Megáll - e a hamis vád?


ruggiero # 2019.11.30. 11:28

Tisztelt Fórumozók!

Hamis vád miatt folyamatban egy büntetőeljárás, a nyomozást elrendelték. Két, jogerősen lezárult eljárásban vádolt meg engem a házastársam, és mindkettő eljárásban elutasították a kérelmét (birtokvédelmi és távoltartási eljárások voltak az alapügyek). Testi sértés, zaklatás és magánlaksértés bűncselekményekkel vádolt engem a házastársam – objektíve valótlanul, semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni.
Ekkor tettem hamis vád miatt feljelentést, amire el is rendelték a nyomozást.
Időközben eljutott hozzám egy másik eljárásban becsatolt iratként egy nyomozást megszüntető határozat is. Ebben az eljárásban a rendőrség 2 hét alatt, gyanúsítás nélkül megszüntette a nyomozást, a cselekmény nem bűncselekmény indokolással. Hozzátartozó sérelmére elkövetett zaklatás miatt tett feljelentést, a 222. § (1) pont szerinti eset (azon belül háborgatást, megfélemlítést a házastársam.)

A nyomozást megszüntető határozat kiemelte, hogy egyrészt nem volt megfélemlítési tartalom az üzeneteimben, másrészt kölcsönös üzenetváltás volt köztünk, harmadrészt hiányzik az egyenes szándék részemről.

Kérdésem, hogy a maximum ebben az ügyben a hamis vád az eddigi kettő (jegyzői, távoltartási) eljárás alapján és hatóság félrevezetés ebben a büntetőfeljenteséses, elutasított ügyben (mert nem történt gyanúsítás, azért gondolom, h nincs hamis vád). Jó lenne, ha a büntetőben előadott vádaskodásra is rá lehetne húzni a hamis vádat.

Plusz tervezek egy feljelentést csalás miatt, mert az egész házasságkötése csalárd volt, amint kifizettem a lakás önrészét és beköltöztünk gyakorlatilag napokra rá kizárt, és kezdte a fenti eljárásokat. A csalással okozott kár az a pénz, amit kölcsönadtam neki és írásban el is ismert, hogy tartozik nekem. Ezek után elképzelhető, mennyire van visszafizetési szándéka, ha még a helyette kifizetett lakásból is kizárt..


don

drbjozsef # 2019.08.30. 04:48

pubi1,

Dehogy.

Btk. 268. § Hamis vád
268. § (1) Aki
a. mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol,

Ismeretlen tettes elleni feljelentésnél ennek nincs helye.

Ha az derülne ki, hogy a feljelentés tartalma esetleg valótlan, akkor a Btk. 271.§ Hatóság félrevezetése valósítható meg esetleg. De ehhez sem elég, hogy ne találják meg, vagy bizonyíték esetleg bűncselekmény hiányában ejtsék az ügyet.

facsiga77 # 2018.10.28. 21:35

Ráér ezzel akkor foglalkozni, ha lezárult az alapügy.

Addig még sok minden ki fog derülni, kezdve feljelentő vallomásától az egyéb körülményekig.

Amíg az alapügy folyik addig ez úgysem téma.

Antares # 2018.10.28. 20:06

Mint azt írtam, az anya feljelentését először elutasították bűncselekmény hiánya miatt, de aztán panaszt tett, és annak adtak helyt, és rendelték el a nyomozást. Mind az elutasító határozatban, mind a nyomozást elrendelő határozatban név szerint vagyok megemlítve, mint aki ellen egyrészről a gyanú felmerült anyuka részéről, másrészről meg aki ellen a feljelentés meg lett téve.

Az ügyvédemmel már beszéltem ezekről, szerinte megáll a hamis vád. Csak szerettem volna más véleményt is kapni (ami persze nem lehet olyan alapos, mivel nem tudok minden információt megosztani).

Dr.Attika # 2018.10.28. 19:42

Na most feljelentést elutasító vagy nyomozást elrendelő határozatban. Egyébként beszélje meg az ügyvédjével a teljes tényállás és keletkezett iratokat mutassa meg neki, ne itt csepegtessen információkat.

Antares # 2018.10.28. 18:41

Már bocsánat, de az eredeti feljelentést elutasító határozatban is benne van, hogy az anya azt gyanítja, hogy én követtem el a bűncselekményt. Azóta is folyamatosan ezt a gyanúját emlegeti a bíróságon és a gyámhivatalban, és maga az ügyészség is úgy fogalmazott a nyomozást elrendelő határozatában, hogy a feljelentés ellenem szól, valamint a PKKB is ilyen módon kezeli.

Ezt nehezen tudom úgy tekinteni, hogy nem ellenem szól a feljelentés. Ha pedig anyuka kereset pontosítását is hozzáveszem, amiben egészen konkrétan engem és apámat említ, akkor meg miről is beszélünk?

A hatóság félrevezetése tuti megáll, igen, de furcsállnám, ha a fentiek ellenére ennél több nem.

Dr.Attika # 2018.10.28. 17:51

Ismerjük a hivatkozott BJD-et. Mivel senki nem leggy meggyanúsítva így nincs hamis vád. Hatóság félrevezetése igen.

Antares # 2018.10.28. 17:21

A BJD 2811. és 2814. szerint ismeretlen tettes ellen megtett feljelentés is megvalósíthatja a hamis vádat, ha valójában egyedileg meghatározott személyre tereli a gyanút. Továbbá a Kúria is megállapította már több eseti döntésében is, hogy:

„Nem mentesítheti magát a vádlott azáltal, hogy feljelentését annak külzetén és kérelmi részében ismeretlen tettesek ellen tettnek jelöli meg, ha a feljelentésből kitűnik, hogy a feljelentett bűncselekmények elkövetői csakis a feljelentésben megnevezett sértettek lehettek (Bjt. 89.k.122.).”

Ez itt szerintem megtörtént, már a rendőrségen is, de a bíróságon is azért kéri anyuka a kapcsolattartás korlátozását, mert szerinte én és szüleim bántalmaztuk a gyereket.

Köszönöm a választ, még az ügyvédemmel is egyeztetek
erről.

alfateam # 2018.10.28. 17:04

Btk. 268. § Hamis vád
268. § (1) Aki

  1. mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol,
Dr.Attika # 2018.10.28. 16:56

Mivel nem gyanúsítottak meg senkit ezért hamis vád nem állapítható meg, de hatóság félrevezetése igen.

Antares # 2018.10.28. 16:34

Üdvözletem mindenkinek!

Röviden elmesélem a történetem, amely alapjén kérem, hogy egy hozzáértő mondjon véleményt arról, hogy van-e esélye hamis vád miatt feljelentést tenni.

Van egy négyéves kislányom, akinek az anyjával nem élek együtt.

Kislányom édesanyja ismeretlen tettes ellen tett feljelentést 2017 júliusában egy 2016 júliusában szerinte történt abúzus miatt, amikor az én kapcsolattartási időm alatt "valaki" szexuálisan bántalmazta a kislányunkat.

Az általa kitalált történet alapja egy a kislányom által elszenvedett vírusos eredetű vulvitis fertőzés (szeméremajak-gyulladás) volt, amelynek később húgyhólyagyulladás következménye is lett. Erről van orvosi papír is.

Anyuka a gyerek 3. szülinapja után gondolt egyet, és azért, hogy ne kelljen neki odaadnia a gyereket elvitelre, egy évre visszamenőleg tette meg a feljelentést úgy, hogy mind a rendőrségen, mind magánlevelekben, gyámhatóságon, bíróságon és gyermekjóléti szolgálatnál is egyértelműen és sokszor konkrétan engem és az ominózus napon velem tartózkodó szüleimet gyanúsította a csoportos nemi erőszakkal, amit mi az akkor még csak 2 éves és 3 hónapos kislányunkkal követtünk el.

Tette mindezt úgy, hogy egyben elismeri azt is, hogy az eltelt egy év alatt közben továbbra is odajártam hozzá a gyerekhez, fürdettem és etettem, néha apám is velem jött; anyuka többször is nemcsak a saját lányunkat, de annak pár évvel idősebb unokatestvérét is rám bízta; anyuka tőlem matematika korrepetálást kért többször is egyetemi tanulmányaihoz; rengeteg fénykép és videó van a közös programjainkról, kaárcsonyozásról; közösen strandoltunk együtt annak ellenére, hogy most azt akarja mindenkivel elhitetni, hogy már akkor nyáron azt gondolta, hogy én bántalmaztam a lányunkat.

Magyrán van egy csomó bizonyíték, amely arra utal, hogy a vádaskodása komolytalan, kezdve ott, hogy egy évet várt a feljelentéssel.

És ezen kívül van két hangfelvétel, amelyen anyuka tanúk előtt jelenti ki (gyermekjóléti szolgálaton illetve gyámhivatalban), hogy csak azért tette meg a eljelentést, mert elindultak ellene a gyámhivatali eljárások a kapcsolattartás akadályozásáért.

Ráadásul még a kapcsolattartás korlátozását is erre alapozva akarja elérni a bíróságon, és ott is folyamatosan rágalmaz már majdnem egy éve.

A feljelentésének nyomán egy 7 hónapig tartó nyomozás lett, amelynek során engem ugyan nem hallgattak meg, de ennek következtében hiúsult meg pl. lányom védelembe vétele is, és ezért nem zárult még le a polgári peres eljárás sem, mert a rendőrségre várunk, aki nem hajlandó hivatalosan közölni a nyomozás lezárultát.

Megjegyzem, a rendőrség kirendelt pszichológus szakértőt, aki megvizsgálta a kicsit, és kizárta az abúzus lehetőségét, valamint voltak bölcsődei és óvodai pedagógiai szakvélemények is, amelyek teljesen pozitív képet festettek a gyerekről, amelyek alapján az abúzus szintén kizárható. Anyuka ezt tudva és ezek ellenére fenntartotta a kezdetben bűncselekmény hiányában elutasított feljelentését és további olajat öntött a tűzre ismételt gyanúsítgatásokkal. Az elutasítás miatti panaszára indult el azán a nyomozás.

A kérdésem az, hogy ilyen előzményekkel, ilyen időzítéssel (egy év után), ilyen hangfelvételekkel, videókkal és fényképekkel igazolható-e kellő bizonyossággal az ügyészségen a hamis vád bűncselekményének gyanúja?

Bár a feljelentés ismeretlen tettes ellen van, de anyuka tenges sok nyilatozatából egyértelmű, hogy mire megy ki a játék, ahogyan az is, hogy csak az ellene megindult gyámhivatali eljárások miatt ment el a rendőrségre, egyébként nem tette volna.

Előre is köszönöm!