Ügyészség mennyi idő után reagál mediáció után?


Niki2018 # 2018.07.09. 05:39

Én sajnos nem tudok érdemben hozzá szolni de azt megkérdezhetem mennyit vártál a közvetitői eljárásra ? Mennyi idő more kiderül hogy tárgyalás lesz vagy közvetitői eljárás ?

kvautomata # 2018.05.15. 22:30

Tisztelt jogászok, fórumozók,

Pár éve elkövettem egy kisebb súlyú bűncselekményt, fontos, hogy az előtt soha nem szegtem törvényt, makulátlan az előéletem.

A rendőrségen beismertem, kértem a mediációt, amit az ügyészség el is fogadott.

A rendőrségi jegyzőkönyvben egy 3 évvel fenyegetett bűncselekménnyel vádoltak.

Az ügyészség elfogadta a közvetítői eljárás iránti kérelmem, és az erről szóló iratban szintén azt írták, hogy: "A cselekmény (a 1-3 évvel büntetendő bűncselekmény) megállapítására alkalmas."

Tehát, minden hivatalos tájékoztatás szerint egy maximum 3 évvel büntetendő cselekménnyel vádoltak.

Megtörtént a közvetítői eljárás és sikeresen le is zajlott. A mediáció során kötött megállapodásban vállalt kötelezettségemet maradéktalanul teljesítettem.

A teljesítés után a mediációt végző hivatal 10-14 napra küldött egy levelet, amiben megírták, hogy értesültek arról, hogy a megállapodásban foglalt kötelezettségeimet maradéktalanul teljesítettem, és az erről szóló jelentést meg is küldték az ügyészségnek.

Ugyanakkor, nekem a közvetítő azt mondta, még a közvetítői eljárás vége felé, hogy ha megállapodunk és teljesül a megállapodás, akkor miután ők elküldik erről a jelentést az ügyészségnek, kb rá 2 hétre fogok kapni az ügyészségtől egy határozatot, amiben az ügyészség közli, hogy megszünteti az eljárást.

A jelentést a közvetítő már lassan 2 hónapja elküldte, de én még ilyen határozatot az ügyészségtől nem kaptam.

Kérdésem az lenne, hogy vajon miért?

Az általam elkövetett bűncselekmény 1-3 évvel büntetendő, ebben az esetben pedig a törvény egyértelműen azt írja, ha közvetítői eljáráson rendezik, akkor annak sikeressége esetén a büntethetőség megszűnik, és az eljárást meg kell szüntetni. 5 évvel fenyegetett esetben pusztán csak a bíró kap korlátlan enyhítésre lehetőséget, de 3 évvel fenyegetett bűncselekmény esetében az eljárást meg kell szüntetni.

Fontos megemlíteni, hogy egy faék egyszerűségű ügyről van szó, amiben minden körülmény tisztázott, kizártnak tartom, hogy bármi felmerült volna utólag.

Olyan ugye nem létezik, hogy a nyomozati szakaszban a rendőrség egy 3 évvel fenyegetett ügyet "derít ki" és ezzel a vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészségnek, majd az ügyészség jóváhagyja a közvetítői eljárást, és az erről szóló értesítésben is ugyan ezt az 1-3 évvel büntetendő ügyet említi, majd miközben én ezzel a tudattal megállapodok valamiben ők, az ügyészség átminősítik az esetet egy kategóriával súlyosabbá, nekem meg nem szólnak mert azt minek?

Ilyen ugye a gyakorlatban nincs, illetve ugye ütközne mindenféle jogállami normával, hogy egy GYANÚSÍTOTT ÚGY TÁRGYAL AZ ÜGYÉRŐL, HOGY NEM HOZTÁK TUDOMÁSÁRA, HOGY PONTOSAN MIVEL VÁDOLJÁK, SŐT, MINDEN HIVATALOS TÁJÉKOZTATÁSBAN MÁS SÚLYÚ ÜGYRŐL (1-3 ÉV) VOLT CSAK SZÓ?

Ezt egyszerűen nem teheti az ügyészség ugye? Hogy tájékoztat arról, hogy x dologgal vádolnak, elenged közvetítőire, majd közben úgy, hogy biztosan semmilyen más körülmény nem merült fel "újra átgondolja" és x-ről y-ra változtatja a vádat, nekem erről nem szól és közben én megegyezek közvetítőin azzal a tudattal, hogy x-el vádolnak és megegyezés esetén vége az ügynek.

Szerintem egy ilyen eset nyilvánvalóan sértené a jogaimat, hiszen jogom van tudni, hogy mivel vádolnak, pláne, ha már bármiféle olyan eljárásra kerül, amiben én tevékenyen részt is veszek (a közvetítői pedig nyilvánvalóan ilyen).

Szóval, a végleges kérdésem az, hogy egy közvetítői eljárás után 2 hónap vagy annál is több csúszás az ügyészség részéről bármiféle reakcióval az normális? A közvetítői eljárás előtt 6 hónapra felfüggesztették az büntetőeljárást ami határidőből még 2-3 hónap hátra is van, lehet, hogy csak ennek lezárulta után küldenek határozatot a teljes ügy megszüntetéséről?