveket felhívtuk, hivatalosan panaszt emeltünk (jegyzőkönyvet is kértem róla, és azért telefonon és nem személyesen mert így hangfelvétel is készült róla amit később egy esetleges fogyasztóvédelmi vagy békéltető testületi vizsgálatnál fel lehet használni), amiben kértük, hogy küldjék el nekünk az összes fotót amit a csere napján a kollégák készítettek (a néni azt mondta, hogy nem vette észre, hogy bárki is fotózott volna ott, de persze tévedhet ő is.)

Amikor elmagyaráztam az ügyfélszolgálatos kollégának, hogy hogyan képzelték azt, hogy kiküldenek egy 3 millió Ft-os vízszámlát ilyen esetben amikor is fizikailag lehetetlen értéket mutat az óra (6 hónap után), meg hogy miért nem készült jegyzőkönyv, csak annyit mondott, hogy 15 napon belül választ fogunk kapni (a fotók és a panasz jegyzőkönyve mellett).

Tehát azt hiszem, hogy a Vízművek válaszáig nem igen fogunk semmit sem csinálni csak várni.

Márti5 # 2017.10.15. 20:11

Szomorú örökös, köszönöm a válaszod, sajnos a néni nem hasonlította össze a régi óra állását és a munkalapot.

Holnap együtt fogunk elmenni a Vízművekhez és többek között a leolvasás rendjét is fogjuk kérni, hogy állítsák át 2 havontára (szép magyarosan :)

De nagy a valószínűség arra, hogy szakértőhöz kell majd fordulnia a néninek.

Szomorú örökös # 2017.10.15. 18:53

Márti5

Hogy a néni mit is tudna tenni?
Először is a munkalapon ott a régi óra állása, azt mindenképp le kell ellenőrizni, amikor cserélik, hogy megfelel-e a valóságnak. Másrészt pedig miért nem kéthavonta diktálja be a vízmérő állást a néni? Biztosan akadna hozzá segítsége, aki leolvasná neki. Nem hinném, hogy az éves leolvasás és az évi kétszeri fizetés jó megoldás.

Special én így csinálom és még így időben észrevettem, hogy a vízóra folyamatos vízfolyást mutat - van rajta egy kis pörgettyű, ami folyamatosan forgott. Azonnal kizártuk a hibás szakaszt egy átmeneti megoldással és az elkészülte után új vezetéken került már a víz a lakásba.

Lényeg, hogy nálam sem látszott semmi a vízóra folyamatos jelzésén kívül, igaz nálam csak max. olyan 20-25 köbméter folyt el és én így kaptam is rá csatornadíj kedvezményt. A néni szerintem keressen magának egy ügyvédet, mert különben nagy gondja lesz a vízművekkel, bár lehet, hogy így is az van már. :-(

Márti5 # 2017.10.15. 18:23

Kedves Fórumozók!

Egy 70 valahány éves, nyugdíjas néni szomszédunknál szeptember végén voltak kint a vízművektől, hogy kicseréljék a főmérő óráját.

Amikor a szakember felhozta a régi órát az aknából már mondta is a néninek, hogy bizony kb. 3 millió Ft lesz a vízszámlája ugyanis több mint 5000 m3 víz folyt el az előző, tavaszi leolvasás óta (6 hónap alatt)

A szakember utána beszerelte az új vízórát és elment, magával vitte a régi órát, ott hagyva a néninél egy munkalapot a cseréről.

Kiszámoltam, hogy ennyi elfolyt víz esetén naponta 30 m3 víznek kellett volna elfolynia a néni aknájában, ami mennyiségnek biztosan ki kellett volna ömlenie az akna tetején az ingatlanra.

Nekem az a sejtésem, hogy a vízóra hibásodott meg, mivel komolyabb csőtörésnek semmi nyoma az ingatlanon, de a régi órát már a Vízművek elvitte, mit tehet most az idős, nyugdíjas néni?

Ő csak most mondta el nekem a történetét, mert holnap jár le neki a számla befizetési határideje és teljesen tanácstalan, hogy mit tegyen.

És én is az vagyok most, mivel csőtörésnek semmi nyoma, tehát még az 1,7 millió Ft-os csatorna díj elengedését sem lehet ebben az esetben kezdeményezni.

Azt tudom, hogy az első lépésként panaszt kell emelnie a számla miatt a vízműveknél, de ahogy a vízműveket ismerem, nem fognak ennyi pénzről rögtön lemondani, tehát mit javasoltok, mi tegyen most a néni?