Jogos önvédelem mértéke - változás?


Betelgeuse # 2009.10.04. 17:44

Ha eleve azért törnek rá az emberre, mert bármi áron ki akarják rabolni, akkor nehéz a helyzet. De a tv-kben az eddigi esetekben, amikor öregembereket raboltak kis, netán bántalmazták is őket, netán meg is ölték őket, az illetők még csak nem is tudtak védekezni. Ezért az első lövés után még van hat golyó, ez kis távolságból ( fél méter ) azért irányítható.
A kutyát lefújják, ehhez a spré már mindenhol kapható.
Tv-ben hallottam, hogy meg fog változni a BTK. ezügyben, mármint lehet keményebben is védekezni, mint a támadás erőssége.Ezek szerint blöff volt.
Amúgy meg inkább elítéljenek túlzott reagálás miatt, mint pár száz forintért szétverjék a fejemet.

Kilo # 2009.10.03. 16:52

_Wasp_: Egyetértek. Ha olyan támadás ér (balta, kés, stb.), amikor lőfegyver használata indokolttá válhat, akkor már nem érdemes flóbert vagy gázfegyverrel bóhockodni. A lőfegyvereket nem arra találták ki, hogy villogjunk vele, hanem használjuk.

Kilo # 2009.10.03. 16:46

A flóbert fegyvernek jellemző tulajdonsága, hogy a csövében nincs huzagolás, ami a lövés pontosságát javítja. Tehát csak közelharcban alkalmazható "eredményesen". Ekkor viszont már olyan sérüléseket okozhat, ami miatt meghurcol minden bíróság és média és folyamatosak lesznek a rokonok általi fenyegetések. Még mindig egy vérmes kutyára szavazok. :)

_Wasp_ # 2009.10.03. 15:21

én sem javaslom a flóberttel védekezést. Ha bemászik a kertedbe, akkor nem kerülsz védelmi helyzetbe. Ha bekopognak hozzád, akkor se. A jogos védelem "közvetlen támadás" esetén áll fenn.

Ráadásul ne alkalmazz olyan eszközt, ami csak fenyegetésre jó, és azzal járhat, hogy ha visszatámadnak, akkor belehalsz.

mikor használhatnál lőfegyvert? Ha az életedet fenyegeti a közvetlen támadás. (pl baltával, vagy késsel támadnak rád) ebben az esetben meg inkább szaladj el...


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Betelgeuse # 2009.10.03. 14:59

A nyáron 3-an is bemásztak cseresznye szedés ( lopás ) címén. Mármint az általad említett kisebbségi népcsoport tagjai. Csak egyet lőttem a levegőbe és mint a zergék, úgy ugrották a kerítést. Namármost ha ezek éjszaka be is kopognak, akkor tervezem, hogy beléjük eresztek egyet-kettőt. Nagy bajt úgysem okoz, főleg ősszel-télen, de azért csak megcsípi őket, na meg a hanghatás és a kicsapódó lángnak is van riasztó ereje.
Tv-ben hallottam, hogy átalakul a BTK. néhány paragrafusa ez ügyben, erre lettem volna kíváncsi.

Kilo # 2009.10.02. 17:50

A flóbert a fegyverek zsákutcája, semmire nem jó. Azzal, hogy bemászik a telkedre, még nem jelenik meg az önvédelem. Általában ilyet egy Mo-n kisebbségben lévő népcsoport szokott tenni, ha rálősz, rögtön megjelenik az összes rokona, a Helsinki bizottság és a TV társaságok.
Egy jól képzett kutya többet ér!

Betelgeuse # 2009.10.02. 17:33

Kösz szépen. De most az én esetemre rátérva:
Ha bemászik egy betörő a telkemre és én rálövök a Flobert pisztolyommal ( engedéllyel tartva ), akkor azt nem minősítik túlzott reagálásnak?
Egyedül élek,nem akarom megvárni, amíg ő kerül előnybe,ezért kellene előtte lépni.

_Wasp_ # 2009.09.29. 12:07

?Vagyis most már ha bicskával jön a támadó, akkor lehet fejszével fogadni?

eddig is lehetett....

inkább arról van szó, hogy a jogos védelem körében kitérési kötelezettség körét nagyon leszűkítették, és lehet megelőző védelmi intézkedést is foganatosítani.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Betelgeuse # 2009.09.29. 10:58

Üdv Mindenkinek !
Azt szeretném megkérdezni, hogy történt-e változás ez ügyben, mert volt róla szó a tv-ben, de többet nem tudok.
Vagyis felemelték azt a határt, amit azt hiszem elvárható és azonos erejű önvédelemnek mondtak ?Vagyis most már ha bicskával jön a támadó, akkor lehet fejszével fogadni?