kiskorú bicajjal


dr Zákányi Csaba # 2009.09.09. 11:05

Időközben mindaz bekövetkezett, amitől féltem. A fiamnak csak akkor szabadott volna azon a (időközben kerékpárúttá nyilvánított) járdaszakaszon bicikliznie, ha a mellette haladó út főútvonal lett volna. De nem az, ezért, az ő "közlekedési magatartása" okozta a balesetet. Fel sem merült - vagy ha igen , nem esett szó róla a büntetőeljárást megszüntető határozatban -, hogy a károsult kellő körültekintéssel járt-e el, amikor egy kerítés mögül kitekerve áthalad egy járdán. Amely járdán az én fiam akár görkorcsolyával is mehetett volna, ugye. Azt gondolom, hogy ez a végzés erősen megalapozatlannak tekinthető, de mi "érdektelenség" miatt persze nem fellebbeztük.
Csakhogy sajnos a károsult (közutálatnak örvendő, folyton pereskedő, másoknak előszeretettel ártó szemétláda) nem elégedett meg azzal, hogy az ügy jogilag ugyan vitatható módon, de az ő felelősségét nem firtatva lezárult, most peren kívül 7 millió forint kártérítést követel tőlünk (per esetén 11 millió), beleszámítva a kárába fiktív elmaradt jövedelmeket, nem létező gyógyászati segédeszközöket és orvosi és utazási költségeket, még az uszodabérletét is.

dr Zákányi Csaba # 2009.03.31. 08:29

Köszönöm a válaszokat!
Igen a károsult is járdán közlekedett, de ő jött jobbról, tkp. úgy, hogy egy abba járdába merőlegesen becsatlakozó másik járdáról hajtott a fiam elé egy kerítés takarásából, amin a fiam tekert.
Tehát azt mondjátok, hogy megoszlik a felelősség és a károsulti közrehatás mértéke csökkenti a fiam felelősségét. (Ha ő lesz a hunyó...persze.)

Egyjogász # 2009.03.30. 10:40

Véleményem szerint ez alapvetően nem büntetőjogi, hanem polgári jogi ügy - már ha a károsult érvényesít kárigényt.

A KRESZ szerint kerékpárral - ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni.

A járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt - része.

Így vélhetően a járdán való biciglizás jogellenesnek minősülhet, nem egyértelmű, hogy mindkét kerékpár a járdán közlekedett, vagy csak a fiad?

Ha a károkozó magatartás előidézésében, a kár bekövetkeztében, a kár súlyosbodásában az elvárható magatartást elmulasztó károsult is közrehatott, magatartásának következményeit a károsult maga viseli. Ez esetben a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint kármegosztásnak van helye.
Nem terheli kártérítési felelősség a károkozót a kárnak azért a részéért, amely abból származott, hogy a károsult nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Laslie # 2009.03.30. 10:23

Szia!

Szerintem,ha a férsi is a járdán biciklizett akkor felelősség megosztás van. Ebben az esetben a gyerek kora miatt nem büntethető. Igy a férfi viszi el a balhét.
Ha abból indulok ki, hogy közúti forgalomban 12 év alatt nem mehet gyerek akkor a gyerekbicikli játékszernek minősül, igy teljes egésszében a férfi a hibás.
Üdv
Laslie

dr Zákányi Csaba # 2009.03.18. 18:21

11 éves fiam a nyáron hazafelé tartva a járdán kerekezett, és neki jobbról egy kerítés takarásából kibiciklizett elé egy idősebb férfi.
Az ütközés során a férfi hanyatt esett és - ha jól tudom - csigolya repedést, vagy törést szenvedett, amiért jó néhány napig nyomta az ágyat, de maradandó károsodása nem lett. Nyugdíjas.
A rendőrök helyszineltek, nyomoztak, azt hallottam, hogy megbírságolták a férfit, de az ügyészség beavatkozott, hiszen súlyos sérülés keletkezett, ezért bűncselekmény miatt új nyomozást(?) rendeltek el.
Kérdéseim:
A KRESZ szerint ki volt a hunyó?
Ki fogja megszüntetni az eljárást, a rendőrség, vagy az ügyészség?
A megszüntető határozat nyilatkozik-e a felelősségről?
Lehet-e kártérítés megalapozására felhasználni a megszüntető határozatot?
Köszi!