összbűntetés!


ObudaFan # 2007.06.18. 19:11

A legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát, ez lesz a felső határ.
Az összbüntetés tartamának el kell érnie a legsúlyosabb büntetést, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát.

Mari020 # 2007.06.18. 17:49

még szerencse, hogy az 5ös bíró volt a legszemetebb. de azóta még vár többet is. szal nem érdemes megkezdeni a börtönbüntetés letöltését, csak amikor minden jogerős. akkor beadni az összbüntetés kérvényt, és szépen bevonulni. az nem büntethető ha valaki nem vonul be ha jól tudom.

zolika71 # 2007.06.18. 17:42

A legutolsó jogerős ítélet után be kell adni a legutolsó elsőfokú bírőságra az összbüntetési beadványt! Majd az a Bíró fogja összevonni az egészet! (Akkor kell imátkozni, hogy a legutolsó Bíró normális legyen)! Mivel a legnagyobb ítélet az 5 év így azt teljes egészében le kell ülnie, és a többiből egyenkét egy kicsit! Kb. az egész 60% -át! De ez Bírófüggő!

Mari020 # 2007.06.17. 19:34

ebben az eljárásban nem ez az egyetlen furcsa. mégpedig az ügyek ugyanazok, ugyanaz az elkövetői sorozat részei. és mégsem. pedig kérelmezték.
ahogy az is fura az ügyben, hogy a terhelt javára szóló bizonyítékokat a bírónő nem vette figyelembe, sőt még az ügyvédnek, mikor az szólni mert, rendbirságot akart adni. majd másodfokon az egész nevetséges dolgot jóváhagyták. csak mivel 5 éve folyik az eljárás a terhelt belefáradt. amúgy meg van egy másik ügye (pontosabban ugyanez, csak máshol) amiben még az első fok tart, már 5 éve, és két éve nem is volt tárgyalás benne.
az összbüntetés itt hogy nézne ki? mennyit kaphat? persze nem számokkal, hanem a képlet hogy néz ki?

Kovács_Béla_Sándor # 2007.06.17. 19:27

Összbüntetésbe kell foglalni őket. De miért nem vonták össze már eleve az ügyeket?

Mari020 # 2007.06.17. 18:33

Sziasztok!

Remélem jó helyre írom a kérdésemet. Van egy ismerősöm aki ellen folyt öt büntetőper (gazdasági). Szabadlábon védekezik. Az első kettő lezárult, kapott az egyikben közel 5, a másikban másfél évet, letöltendőt. Az ötéves már jogerős. A maradék ügyekben is 1,5-3 évekre számít. Meghívót még nem kapott :)
A kérdés: mennyit kell ülnie? leüli az 5öt, majd a másfelet, majd így tovább? Összesen 12-15 évet? Vagy össze lehet vonni ezeket, és szimultán üli? Akkor jár a legjobban ha akkor vonul be ha az összes már jogerős, vagy kezdje meg az elsőt, és közben jogerőssé válik a többi? Mi ilyenkor a teendő?

Előre is köszönöm a választ.

Mari

nicolee # 2007.06.13. 09:18

Akkor most mind a 18 hónapot le kell töltenie?
Mennyi kedvezményre számithat kb?

ObudaFan # 2007.06.12. 18:45

Ebből nem.

nicolee # 2007.06.12. 10:58

Sziasztok!

A barátomnak van 8 hónap felfügesztette és most kapott 10 hónap letöltendöt! Ebböl csinálhatnak összbüntetést?

ObudaFan # 2007.05.07. 12:13

Védőd mindenképpen lesz, mert fiatalkorúként követted el a bűncselekményt. Más kérdés, hogy megelégedsz-e a kirendelt védővel, vagy meghatalmazol valakit. Ez utóbbi szokott hatékonyabb lenni.

atttillla # 2007.05.06. 14:16

Zolika71 köszönöm válaszod!
Azt hiszem ügyvédet keresek..

üdv: atttillla

zolika71 # 2007.05.03. 06:07

Valószínű a két ügyből egy tárgyalásod lesz. Ha mégsem akkor pedig összbűntetést fogsz kapni. Mindenképpen súlyosbító körűlmény, hogy kétszer is elkövetted azt a bűncselekményt!
Hogy mi lesz? Azt senki sem tudja. Ez sokmindentől függ!

atttillla # 2007.05.01. 20:26

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni tőletek.
Tavaly nyáron volt az első 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sértésem.. 17 éves voltam, magamra terhelő vallomást tettem.(tehát elismertem a bűntettem) És kb. fél hónapja volt a második 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sértésem itt is magamra terhelő vallomást tettem, bár már betöltöttem a 18. életévemet. Egyik ügyből kifolyólag sem volt még tárgyalásom.
Szeretném tőletek megtudni hogy mire számíthatok?
Fontos-e hogy szerezzek ügyvédet?
És hogy jó Topicba írtam egyáltalán.
Válaszaitokat előre is köszönöm.

zolika71 # 2007.04.23. 17:35

kedves gkriszta!
Ebben teljesen igazad, és utánna fogok ennek járni, de az is lehet, hogy az ügyvédemet kérem meg erre! Amúgy sok iratot is láttam. Olyanokkal beszéltem akik már átestek ezen, és összecsngtek a mondókák. Több száz olyan emberrel beszéltem akik vagy éppen eljárás alatt álltak, vagy már azon túl voltak. Sok mindent láttam és tapasztaltam. Arra kellett rájönnöm ( és ez nem csak az én véleményem), hogy ami le van írva a btk. -ba az csak ritkán valósúl meg a Bíróságon. Janos ez így van. nagyon sok olyan esetet láttam ahol nem a tények alapján ítéltek el valakit hanem szubjektív módon. Itt konkrét vádiratokat és ítéletindoklásokat olvastam, nem mendemondákat hallottam!
Szívesen megosztanám ezt másokkal is, mert nagyon érdekesek!

gkriszta # 2007.04.23. 08:47

Kedves Zolika!
Akkor kérdésedre a választ mégis abban a jogegységi határozatban találod meg amit említettem illetve amit Obuda fan is említett./Egyébként ott eset leírást is találsz,hogy az ország két különbözö pontján máshogy döntöttek hasoló esteben ,és ezért volt szükség a jogegységi határozatra./Magyarul egy elitéltet ugyan azok a jogok illetik meg békéscsabán mint mondjuk pesten.Persze abban igazad van hogy bíró függő mert ezek a kedvezmények adhatók!!!csupán és nem alanyi jogon járnak.Az elitéltektől halott mende mondákra vonatkozóan meg csak azt tudom mondani hogy mindeki halott róla mindenki tud olyan emberről sőt talán pont maga mesélte csak éppen a hivatalos iratot nem láttad.!!!!/Én egyet igen,és akkor derült ki hogy csak részben igaz amit mesélt az illető/Szóval bent mindent sokkal színesebben festenek le mint maga a valóság. A lényeg az,hogy az összbüntetésnek szigorú szabályai vannak és ha fenn is áll a lehetősége a mértéke valóban a bíró jó indulatán függ./Bár elvileg ennek is pontos szabálya van./Mindegy a kérdésedre a választ ez a határozat adja meg.Próbáld megkereseni a neten.Sok sikert!Kriszta

zolika71 # 2007.04.22. 17:58

Kedves gkriszta!

Az összbüntetés kiszabása általában Bírófüggő. Minden esetben jár, csak a mértéket szabja meg a Bíró. Én számtalan megtörtént esetről tudok, sok olyan terhelttel beszéltem (hányattatott életem során) akik 2 vagy annál több ítéletből összbűntetést kapta. Függetlenűl attól, hogy egyet már letöltöttek, vagy akár kettőt. A kérdésem csak arra irányúlt, hohy mi a helyzet akkor ha közben kiszabadúlt és később jön a többi ítélet.
Sokszor előfordúlt már az, hogy az előzetes idelye alatt üli le az illető az ítéletet, tudok olyan esetről is, hogy kettőt töltött le. A magyar jog nem ad arra lehetőséget mint amerikában, hogy minden ítéletet egymás után sorban le kell űlni. Csak ha az első jogerős után történt a következő elkövetés.
Ismerek olyan illetőt aki 27 éves létére már 17 szer volt bűntetve, de csak 4 ítéletet kellett letöltenie és szinte mind előzetes volt. Persze összbűntetések formályában!!!
Kesze-kusza ez a magyar jog. Miért van az, hogy másképp tudja a Bíró, másképp az Ügyész és másképp az Ügyvéd?

gkriszta # 2007.04.22. 10:47

Sziasztok!
Azért nem ilyen egyszerű ez!Dr.Attika biztos emlékszik az esetre mert Tőle kértem tanácsot annak idején.A fejlemények azóta,:A 3 büntetés valóban össze vonható egyenként a másikkal, mível mindeggyik az első jogerős itélet elött lett elkövetve,!!de mind a három együtt nem.De legalább válaszoltak a miértre is !!!igaz 3 hónap után,sőt még azt is bele irták,hogy a másik esetben ha a másik kettőt vonnák össze és a harmadikat egészében kell leülni akkor se járt volna jobban.Az már lényegtelen hogy az én számításaim szerint kb 1 hónappal igen de ez egy író asztal mögött ülve tényleg csekély dolog.:(
Azt a jogegységi határozatot megtalálja Zolika a 2006. os 26 .vagy 27. es magyar közlönyben.Amennyiben kedvezménnyel szabadult az illető és elvileg még bent lenne akkor összbüntetésbe vonható!De ha teljesen kitöltötte illetve már kedvezmény nélkül is szabadult volna akkor sajna nem.Ha tévednék javítsanak az okosabbak!Nem szeretnék félrevezetni senkit!!!Kriszta

zolika71 # 2007.04.21. 17:18

Kedves Dr. Attika!
Nem vagyok ugyan jogász hallgató, de azt biztosan tudom, hogy ha 3 jogerős bűntetést vonnak össze akkor kb. az összes ítélet 45% -át vonják le, de mindenképp megmarad a legsúlyosabb ítélet és még egy kicsi!
Minél több az ítélet annál jobban jár a terhelt!
2 a leg rosszabb!

Dr.Attika # 2007.04.20. 19:34

"ha nem" után egy vessző jön.

Dr.Attika # 2007.04.20. 19:33

Kedves ObudaFan!
A kérdező egy bizonyos kérdésben volt bizonytalan. Ezt a bizonyos kérdést Te megválaszoltad. Mivel tudjuk a kérdezőről, hogy ennyire nem lehet sok terhelt hozzátartozója, ezért kérdeztem, hogy "Mennyi az annyi?"
Ha megválaszolja jogász hallgató, ha nem okos laikus.

ObudaFan # 2007.04.20. 18:54

Azt még a kérdező nem tudhatja, ugye, az összbüntetésbe foglalás előtt. :)

Dr.Attika # 2007.04.20. 16:31

zolika71!
Így akkor mennyit kell ülni az érintettnek?

zolika71 # 2007.04.20. 15:39

Köszönöm!

ObudaFan # 2007.04.19. 17:00

Nincs kizáró ok. Volt itt egy kis bizonytalanság tavalyig, de egy jogegységi határozat tavaly kimondta, hogy lehetőség van ilyenkor az összbüntetésbe foglalásra.

zolika71 # 2007.04.19. 07:33

Ha valaki az előzetes tartama alatt már letöltött egy ítéletet egy adott ügyből kifolyólag ( 2 év 4 hónapból 1 évet) egy jogerős ítélet folytán és 2 év 4 hónap után szabadlábra helyezik, majd csak 1, 5 év múlva lesz mási két ügyből jogerős ítélet, akkor jár e az összbűntetés? Persze minden elkövetett bűncselekmény az első jogerős előtt lett elkövetve. Kérdés az, hogyha szabadlábra helyezték a vádlottat akkor is jár neki az összbűntetés. Mert a btk.- ban, csak annyit találtam, hogy minden olyan cselekménynél jár az összbűntetés ami a legelső jogerős ítélet előtt lett elkövetve. van e valami kizáro ok amit nem fedeztem fel?

Köszönöm!