csalás+tatozás


Főlökött # 2007.01.21. 16:57

Tisztelettel

ObudaFan által adott tipp a legcélszerűbb!!! Megfogadandó. Ismerjük, az iratismertetés alapján a kárértéket, mely összeget átutaljuk a sértettnek. Kár nincs, polgári per megszüntetve, bünti eljárásban, korlátlanul-nyomatékos enyhítő körülmény. Ne feledjük a Mediátor intézményét !!! Az új Be. hozta be.

----------------------
  • Löki
ObudaFan # 2007.01.19. 20:10

A legcélszerűbb az lenne, ha a tartozást megfizetnéd. Ebben az esetben a polgári per megszűnhetne , a büntetőügyben pedig nyomatékos enyhítő körülmény lesz a kár megtérítése. Ebben az esetben a polgári perben a perköltség is lényegesen alacsonyabb lesz, hiszen ha első tárgyalás előtt szűnik meg a per, akkor az illetéknek csak 10%-át kell megfizetni.

amatőr # 2007.01.19. 18:58

A polgári peres tárgyaláson - amire gondolom már megkaptad az idézést - nem kell megjelenned, de feltétlenül írd meg, hogy ugyanezen károkozás miatt büntetőeljárás folyik veled szemben, amelyben a sértett - vagyis a polgári per felperese - előterjesztette a polgári jogi igényét és erről a polgári jogi igényről még nem született érdemi döntés. És írd meg azt is, hogy a polgári perben való döntéssel véleményed szerint várni kellene a büntetőeljárás végéig. A beadványodhoz csatolj olyan iratot, amely igazolja, hogy a felperes a büntetőügyben valóban érvényesíti a polgári jogi igényét, vagy ha Neked ilyen iratod nincs, akkor közöld a polgári peres bírósággal, hogy melyik rendőrkapitányságon, milyen ügyszámon folyik a büntetőeljárás (ha a rendőrségről már átkerült az ügyészségre az ügy, akkor az ügyészségre vonatkozó adatokat közöld) és kérd, hogy a bíróság maga keresse meg az érintett rendőrséget/ügyészséget arra nézve, hogy tényleg igazat mondasz-e.

Egyébként a büntetőeljárásban a bíróság nem köteles elbírálni a polgári jogi igényt, sőt az esetek - megkockáztatom - 95 %-ában nem is szokta, hanem "egyéb törvényes útra utasítja". Na de ez nem jelenti azt, hogy a Te ügyedben már most biztosan tudni lehet , hogy nem fogja elbírálni....

pestigyerek # 2007.01.19. 13:47

Nekem mindenképp meg kell jelennem a polgári peren? Vagy elegendő ha esetleg írásban elismerem a tartozást?
Nem igazán értem, hogy ha a büntetőeljárás hamarabb indult, és én ott a jegyzőkönyvben mindent elismertem, akkor miért kell (szerintem fölöslegesen) még egy bizonyítási eljáráést lefolytatni a polgári perben. Azért is fontos ez, mert ugye ez nekem plusz költségekkel jár.
A büntetőügyből kifolyólag pedig ugye a bíró köteles elbírálni a polgári igényt is. Vagy rosszul látom?
Nem megúszni szeretném a dolgokat, egyszerűen csak szeretném leegyszerűsíteni az eljárást, hogy ne kelljen 2 különböző (mellesleg egymástól 200km-re lévő) bíróságra mennem részben ugyanaz miatt.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.01.19. 13:38

Ez esetben nincs mit tenned. A kárigényt a polgári perben fogják elbírálni - a büntetőügyben erre már nem lesz mód.

pestigyerek # 2007.01.19. 12:58

Bírósági eljárás még nincs, csak a nyomozati szakasz. Illetve az most zárult le, a rendőrség vádemelési javaslattal továbbadta az ügyet a rendőrségnek.
Most akkor mit kell tennem? Küldjek egy iratot a bírónak, amiben leírom hogy büntetőügy van?

Kovács_Béla_Sándor # 2007.01.19. 12:43

Tehát ugyanabban a tárgyban, ugyanazon felek között másik bíróságon már eljárás van folyamatban. (Szvsz az, hogy a sértett kérte polgári jogi igényének elbírálását a büntetőperben, így értékelendő.) Emiatt a keresetet idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania, ha nem tette, akkor az eljárást meg kell szüntetnie.

pestigyerek # 2007.01.19. 11:49

Csalás miatt folyik büntetőeljárás ellenem, ahol beismerő vallomást tettem, elismertem az elkövetett bűncselekményt, elismertem az okozott kárt.
A tanúvallomásban a sértett élt a polgárjogi igényével az okozott kár tekintetében.
Eközben sértett polgári peres eljárást is indított, ahová engem is idéztek.
Ennek most mi értelme van? A büntetőeljárás során is meg fogják állapítani a tartozást, vagy nem? Nem kibújni akarok a dolgok alól, csak nem értem miért kell ugyanazt a dolgot több "fórumon" is megvitatni?
Kérhetem valahogy a polgári peres eljárás megszüntetését a büntetőügyre tekintettel?
Hivatkozhatok arra hogy a büntetőügyben jegyzőkönyvben elismertem a tartozást, miért kell ezt most polgári peres eljárásban újból megismételnem?