Megváltoztathatatlan önkorm. jegyzőkönyv?


Vadsuhanc # 2018.03.05. 12:23

Kedves kérdező20180305!

Gondolom mint volt képviselő-jelölt tisztában vagy azzal, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény előírja, hogy az önkormányzat által hozott rendeleteket és a jegyzőkönyveket törvényességi felülvizsgálat céljából a kormányhivatalnak meg kell küldeni. A törvény alapján hozott rendelet szerint a jegyző a helyi önkormányzat képviselő-testülete, a képviselő-testület bizottsága, társulása, valamint a részönkormányzat testülete ülésének jegyzőkönyvét az ülést követő 15 napon belül a Nemzeti Jogszabálytár szolgáltatója által e célra kialakított informatikai rendszeren keresztül megküldi a kormányhivatalnak.

Ebben a rendeletben szabályozva van az, hogy a hozott önkormányzati jogszabályok módosítása, hogyan történhet, de a jegyzőkönyvekről nem esik szó.

Én először azt javasolnám, hogy a helyi Önkormányzatot írásban keresd meg a problémáddal és írásban kérd a választ a panaszod kapcsán tett vagy nem tett intézkedésről.

Aztán folytassuk.....

Kovács_Béla_Sándor # 2018.03.05. 11:07

Irigylem a problémáidat...

nonolet # 2018.01.18. 15:43

"De lehet rosszul tudom."

Rosszul...
Hang/video felvétel alapján utólag is készülhet.

matthiasi # 2018.01.18. 10:44

Fenyő !

Igazad van annyiban hogy mások kerülhetnek bele. Viszont akkor az már nem jegyzőkönyv. Véleményen szerint a jegyzőkönyvek lényege, hogy a helyszínem készülnek, mindenki aláírja.

Az ilyen utólagos valami lehet pl. emlékeztető.
De lehet rosszul tudom.
Mindenesetre az írásos rögzítés mindig hasznos.

nonolet # 2018.01.18. 10:06

Jajjj ... anyám borogass és istenem ments meg az ilyen emberektől.

Fenyő # 2018.01.18. 09:36

matthiasi:

"A jegyzőkönyveknek az a lényege, hogy utólag nem lehet megváltoztatni. De ott a helyszínem lehet nem egyetérteni, azt írásba jelezni- Pl. amikor aláírod / ha illetékes vagy / bármit beleírhatsz." írod.
De a gyakorlat szerint a jkv. az SzMSz által előírt határidőn belül készül el, (mobilon készült) hangfelvételről. Néha sikerül egy-egy nagyon lényeges mondatot kihagyni, vagy fordított értelművé módosítani. Ilyenkor nem lényegtelen, hogy mi hogyan történt, ki mit mondott. Mindez, ha határozat születik, persze utólag lényegtelen, de nem minden esetben születik határozat. Elhangozhat akár olyan személyes kijelentés is, amelyik alapul szolgálhat becsületsértési, vagy hasonló eljárásnak. Pl. ilyen esetben a jkv szolgálhat bizonyítékul. (de hangfelvétel nem biztos). Na, ilyenkor sem mindegy, hogy mi hogy hangzott el.

matthiasi # 2018.01.17. 18:16

Anno nem is olyan régen ... kb. egy éve egy családtag házaspát építkezett.
Probléma mindig akad, de ahogy azok kezelték az ügyet az rémálom volt. nem tudták /kőzgazdák / hogy mi az a jegyzőkönyv , mi az emlékeztető stb.

Nagyon nagyon sok pénzükbe került.
Egy tárgyalásnál - megbeszélésnél az az első, hogy megállapodnak abban jegyzőkönyveznek vagy csak emlékeztetőt írnak. Jegyzőkönyv akkor kell ha mind a két fél döntési helyzetben van. Ha az egyik nincs, akkor ír egy emlékeztetőt, amit meg küld a főnöknek és majd ő dönt.
Náluk pedig 2 - 3 hét múlva ment a mutogatás ,hogy nem is erről volt szó, nem úgy állapodtak meg..

matthiasi # 2018.01.17. 17:57

A társasházaknál szokott nagyon formális lenni a közgyűlések jegyzőkönyvezése. Érthető,
általában önként csinálják, unják. De ha valaki nem ért egyet, készít egy emlékeztetőt és azt ajánlva elküldi az illetékesnek.. pl. a közös képviselőnek... természetesen ajánlottan, sőt a raffináltabbak pl. felsorolják, hogy kapják :
a jegyző,
.
. na meg azok akik a közgyűlésen résztvettek, azaz a tulajok.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.01.17. 17:54

Ne kötekedj!

matthiasi # 2018.01.17. 17:48

A határozat a lényeg és az, hogy megszavaztad-e.

Miért kötelező megszavazni ?

matthiasi # 2018.01.17. 17:46

Fenyő !! A jegyzőkönyveknek az a lényege, hogy utólag nem lehet megváltoztatni.
De ott a helyszínem lehet nem egyetérteni, azt írásba jelezni- Pl. amikor aláírod / ha illetékes vagy / bármit beleírhatsz. Vagy talán kiütik a kezedből a tollat ?
Tény hogy a jegyzőkönyv vezetők nagyon sokszor rövidítenek,
Ha meg nem írhatod alá akkor olyan mint ha ott sem lettél volna. Egyszerűsítenek, de azt is szóvá lehet tenni.
ha meg megakadályozzák akkor un. feljegyzés emlékeztető formájában pontosíthatod , elmondhatod a véleményedet. Azt elküldöd az illetékesnek.

efi99 # 2018.01.15. 20:25

Én egyszer szóltam nekik, hogy a határozatokat ne unatkozva, mélabús ábrázattal szavazgassák meg.
Utólag ugyan nem javították ki, de az idei jegyzőkönyvekben már végre egyhangúlag van az egyhangúan helyett...

Kovács_Béla_Sándor # 2018.01.15. 17:56

Az önkormányzat azt is megteheti - én meg is tenném -, hogy a hozzászólásoknak csak a lényegét rögzíti a jegyzőkönyvben. Sőt, csak a tárgyát és azt, hogy pro vagy kontra.
Akkor aztán nem panaszkodhat senki, hogy a központozás nem stimmel a hozzászólásában.

A határozat a lényeg és az, hogy megszavaztad-e. Hidd el, nem, fogja az utókort érdekelni, hogy pontosan mit mondtál Havasbükkönyben az ülésen 2018. január 15-én. (Félreértés ne essék: az sem fogja érdekelni, hogy én mit mondtam a fehérvári közgyűlésben.)

Fenyő # 2018.01.15. 16:23

Az SzMSz szabályozza, úgy, hogy a jkv. nem módosítható:

" A jegyzőkönyvek megváltoztathatatlanságát oldalainak összefogásával –így különösen az oldalak összefűzésével, és az összefűzést biztosító kapocsra való etikett címke ragasztásával, továbbá az etikett címke oly módon való lebélyegzésével, hogy a bélyegzőlenyomat egy része a címkére, másik része a jegyzőkönyv lapjára kerüljön -
kell biztosítani."

Éppen ez a baj. A jkv. néha hibás, sőt, manipulált. A jegyző hajlandó a hangfelvételt újra hallgatni, és javasolni a módosítást. De ezt - épp az SzMSz előírás miatt- nem a közzétett jkv-ben, hanem, hónapokkal később, egy újabb határozatban javítják. Így az ülés eredeti jkv.-e a hibás tartalmat foglalja magába, "javítás" után is, és nincs egységes szöveg.

Uram! Nem kekeckedésből kérdeztem, nem értem, miért ez a hozzászólás! Az SzMSz szerinti eljárást tartom kissé felháborítónak.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.01.15. 14:03

Kekeckec.

lajcsó # 2018.01.15. 13:58

SZMSZ-ben kellene szabályozni!

Fenyő # 2018.01.15. 13:46
Kis Veszprém megyei falunkban az önkormányzat képviselő testületi működéséről rendelkező SzMSZ az képviselő testületi ülés jegyzőkönyvének megváltoztathatatlanságát garantáló szöveget tartalmaz. Ám néha előfordul, hogy a jegyzőkönyv fontos részeket hibásan, hiányosan vagy egyáltalán nem tartalmaz, amelyek pedig nagyon fontosak lennének a történtek megértéséhez. Ilyenkor, ha utólag a hangfelvételből igazolható a hiba és sikerült "javíttatni", akkor -az SzMSz-re hivatkozva- a javítás csak a következő ülés jegyzőkönyvében rögzített megjegyzés formájában ejthető meg, tehát olyan formán, hogy a ....- jegyzőkönyv -
  • oldalának utolsó mondata előtti mondat helyesen: .... "
A lényeg az, hogy ha valaki évek múlva vissza akarja idézni a történteket, akkor a hiányos/hibás, sokszor félrevezető szöveget fogja megtalálni, és nem egységes formában megírt jegyzőkönyvet. Létezik valami jogi előírás (vagy legalább lehetőség) arra, hogy a jegyzőkönyv hatályos (tehát eredeti és javított/pótolt) szövege egységes szerkezetben is közzé teendő?