rendőrségtől tájékoztatás kérése


kismukk # 2008.12.06. 11:11

Prosecutor

Megnéztem.
A 74/ B.§- valójában a közvélemény tájékoztatására vonatkozik, azon belül emliti tájékoztatás kérését.

Nem inkább a 70/B.§ lenne?
70/B. § (1) Az eljárás során keletkezett iratról - ideértve a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság által beszerzett, illetőleg a büntetőeljárásban résztvevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is - az a bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság, amely előtt az eljárás folyamatban van, a büntetőeljárásban részt vevő személyek kérelmére a (2)-(7) bekezdés szerint legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított nyolc napon belül másolatot ad ki.

És ebben benne van, hogy nem húzhatja mint a rétestésztát, hanem 8 napon belül ki kell adnia másolatokat.

kismukk # 2008.12.05. 01:54

Prosecutor

köszönöm. A végét olvasva, mintha kezdene amolyan "gumifogalommá" válni a dolog, hatóságok belátásuk szerint, helyi gyakorlat...

De, ha igaz a jogszabály betűje
az ügyész, ... engedélyezi az iratok megtekintését,
akkor ENGEDÉLYEZI és nem engedélyezHETI, vagyis nem diszkrecionális jogkör.
Értelmezésem szerint, itt az ügyész azt vizsgálhatja, hogy én az vagyok-e, akinek valóban érdeke fűződik az eljáráshoz.
(... tudjuk persze, hogy sok kógens jogszabály létezik, amelyet a kötelezettek, hatóságok tetszőlegesen nem tarthatnak be, mert nincs jogi következmény)

Előbbi kérdéseimet csupán azért fogalmaztam meg, hátha valaki ismeri a "kialakult" gyakorlatot (kinek irjunk, mire hivatkozzunk, mit kérjünk stb.)

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.12.04. 22:22

Kedves kismukk!

Azt korábban már írtad, hogy feljelentő-sértett is vagy.

Az idézett rész a Be. (büntetőeljárási törvény 1998. évi XIX. törvény 74/ B. §- ból való.A www.magyarorszag.hu jogszabálykeresőjében megtalálható.

A Be. 28. § (4) bek. szerint, ha a nyomozó hatóság önállóan végez nyomozást…az ügyész felügyel arra, hogy azt e tv (mármint a Be.) rendelkezéseit megtartva végezzék, az eljárásban részt vevő személyek a jogaikat érvényesíthessék.

Lsd. még Be. 28. § többi bekezdés és Be. 165. §

Mivel a büntető ügy nem a sértett és a terhelt jogvitája, hanem elsősorban a terhelt és az állam közötti közjogi viszony, ezért korábban írtak szerint a sértett jogai:

  • értesül a nyomozás elrendeléséről, arról ha a nyomozást megszüntetik, mrt kap határozatot, ami ellen panaszzal is élhet, értesül a vádemelésről, a tárgyaláson kihallgatják tanúként (ez kötelezettség), kézbesítik neki az ítéletet.

Azt, hogy ezen túl miről informálható, álláspontom szerint az adott ügyben eljáró hatóságok belátáuk szerint döntik el, és a helyi gyakorlattól is függ.

Próbálkozni kell.

kismukk # 2008.12.04. 02:20

Prosecutor
Mi vagyunk a feljelentők és a sértettek is (hogy egyértelmű legyen)
Birósági megkeresés válasz nélkül hagyása: ez tulajdonképp nem is annyira érdekes, hiszen több mint egy évvel ezelőtt történt ( legfeljebb azért lehet érdekes, hogy hatóság megkeresésére sem válaszol a rendőrség)

Mi szeretnénk infót kapni a nyomozásról.
Korábban irtad:
,,az eljárásról felvilágosítás annak adható, akinek az eljárás lefolytatásához, illetőleg annak eredményéhez jogi érdeke fűződik. A vádirat benyújtásáig az ügyész, a bírósági eljárás során az eljáró bíróság elnöke – az ehhez fűződő jogi érdek igazolása után – engedélyezi az iratok megtekintését, illetőleg a szükséges felvilágosítás megadását.”"
IRATOK MEGTEKINTÉSE - áll benne, vagyis kérhetjük, mutassák meg nekünk az eddig keletkezett iratokat?
Kérdések:

  1. meg tudod-e adni, pontosan hol található ez a jogszabályhely?
  2. "ügyész engedélyezi”" mit jelent? Hogy ügyésznek irjunk kérelmet, hogy engedélyezze a rendőrségen folyó nyomozás iratainak megtekintését? Mire esetleg azt fogja válaszolni, hogy hát nála az ügyészségesen egy oldalnyi irat sincs...? (mert ugye, ahogy jelen tapasztalatainkat leirtuk, ügyész nem utasithatja rendőrséget betekintés biztositására, mert "nem főnöke a rendőrségnek" jelentette ki.)
  3. mi az hogy „szükséges felvilágositás”? Ki dönti el, hogy kérdéseink nyomán szükséges felvilágositás? Ügyész kijelentheti-e, hogy ja kéremszépen kedves feljelentők, az önök kérdéseire a felvilágositás nem tekinthető szükségesnek?
Ellinor # 2008.12.03. 11:47

Először is elnézést,én most nem hozzászólnék, hanem kérdeznék, én is tapasztaltam hasonlókat, mint az itt leírtak, és egy hasonló kérdésem lenne: ha a nyomozó ügyésznek írtam egy levelet, melyben néhány kérdést feltettem, illetve nyomozati cselekményeket indítványoztam, és kértem is, hogy válaszoljon nekem írásban, akkor előír neki valamilyen jogszabály olyat, hogy egy megadott határidőn belül arra válaszolnia kell? Ha igen, akkor melyik az?
Már több levelet is küldtünk, kérdésekkel, indítványokkal, több, mint egy hónapja, és nem kapunk rá választ, telefonon pedig elérhetetlenek! Az ügyvéd pedig azt mondja, hogy az ügyésznek az a feladata, hogy nyomozzon, nem az, hogy kérdésekre válaszoljon!

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.12.03. 08:40

Mint korábban írtam, a sértett, ha nem ő a feljelentő, a nyomozás elrendeléséről, később pedig a nyomozás megszüntetéséről vagy a vádemelésről értesül főszabályként. A többi az eljáró hatóságok belátásán múlik.

A Be. 28. § (4) bek. szerint, ha a nyomozó hatóság önállóan végez nyomozást...az ügyész felügyel arra, hogy azt e tv (mármint a Be.) rendelkezéseit megtartva végezzék, az eljárásban részt vevő személyek a jogaikat érvényesíthessék.

Javaslat: rövid írásbeli beadvány az ügyészség vezetőjének címezve, melyben:
kéred, hogy nyomozásfelügyeleti jogkörben eljárva /Be. 28. § (4) bek./utasítsa a nyomozó hatóságot, hogy az a polgári bíróság megkeresésére adjon választ, mivel ez tudomásod szerint nem történt meg, és ehhez neked jogi érdeked fűződik.

kismukk # 2008.12.03. 01:39

Jártunk az ügyészségen.
Ügyész mondta: nehéz és bonyolult az ügy, és különben is "sértettnek a nyomozás lezárásáig nem adhatunk felvilágositást. Ez szabály."
És hogy ő nem főnöke a rendőrségnek. Akkkor hogy is van, amit irtál, hogy ő látná el a törvényességi felügyeletet felettük?

Tényleg van ilyen szabály? Hol?

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.25. 18:09

Lehet mindkettő, de én az ügyészségre gondoltam, ha már a kapitányhoz írt levél nem vezetett eredményre.

kismukk # 2008.10.25. 08:29

A polgári per lezárult.

arra is felhívhatod az ügyész fiyelmét
Akkor most kinek az ügyfélfogadására menjünk? A r.kapitányságvezetőjére vagy az ügyészére?

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.24. 13:24

A beszerzett adatokat elő lehet adni a polgári perben, lehet kérni az ügyésztől, hogy utasítsa a rendőrt a válaszadásra vagy maga adjon választ a polgári bíróságnak.

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.24. 13:22

Könnyen kideríthető az ügy állása, ha igazolod, hogy jogi érdeked áll fenn (mert feljelentő, sértett, kapcsolódó ügyben peres fél stb. vagy).

A rendőrség a nyomozás elrendeléséről, de a megszüntetéséről is értesíti az ügyészt, a nyomozási határidőt az ügyész hosszabbítja, amikor is értesíül a nyomozás állásáról, és ha befejeződik a nyomozás, akkor az ügyész emel vádat a bíróság előtt vagy bizonyos esetekben csak az ügyész szüntetheti meg.

Úgy tűnik, hogy alapcvetően az eljárás állásáról, a nyomozás sorsáról akarsz tudakozódni, így egyszerűen alkalmad lesz rá, de fontos, hogy a jogi érdekedet igazold, ha ez magából a nyomozási iratból nem derül ki. arra is felhívhatod az ügyész fiyelmét, hogy érkezett bírósági megkeresés amit a rendőrség nem teljesített, ugyanis, ha a rendőrség nyomoz, a törvényességi felügyeletet az ügyész látja el.

kismukk # 2008.10.24. 04:37

A pert szerződés semmissége megállapitására inditották.
A bűncselekmény gyanújára tett feljelentés a rendőrségnek történt, amely nyomozatba tette az ügyet. Két külön ügy. De, a felperes ügyvédje tudomást szerzett az alperessel kapcsolatban álló, ellene tett feljelentésről, amelyet meghallva a biró tájékoztatást kért a rendőrségtől, hogy "világosabban lásson".

be kell menni ügyfélfogadási időben
És akkor mi várható?

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.23. 22:04

Jó erkölcsbe egyes szerződés ütközhet, ami semmis emiatt, de ilyen nyerészkedés kategória nincs.
Ha bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt perelsz, akkor annak tényleg előkérédse a bűncselekmény elkövetése.

Írni kell a nyomozást felügyelő ügyészségre, ahol a bü. szám alapján szintén megtalálják az ügyet, vagy be kell menni ügyfélfogadási időben.

kismukk # 2008.10.23. 01:41

Egyjogász
hát..., irigylésre méltó!
Hogy a biró a zászlóst vagy a kapitányt, vagy általában a r.kapitányságot kérdezte-e, azt nem tudni.
Mi viszont személyesen a r.kapitánynak irtunk, névszerint neki cimezve, hivatkozva a bü.számra. Semmi válasz.
Egyébként, az általad ismert esetben a biró hogyan fogalmazott a megkeresésben? ("kérek tájékoztatást az ilyen meg ilyen ügyre vonatkozóan"?, vagy hivatkozott-e valamilyen rendeletre, amely alapján kéri a tájékoztatást? ha igen, mire?)

Prosecutor
Kapcsolat: a biró abban akart dönteni, hogy a polgári perben megáll-e a "jóerkölcsbe ütköző nyerészkedés", amihez támpontot adott volna neki, ha a rendőrség megállapitotta volna a csalás tényállását.
A bírósági megkeresésre is válaszolnia kell a nyomozó hatóságnak” KELL? És mi van ha nem válaszol? Az égvilágon semmi, - ahogy az ábra mutatja. A törvényekben sok ilyen "kell" van, amihez nem fűződik szankció...

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.22. 21:01

Infómorzsák jól jönnek.

Milyen a kapcsolat a polgári és a büntető ügy között?
A feljelentő egyben sértett-e?

A legfőbb ügyésszel kapcsolatban csak a Be. szövegét idéztem a gyakorlatban a megyei/fővárosi főügyészségek+legfőbb ügyészség (fő-)osztályai járnak el.
A törvény szerint csak akkor áll fenn a 2 éves határidő, ha volt gyanúsítás, és attól kezdve (nem az elrendeléstől).

A feljelentő, ha nem sértett, akkor értesül az eljárásról, ha a feljelentését elutastják vagy ha a nyomozást megszüntetik, vagy ha kihallgatják tanúként.

A bírósági megkeresésre is válaszolnia kell a nyomozó hatóságnak +
,,az eljárásról felvilágosítás annak adható, akinek az eljárás lefolytatásához, illetőleg annak eredményéhez jogi érdeke fűződik. A vádirat benyújtásáig az ügyész, a bírósági eljárás során az eljáró bíróság elnöke - az ehhez fűződő jogi érdek igazolása után - engedélyezi az iratok megtekintését, illetőleg a szükséges felvilágosítás megadását."

Egyjogász # 2008.10.22. 05:25

Az én tapasztalataim szerint ha egy polgári ügyben eljáró bíró hivatalosan megkereste a rendőrséget, mindíg korrekt választ kapott.

Az lehet, hogy "Józsi zászlós" elfelejtett válaszolni, meg kell keresni a kapitányságvezetőt.

kismukk # 2008.10.22. 02:12

Még egy érdekesség: az ügyhöz kapcsolódó kártéritési perben a biró tájékoztatást kért a rendőrségtől, de onnan semmi választ nem kapott. Úgy látszik, a nem-tájékoztatás nemcsak állampolgár, hanem más hatóság felé is érvényes...
(ami valójában nem is érdekesség)

kismukk # 2008.10.22. 01:50

Köszönöm.
két évig terjedhet, kivéve, ha a legfőbb ügyész a 193. § (3) bekezdése alapján a nyomozás időtartamát az engedélyben meghatározott időpontig meghosszabbította.
Vagyis, ha 2 év eltelt már, annak okáról a legf.ügyész tudhat-tehet (...aki feltehetőleg nem kérdezhető). És valszeg ő tudja, meddig húzódhat még a nyomozás.

a Be. nem ír elő jogot a felvilágosításra, persze meg lehet próbálni kérni, a hatóság belátásán (belső szabályzatán) múlik.
Vagyis, felvilágositást kérni éppen lehet, de ha rendőrség hallgat, az teljesen normális, - vagyis minek.

Jól értelmezem?

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.21. 13:07

Vagyis nem hagytam ki, ez kész tudatzavar...

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.21. 13:07

Azt kihagytam, hogy ha a nyomozás megszüntetésre kerül, akkor amegszüntető határozatot a feljelentőnek is kézbesíteni kell.

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.21. 08:18

Ha nincs gyanúsítás, addig nyomoznak ameddig van értelme, ha az elkövető kléte nem állaptható meg, a nyomozás megszüntetésére kerül sor. Az erről hozott határozatot azonban közölni kell a feljelentővel (Be. 190. § (5) bek., akkor is ha nem ő a sértett.

170. § (3) bek. A nyomozás elrendeléséről a feljelentés megérkezésétől számított három napon belül kell határozni, feltéve, ha a feljelentést nem utasítják el, vagy a feljelentés kiegészítésére nincs szükség. A nyomozó hatóság az általa elrendelt nyomozásról, illetőleg a feljelentés elutasításáról huszonnégy órán belül értesíti az ügyészt. Ha a feljelentést nem a sértett tette, de a személye ismert, a nyomozás elrendeléséről értesíteni kell a sértettet is. Vagyis a feljelentőt külön nem kell értesíteni az elrendelésről, erről úgy szerez tudomást, hogy nem kap a feljelentést elutasító határozatot.

Ha nem sértett a feljelentő, akkor a Be. nem ír elő jogot a felvilágosításra, persze meg lehet próbálni kérni, a hatóság belátásán (belső szabályzatán) múlik. A sértett, akit a fentiek szerint értesíteni kell a nyomozás elrendeléséről, ha nem ő tete a feljelentést, tudakozódhat.

Prosecutor (törölt felhasználó) # 2008.10.21. 08:13

A nyomozás határideje, a büntetőeljárási tv. szerint:
A nyomozás határideje

176. § (1) A nyomozást a lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni, és az elrendelésétől, illetve megindulásától számított két hónapon belül be kell fejezni. Ha az ügy bonyolultsága vagy elháríthatatlan akadály indokolja, a nyomozás határidejét az ügyész két hónappal, ha ez a határidő letelt, a főügyész legfeljebb a büntetőeljárás megindításától számított egy év elteltéig meghosszabbíthatja.

(2) Egy éven túl a legfőbb ügyész jogosult a nyomozás határidejének meghosszabbítására. Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a meghosszabbítás legfeljebb a gyanúsítottnak a 179. § (1) bekezdése szerinti kihallgatásától /az első ganúsítotti kihallgatástól, megj./ számított két évig terjedhet, kivéve, ha a legfőbb ügyész a 193. § (3) bekezdése alapján a nyomozás időtartamát az engedélyben meghatározott időpontig meghosszabbította.

(3) Ha az ügyész nyomoz, a nyomozás határidejét az ügyészség vezetője két hónappal, a felettes ügyész legfeljebb a nyomozás elrendelésétől számított egy év elteltéig, azt követően a (2) bekezdésben meghatározott határidőig a legfőbb ügyész hosszabbíthatja meg.

(4) A nyomozás határidejének meghosszabbításáról rendelkező határozat ellen nincs helye panasznak.

kismukk # 2008.10.21. 01:41

2 évvel ezelőtti feljelentés nyomán rendőrség nyomozatba tette az ügyet, azóta semmit nem tudni. Van-e valamilyen szabályzat, amelyre hivatkozással tájékoztatás kérhető, hol tart a nyomozás? Vagy, csak a lezárás után tájékoztatnak? Van-e és mennyi a határideje egy ügynek?