Megvesztegetés bizonyítása közvetett módon


Tibi2 # 2018.07.06. 11:42

Tisztelt Fórumozók!

Lehetséges-e a megvesztegetést közvetett módon bizonyítani? Elfogadható-e ez például bíróságon?

Ha egyik ember(megvesztegető magánszemély) megvesztegeti a másik embert(megvesztegetett hatósági személyt) abból a célból, hogy a megvesztegetett ember törvénytelen dolgot kövessen el, akkor a megvesztegetés bűncselekménye valósul meg.
Ha bizonyítottá válik például a pénz átadása pl. tettenérés formájában, akkor un. közvetlen módon lesz bizonyítva a bűncselekmény. Erre szinte 0 az esély.

Viszont ha a törvénytelen cselekedet, a megvesztegetés ellenszolgáltatása lesz bizonyítva, ráadásul kiderül hogy ezt szándékosan tette, akkor kézenfekvő az a kérdés, hogy mi motiválta arra hogy ezt megtegye? Bizonyíthatóan károkozás történt. Ez lenne a közvetett bizonyíték. A megvesztegetéssel gyanúsított hatósági személy természetesen nem akar semmit elismerni. A hivatalos tértivevényes válaszleveleiben hárít, félrebeszél, nem válaszol a törvénytelen cselekedetével kapcsolatos kérdésekre.

Egyenlőre mint magán személyként tettem fel a kérdéseimet a leveleimben, nem pedig rendőrség, bíróság útján. A válaszleveleket mint bizonyítékokat gyűjtöm. Körülbelül egy éve tart már ez a hárító, félrebeszélő magatartás, amiből azt gondolom hogy le akar rázni. Hivatalos leveleket kapok, de a feltett kérdésemre választ nem.
100%-osan biztos vagyok abban, hogy ha ezeket a kérdéseket például ha egy bíró a bíróság előtt tenné fel, akkor nem tudna rá válaszolni. Azért nem tudná a kérdéseket, a törvénytelen, szándékos cselekedeteit ill. az indítékait megválaszolni, mert a válasz csak egy beismerő válasz lehetne, A MEGVESZTEGETÉS tényének beismerése.
Sarokba lehetne-e szorítani bíróság segítségével a gyanúsítottat?
Nem mindegy hogy ki kérdez, én mint SÉRTETT vagy egy BÍRÓ!!!!

Köszönöm a választ!
László