fenyegetés


ObudaFan # 2012.02.12. 13:32

Csak a lényeg maradt ki. :)

Btk. 176/A. §(2)Aki félelemkeltés céljából

  1. mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
  2. annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be,

vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A többiek legfeljebb bűnsegédek lehetnek, ha bátorították az illetőt.

Walpurgis # 2012.02.12. 12:34

köszönöm a választ. azok az emberek is feljelenthetőek akik mindezt végighallgatták, és akik mindezt olvasták és még tetszett is nekik? elvégre szórakoznak egy ember megverésén.

Véleményem # 2012.02.10. 18:42

Tehetsz feljelentést. Majd a rendőrség eldönti hogy minek minősül.

Veszélyes fenyegetés

151. § (1) Aki

  1. mást félelemkeltés céljából a megfenyegetett személyre vagy annak hozzátartozójára vonatkozó, a becsület csorbítására alkalmas tény nagy nyilvánosság elé tárásával komolyan megfenyeget,

elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik.

Rendzavarás

142. §192 (1) Aki

  1. verekszik, továbbá aki mást verekedésre felhív

Garázdaság

142/A. §194 (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Walpurgis # 2012.02.10. 14:38

sziasztok!

egyik "ismerősöm" barátja megfenyegetett hogy "ha még egyszer azt mondom megölöm a kutyáját kinyír-ez az állítás valótlan, soha nem mondtam ilyet-kettő-megkeres és agyonver (van róla írásos bizonyíték) akkor feljelenthetem fenyegetésért?

melindaanyu # 2010.11.29. 21:21

OK, bocsánat elfogadva:-)
feljelenteni nem akarom, max. elbeszélgetnék egy hatósági személlyel, hogy ha apuka netán "beváltja az ígéretét", akkor milyen lépéseket lehet tenni...
Kiszámíthatatlan személyiség, és ezt csak x év együttélés után tudtam meg....ja, és antidepresszánst szed (függő)

A_Mester_Sikolya # 2010.11.29. 16:24

Jójó, bocsánat, csak egy feltételezés, vagy "megérzés" miatt nem jó tönkretenni mások életét. Nem értik meg sokan, hogy az erőszak erőszakot szül. Például, ha Te feljelentesz valakit, aki eddig nem tett ellened semmi erőszakosat, de amúgy is már kezd nála elszakadni a cérna, akkor, ha feljelented, lehet olyan, hogy olyat tesz, ami durva, mert "nincs már mit vesztenie"!

melindaanyu # 2010.11.29. 14:27

kedves A_M_S,
köszi az értékes hozzászólást....
de!

  1. Nem vagyok szuka
  2. Nem teszem tönkre apuka életét... ezt ő maga is megteszi, ha így folytatja...
  3. tanácsot kértem, ui. még nem "jártam hasonló cipőben"
A_Mester_Sikolya # 2010.11.29. 14:13

Ne légy azon szukák egyike, akik tönkretesznek egy apát, kérlek...

melindaanyu # 2010.11.29. 13:34

Kedves Fórumozók!
Az exem, miután megtagadtam tőle, hogy a következő hétvégén elvigye a közös gyermeket, ui. nem "apás" hétvége lesz, fenyegető hangon, hangosan, durván ezt mondta az este:
" Ez volt az utolsó csepp a pohárban...ez volt az utolsó csepp a pohárban, hogy nem engedted el. Hogy minden, ami ez után fog történni...Majd meglátod, ezt nagyon megbánod. Ezt nagyon meg fogod bánni...."

Ez jogi szempontból fenyegetésnek minősül? a rendőrséghez érdemes fordulni?
Az igazság szerint, elég félelmetesnek hangzott ez számomra, mivel ő eléggé kiszámíthatatlan...

Főlökött # 2010.11.26. 12:19

Tisztelettel :

Ha megmutatja, akkor kiderül, hogy mire is tette meg a feljelentést, ha megtette ténylegesen. Elsődlegesen az, hogy "megverlek" egy esetben, egy magánlevélben történő közlés esetén nem látok semmi olyan cselekményt, ami miatt eljárás indulhatott volna vagy eljárás lenne, hacsaknem más is történt, vagy a hölgy fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy foglalkozzunk már vele, ezért hinta - palintába tett bennünket....

Büntetési tételről naivitás lenne így beszélni.

------------
  • Lökött
Zsanett92 # 2010.11.26. 12:03

És ha mégis tett feljelentést?akkor mik lehetnek a következmények?kaphatok én azért valamit?

Zsanett92 # 2010.11.26. 11:44

rendben.meg fogom kérdezni.és köszönöm

Főlökött # 2010.11.26. 11:41

Tisztelettel :

Egy régi barátom mondta annó :

Ha áramszedőm lenne, én lennék a trolibusz. Majdnem hittem Neki...../ de csak majdnem/

Sok mindent mondhat bárki, bármiről, de mik a tények. Mire is tett feljelentést ? Egy darab magánlevélre ? Vagy csak azt szeretné, hogy foglalkozzunk vele. Akkor a fél ország feljelenthetné a másikfelét ( Pl. sok-sok feljelentés lenne az Apeh felé, mert azok a frányák még pénzt is kérnek....és még fenyegetnek is, hogy behajtás következik, ha nem fizetünk.... ). Én megkérném szépen a hölgyet, hogy tán mutassa meg a feljelentését, mivel úgy is kapott egy példányt, ha tényleg megtette.
Ha nincs ilyen, akkor a véleményem, hanyagolni kellene egymást, vagy ha kölcsönös a szimpátia egymás iránt, akkor össze kell bújni vele, nincs más lehetőség.:) - mit van mit tenni.....

-------------
  • Lökött
Zsanett92 # 2010.11.26. 11:22

én nem láttam semmilyen papírt hogy feljelentett vagy nem.ő ezt állította.én pedig csak egy levelet írtam neki.

Főlökött # 2010.11.26. 11:19

Tisztelettel :

kenomajas, abcdef :

Mindkettőjüknek -

Zaklatás :
Btk. 176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.1405 1406
(2) Aki félelemkeltés céljából1407

  1. mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
  2. annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.1420

(3) Aki a zaklatást

  1. volt házastársa, volt bejegyzett élettársa, vagy volt élettársa,1408
  2. nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy

sérelmére követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

kenomajas - esetén ( még lehetséges ) :

Levéltitok megsértése :
Btk. 178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.Levéltitok megsértése|3539
(2) A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.540 541
(3) A büntetés542

  1. két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény;
  2. bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény

jelentős érdeksérelmet okoz.

abcdef - esetén ( még lehetséges ) :

Tartás elmulasztása :
Btk. 196. § (1) Aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt tartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.589 590 591
(2) 592
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a tartás elmulasztása a jogosultat súlyos nélkülözésnek teszi ki.
(4) Az (1) bekezdés alapján az elkövető nem büntethető, a (3) bekezdés esetén pedig büntetése korlátlanul enyhíthető, ha kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig eleget tesz.593 594

Javaslatom, feljelentés megtételét a nyomozó hatóságnál. Nem kell figyelembe venni az "elhajtást", ha lenne ilyen, mert akkor tájékoztatni kell a közeget, hogy írásban, fogjuk megtenni a feljelentésünket.
A nyomozó hatóság, az eljárás során fogja tisztázni a történteket. Amiket felsoroltam, csak tippek, mert a tényleges nyomozás megállapításai után derül ki, ki és mit követett - valósított meg még. Elképzelhető, hogy bővülni fog az elkövetett bűncselekmények köre. Egy számomra biztos, olvasatomban mindkét esetben zaklatás megállapítható, szóval véleményem szerint ezen indok alapján kell feljelentést tenni, ismeretlen tettes ellen !
Az más kérdés, hogy a feljelentés érdemi részében elregéljük, ki is az elkövető :)

Azért a feljelentés megtétele előtt fel kell készülni (!), hogy mikor, milyen eszközzel és hányszor is zaklatott az ismeretlen elkövető. ( esetlegesen kinyomtatott ócsárló levelek, kapott ocsárló sms-ek, becsatolása stb. ) és a gyerektartásról szóló bírósági ítélet másolatát is becsatoljuk....stb.

Zsanett92 - biztos az a feljelentés, vagy csak ugratás ? Biztos az az egy levél, vagy több volt ? Elég hézagos így az egész...../hogy érdemben lehessen róla nyilatkozni/

-------------
  • Lökött
Zsanett92 # 2010.11.26. 10:48

Jó napot.nekem egy olyan kérdésem lenne hogy volt egy kis összetűzésem egy lánnyal és írtam neki egy közösségi oldalon egy levelet és az volt benne hogy megverem.ő pedig feljelentett a rendőrségen.és érdekelne hogy ezért mit lehet kapni vagy egyáltalán eljárást indítanak e ellenem.köszönöm

abcdef # 2008.11.07. 12:27

Szép jó napot mindenkinek!
Szeretnék itt egy tanácsot kérni, ha valakinek van valami jó ötlete, tanácsa, kérem írja le.
2,5 éve váltam el a férjemtől, igen nehezen, mert ő nem akart válni. Miután elköltözött, szóban fenyegetett(soha nem fogok megszabadulni tőle, tönkre teszi az életemet, nekem nem lesz senkim.....), napi 30-szor hívott fel, az új barátomat is megfenyegette(per¬sze ennek a kapcsolatnak vége is lett). Elmentem a rendőrségre feljelenteni, mert már nem bírtam. A rendőr elhajtott, nincs bizonyítékom, nincs tetlegesség. Jegyzőkönyv felvétel nem történt. Mivel ez egy közepes méretű város, volt férjem 1 óra múlva felhívott és tudta, hogy ott jártam. Ez is igen érdekes volt számomra!
Sűrgősségi ideiglenes gyerekelhelyezést kellett kérnem, mert telefonban megfenyegetett, hogy hamis útlevéllel külföldre viszi. (Erről bírósági papírom is van.)
kb. 1/2 év szenvedés után, abba maradtak ezek a dolgok.
Ezek után Ausztriában letartóztatták és 1,5 évig börtönben volt. 2 hónapja szabadult(1 évvel korábban, mint a kiszabott büntetése). A múlt héten ismét megfenyegetett, persze négyszemközt, hogy ha nem viselkedek normálisan(nem beszélgetek vele, hogy kerüljem a konfrontálódást), akkor olyan világ következik számomra, hogy azt el sem tudom képzelni.Mindezt persze fenyegető hangnemben, kiabálva.
Gyerektartás persze nincs, végrehajtás alatt áll az autója. Persze ezért is üvöltözik velem.
Gyereket elviszi amikor a láthatás előírt, úgy tudom vele normális. (5 éves, el tudja mondani mi történt)
Kérdésem, feljelentést tehetek ilyen fenyegetések mellett vagy tűrnöm kell továbbra is!? Van valami szerv, gyerekjóléti szolgálat, bíróság, rendőrség, stb…akihaz fordulhatok, mert ez így nem élet.
Előre is köszönöm a segítséget!

kenomajas # 2008.11.06. 16:45

kerem valaki valaszoljon. Fontos az ugy!
Koszi

kenomajas # 2008.11.06. 00:50

na a csillagok eltuntek, es a fele szoveg vastag lett, de azert remelem ertheto, mi tortent.

kenomajas # 2008.11.06. 00:48

Egy kedves no ismerosomtol kaptam egy szornyu levelet, melyben a baratjaval valo szakitasrol ir, es hogy emiatt egy forumrol szeretne magat toroltetni, ahol en admin vagyok.

Olyan durva dolgokat irt neki az ember MSN-en, hogy valosaggal a lelekzetem elallt.
Nem tudom, hogy ez kimeriti e az eletveszelyes fenyegetest, megfelemlitest stb, mert interneten zajlott. Nem tudom azt sem, hogy az internetes fenyegetes mennyire szamit komolynak a mai jogrendszerben, es mennyire szamit valos buncselekmenynek.

Ime a level, amit a holgytol kaptam:(a neveket kicsillagoztam)

"-al a kapcsolatunk megszakadt több mint egy hete,de nagyon csúnyán!Ezért innen is törlöm magamat!Csak szólok,h vigyázzatok az iwiwen és a levelező rendszereken(freemail,gmail,citromail...)mert feltörte az iwiwemet,és a nevemben írogatott embereknek,persze nagyon csúnya dolgokat!Olvasgatta a leveleimet,mind az iwiwen,mind a gmailen,freemailen. Ezért szólok,hogyha valami furcsaság lenne..mert ő nem dolgozik,és mostanában csak otthon ül és ilyenekkel szórakozik.Barátnőm iwiwjét is feltörte!Msn-en ilyen szöveget írt nekem :

üzenete (2008.11.04. 6:26):
tönkre foglak tenni ahogy te engem
üzenete (2008.11.04. 6:26):
Rettegj a haragomtól!!! Ribanc!
üzenete (2008.11.04. 6:30):
sőt te még pásztón is tönkre leszel téve
üzenete (2008.11.04. 6:30):
ha kilépsz az utcán meg fognak vetni a szomszédok az emberek
üzenete (2008.11.04. 6:30):
én teszek rola
üzenete (2008.11.04. 6:30):
ja és rettegj hazafelé meg mindenkor
üzenete (2008.11.04. 6:31):
mert véged ha elkaplak
üzenete (2008.11.04. 6:31):
elmetszem a torkodat!
üzenete (2008.11.04. 6:31):
na menny a pusztulatba szija
üzenete:
és a myviped is fel lesz törve
üzenete:
mert tönkre teszlek én attol
üzenete:
a busszú édes
üzenete:
de szenvedni fogsz
üzenete:
és kitapasom a beled
üzenete:
vadászok rád
üzenete:
nem hagyom annyiban
üzenete:
a lelkemnek könnyebb lesz ha korházban leszel
üzenete:
ok
üzenete:
majd mikor nem számítasz rá

Sajnálom,pedig nagyon szerettem ezt a társaságot, által ismertem meg, és sajnos most itt kell hogy hagyjam!

Eddig a level.
Szerintetek ez alapjan lehet jogi utra terelni a dolgot? Vagy az illeto azt mondja, hogy "en ilyet nem irtam"?

Varom a tisztelt szakerto velemenyet

kenomajas

erdo # 2008.10.02. 16:07

"Jut eszembe: ha megtagadnák a feljelentésed felvételét, akkor írd le azt és tértivevényes levélben küldd el a rendőrkapitány­ságra, a kapitánynak vagy a bűnügyi osztály vezetőjének címezve.

Üdv,
Traffic"

Üdv mindenkinek,
Kedves Traffic, ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a páromat és munkatársát életveszélyesen megfenyegette egy illető ( aki mellesleg országos csaló, mint kiderült) többször is, telefonon is rendszeresen zaklatja őket már hónapok óta. Most végre rászánták magukat, hogy feljelentést tegyenek, hogy lebuktassák...a rendőrségen azt mondták nekik, hogy ha megteszik a feljelentést, kiderül, hogy ki és hol tette meg azt, nem tudják szavatolni a biztonságukat ezesetben...kvázi eltanácsolták őket...
Ez így kóser? én nem értek hozzá, de honnan "derülhet ki", ki és hol tett feljelentést?! (Hozzáteszem, hogy elvileg mások, "ügyfelei", akiktől pénzt csalt ki, jelentették már fel több helyen is.)

Felteszem azt a költőinek szánt kérdést is, hogy minek van a rendőrség?
A csaló vígan folytatja a tevékenységét, te meg retteghetsz, mikor váltja be az a bűnöző valóban a fenyegetését.

rocco22 # 2008.10.01. 07:52

Tiszteletem.

A következő kérdésre szeretnék választ kapni:
Egy testvérpár (egyikük nagykorú, másikuk kiskorú) ingatlant örökölt. A nagykorúnak van saját lakása, a kiskorú (6 éves) természetesen anyjával él, akinek szintén van lakása. A kiskorú gyámja azonban folyamatosan kulcsot követel az örökölt házhoz (ami teljesen üres), ám a kulcsok a nagykorúnál vannak, és még hivatalos felszólítást nem kap, addig nem adja át azokat a gyámnak. A gyám azzal fenyegette meg a nagykorút, ha nem adja át a kulcsokat, feltöri a lakást, és lecseréli a zárakat!!! Azt szeretném tudni, hogy ha ezt megteszi, annak milyen jogi következményei lehetnek?
(Kis adalék, amiért a nagykorú nem kívánja átadni a kulcsokat: ha a gyám kezébe kerülne a kulcs, úgy az saját nevén lévő lakását értékesíthetné, az örökölt házba beköltözhetne - szeretőjével együtt -, és ha jól tudom nincs olyan törvény, amivel őt onnan - 6 éves gyermeke miatt - ki lehetne tenni. Így a másik örökös várhatna min. 12 évet - a nagykorúvá válásig - , míg jogos örökségét megkaphatná.)

Traffic # 2008.09.18. 18:14

Jut eszembe: ha megtagadnák a feljelentésed felvételét, akkor írd le azt és tértivevényes levélben küldd el a rendőrkapitányságra, a kapitánynak vagy a bűnügyi osztály vezetőjének címezve.

Traffic # 2008.09.18. 18:12

Ez nem így van. Kérni kell, hogy vegyék fel írásban a feljelentésedet, ehhez ragaszkodj. Ha a feljelentés elutasításáról döntenek határozatban, azt neked ki kell küldeniük, amely ellen fellebbezéssel élhetsz.
A nyomozó hatóság feladata a tanúkat kihallgatni (akiket megnevezel), továbbá a híváslistát lekérni.
Ne hagyd annyiban!

verde # 2008.09.18. 08:00

A büntető eljárás megindításának feltétele egy semleges tanú, vagy hangfelvétel a fenyegetésről. Ezt a választ kaptam a hatóságtól.