Hamis vád


Katesold # 2008.12.12. 11:24

Köszönöm az eddigi segítséget, kiengedték egyelőre.Még nem tudtam vele személyesen beszélni, de biztos lesz folytatása a dolognak.
Köszönettel Kata

Pistone # 2008.12.10. 22:34

Kedves Katesold!

Ha ő van feljelentve, akkor csak abban az esetben követhette el, ha annak az eljárásnak a keretein belül valakit alap nélkül bemárott, mondjuk tanúkihallgatás során olyan valótlant állított valakiről, amely alapján bűncselekmény elkövetésével vádolta meg ezt a valakit. Valószínűbbnek tűnik, hogy olyan feljelentést tett valakivel szemben, amelynek nincs alapja, vagy nem bizonyítható. Ha ez történt, ez nem volt egy jó húzás:

Btk. 233. § (1) Aki

  1. a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol,
  2. más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására,

bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul.
(3) Ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Ha nem ment el bírósági tárgyalásra, akkor feltehetően körözését rendelte el a bíró, ha az elővezetés sem járt eredménnyel. Ebben az esetben a 6 órai tárgyalás feltehetően az előzetes letartóztatásról szól. Elég általános, hogy ilyenkor legalább az elsőfokú ítéletig előzetben tartják a delikvenst. Rendőrségi fogdán vagy büntetésvégrehajtási intézetben mobil telefon TILOS használni. Csak a legszemélyesebb cuccai lehetnek vele (fehérnemű, fogkefe, és hasonlók).
Az sem mindegy, hogy szándékos vagy gondatlan bűncselekmény miatt volt korábban fogházban - a szándékos bűncselekmény nem túl jó ómen.

Üdv: Pistone

guba # 2008.12.10. 19:41

A hamis vád akkor kerülhet szóba, ha feljelent valakit,vagy akkor is ha ő van feljelentve?

Mindkét esetben felmerülhet, de ha gyanúsítottként idézték, akkor ő a feljelentő.
Ha előzetesben van, akkor nem mobilozhat.

Katesold # 2008.12.10. 10:46

Sziasztok!
Az éjszaka közepén kaptam egy hívást, hogy a páromat hamis vád miatt és mert nem jelent meg egy tárgyaláson bevitték, és ma egy bíró ítéletet fog hozni.Azt mondta a rendőr, hogy valószínűleg kiengedik. Azt szeretném megtudni, hogy -mivel már volt egyszer fogházban- az esélye, hogy ma 6-kor kiengedik csökken-e ezzel és mennyire súlyos bűncselekmény a hamis vád és hogy nem ment el egy tárgyalásra, amiről valószínüleg nem tudott.
A hamis vád akkor kerülhet szóba, ha feljelent valakit,vagy akkor is ha ő van feljelentve?
Csak mert mindkettő előfordulhat..
Még egy kérdés, hogy a mobilját megkaphatja néha, és használhatja, vagy teljesen elzárják a dolgaitól?
Kérem segítsenek!Előre is köszönöm